A korábbi évekhez hasonlóan idén is összegyűjtöttük, mely fantasztikus könyvek, képregények, filmek vagy más alkotások nyerték el tetszésüket. Találhattok itt ezévi megjelenéseket, de régebbi műveket is. Természetesen mindez a személyes véleményünket tükrözi, és kíváncsiak vagyunk a Ti Fantasztikus évetekre is: Nektek mi volt idén a kedvencetek?
Markovics Botond (Hackett)
Brian K. Vaughan és Fiona Staples: Saga
Brian K. Vaughan és Fiona Staples alkotása a jelenlegi képregénysorozatok ásza, a Hugo- és Eisner-díjas sci-fi/fantasy sorozat, amely szerintem mindenkit pár oldal után magával ragad: hihetelten fordulatok, fantasztikus világok, egyediség, egyediség, egyediség. Tényleg zseniális, és harmadik kötet után izgatottan várom a karácsony előtt érkező negyedik fejezetet.
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga
Három és fél éve itt, az SFmagon azt írtam Peter F. Hamilton gigantikus méretű modern űroperájáról, hogy talán sosem fogjuk magyarul olvasni, de szerencsére tévedtem, és a Delta Vision Kiadónak köszönhetően idén csak megjelent a Nemzetközösség-saga első kötete, a Pandóra csillaga (vigyázat: a könyv magyarul két kötetre bontva jelent meg, ugyanazzal a borítóval!), és magyarul újraolvasva számomra az utóbbi évek magyarul megjelent legjobb sci-fi regénye. Szinte tökéletes elegye a tudományos, logikus, következetes, de mégis elszállt fantázia szárnyalásának. (Bővebben itt olvashattok a regényről.)
Garth Ennis és Steve Dillon: Preacher
Garth Ennis és Steve Dillon kultikus képregénye Jesse Custer egykori prédikátor története, akinek testét egy természetfeletti lény, egy angyal és egy démon gyermeke, a Genezis vette birtokba, amely által Jesse hatalmas erőhöz jutott, a szava bármely halandó számára parancs. Jesse pedig elindul keresztül az USA-n, hogy megkeresse, és kérdőre vonja Istent, aki Genezis születésekor elhagyta a Mennyországot.
Brutális és kegyetlen, maximálisan +18 karikás történet, amely az emberi lélek bugyrainak mélyére ás. A kétezer oldalas történetfolyam felénél járva ugyan helyenként hullámzik a minőség, de amikor Ennis elkapja a fonalat, akkor félelmetesen zseniális tud lenni.
Kelly Sue DeConnick és Emma Rios: Pretty Deadly
Kelly Sue DeConnick és Emma Rios képregénye az év meglepetése számomra. Különleges történet ez, western és fantasy és természetfeletti sokrétű egyvelege, nehéz róla bármit mondani, minden kockája rejtélyekkel teli, és teljesen egyedi minden tekintetben. Talán ez volt az a történet, amely az idei olvasmányaim közül a legnagyobb hatással volt rám.
Farkas Balázs (fdbdh)
Egyúttal Moorcock életművének érdemi felfedezése. A Harcikutya volt a legnagyobb hatással rám, Von Bek története annyira nemtörődöm módra elegáns, hogy teljesen megváltoztatta a prózával és a fantasyvel szembeni elvárásaimat. Nem utolsósorban megerősítette bennem a tudatot, hogy még többet kell a szerzőtől olvasnom, és én olvastam ezerrel, egész évben, újra és újra. De még a felszínt sem kapargatom.
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő és Üveghegy
Régebben, amikor először nekimentem az Ólomerdőnek, nem fejeztem be. Most igen. A folytatást is. Minthogy színvonaluk nemzetközi színvonalra van belőve, tematikájuk pedig a magyar folklórra, fontos könyvekké váltak a magyar fantasy fejlődéstörténetében. Vissza lehet majd tekinteni hét, akár hetvenhét év múlva is, de biztos vagyok benne, hogy akkor is hivatkozási alap lesz ez a sorozat. Varázslatos, kegyetlen, reményteli.
