Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig 250 oldalas oldalán.
Szeretem ezt a kétrétegű olvasást: először, mert nem bírom/akarom kivárni a magyar megjelenést, elolvasom angolul a kiszemelt könyvet. Ha pedig úgy hozza a jó sors, hogy anyanyelvemen is elmélyedhetek benne, akkor dupla az öröm. Ilyenkor olyan dolgokat is felfedezek, amelyek kimaradtak az idegen nyelvű olvasásnál.
Így jutottam el addig, hogy robotokról, virtuális világokról, de leginkább emberekről olvashatok újra nagyszerű történeteket.
Az Agave ördögi tervének jóvoltából – vagyis hogy itthon még tök ismeretlen írók novelláival szeretnének extraprofitra szert tenni – ugyanis magyarul is megjelent az amerikai Alexander Weinstein első kötete. (A másodikról is írtunk, itt.) A fordítók: Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Felkai Ádám, Pék Zoltán és Török Krisztina kitettek magukért és odatették magukat, illetve akárhogy csűröm-csavarom a szavakat, a lényeg: hűen visszaadták azt, amiért kitűnőnek tartom Weinstein sztorijait.
Miről ír ez a derék szerző? Mit lehet szeretni az elbeszélésein?
Elsősorban az ötleteket és a megközelítést. Két novella is a gyermektelen házaspárok technológiai megsegítését mutatja be, pontosabban annak lehetséges konfliktusait. Az azóta filmre adaptált Búcsú Yangtól azt a szituációt mutatja be, amikor a robotgyermek elromlik, a kötet címadója, Az új világ gyermekei pedig a VR-ban megszülető és felnövekvő gyermekek végzetét meséli el. Az utóbbi esetében egyértelműen a szülők élvhajhászsága vezet a felfoghatatlanul és reális tragédiához, hiszen az események kiváltotta érzelmek valódiak, nem maradnak a VR terében.
A Kivonatok az új világ hivatalos értelmező szótárából egy igazi sci-fi írót vetítenek elénk. Ugyanis az SF-ben alkotóknak kutyakötelességük egy hihető, jövőbeli világ körvonalait megalkotniuk, felskiccelniük egy-két figurát, és megmutatni a jövő és a mostani korunk közötti különbségeket. Ez a rövid szótárkivonat egy ilyen ujjgyakorlat egy nemlétező regényhez, de egyben rémisztő lehetőség a még durvább, előttünk álló évtizedek elképzelésében.
A Móksa és a tréfásan hangzó A piramis és a segg a buddhizmus értelmezése, társadalomban elfoglalt szerepe körül forog. Míg az elsőben ezt a keleti vallást betiltják, és híveik titokban vagy buddhista országokban kénytelenek megélni vallásukat, utóbbiban a tibeti láma egyenesen terroristának számít. Buddhista terrorizmus, ízlelgessük a kifejezést. Pedig mindkét írás elsősorban azzal foglalkozik, hogy a technológiai fejlődés a hitéletet sem hagyja nyomtalanul, a kegyes cselekedetek helyét kütyük és technológiai eljárások veszik át.
Alexander Weinstein írásában a 21. századi, de nem a világgal és magával meghasonlott Dick jelenik meg. A nagy elődre hasonlítóan, némelyik elbeszélés ötlete már maga is abszurd, szatirikus – a magyar fordításban ez számomra nyilvánvalóbb lett – vagyis Weinstein nem szorosan összezárt ajakkal sziszegi a végzet szavait, hanem nevetve, a hátunkat csapdosva. Itt érzek egy pici párhuzamot a Black Mirror némelyik részével, hiszen az a sorozat egy félreértés áldozataként valamiért sci-finek lett elkönyvelve, holott a szatíra pontosabb kifejezés rá (nem egy deklaráltan SF-ben utazó jómunkásember a sorozat írója).
Az Amerikai Egyesült Államok egyébként nála is, mint minden valamire való amerikai science fiction szerzőnél, lesüllyed, anarchiába fordul, és ebben még néha a klímaváltozás is csak folyamatot gyorsító erő. Weinstein világa amúgy is az emberen túlnyúló, a jelenlegi emberi világ szokásait, életmódját megkérdőjelező, barátságtalan, globális vidék. És mégis, néha felcsillan a remény: a családokban, a párkapcsolatokban, a mikrouniverzumokban, a házakon belüli életterekben, ahonnan pedig a technológiát már nem lehet kiebrudalni. (Weinsteinnél még ludditák sincsenek, a technofíl világ jött, látott és győzött.)
A novellák hihetetlenül rövidek, néha mintha csak felvillanó életképek lennének. Az író szerencsére nem esett bele az „egyből tetralógiával-nyitok” bűnébe. Az elbeszéléseknek gyorsan, pontosan a megfelelő helyen vége szakad, az utána következő történetrész a mi agyunkban kattog tovább. Nem kell mindig a sci-fi írómak több száz oldalon demonstrálnia, hogy mennyire okos. A kevesebb néha több.
Szórakoztató, elgondolkodtató, szép mondatokat tartalmazó kötet lett Az új világ gyermekei.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
