A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. Ez az oldschool sci-fi történetek hangulatát idéző című Az Atlantis felemelkedése. Már ez a körülmény kiváncsivá teheti az olvasót: milyen írások születnek, ha a zsánervilágon kívülről érkezik valaki?
Talán a legjobb szó erre: hibrid. Nem a „Not great, not terrible” értékítéletét fogalmazom meg ezzel, hanem a két, a mainstream és az SF világ limbójában tartózkodó novellákat próbálom magam számára is elhelyezni, értelmezni. Az írások megállnak magukban is, de együtt megteremtik a mienktől eltérő, jövőbeli világ körvonalait, ahol az ismerős problémák – digitális kontra valódi világ, technológiai katasztrófa, széteső kapcsolatok, klímaválság – mellett újfajta alkalmazások és megoldások próbálják könnyebbé vagy elviselhetőbbé tenni ezt a mostani, zaklató, felfordult és eagyensúly meg kapaszkodók nélküli világot. Van Netflix, de van DiWatch meg HookUp is. Van Európai Egyesült Államok, de magyar betyármozgalom is. Kellemesen eklektikus jövőkép ez. Ebbe a világban kellene nagyon ötletes történeteket olvasnunk, de ez félig van meg csak.
Ennek oka, hogy itt a szépirodalom meg a zsáner eltérő metódusából számomra inkább az előbbi jön ki győztesen. Van persze olyan a fantasztikus irodalmon belül is, hogy literary SF (pl. Ian R. MacLeod Song of Time-ja), de ott a zsánert „termékenyítik meg” a mainstream eszközeivel. Makai kötetében más a modus vivendi.
Az Atlantis felemelkedése kevésbé épít az extrapoláció erejére, póriasabban szólva nem elég ütősek az ötletei. Egyáltalán nem rosszak a kiindulópontok, például A nagy villanás címűben a napkitörés elintézi a nyugati digitális világot, miközben a maszkviseléses két (?) évünkkel kapcsolatban fricskaként is értelmezhető történésekkel találkozhatunk, a Nincs fölösleges élet pedig a mentális restart jelenségét és következményeit vizsgálja, az emlékek eltávolítására épülő iparág hatását.
A gond az, hogy ezek nem elég kiforrott ötletek. Vagyis sokkal jobban el lehetett volna rugaszkodni az alapötlettől. A science fiction savát-borsát jelentő ötletekkel az író takarékosan, néha szinte szégyenlősen bánt. A Zeusz-komplexusban például a programozó lép be a saját maga által teremtett világba, hogy megmentse hősét. Sokszor olvashattunk ilyet már, sőt, a filmek is több mint két évtizede hozták ezt a mátrixos sztorit. Ezen a szinten, a zsánerolvasók elvárásaihoz mérten ezt kevésnek érzem.
Ez azért gond, mert minden magyar kötetre jut legalább egy átlagosságában is megbízható színvonalú külföldi antológia vagy zseniális elbeszélésgyűjtemény. Poszt-rezsicsökkentéses, gázköbmétereket számlálgató szép új világunk pedig még durvább döntések elé állít minket: Weinstein vagy Makai? (Nálam nem kérdés, hogy mindkettő, de nem mindenki ilyen.)
A másik észrevételem, aggályom, hogy Az Atlantis felemelkedése novelláinak hangvétele nagyon-nagyon hasonló. Az író ugyanis az E/1-es formában rengeteg fecsegést enged meg hőseinek. Kicsit olyan érzésem volt, mint az 1990-es évek első felének hangulatát tökéletesen megragadó magyar film (Rám még csaj nem volt ilyen hatással) nézésekor. Furcsa, de egyben érdekes eredményt hozott ez a mixelés: a novellák tele vannak technológiai elemekkel, de a történetek dialógusai túltengenek, régimódian magyarosak, és nem túl karakteresek.
Mégis, a végére talán furcsának tűnik, de szerettem olvasni ezeket a novellákat, és ennek oka, hogy az írói szándék világos és támogatandó. Nagyon remélem, hogy Makai Máté felnő a feladathoz, és ha már a FISZ-ből bemerészkedett a gettónk falai mögé, kicsit jobban alkalmazkodik majd fura sikátorunk szokásaihoz, nyelvezetéhez és módszereihez.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