Junji Ito: Uzumaki
Poszt-lovecrafti japán horror, képregényen. Azt hiszem, semmiféle írott próza nem közelíti meg ezt a szintet, ezt a fajta elborult, nyomasztó világot. Elképesztő egy cucc. Grant Morrison All-Star Superman-je és Abraham Merritt The Moon Pool-ja (szigorúan a novellaváltozat) versenyzett még ezért a harmadik helyért, minthogy ezek is levertek a székről rendesen, de Junji Ito volt az, akinek műveit első olvasás után is aktívan kerestem. Ráadásul kevesen ismerik, tehát: ajánlom. Nagyon állat.
Kleinheincz Csilla (Hanna)
Francis Hardinge: A Face Like Glass
Ifjúsági fantasy, amelyik teljesen más ligában játszik, mint a mai trendi YA-k: egy miéville-ien bizarr, ugyanakkor bűbájos föld alatti világban követjük a hősnőt, aki a csodagyártó barlanglakók között az egyedüli, akinek érzelmei az arcára vannak írva – és mivel nem tud hazudni, szövevényes intrikaháló közepén találja magát. Bravúros regény.
Moskát Anita: Bábel fiai és Horgonyhely
Az a szerencsém, hogy a jelenlegi legígéretesebb magyar fantasy írótehetség szerkesztője lehetek. Mindkét könyv (az egyik már megjelent, a másik még csak fog) elüt minden mástól, és legfeljebb saját magához hasonlítható. Kegyetlen történetek és provokatív témák, nemzetközi színvonalon.
Graham Joyce: The Year of the Ladybird és The Facts of Life
Az idén elhunyt Graham Joyce az egyik legnagyszerűbb brit SF író volt, aki a szépirodalom és a zsáner közti mezsgyét járta. Minden műve tele van emberséggel, szépséggel, őszinteséggel, megkapóan és finom humort sem mellőzve írt az angol munkásosztály életéről és az azt átszövő mágiáról – a The Year of the Ladybirdben egy fiatalember nyári munkát vállal az üdülőtelepen, ahová gyerekkorában öngyilkossága előtt az apja vitte el, a The Facts of Life pedig egy hét nővér (és egy nagyanya) által felnevelt fiú gyerekkorán keresztül mutatja be a Coventry elleni bombatámadást és annak utóéletét.
Angela Carter: Book of Fairy Tales
Angela Carter fantasztikus mesegyűjteménye a világ minden tájáról, elsősorban a mesékben szereplő nőkön és szerepeiken keresztül az inuit fókazsírból tapasztott férjtől kezdve az arab szamárbőrös királylányig.
Mladonyiczky Balázs (Arcanist)
Az öt regényből és jó pár novellából álló ciklus több mint három évtized alatt készült el és – az írónővel együtt- folyamatosan ért és változott. LeGuin világában minden az egyesúly – adni és kapni – körül forog és az írónő történetei nem egyszer az ezzel járó felelősséget boncolgatják. Lapjaikon hatalmukkal visszélő és a világ rendjét fenyegető varázslókat éppúgy találunk, mint a hétköznapi élet bajaival küzdő háziasszonyokat. A leginkább emlékezetes azonban mégiscsak a nyitókötet, ahol az ifjúkori gőgjében holtakat megidéző Kóbor fizeti meg az egyensúly megsértéséért az árat és a világra szabadított Árny végigkergeti az egész világon. Mindezeknek pedig csodaszép háttért ad a sokszínű és hangulatos, több száz szigetből álló világ.
Jack Vance: The Tales of the Dying Earth
Vance Haldokló Föld történetei annyira ismertek, hogy egy egész alzsánert neveztek el róluk. A nap bármelyik percben kihunyhat, az évmilliókkal későbbi Föld pedig sajátos módszerekkel vagy épp a carpe diem dekadens alkalmazásával próbálják elhárítani vagy elfeledni az elkerülhetetlent. Az elmúlt korok romjai veszik őket körbe, az abban talált technológiát nem értik, egy ősi és érthetetlen tudományon, a matematikán alapuló mágiát azonban valamely szinten képesek alkalmazni. E néha bizarr és (nem csak néha) különös világon Vance hősei keresik útjukat, ám ők is legalább olyan különcök és esendőek, mint ellenfeleik. Az író műveit fanyar humoruk, ötletes társadalomkritikájuk és merész világépítésük teszik egyedivé és nehezen feledhetővé.
