• Eurázsia akkoriban rettegésben élt: harminchárom évvel a magyarországi tatárjárás után a mongol birodalom könyörtelen harcosai elindultak Dél-Koreából, két nap hajózás után pedig megérkeztek Japán határához, a Komoda-partra, ahol a lakosság ...

  • Kezdjük egy kis kronológiával, hogy megértsük, hol helyezkedik el a Search for Vengeance anime a Hegylakó univerzumban. Az első, kultikussá vált film az 1986-os Highlander volt Christopher Lambert főszereplésével, erről ...

  • Három hónap telt el koncertek nélkül, és hiába szabad most már kisebb bulikra elmenni, egyelőre még óvatos vagyok. Sarah Pinsker mintha csak megszimatolta volna, mit hoz 2020, mert A Song for the New ...

  • Az itthon is fogható Sundance TV jóvoltából láthattam – igaz, már nem először – a 2004-ben készült bravúros áldokumentumfilmet, a C. S. A.: The Confederate States of Americát. Valahogy így képzelem ...

  • A The Last of Us a Sony egyik, ha nem a legjobb játékfejlesztő cégének, a Naughty Dog történetközpontú, posztapokaliptikus videojátéka. 2013-as megjelenése óta hatalmas siker lett, és annak ellenére, hogy csak PlayStationön ...

  • Az SFF Vektor még a moly.hu közösségeként 5 éve tűzte ki céljául, hogy minden évben szemlézi a magyarul megjelenő zsánerregényeket.  Íme a 2019. évi ajánlólistájuk science fiction és fantasy zsánerekre bontva: Olvasunk, ...

  • A The Last of Us sokak szerint (szerintem is) az egyik legjobb történetközpontú videojáték. Június 19-én pedig megjelenik a folytatása, a The Last of Us Part II., ami pedig nem meglepő ...

  • Ha hihetünk az urban fantasy regényeknek, akkor London sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik, és a hétköznapi város ráncaiban, repedéseiben, árnyékos zugai között természetfeletti lények, varázslók, hősök, szörnyek, esetleg ...

  • Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén is egyedi. Lagosban egy idegen ...

  • Hrímland vulkánokkal és gleccserekkel borított sziget a fagyos északi tengerben. A völgyekben erőművek hasznosítják a talajban szunnyadó veszélyes varázserőt, a kopár vadonban szörnyetegek kóborolnak, az egyetlen védett településen, Reykjavíkban pedig ...

  • Az USA-ban hivatalosan 40 éve, 1980. május 21-én mutatták be a második Star Wars-filmet, A BIRODALOM VISSZAVÁGot. Hozzánk másfél évvel később érkezett először, és akadt, aki moziban izgulta végig, van, aki ...

  • [Megj. ez az írás a Dűne-ciklus első három kötetét tárgyalja részleteiben.] Több mint tíz évvel ezelőtt, egyetemistaként olvastam először A Dűné-t – nem is szaporítom a szót, imádtam, pedig nagyon nehezen ...

  • Az ismertető elején jöjjön a verdikt: nagyon is megéri az árát a GABO Könyvkiadó gondozásában megjelent monstre kötet, A Legjobbak legjobbjai 1. A legendás, néhai szerkesztő, Gardner Dozois közel 900 ...

  • A történetünk ezúttal a Dél-kínai-tenger egyik eldugott, egzotikus szigetén játszódik, amit egy ex-vörös khmer ezredes, Rath Preap működtett gazdagok számára fenntartott vadászterületként, a magánhadserege kíséretében. A legkülönfélébb látogatók érkeznek a ...

  • Soha nem értettem azokat, akik a sci-fi irodalom biztosan bekövetkező végét, megszűnését prófétálták. Mint minden irodalom, a science fiction is a konfliktusokról szól. A közepes vagy rosszabb írók azt hiszik, ...

  • Ma kiemelt irodalomtörténelmi pillanatként tekintünk 1937. szeptember 21-re, amikor is először megjelent J. R. R. Tolkien elsősorban fiatal olvasóknak szánt regénye, A hobbit. Ezzel a regénnyel kezdődik Középfölde történelmének és ...

  • A zsánerben kevés az igazi okosnak mondható író. Nem olyanra gondolok, aki jól ír vagy ügyesen találja el a divatos témát, hanem például Cory Doctorowra (és ez még akkor is ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telt, ez itt az ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt és következő napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Időnként megéri ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

Mark Lawrence: The Wheel of Osheim

Közzétette: CaptainV Kelt: 2016. augusztus 1 3 hozzászólás

Mielőtt bármit is mondanék a The Wheel of Osheimról, egy dolgok szeretnék közölni magamról: Mark Lawrence életem egyik legfontosabb szerzője. Hogy miért, azt most nem áll módomban kifejteni; túl dagályos lenne, nagyon messzire vinne a témától, így most legyen elég annyi, hogy csak azért csináltattam dombornyomott bankkártyát és variáltam át az ...Tovább

