• Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén is egyedi. Lagosban egy idegen ...

  • Hrímland vulkánokkal és gleccserekkel borított sziget a fagyos északi tengerben. A völgyekben erőművek hasznosítják a talajban szunnyadó veszélyes varázserőt, a kopár vadonban szörnyetegek kóborolnak, az egyetlen védett településen, Reykjavíkban pedig ...

  • Az USA-ban hivatalosan 40 éve, 1980. május 21-én mutatták be a második Star Wars-filmet, A BIRODALOM VISSZAVÁGot. Hozzánk másfél évvel később érkezett először, és akadt, aki moziban izgulta végig, van, aki ...

  • [Megj. ez az írás a Dűne-ciklus első három kötetét tárgyalja részleteiben.] Több mint tíz évvel ezelőtt, egyetemistaként olvastam először A Dűné-t – nem is szaporítom a szót, imádtam, pedig nagyon nehezen ...

  • Az ismertető elején jöjjön a verdikt: nagyon is megéri az árát a GABO Könyvkiadó gondozásában megjelent monstre kötet, A Legjobbak legjobbjai 1. A legendás, néhai szerkesztő, Gardner Dozois közel 900 ...

  • A történetünk ezúttal a Dél-kínai-tenger egyik eldugott, egzotikus szigetén játszódik, amit egy ex-vörös khmer ezredes, Rath Preap működtett gazdagok számára fenntartott vadászterületként, a magánhadserege kíséretében. A legkülönfélébb látogatók érkeznek a ...

  • Soha nem értettem azokat, akik a sci-fi irodalom biztosan bekövetkező végét, megszűnését prófétálták. Mint minden irodalom, a science fiction is a konfliktusokról szól. A közepes vagy rosszabb írók azt hiszik, ...

  • Ma kiemelt irodalomtörténelmi pillanatként tekintünk 1937. szeptember 21-re, amikor is először megjelent J. R. R. Tolkien elsősorban fiatal olvasóknak szánt regénye, A hobbit. Ezzel a regénnyel kezdődik Középfölde történelmének és ...

  • A zsánerben kevés az igazi okosnak mondható író. Nem olyanra gondolok, aki jól ír vagy ügyesen találja el a divatos témát, hanem például Cory Doctorowra (és ez még akkor is ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telt, ez itt az ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt és következő napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Időnként megéri ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elmúlt egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

  • A Black Isle Studios fejlesztette ki, majd az Interplay Entertainment adta ki 1999-ben a mára kultikussá vált Planescape: Torment című szerepjátékot, amely az AD&D (Advanced Dungeons & Dragons) rendszer alapjain ...

  • Van mindig egyfajta általános feszültség, amikor egy új szerzőt hoznak be Magyarországra, ráadásul egyből trilógiával. Sikerül-e mindhárom részt kiadni? Érdeklődnek majd? Amikor megláttam Octavia Butler Xenogenezis-trilógiájának harmadik részét az Agave ...

  • 2020 február 5-én, hosszú és termékeny élet után, 103 éves korában elhunyt Kirk Douglas amerikai filmszínész. Egy science fiction filmjével emlékezünk rá. Az 1980-as Végső visszaszámlálás a VHS-korszakom kitüntetett filmje volt. ...

  • Az IDW  kiadó által jegyzett Locke and Key természetfeletti, horror, családi dráma képregény, amelyet Joe Hill írt és Gabriel Rodriguez rajzolt, angolul az elmúlt években hatalmas sikert futott be, és nemrég végre ...

  • Elhunyt Gáspár András (1965-2020), a hazai science fiction és fantasy irodalom kiemelkedő alakja, a M.A.G.U.S világának egyik atyja, az egykori legendás Valhalla Páholy kiadó társalapítója, a Kiálts farkast, A halál ...

  • Öt év még mindig jobb, mint hét, nem? Mégis, amikor a kezembe vettem az Ezüstkéz című könyvet, ettől az öt év szünettől is féltem, mert ezúttal nem vállalkoztam előzményei, az ...