Pusztai Dániel (Archnihil)
Képregény:
Kelly Sue DeConnick – Emma Rios: Pretty Deadly
Varázslatos képregény egy pillangóról, egy halott nyúlról, egy kislányról, vak gyámjáról, a Halál lányáról, a Halálról és még vagy féltucat különös személyről. DeConnick képregénye tele élettel, szenvedéllyel és humánummal, Rios rajzai pedig az európai képregények stílusát ötvözik az amerikaiakéval. Ideális ajándék mind a western, mind a Gaiman-regények szerelmeseinek.
Film:
Amerika Kapitány: A Tél katonája / X-men: Az eljövendő múlt napjai / A galaxis őrzői
Az idei évben erős volt a felhozatal zsánerfilmek terén. Említhetném A holnap határát vagy a Majmok bolygója: Forradalmat, de ezeket meghagyom másnak, és inkább a képregény-adaptációkra koncentrálnék. Az egy szem Csodálatos Pókember 2-vel szemben mindhárom alkotás szépen teljesít: az Amerika Kapitány kém thrillerbe oltott akciófilm (a legjobb értelemben véve), A galaxis őrzőiben megkapjuk mindazt, amit az előzménytrilógiából kispóroltak – úgy mint zsiványok, csempészek, szimpatikus karakterek, eltalált humor, történet, érdekes világok, mosómedvék -, míg az új X-men a hetvenes évek világának megidézésével, visszafogott humorral, sötét jövőképpel, tucatnyi karakter mozgatásával valamint egy sereg szál elvarrásával emelkedik ki társai közül.
Körmendi Ágnes (Tapsi)
Idén kevés emlékezetes filmet láttam, és minden komolytalansága dacára A galaxis őrzői tetszett a legjobban. A piti bűnözőkből világmegmentőkké avanzsált társaság története roppant szórakoztató, és pont olyan könnyed és hangulatos, mint a hetvenes évek slágerei, amik a játékidő jelentős részét kitöltik.Popcorn film kategóriában
rettentően élveztem az Amerika kapitány: A tél katonája című csihi-puhit is: mindent tud, amit egy szuperhős filmnek tudnia kell, és semmi többet. Látványos, tempós, és elnagyolt, de számomra pompás kikapcsolódás volt.
A Csillagok között kapcsán igen vegyesek az érzelmeim. Tény, hogy emlékezetes képek és jelenetek voltak benne, és a közel három órás játékidő és a vontatott történet együtt alkalmas volt arra, hogy teljesen ellepjen a film hangulata, de sajnos annyira logikátlan volt benne nagyjából minden, hogy legfeljebb a hangulatba lehetett kapaszkodni, mert a világ, az események, az egész történet úgy három másodpercnyi gondolkozás után szétesett. Ezzel együtt nagy pozitívum volt megint olyan science fiction filmet látni, ami nem űrhajós horror, űrhajós fantasy, vagy képregény adaptáció.
Kánai András (SFinsider)
A legjobban megírt regénynek Robert Jackson Benett magyarul is hamarosan megjelenő regényét, az American Elsewhere-t (Horzsolások lesz a magyar címe) tartottam. Amikor a sci-fi irodalom lehetséges, vagy inkább kívánatos jövőjéről gondolkodom, ezt a könyvet tartom mintaregénynek: egyszerre sci-fi, fantasy, horror és társadalomkritika, szórakoztat és elgondolkodtat, abszolút a klisék szintje fölötti ligában játszik. Nem érzem azt a poros sablonreciklikálást, amit a modern SF-k túlnyomó részénél megszoktam. Ez a Benett gyerek ráadásul tud írni, molekuláris, vagyis mondatszinten is, és ezért kijár neki a taps meg a képzeletbeli Pantheonon a hely.
