Egy helyett majdnem két évet kellett várni a Pandóra csillaga folytatására, pedig a történetfolyam a legizgalmasabb ponton szakad félbe a Pandóra végén. Na, de most már itt a lezárás, amelyben aztán minden kiderül, ki a Csillagutazó és kik a beépült ügynökei, közben a Nemzetközösség a túléléséért folytat élethalálharcot a végletekig racionális Hajnali Fény Hegyével, és kiderül a Dyson burkok készítőinek titka is.
Hamilton olyan a sci-fiben, mint egy termékeny GRR Martin a fantasyben, monumentális és átgondolt világai lenyűgözőek, az ötletei, a távlatok, a cselekmény gyorsan beránt és a végéig nem enged, viszont a karakterei azért nem mindig az igaziak. Igazán a ’90-es évek második felében vált ismertté, amikor megjelent a Night’s Dawn című monumentális SF-trilógiája, de azóta is folyamatosan alkot, a Nemzetközösség univerzuma (amelybe a Pandóra és a Júdás is tartozik) immár nyolc regényes történetfolyammá bővült
A Pandóra csillaga az egyik kedvenc SF-regényem, és a Júdás elszabadulban is csak apróságokba tudok belekötni. Továbbra is van pár olyan szál, ami nem túl érdekes, gondolok itt Ozzie Szilfen-ösvényes kóborlásaira, vagy Mark Vernon sok jelenetére, és még néhány karakterre, akik simán kihagyhatók lettek volna. Emellett kifejezetten dühítő, amit Hamilton Mellannie Rescorai-jal tett, pedig őt az első kötetben kedveltem, a karrierre vágyó, szimpatikus modell lány sajnos a Júdás nagy részében konkrétan a galaxis összes férijának nedves álmává válik, és ráadásként szinte mindenkit boldoggá is tesz, néha egyik ágyból a másikba röppenve, és ezt azért így nem kellett volna.
Viszont itt van a féreglyuk technológia egyik atyja, az iparmágnás, dinasztiaalapító Nigel Sheldon, a Paula Myo nyomozó, akit genetikai úton úgy terveztek meg, hogy a végletekig tisztelje és betartassa a törvényeket, Wilson Kime admirális, aki az évszázadokkal korábbi kudarcba fulladt Mars-expedíció után új esélyt kapott az űrhajózásra, valamint az egész Burnelli család, akik kőkemény, de meglepően egyenes gerincű politikusok, továbbá még néhány igazán emlékezetes science fiction figura. Nem beszélve az egész Nemzetközösség, amely a maga nehézségeivel, bürokratikus rendszerével is egy optimista jövő intelligens és modern társadalma, néha ugyan lomha és körülményes, de ha kell, akkor hihetetlen erőfeszítésekre képes, hogy megvédje az emberiséget. Nem lenne rossz ilyen szimpatikus jövőben élni.
A Júdás akkor szárnyal igazán, amikor a Nemzetközösség és a Primerek egymásnak feszülnek, és működés közben látjuk azt, ahogy a gazdaságot, ipari termelést a védekezés, ellentámadás szolgálatába állítják, továbbá, amikor belelátunk a Primerek gondolkodásába. Nagyon izgalmas a Csillagutazó ügynökei utáni hajsza is, megspékelve az állandó bizonytalansággal, emberi drámákkal, amikor kiderül, hogy egy jóbarát valójában a Csillagutazó ügynöke, és ez még úgy is működik, hogy a Csillagutazó-történetszál kifutása összességében kicsit talán csalódás.
A történet itt lezárult, de a Nemzetközösség univerzuma egyelőre 8 kötetnél tart. A Delta Vision pedig komolyan tervez Hamiltonnal, tavaszra ígérik a 21. században játszódó előzményregényt, az Eltékozolt ifjúságot, amely a megfiatalító eljárás elterjedéséről szól, de a pletykák szerint még 2017-ben elkezdik kiadni az 1200 évvel később, a 3500-as években játszódó Void (Üresség?)-trilógiát, amelyben a Nemzetközösség már egy galaktikus méretű civilizációvá fejlődött, és a Tejútrendszer közepén található Voiddal kerül konfliktusba. A Void egy irdatlan méretű áthatolhatatlan energiafal, mely körbeöleli a Tejút magját, milliónyi csillagrendszerrel együtt.
Ha érdekel, miről is szól a Void-trilógia, olvasd el a kapcsolódó SFmagos cikkünket, amelyben Crei lelkesedik a regényfolyamért.
(Végezetül kitérnék a Júdás fordítására/szerkesztésre, ami sajnos nem az erőssége a regénynek, ez pláne azért fájó, mert a Pandórát pont dicsértem ugyanez miatt. Most mind a fordító, mind a szerkesztő változott. Akadt sajnos néhány borzasztó hozzáköltés a szöveghez, de sokkal fájóbb, hogy láthatóan sem a fordító, sem a szerkesztő nem tudott mit kezdeni a he, she személyes névmások magyarításával, ezeket többnyire el lehet hagyni, néha pedig elég lenne a beszélő neve, de ehelyett néha hajmeresztő megoldásokkal találkoztam. És ami angolban jó tőmondatként, azt magyarban nyugodtan össze lehet vonni.
Azt azért megjegyezném, hogy a regény második felében ezek vagy megszűntek, vagy elvitt a történet lendülete annyira, hogy már nem vettem észre tömegével ilyesmit.)
Delta Vision, 2016
1. és 2. kötet: 1370 oldal
Fordította: Varga Csaba Béla
Borító: Kovács Péter
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
„Egy helyett majdnem két évet kellett várni a Pandóra csillaga folytatására, pedig a történetfolyam a legizgalmasabb ponton szakad félbe a Pandóra végén.”
„Végezetül kitérnék a Júdás fordítására/szerkesztésre, ami sajnos nem az erőssége a regénynek, ez pláne azért fájó, mert a Pandórát pont dicsértem ugyanez miatt. Most mind a fordító, mind a szerkesztő változott.”
Tök jó, hogy a Delta ennyi szerzőt és projektet bevállal, de a kisalakos duplára duzzasztások meg a fentiek jellemezte tendenciák miatt sajnos mégsem tud az ember felhőtlenül örülni a nagyszabású jövőbeli terveiknek. Valahogy mindig van valami.
Hackett: köszi az ismertetőt!
Ami a szerkesztőt illeti, nem történt váltás, az első kötetes név „Zord Moglárka effektusként” került oda, ha érted, hogy értem. A fordító tényleg változott (sajnos, az ilyet mi sem szeretjük, pont az ilyen lehetséges hibák végett), de ez semmire nem mentség, a fentieket legalább a szerkesztőnek illett volna helyretennie.
Raon: Az effektus elindítója „Mord Boglárka” volt, nem? 😀
Hanna: tudom, nem elírás volt, de ennyire már nem akartam direkt lenni 🙂
Raon: Már jó sok víz lefolyt a Dunán azóta, olyannyira nem titok, hogy még a Moly is leleplezett :-p