Miért olyan jó a napokban magyarul is megjelenő Max Gladstone sorozat? *** Warren Ellis négy részes kisregényéről, a nagyszerű Normalról mesél. *** Tudomány: Egy csomó mindent tudnánk fejleszteni ezen az ember-dolgon. Emberek: Kösz, nem. *** Újabb Vampire Hunter D képregény készülhet - itt a kickstartere. *** És ha már vámpírok: rengeteg VtM könyv olcsón! *** A Neil Gamian regényéből készült ...Tovább

James S. A. Corey: Nemezis játékai

Közzétette: sezlony Kelt: 2016. július 28 Szólj hozzá elsőként

Ötödik részéhez ért a Térség-sorozat: a Rocinante legénysége visszatér az Iloszról a Naprendszerbe, ahol az emberiség lelkes önsorsrontásának köszönhetően újra elromlani látszik mindaz, ami elromolhat. (Az előző kötetek közül a Leviatán ébredéséről itt és itt, a Kalibán háborújáról pedig itt írtunk.) A Térség-sorozatot túl sok sci-fi invencióval nem lehet megvádolni: a ...Tovább

Csányi Vilmos: Ő ott bent

Közzétette: Komavary Kelt: 2016. július 27 1 hozzászólás

Négyszeresen is izgalmas Csányi Vilmos legújabb kötete. Mindenekelőtt azért, mert Csányi ezerarcú író, olyan, aki otthon érzi magát a szakcikktől kezdve az népszerű tudományon és a szépirodalmon át a fantasztikumig. Nem az a kérdés hát, hogy meg tud-e írni egy scifi (kis)regényt, hanem hogy hogyan tudja megírni azt. Látszólag hasonló arányban ...Tovább

Lucifer – az első évad

Közzétette: Lxenia Kelt: 2016. július 26 Szólj hozzá elsőként

Amikor 2015-ben bemutatták a 2016-os sorozatterveket, a Lucifert rögtön megjegyeztem magamnak, pedig csak egy rövid ismertetés érkezett hozzá. 2015 nyarán „véletlenül” kiszivárgott néhány pilot, a Lucifer is köztük volt, rögtön éltem is a lehetőséggel és megnéztem. Miután letelt a 40 perc, azonnal éreztem, hogy ez egy csodás barátság kezdete lesz. ...Tovább

Star Trek: Mindenen túl – páros kritika

Közzétette: cikkbot Kelt: 2016. július 25 Szólj hozzá elsőként

Dubi és Hackett is más előzményekkel ültek be a filmre, Dubi szerette az Abrams féle előző két részt, Hackett viszont nem, kérdés, hogy ilyen eltérő kiindulópontról hogyan tetszett nekik a Star Trek: Mindenen túl? Dubi: Már nem vagyok rendszeres mozilátogató, gyakran az eltervezett előadásokat is kihagyom, évi egy-két filmre vagyok csak hivatott ...Tovább

Látványterv a készülő Szárnyas fejvadász-folytatásból. *** Az új Star Trek tv-sorozat a bemutató után pár nappal már 190 országban látható lesz. *** Dirk Gently újból tévéképernyőre kerül. *** A Jim Henson Company filmadaptációt készít Terry Pratchett Csip-csap népek című ifjúsági regényéből. *** A Storybundle most történelmi fantasykből kínál egy szép csomagot. *** Az őrült Bad Monkeyt is megfilmesítik. *** A NASA letölthetővé ...Tovább

A héten mutatják be a 13. (újkori számozás szerint 3.) Star Trek filmet, a Mindenen túlt, emellett idén 50 éves a Star Trek, 1966 szeptember 8-án indult útjára a sorozat. Ekapcsán az SFmag stábjának néhány tagja felidézte, hogy hogyan és mikor találkozott először a Star Trekkel, mennyire vált rajongóvá. Ha ...Tovább

Chuck Wendig: Vészmadarak

Közzétette: Sarpatki Kelt: 2016. július 20 Szólj hozzá elsőként

Figyelj, Chuck, beszéljük ezt át még egyszer. Szóval van ez a csaj, ez a Miriam Black, aki azt mondja, egy érintés elég, és látja életünk utolsó perceit. Ez csak szerintem ijesztő? Ugye nem? Mármint a halál az egy ilyen félelmetes dolog, ki akarja folyamatosan azt látni, ahogy mások belehalnak a rákba, ...Tovább

Yoon Ha Lee: Ninefox Gambit

Közzétette: hanna Kelt: 2016. július 18 Szólj hozzá elsőként

A novelláival ismertté vált és Theodore Sturgeon és Locus jelölést kapott koreai–amerikai matematikusról, Yoon Ha Lee-ről Gardner Dozois, az egyik legnevesebb SF szerkesztő azt írta, hogy Lee egyike azoknak, akik a science fictiont a huszonegyedik századba segítik. Első regényét sokan az év legígéretesebb sci-fi könyveként várták. A Ninefox Gambit egy korábbi ...Tovább