A legjobb gondolatkísérlet kategóriában a ragyogó Daryl Gregory 3D-s nyomtatás jövőjét taglaló regénye, az Afterparty nyert. Ezt várom el egy sci-fi írótól: vegyen egy trendet, egy technológiát és transzportálja a fantáziálás szélére, de úgy, hogy a racionális alapok ne sérüljenek. A letölthető és kinyomtatható szintetikus drogok közeljövője, az arra épülő társadalom képe pontosan ilyen.
A legszórakoztatóbb regénynek egyértelműen Will McIntosh Defendersét tartom, és egyben ez nálam az év olvasmánya. Érzelmekre ható, ügyes dramaturgiával megírt, letehetetlen regényről van szó. Tanulság minden írónak készülőnek, hogy nincs elcsépelt téma (jelen esetben a Föld inváziója), amelyből ne lehetne eredetiséget kihozni.
Tiszteletbeli tagnak megnevezem az elsőkönyves John Mantooth horror-fantasyját, a The Year of the Stormot. Engem, a sci-fi sznobot sikerült elvarázsolni egy mélyen emberi, de titokzatosan fantasztikus regénnyel, és ezért le a kalappal a szerző előtt.
Oroszlány Balázs (Rorimack)
Túl sok jó könyv jutott az idei évre – egy részük még itt áll olvasatlanul, pedig nyakunkon 2015! Az idei év első erős élményét (értsd: gyomrosát) Grace Krilanovich 2010-es The Orange Eats Creeps-e adta. A fülszöveg hobó tinivámpírokat is ígér, és végig szurkolunk, hogy ez legyen az igazi olvasat, mert a másik sokkal kegyetlenebb világot takar. Gyönyörű szöveg, de nem ajánlanám mindenkinek: vagy gyűlölöd, vagy imádni fogod. (Burroughs rajongók előnyben.)
Egy csipetnyivel több varázslat szorult Helen Oyeyemi Boy, Snow, Birdjébe. Ki vagy, kinek akarsz látszani, és kinek látnak téged? A lassú sodrású, magyar szálat is felvonultató regény képes arra, hogy még hónapokkal később is a felvetett kérdéseken rágódjunk (és megbocsássuk a végét). Kevés jobb fantasyt írtak mostanában Budapesten.
Naomi Mitchison Travel Light-jét egy leárazásnak köszönhetem – rég olvastam ilyen jó, pimasz, modern, őszinte ifjúsági regényt (fiatalabbaknak: YA-t). Halla a saját útját jártja – és közben az sem érdekli, hogy átgyalogol mesén, mitológián, valláson és történelmen. Megdöbbentő a frissesség: meg sem kottyan neki, hogy eredetileg 1952-ben adták ki.A legszórakoztatóbb (városi?) fantasy (scifi?) olvasmányom Max Gladstone Craft sorozatának első másfél kötete volt. Kos, az egyik utolsó élő isten – halott. Hogy mi ölte meg, azt Tarának, a kiugrott varázslótanoncnak és Abelardnak, a láncdohányos kispapnak kell kiderítenie. Nem színtiszta fantasy, nem színtiszta scifi, és habár gépek és szelepek vannak benne, nagyon nem gőzpunk – hihetetlen élmény (Plusz Tarát nem tudtam másképp elképzelni, mint Deet a Rat Queensből. A képregénysorozat nálam dobogós volt a “legszórakoztatóbb” kategóriában.)
A hazai szerzőknél nagyon jó volt látni, hogy nem csak a zsánerben jelentek meg új, erős hangok, de a mainstream kiadók palettáján is feltűntek azok a szerzők, akik az ihletadó forrást le sem tudnák tagadni. Még közülük is kilóg Tóth Kinga második kötetével, az All Machinenal. Az All Machine nem direkt science fiction, hiába bukkan fel a sorok közül Bacigalupi, vagy villanak be képek Szamura Hiroaki kegyetlen Hitodenasi no koijából. Viszont tökéletesen működik scifiként is – nem kellemes, rögtön újraolvasható verseket kapunk, de aki szereti a robbantott ábrákat, és nem riasztja az önboncolás (a szó testi értelmében sem), az feltétlenül hallgasson/olvasson bele.