Nnedi Okorafor: Lagoon

Közzétette: hanna Kelt: 2020. június 2 1 hozzászólás

Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén is egyedi. Lagosban egy idegen tárgy hullik a tengerbe és nem csupán a tenger élővilága bolydul fel teljesen, de egy rasztafonatos nő képében felbukkanó idegen ...Tovább

Alexander Dan Vilhjálmsson: Shadows of the Short Days

Közzétette: juhaszviktor Kelt: 2020. május 26 1 hozzászólás

Hrímland vulkánokkal és gleccserekkel borított sziget a fagyos északi tengerben. A völgyekben erőművek hasznosítják a talajban szunnyadó veszélyes varázserőt, a kopár vadonban szörnyetegek kóborolnak, az egyetlen védett településen, Reykjavíkban pedig egy gyarmatosító nagyhatalom bábkormánya fészkel egy lebegő erőd fenyegető árnyékában. A falakon belül az emberek a huldufólkkal, egy másik világból ...Tovább

40 éves A birodalom visszavág

Közzétette: cikkbot Kelt: 2020. május 21 Szólj hozzá elsőként

Az USA-ban hivatalosan 40 éve, 1980. május 21-én mutatták be a második Star Wars-filmet, A BIRODALOM VISSZAVÁGot. Hozzánk másfél évvel később érkezett először, és akadt, aki moziban izgulta végig, van, aki videokazettán, van, aki tévében vagy DVD-n látta először, de az SFmag szerkesztőségben sokunk számára meghatározó élményt jelentett. Az alábbiakban néhányan felidézzük, ...Tovább

A Dűne nem egy regény

Közzétette: fbdbh Kelt: 2020. május 13 9 hozzászólás

[Megj. ez az írás a Dűne-ciklus első három kötetét tárgyalja részleteiben.] Több mint tíz évvel ezelőtt, egyetemistaként olvastam először A Dűné-t – nem is szaporítom a szót, imádtam, pedig nagyon nehezen ment az olvasás, rettenetesen vontatott volt az elején, a nevek, koncepciók megjegyezhetetlennek tűntek, néha felfoghatatlannak. Persze, amint beindult a könyv, ...Tovább

Gardner Dozois: A legjobbak legjobbjai 1.

Közzétette: sfinsider Kelt: 2020. május 6 2 hozzászólás

Az ismertető elején jöjjön a verdikt: nagyon is megéri az árát a GABO Könyvkiadó gondozásában megjelent monstre kötet, A Legjobbak legjobbjai 1. A legendás, néhai szerkesztő, Gardner Dozois közel 900 oldalnyi elbeszélést gyűjtött egybe az elmúlt húsz év általa legjobban tartott sci-fi írásaiból. Nyilván, mint minden válogatás esetében a szubjektivitás ...Tovább

Jeff VanderMeer : A vadászok szigete

Közzétette: Soltesz_Tamas Kelt: 2020. április 27 2 hozzászólás

A történetünk ezúttal a Dél-kínai-tenger egyik eldugott, egzotikus szigetén játszódik, amit egy ex-vörös khmer ezredes, Rath Preap működtett gazdagok számára fenntartott vadászterületként, a magánhadserege kíséretében. A legkülönfélébb látogatók érkeznek a szigetre vadászat céljából, akik úgy gondolják, hogy egy izgalmas kalandba vágtak bele ezzel a távol-keleti utazással, de azt még nem ...Tovább

Soha nem értettem azokat, akik a sci-fi irodalom biztosan bekövetkező végét, megszűnését prófétálták. Mint minden irodalom, a science fiction is a konfliktusokról szól. A közepes vagy rosszabb írók azt hiszik, a sci-fi lényege a sablonok illedelmes felköhögése. A zsáner mesterei szerint viszont minden kornak megvannak a maga konfliktusai, szürke zónái, ...Tovább

A hobbit művészete

Közzétette: fbdbh Kelt: 2020. március 12 Szólj hozzá elsőként

Ma kiemelt irodalomtörténelmi pillanatként tekintünk 1937. szeptember 21-re, amikor is először megjelent J. R. R. Tolkien elsősorban fiatal olvasóknak szánt regénye, A hobbit. Ezzel a regénnyel kezdődik Középfölde történelmének és mentális képének formálódása, amely végül a huszadik század egyik legmeghatározóbb, legnagyobb hatású fikciós terévé növi ki magát, a sosem-volt vidék, ...Tovább

A lázadás kora – Cory Doctorow: Radikálisok

Közzétette: sfinsider Kelt: 2020. március 9 1 hozzászólás

A zsánerben kevés az igazi okosnak mondható író. Nem olyanra gondolok, aki jól ír vagy ügyesen találja el a divatos témát, hanem például Cory Doctorowra (és ez még akkor is így van, ha a Twitteren a mi Corynk a Bernie Beats Trump nicknevet találta megfelelőnek a maga számára). Doctorow eszessége ...Tovább

Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telt, ez itt az utolsó ebből az évből. Jövőre folytatjuk 1991-el! Paul Verhoeven, a '80-as, '90-es évek holland rendezőzsenije az 1987-es Robotzsaruval kezdte hollywoodi pályafutását, ...Tovább

