• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

25 éves az Image Comics

Közzétette: cikkbot Kelt: 2017. május 15 2 hozzászólás

Az Image Comics képregénykiadót azok a képregényrajzolók alapították 25 éve, akiknek elegük lett abból, hogy a Marvel nem honorálja őket kellőképpen a munkájukért.  Az Image féle üzleti modell nagyban különbözött a Marvel és a DC-képregényektől, ők ugyanis a két  nagy kiadóval szemben nem akarták maguk alá söpörni a szerzői jogokat, hanem ...Tovább

Amerikai istenek – a tévésorozat

Közzétette: cikkbot Kelt: 2017. május 12 1 hozzászólás

Elindult a Neil Gaiman világhírű és sokszorosan díjazott fantasy regénye alapján készült Amerikai istenek sorozat (a regény több kiadásban megjelent már magyarul, Juhász Viktor fordításában, és az utóbbi években az Agave kiadó gondozásában), és nézzük, hogy az első két rész alapján milyenek az első benyomások. JUHÁSZ VIKTOR, a regény fordítója Egy tévésorozat ...Tovább

Arthur király – A kard legendája

Közzétette: CaptainV Kelt: 2017. május 11 1 hozzászólás

Arthur király (engedjük el, hogy királyneveket illik fordítani, a film így használja, én is így fogom) történetét előszedni nem valami bombasztikus újszerűség. Gyors guglizással az ember kb. húsz-huszonöt címet talál a témában úgy, hogy nem is kellett igazán mélyre ásnia. Ezért ez a film kicsit kakukktojás az idei premierek között. ...Tovább

László Zoltán: Távolvíz

Közzétette: Keseru_Jozsef Kelt: 2017. május 9 11 hozzászólás

Worlds of Wonder: How to Write Science Fiction & Fantasy című könyvében David Gerrold azt állítja, hogy mind a sci-fi, mind a fantasy egy „mi lenne/mi lett volna, ha” típusú kérdéssel kezdődik, e közös pont ellenére azonban a két műfaj között jelentős különbségek vannak. Míg a sci-fi annak extrapolációja, amit ...Tovább

V.E. Schwab: Egy sötétebb mágia

Közzétette: Kemese Fanni Kelt: 2017. május 8 Szólj hozzá elsőként

A Könyvfesztiválon az Egy sötétebb mágiát a Harry Potter rajongók figyelmébe ajánlották a Kossuth Kiadói Csoport molinóján. Nos, tényleg mindkét történet alapköve a varázslat, erőssége az izgalmas háttérvilág, London mindkettőben fontos helyszín, de itt nagyjából véget is érnek a hasonlóságok. Fontos tisztázni, hogy a kiadói molinón young adult megjelenésként harangozták be ...Tovább

Mi inspirálta Maurice Broaddus vadnyugati gőzpunk regényét? *** A május 14-i Képregényfesztiválra készülődve a Képregényblog interjúkat közöl az idei Alfabéta-díj jelöltjeivel. *** A 2017-es Arthur C. Clarke-díj jelöltjei. *** Nem kell aggódniuk a sorozat rajongóinak: az HBO négy Game of Thrones spinoff fejlesztésébe is belekezd. *** Egy érdekes linkcsoport a keletázsia-amerikai örökség emlékhónap kapcsán, zsáner szemszögből. *** Star Wars leárazás a GOG.com-on ...Tovább

Fantasztikus filmek 1987-ből: Űrgolyhók

Közzétette: raves Kelt: 2017. május 4 Szólj hozzá elsőként

A nyolcvanas évek a zsánerfilmek aranykorát jelentik: induló franchise-ok, eredeti alkotások, kísérletező művek tucatjai bizonyítják ezt. A három évvel ezelőtti, az 1984-es filmeket bemutató sorozatunk után most 1987-es hetet tartunk. Jöjjenek azok az idén 30 éves retromozik, amelyek kiállták az idők próbáját, vagy - ahogy most olvashatjátok - szívesen emlékszünk vissza rájuk. Harminc ...Tovább

A nyolcvanas évek a zsánerfilmek aranykorát jelentik: induló franchiseok, eredeti alkotások, kísérletező művek tucatjai bizonyítják ezt. A három évvel ezelőtti, az 1984-es filmeket bemutató sorozatunk után most 1987-es hetet tartunk. Jöjjenek azok az idén 30 éves retromozik, amelyek kiállták az idők próbáját! A nyolcvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a robotika, a szórakoztatóipar, ...Tovább

A galaxis őrzői 2.

Közzétette: CaptainV Kelt: 2017. május 3 1 hozzászólás

Némi kutatás kellett hozzá, de találtam még saját magamon kívül olyanokat, akik szerint lazának ugyan laza volt A galaxis őrzői, de azért az az őrület, ami kialakult körülötte, kissé érthetetlen. A méltató szavak között a legnagyobb pozitívumként rendre előfordult az, hogy „nem vette komolyan saját magát”, amivel én nem igazán ...Tovább

A nyolcvanas évek a zsánerfilmek aranykorát jelentik: induló franchiseok, eredeti alkotások, kísérletező művek tucatjai bizonyítják ezt. A három évvel ezelőtti, az 1984-es filmeket bemutató sorozatunk után most 1987-es hetet tartunk. Jöjjenek azok az idén 30 éves retromozik, amelyek kiállták az idők próbáját! A sorozat első darabja a Vérbeli hajsza című filmről íródott. „You're one... ...Tovább