Juhász Viktor
Az év képregénye
Mike Carey-Peter Gross: Tommy Taylor and the Ship that Sank Twice
Carey és Gross The Unwritten című képregénysorozata Tom Taylorról szól, akiről az édesapja egy bestseller könyvciklus főszereplőjét, a zseniális varázslónövendéket mintázta, és ennek köszönhetően az időközben felnőtt Tom rendkívül furcsa kalandokba keveredik. Az Unwritten ebből az alaphelyzetből az eddigi tíz kötetben valami egészen durva metasztorit bontott a fikció hatalmáról és a fegyverként használt történetekről, idén pedig megjelent a főszálhoz szorosan nem kapcsolódó Tommy Taylor and the Ship that Sank Twice, amely szépen kiegészíti az eddig felépített hátteret. Több értelemben is előzménynek tekinthető: egyrészt ez maga a sokat emlegetett első Tommy Taylor-könyv (képregényverziója), amelyből az Unwrittenben mindig csak annyit villantottak fel, amennyi feltétlenül szükséges volt a történet megértéséhez, másrészt magának a szerzőnek, Wilson Taylornak a keretsztorija a regény születéséről.
Míg az Unwrittenből úgy tűnhetett, hogy ez a fiktív regény egy egyszerű Harry Potter-parafrázis, a Ship that Sank Twice sokkal komolyabb és összetettebb annál – az Unwrittenben felvázolt okokból egy rendkívül precízen összerakott történet lett, ismert toposzok és klasszikus művek gondos felhasználásával, úgy, hogy a végeredmény egy kifejezetten friss és élvezetes fantasy, csodálatosan szép kivitelezésben. Önállóan is élvezhető történet, de sokakkal ellentétben csak óvatosan ajánlom beugrónak a sorozathoz, néhány komolyabb fordulatot ugyanis rögtön lelő az elején.
Az év újraolvasása
Michael Moorcock: Elric of Melniboné
Mit tesz az ember, ha rengeteg új regény sorakozik a polcán? Természetesen nekiáll újraolvasni azokat a könyveket, amelyek valaha nagy hatással voltak rá, vajon kiállták-e az idő próbáját. Idén kamaszkorom egyik kedvenc szerzőjéhez tértem vissza, és Michael Moorcock Elric-sorozatának első regényét, az Elric of Melnibonét csaptam fel vagy húsz év után (te jó ég). Szerencsére nem kellett csalódnom benne: bár a melankolikus, betegeskedő, sajátjai közül kitaszított, sötét hatalmakhoz forduló albínó herceg figurája jobban működött tizennégy évesen, mint most, Elric karaktere még mindig kifejezetten erős, Moorcock világteremtő képességei pedig a mai napig tökéletesen működnek. Most viszont itt áll előttem a teljes Elric-sorozat…
Az év folytatása
Kleinheincz Csilla: Üveghegy
Hét év után végre tovább gombolyodott az Ólomerdő története. Mivel az sfmagon már írtunk róla, nem szaporítom feleslegesen a szót: egy kisregény és egy vékonyabb regény egyben, régi szereplők, új nézőpontok, még több Tündérország, még több varázslatos hely, növekvő tétek és lassan felsejlő bonyodalmak a háttérben. Ilyen egy jó folytatás.
Az év magyar felfedezése
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor ez a vaskos regény a János vitéz újramesélése, ahol a mesterséges intelligenciájú plüssállatok őrzésével megbízott Kukoricza Jancsi a diktatúra titkosrendőrségének legkeresettebb célpontjává válik egy enyhén mágikus, kicsit sci-fis, kifejezetten retróhangulatú alternatív Magyarországon. Csurgó Csaba regénye ízig-vérig magyar fantasy, nagyon érdekes egyveleg ironikus felhangokkal, ahol a régi filmek túlszínezett, bájos képi világát idéző mesés hangulat minden átmenet nélkül vált át tarantinós brutalitásba, hogy hangosan röhögős részek ellenpontozzák a feszültséget.
