Hihetetlen, hogy ez a jólszituált, ikreket nevelő, egykori professzor mennyi rémséget képes összeírni. Will McIntosh eddig sem ment a szomszédba jó ötletekért és világvége-hangulatért: elég csak a lesüllyedő USA-ról írt Soft Apocalypse-re vagy a legyőzhetetlen robotok által leigázott Földről szóló mesére, a Defendersre gondolni. Ezeket a sokszor nyomasztó hangulatokat viszont ötletes, könnyen olvasható és eredetinek tűnő regényekbe csomagolja, megbocsátjuk hát neki, hogy folyton elveszi az emberiségbe vetett hitünket.

28220764Legújabb regénye, a 2016. október végén megjelent Faller sem a mosolygós történetmesélés iskolapéldája. Hősünk ugyanis amnéziával ébred egy nagyon különös világban. Egy viszonylag kis földterületen elhagyatott házak közt tér magához ő is, mint mindenki más. Senki nem emlékszik, hogy került ide és másnak sincs neve, amit fel tudna idézni. A földet az ég határolja – vagyis ez a földdarab csak úgy lebeg valahol a levegőben, és a végeinél a semmibe néz, aki odáig merészkedik. Ahogy egyre több ember ébred fel, rögtön ráébrednek a szörnyű igazságra: ez a kis terület mindenfajta ásványban, terményben szegény, túl sokan vannak, nincs utánpótlása semminek. Az erősek bandákba verődnek és a gyengéket, például a gyerekeket egyszerűen letaszítják a világuk széléről. Hősünk, aki először a Clue, majd a Faller nevet adja magának, három tárgyat talál a zsebében, amelyekkel megkezdődik nyomozása saját maga és a felfordult világ oka után. E három tárgy: egy vérrel rajzolt térkép, egy ejtőernyős műanyag katonafigura és egy fotó, amelyen ő látható egy általa nem ismert nő boldog társaságában. Mintha ezeket ő maga rakta volna valamikor a saját zsebébe, hogy így segítsen magának megfejteni a rejtélyt. Mindenesetre hozzáverődik egy csapathoz, mert egyedül szinte senkinek nincs esélye életben maradni és legfőképpen nincs esélye a még meglévő, a házakban és a kibelezett épületekben még megtalálható élelmiszereket felkutatni. Az események azonban úgy hozzák, hogy Faller a nála lévő játékkatona inspirációjának köszönhetően egy ejtőernyőt készít, és le akar ugrani egy magas toronyról, de a világuk széle mellé ugrik, és lezuhan. Nem hal meg, hanem (hosszú zuhanás után) legnagyobb csodálkozására egy másik földdarabra érkezik, ahol ugyancsak amnéziás emberek laknak, de a dolgok máshogy mennek, mint az ő eredeti világában.

A regény egy másik szálon is elindul: ebben a valamikori közeljövőben játszódó sztoriban megismerkedünk Dr. Peter Sandovallal, a Nobel-díjat hamarosan megkapó fizikussal, aki régi barátjával, a súlyos (balkáni) háborús sebeket magában hordozó Ugóval egy kvantum klónozás elnevezésű felfedezésen dolgoznak. Ennek lényege, hogy egy kicsi féreglyukon átküldött szövetek károsodás nélkül jönnek vissza – sőt, a beteg sejtek kicserélődnek egészségesekre! Találmányuk nemcsak az orvostudományt, de az energiaipart is megváltoztathatja. Szükség is lenne a világrengető bejelentésre, ugyanis s Föld a III. Világháborúba sodródik, ahogy orosz és észak-korai csapatok támadást hajtanak végre az Egyesült Államok területén. A fokozódó káoszban a két barát is egymás ellen fordul, míg Peter egy olyan lépésre szánja el magát, amely minden ember sorsát visszafordíthatatlanul meghatározza.

Ahogy az egy két szálon, eltérő idő- és térsíkban illő, jól megírt regényhez illik, lassan rájövünk, hogy mi a kapocs a két történet között, és mi forog kockán. Egyszerre izgulunk az újabb és újabb világokba ejtőernyőző Faller és a doktor sorsán.

Will-McIntoshWill McIntosh megint megcsinálta: ismét egy azonnal a történések sűrűjébe ragadó regényt tett le az asztalra, amely ügyesen kanyarogva kerüli ki az “ilyet már olvastam” olvasói megérzést. Ahogy haladunk előre a háttér megismerésében, úgy a jó és rossz főhős fogalma is szépen összekuszálódik, és amikor már azt hisszük, hogy kész, mindent tudunk és jöhet a regény fináléja, még akkor is kapunk némi izgulnivalót. A regény vége is jó megoldás, a Faller képei, koncepciója és epizódjai pedig még sokáig kísérthetik az olvasót, annyira erősek.

Hozzászólások

hozzászólás

post_author >1) { echo "
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Magyarul kiadtak tőle valamit?

  2. Hackett szerint:

    Eddig még nem.

  3. solymosgyu szerint:

    ez kár.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon