Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy a bevezető videó egy különféle életképekből komponált montázs az emberi felfedezés, találékonyság és az autók dicséretéről, mintha nem is egy autós játékot indítottam volna el, hanem egy érzékenyen szerkesztett trailert egy autókról szóló dokumentumfilmből. Amikor az utolsó képkocka átvált a Gran Turismo 7 első képkockájára, a valós felvétel alig különböztethető meg a játék grafikájától.
Íme a PlayStation 5 és a Polyphony Digital nyers ereje: fotorealisztikus autók, immár kimagasló részletgazdagságban, valós idejű sugárkövetés-fényekkel, mintha csak egy tévéközvetítést néznénk. Nem csak ennyi, nyilván, de az első benyomás kulcsfontosságú. A vagány zenére már-már animéket megszégyenítő dinamikával vágott intro után elénk tárul egy gyönyörű, takaros kis térkép, ahol vizuális regényként beszélhetünk különféle karakterekkel és választhatjuk ki, mit is akarunk csinálni itt a következő, oh nem is tudom, több száz órában.
Elsődlegesen: autókat fogunk gyűjteni. Minden verseny, játékmód itt erre fut ki, elég pénzt összeszedni, hogy a garázsunkban ország, gyártó, év és kategória szerint is rendszerezhető hófehér kis matricásalbumunkat telepakoljuk a világ autóival, 1929-től napjainkig. Ez a fajta nagyság, totalitás folytatódik a további menükben is, ahol különféle szetteket, gyűjteményeket, célokat kell kimaxolni, de a mennyiség láttán azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy egy napi belefektetett energia éppen csak egy aprócskát fog ezen segíteni. Könnyű elveszni a tennivalók sokaságában, kezdve a licenszektől a rendes, kampányba foglalt bajnokságokig.
A gyűjtögetés hamar megkezdődik és strukúrája is lesz: kapunk kisebb küldetésszetteket a kávézóban, ahol különféle szereplőkkel beszélhetünk, a küldetéseiket teljesítve kaphatunk kisebb-nagyobb autókat és pénzt is. Itt mutatkozik meg igazán, mennyire japán ez a játék, már-már szerepjátékos körítés, ám egyik szereplőnek sincs szinkronhangja. A versenyek közben is szokatlanul csendes játék, teljesen ellentéte a Forza Horizon harsány, csevegős manírjainak. Itt a zene, a látvány és a pazar, realisztikus 3D audio tölti ki az érzékteret, és annak az ígérete, hogy világot láthatunk – a földgolyó minden tájékáról választhatunk autót és pályát, a garázsban pedig ezeket finomhangolhatjuk, rendszerezhetjük.
Ez a premissza – valós autók, valós helyszínek, fiktív hatalmi játszma. Bár a videojátékok nagy része hol elfárad, hol terhelődik több rész után, a Gran Turismo 7 egy klisé marad: a legújabb számozás a legjobb, nincs mit bonyolítani. Nem csak továbbviszi a sorozat hagyományait és emel át majdnem mindent korábbról, de körítéssel és tartalommal is (újra) feltölti. Kritikai értelemben nem sok mindent lehet hozzáfűzni, hacsak nem az intelmet, hogy ez a játék teljesen online, internet nélkül csak nagyon alapvető funkciókat érünk el, ami mégiscsak problémás. Illetve az örök fekete folt: valós pénzért vásárolható autók.
Ezt leszámítva nehéz kitalálni, mi mást mondhatnék – tökéletesre csiszolt, és a PlayStation 5-nek köszönhetően remek kontroller-érzetű, kristálytiszta képű, stabil képfrissítésű autoversenyzős játék annyi tartalommal, ami egy generáción keresztül ki fog tartani, egy igazi system seller, ha szabad ezt mondani. Pont jó arra is, hogy öt percre kikapcsolódjunk, de ha bele akarjuk rakni a melót, annak is meglesz a jutalma. Aki az autós játékokat szereti, ennél jobbat még nem talál ebben a generációban.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