Az év külföldi felfedezése
Max Gladstone: Three Parts Dead
A Craft-ciklus első regényével nagyon hosszú ideje szemeztem már, és még pont időben érkezett ahhoz, hogy az év egyik kelleme meglepetése legyen. Gladstone világa modern fantasy, mármint abban az értelemben, hogy teljesen modern koncepciókat ültet át egy erősen mágikus környezetbe. Hatalmas ügyvédi konszernekként működő varázslócégek, hatalommal kereskedő, szerződésekkel szabályozott istenségek és így tovább: a Three Parts Dead valahogy úgy közelít a fantasztikus toposzokhoz, mint a Perdido Street Station tette anno, csak itt a viktoriánus London helyett a 21. századi New York transzformálódik fantasy-metropolisszá.
Moskát Anita (charon)
Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt
Valentétől elég volt néhány oldalt elolvasnom, hogy beleszeressek az írásaiba. A Tündérföld-ciklus második kötete is pont olyan, mint várni lehet: annyi ötlet került bele, amennyiből más író tíz évig is gazdálkodhatna, a mondatok pedig finomak és díszesek, akár a csipke. A kamaszlánnyá érő Szeptember ezúttal az árnyékvilágot fedezi fel, hogy az alvilágjárás során ne csak a halk phizika szabályaival vagy a vágymágiával ismerkedjen meg, de saját lelkének is a mélyére lásson.
Orson Scott Card: A kegyelem ára
Card végtelenített sorozatai helyett idén egy önálló regényt olvastam el tőle, amely az első fantasyje 1983-ból. A kegyelem ára egyszerre szép részletekkel bíró és naturalista, mágikus és életszagú történet egy olyan világból, ahol kétfejű és szarvasisten is uralkodik, a mágiáért pedig kiontott vérrel kell fizetni. Összetett karakterek, morális kérdések és szívszorítóan tökéletes befejezés.
Kelly Sue DeConnick és Emma Rios: Pretty Deadly
A halott nyúl elmesél egy történetet a lepkének. Nem lesz vidám történet, de mélyről jövő és gyönyörű, mágiával átszőtt western képregény a Halálról, annak lányáról, sorok közé szőtt mítoszokról, régi átkokról és régi bűnökről, melyeket egy keselyűjelmezes kislány felszínre hozhat. A légies, sötét rajzok életre keltik a világot, és ha a történet nem lenne ennyire lebilincselő, a képeket akkor is órákig tudnám nézegetni. De mondd, nyuszi, mi történt velük ezután?
Szökrönyös László (Crei)
Új könyv kategória:
Alastair Reynolds: On the Steel Breeze
Bár valójában 2013 végén jelent meg, nekem csak idén volt hozzá szerencsém. Egy nehezen letehető családregény a közeljövőből, reynoldsi távlatokkal, Reynoldsra korábban olykor jellemző túlírtság nélkül. Nem egy SF mérföldkő, mégis megfogott, mert a változatos karakterek, a kalandos történet és a teljesen hihető jövő finom bemutatása egy nagyon szerethető egésszé állnak össze.Remélem az utolsó kötet már nem várat sokáig magára. Tekintve, hogy még a címét sem tudni, ez némiképp hiú remény.
Képregény kategória:
Joe Hill – Gabriel Rodrigez: Locke and Key
Szigorúan véve ez sem idei, hisz az utolsó füzet tavaly decemberben jelent meg, de csak idén fejeztem be az olvasását. Joe Hill nagyszerű író, de szerencsére a színtiszta próza helyett ezúttal egy vizuálisabb formát választott a történet elmeséléséhez. Gabriel Rodrigez rajzai az egyébként is érdekes sztorit újabb jelentésrétegekkel és hangulattal gazdagítják, amitől a műfaj nehezen kikerülhető alkotása lett a Locke and Key.(Gondolom én, aki annyi képregényt azért nem olvasok, hogy lépten-nyomon klasszikusokba ütközzek.)