Fantasztikus filmek 1990-ből: Ghost

Közzétette: makitra Kelt: 2020. március 3 Szólj hozzá elsőként

Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt és következő napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Időnként megéri régi filmekről olvasni, néha érdekes dolgok derülnek ki. Például, ha megnézzük az 1990-es év box office adatait világviszonylatban (de akár ...Tovább

Fantasztikus filmek 1990-ből: Predator 2

Közzétette: Soltesz_Tamas Kelt: 2020. március 2 Szólj hozzá elsőként

Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Az 1990-ben készült Predator 2-ben (magyar címén Ragadozó 2.) az embervadászat helyszíne a közép-amerikai őserdőből Los Angeles nagyvárosi betondzsungelébe ...Tovább

Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elmúlt egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Íme a következő klasszikus-kultikus fantasztikus film. Pár éve megemlékeztem a Szörnyecskékről, erről a remek, horrorba öntött fekete komédiáról, ami ...Tovább

Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Íme ebből az évből az első klasszikus-kultikus fantasztikus film. Perfection Valley apró, poros városka az amerikai nagy semmi – ...Tovább

Planescape: Torment

Közzétette: Soltesz_Tamas Kelt: 2020. február 22 2 hozzászólás

A Black Isle Studios fejlesztette ki, majd az Interplay Entertainment adta ki 1999-ben a mára kultikussá vált Planescape: Torment című szerepjátékot, amely az AD&D (Advanced Dungeons & Dragons) rendszer alapjain nyugszik, és a Baldur’s Gate különc testvéreként is lehetne emlegetni. A Planescape: Torment egy igazi unicum a szerepjátékok között. A misztikus ...Tovább

Octavia Butler: Átváltozás

Közzétette: fbdbh Kelt: 2020. február 19 Szólj hozzá elsőként

Van mindig egyfajta általános feszültség, amikor egy új szerzőt hoznak be Magyarországra, ráadásul egyből trilógiával. Sikerül-e mindhárom részt kiadni? Érdeklődnek majd? Amikor megláttam Octavia Butler Xenogenezis-trilógiájának harmadik részét az Agave webshopján, megnyugodtam, sőt inkább úgy mondanám: örülök. A Hajnal emberi szemszögből mutatta be az emberiség pusztulását és megmentését, és nagyjából ki ...Tovább

RETROMOZI – Végső visszaszámlálás (1980)

Közzétette: sfinsider Kelt: 2020. február 18 2 hozzászólás

2020 február 5-én, hosszú és termékeny élet után, 103 éves korában elhunyt Kirk Douglas amerikai filmszínész. Egy science fiction filmjével emlékezünk rá. Az 1980-as Végső visszaszámlálás a VHS-korszakom kitüntetett filmje volt. A mai napig emlékszem a méltóságteljesen hömpölygő, klasszikus zenéjére és a repülőgéphordozó nevére. Ma újranézni különleges élményt jelentett, mert több ...Tovább

Az IDW  kiadó által jegyzett Locke and Key természetfeletti, horror, családi dráma képregény, amelyet Joe Hill írt és Gabriel Rodriguez rajzolt, angolul az elmúlt években hatalmas sikert futott be, és nemrég végre megjelent magyarul is a Fumax kiadó jóvoltából a teljes történet (3 részben, keménytáblás kiadásban), sőt, a mai naptól a Netflixen ...Tovább

Gáspár Andrásra emlékezünk

Közzétette: cikkbot Kelt: 2020. január 29 1 hozzászólás

Elhunyt Gáspár András (1965-2020), a hazai science fiction és fantasy irodalom kiemelkedő alakja, a M.A.G.U.S világának egyik atyja, az egykori legendás Valhalla Páholy kiadó társalapítója, a Kiálts farkast, A halál havában, Az észak lángjai, az Ezüst félhold blues és magannyi más fantasztikus regény írója és fordítója. Az alábbiakban az SFmag szerkesztőség ...Tovább

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Közzétette: fbdbh Kelt: 2020. január 22 Szólj hozzá elsőként

Öt év még mindig jobb, mint hét, nem? Mégis, amikor a kezembe vettem az Ezüstkéz című könyvet, ettől az öt év szünettől is féltem, mert ezúttal nem vállalkoztam előzményei, az Ólomerdő és az Üveghegy újraolvasására. Amit elfelejtettem, az viszont csak annyi volt, hogy a szöveg nyelvezete, a stílus, amivel ezeket ...Tovább



Keresés az oldalon