Fantasztikus filmek 1987-ből: Vérbeli hajsza

Közzétette: sfinsider Kelt: 2017. május 1 2 hozzászólás

A nyolcvanas évek a zsánerfilmek aranykorát jelentik: induló franchiseok, eredeti alkotások, kísérletező művek tucatjai bizonyítják ezt. A három évvel ezelőtti, az 1984-es filmeket bemutató sorozatunk után most 1987-es hetet tartunk. Jöjjenek azok az idén 30 éves retromozik, amelyek kiállták az idők próbáját! Joe Dante filmje, a Vérbeli hajsza különleges darabnak számít, ...Tovább

"Egyike vagyok azoknak az embereknek, akik bármit megtesznek, hogy ne kelljen írniuk. Bármit!", jegyezte meg egy interjúban T. E. D. Klein nagyjából abban az időben, amikor második könyve megjelent. Nem túlzott: életműve mindezidáig hivatalosan négy önálló kötetre korlátozódik (amelyből három még átfedésben is van). Akár jelentéktelen írónak is tűnhetne, de ha ...Tovább

Hogyan csináljunk egy nagyon aktuális regényből közepes filmet? A Kör moziváltozata sajnos ezt "professzionális" módon bemutatja. Adott egy érdekes és aktuális témákat feszegető regény, amely szerintem a tavalyi év egyik legfontosabb spekulatív fikciós könyve volt. Nem az irodalmi magasságai vagy az újszerűsége miatt, hanem azért, ahogy a szerző, Dave Eggers végigvezeti benne, hogy ...Tovább

A Könyvfesztiválra jelent meg stábtagunk, László Zoltán legfrissebb regénye, amely hosszabb hallgatást tört meg. Az Agave Kiadónál megjelent Távolvízről, írói módszereiről és terveiről is kérdeztük. (A Távolvízről pedig hamarosan jön az ismertetőnk is.) SFmag: Összefoglalnád pár mondatban, hogy mire számíthatunk a Távolvízben? Mit jelent a regény különlegesen hangzó címe? László Zoltán: A Távolvíz ...Tovább

Ne feledjétek, itt a Könyvfesztivál, és a rengeteg könyvön túl számos SFF-program is vár Benneteket, alább néhány fantasztikummal kapcsolatos program péntek, 16:00-17:00, Delta Vision standja: Varga Csaba Béla & T.R. Salty dedikál szombaton 11:00 órától: MAGUS - A kalandorok krónikája folytatódik. Új M.A.G.U.S. szerepjáték alapkönyv bétateszt indul. Beszélgetés a fejlesztőkkel, jelentkezés tesztelőnek. Vendég: Wayne Chapman szombaton 12:30 - ...Tovább

 A GABO kiadó idén is gondolt a novellarajongókra, így 2016 után idén is megjelent magyarul az angol nyelven már szinte intézménynek számító válogatás. Az ausztrál szerkesztő, Jonathan Strahan által összeállított, 2016 legjobb rövid prózáit tartalmazó kötetet ismét két részben mutatjuk be. Először SFinsider írását olvashatjátok a kötet sci-fi novelláiról. Hadd kezdjem egy erősen ...Tovább

Jack Campbell: Vakmerő (Az elveszett flotta 2.)

Közzétette: hackett Kelt: 2017. április 18 3 hozzászólás

Jack Campbell, valódi nevén John G. Hemry az amerikai haditengerészet nyugalmazott tisztjének írói álneve, aki a katonai sci-fi témán belül egy talán korábban nem annyira jellemző irányt választott magának, ugyanis űrgyalogság helyett (lásd: Robert Heinlein: Csillagközi inváziója, Haldeman: Örök háborúja, vagy John Scalzi: Vének háborúja) űrflottákat mozgat és hatalmas űrcsatákat ...Tovább

Az e havi Clarkesworldben Takács Bogi novellája is olvasható. Gratulálunk a megjelenéshez! *** Kiberpunk a Prizmán át. *** Közzétették az idei Hugo-döntősök listáját. *** Ghost in the Shell látványorgia. *** Interjú Mark Lawrence-szel. *** Botrány a Marvel háza táján. A nemrég újraindított X-men: Gold első számában a rajzoló, Adrian Syaf elrejtett egy utalást, amit keresztény-ellenesnek és antiszemitának lehet értelmezni, a ...Tovább

A szegény ember Black Mirrorja – Dimension 404

Közzétette: sfinsider Kelt: 2017. április 11 Szólj hozzá elsőként

„Sajnáljuk, kedves néző, a tévéműsor, amelyet keresett, nem közvetítjük az ön valóságában. Kérjük, várjon az újracsatlakozásra. A kibertér legsötétebb mélységében egy másik világ rejtőzik. Elveszett dimenzió, amely sosem látott csodák, és kimondhatatlan rémségek otthona. Olyan történeteké, amelyeket sosem meséltek el. Mostanáig.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik a Hulu április 4-én debütált új, ...Tovább

Áprilisi könyvszemezgető

Közzétette: cikkbot Kelt: 2017. április 10 1 hozzászólás

Az év egyik nagy könyvpiaci eseménye a Könyvfesztivál, így csak pénztárca kérdése, hogy a rengeteg új könyv közül mennyit viszünk haza. Teljesség igényére nem törekvő válogatásunk a hazai és angolszász megjelenésekből. Magyar megjelenések Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok Folytatást kapott A sci-fi politológiája. A kötet tizenöt szerzője társadalomtudományi szempontból járja körül egy sor ...Tovább



Keresés az oldalon