A Storybundle és a Haikasoru nagyszerű japán sci-fi válogatást kínál, a csomagban benne van a kiadó három, saját szerkesztésű antológiája is. *** Havi ingyen e-könyv a TOR.com-ról - annyi a trükk, hogy amerikai lakcímet írjunk be. *** A Maninder sci-fi Galaktika magazinról szóló oknyomozó cikke tizenkét évnyi jogdíj svindlit, engedély nélküli külföldi interjúfordításokat tár ...Tovább

Júliusi könyvszemezgető

Közzétette: cikkbot Kelt: 2016. július 13 3 hozzászólás

Fontos persze a naptej is, de a strandon se maradjunk kiváló fantasztikum nélkül! Könyvajánló rovatunkban a magyar és az angolszász SFF megjelenések közül szemezgetünk a teljességre való törekvés nélkül. Max Gladstone: Nagyrészt halott Kos, a tűzisten elhalálozik. Ezzel két gond van: egyrészt hogy megölték, másrészt hogy nélküle Alt Coulumb, a sokmilliós kikötőváros ...Tovább

Itt egy film, aminek a címe és alcíme is annyira magabiztos, mintha a témának definitív darabját próbálná átnyújtani a nézőknek – Robert Eggers első rendezése valóban a boszorkányságról szól, annak legikonikusabb érájából, hiteles megjelenítése a new englandi folklór különféle szimbolikájának. Lehetetlen egy ilyen film elé alacsony elvárásokkal leülni, csakhogy mint ...Tovább

Terry Pratchett: Moving Pictures

Közzétette: Sarpatki Kelt: 2016. július 11 Szólj hozzá elsőként

Holy Wood álmodik… …és ezek az álmok, akár a szirének éneke, egyre több és több embert vonzanak. Na, jó, nem csak embereket, hanem trollokat, törpöket, és a legkülönfélébb állatokat: kacsákat, kutyákat, egereket és macskákat. Hogy miért? Mert mindegyikük híres akar lenni – mert az minden vágyuk, hogy egy clickben szerepelhessenek. Sokakkal egyetemben ...Tovább

Ismert színészek, akik egyben híres videójátékokban szinkronhangok is Mark Hamill legendás Jokerétől kezdve Liam Neeson Fallout 3-as szinkronjáig.   ***   Megtörtént az első halálos baleset a Tesla önvezető autóival. Reméljük, hogy nem fogja visszavetni az autonóm autók fejlődését ez a baleset.   ***   Kelly Link szerepjáték. Mondom még egyszer: KELLY LINK SZEREPJÁTÉK.   ***   Elhunyt Maurice G. Dantec francia/kanadai sci-fi író és zenész.   ***   A New York ...Tovább

Talán mindenki hallotta már Elon Musk milliárdos technológiai befektető és különc zseni egyedi hangzású nevét, ha másért nem, egyik-másik, a nevéhez kötődő vállalata kapcsán (Tesla Motors, SpaceX), vagy akár csak azért, mert sokan előszeretettel hasonlítják Tony Starkhoz/Vasemberhez  (noha emberileg semmi közös nincs bennük). Ashley Vance technológiai újságíró életrajzi könyvéből (HVG ...Tovább

Iain M. Banks: Hidrogén szonáta

Közzétette: crei Kelt: 2016. július 6 Szólj hozzá elsőként

Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner. Ez Iain M. Banks (1954-2013) Kultúra-sorozata, az egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzum. (Hogy mi a Kultúra-univerzum, arról itt olvashattok egy hosszabb ...Tovább

A Noctambulo különös hangulatú regény, mi is írtunk róla. Ma egy interjút olvashattok a kötet szerzőjével, Beregi Tamással. Hét kérdést (kérdéscsoportot) tettünk fel, és alapos válaszokat kaptunk. [caption id="attachment_29300" align="aligncenter" width="576"] (Fotó: Varró Imre)[/caption] 1. Minthogy az SFmag elsősorban spekulatív irodalommal foglalkozik, meg kell kérdeznünk: mesélnél az álnéven írt fantasy-regényeidről? Szívesen gondolsz ...Tovább

A tizenkilencedik századi és századfordulós London fontos csomópontja a fantasztikus irodalomnak (mind a valóságban, mind a fikcióban): itt született meg tulajdonképpen a későbbi fantasy, amit a preraffaeliták (középkori) múltba révedése inspirált, itt lép be a képbe William Morris, itt ólálkodik a legismertebb sorozatgyilkos whitechapeli prostituáltakra vadászva, itt él Sherlock Holmes, ...Tovább

Négy Mass Effect-regényt jelentett be a Titan Books, amelyek az eredeti trilógia és a Mass Effect: Andromeda között játszódnak. Az elsőt a Hugo- és Nebula-jelölt N. K. Jemisin írja. *** A NASA bejelentette, hogy nagyjából az egész naprendszerben fogható internetet szerelnek a Nemzetközi Űrállomásra. *** A Krónikák.hu idén is megrendezi nyári (M.A.G.U.S.) szerepjáték-táborát. *** Tovább folytatódik a ...Tovább



Keresés az oldalon