Oldies but goldies kategória:
Stephen Baxter: Xeelee sequence
Lelkes modern űropera fogyasztóként nagy lemaradásomat dolgoztam le Baxter kilencvenes években született első Xeelee tetralógiájával, amin néhány hét leforgása alatt átsüvítettem a nyáron. Cikk nem született azóta sem, mivel nem akartam, hogy túl lelkendezős legyen. Mindenesetre nálam jelenleg ez a top: Jövőbeli történelem a közeljövőtől az univerzum hőhaláláig. Eszement léptékek, izgalmas gondolatkísérletek. Egy univerzum, ahol a gravitáció százszorosa a miénkének. Neutroncsillagon kialakult emberi civilizáció. Szuperhúrokból készült galaxishalmaz méretű mesterséges struktúrák. Any questions?
Kommentben írjátok meg Nekünk a Ti 2014-es, leg-leg fantasztikus olvasmányélményeiteket!
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Kamarás István – Sárkányos mese igazából; modern urbánus fantasy és YA-irodalom — coki nektek! Ez az igazán ütős anyag, 1979-ből, pedig eredetileg a YA-célcsoportnál egyel kisebb korosztálynak szánta a szerző. Az illusztrációi is remekek — a zöld keményborítós kiadását javaslom beszerezni.
http://moly.hu/konyvek/kamaras-istvan-sarkanyos-mese-igazabol
Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember; ennek az újraolvasása igazolta minden korábbi jó emlékemet a műről, és a mostani eszemmel olvasva többletet is nyújtott.
http://mek.oszk.hu/00600/00662/
Gerelyes Endre – Isten veled, Lancelot! Egy tragikusan fiatalon elhúnyt, kiemelkedően tehetséges hazai író méltatlanul ismeretlen műve ez, mely anélkül egészíti ki az ősi legendát modern tartalommal és értelmezéssel, hogy „poszmodern kísérleti színjátszás”-jellegű állatságba fordulna.
http://moly.hu/konyvek/gerelyes-endre-isten-veled-lancelot
Ezek amúgy örömteli újraolvasások voltak. Azon regények közül viszont, amelyeket idén olvastam először, egyedül a The Martian tetszett, és óhatatlanul az újraolvasottak némelyike is elvérzett.
Az idei FAIL kategóriásak a következőek voltak számomra:
Michael Moorcock – The War Hound and the World’s Pain
Mitch Cullin – A Slight Trick of the Mind *MAJOR FAIL*
Szakurazaka Hirosi – All You Need Is Kill *MAJOR FAIL*
hibrid, misztikus énkeresős sci-fi – Emma Bull: Bone Dance
könnyű kortárs sword&sorcery – Jim Hines: The Snow Queen’s Shadow
hard space opera – Alastair Reynolds: Redemption Ark
poszt-steampunk – Mark Hodder: Expedition to the Mountains of the Moon
(majdnem)történelmi fantasy – Katherine Kurtz: The Bastard Prince
kortárs high fantasy – Lois McMaster Bujold: The Hallowed Hunt
klasszikus high fantasy – Patricia McKillip: The Riddle-Master’s Game
transzhumán sci-fi – Ken MacLeod: The Stone Canal
hard sci-fi – Stephen Baxter: Vacuum Diagrams
hard magic fantasy – Larry Correia: Warbound
végül magyar nyelvű 🙂 – Orson Scott Card: Bűvölet
A Vacuum Diagrams nagyon ott van, bár én inkább new space opera hard sf crossovernek klasszifikálnám.
„A Vacuum Diagrams nagyon ott van, bár én inkább new space opera hard sf crossovernek klasszifikálnám.”
Kedves Crei!…
Miután ismersz, nem fogod félreérteni, ha megkérlek, ilyen mondatokat, mármint a második fele — ha lehetséges –, ne írj le… 🙂
Rendkívül nagy rajongója vagyok a magyar nyelvnek.
Tudod…bevésődés… meg kultúrszerelem, meg ezért él egy ember, mint egy kultúra részese…
Új űropera kemény tudományos fantasztikum keverék? Én maradok crei változatánál…
DBL. Talán nem hiszed el, de megrögzött grétsysta vagyok. Én az a csávó vagyok, aki társaságban kijavítja mások mondandóját, mert nem elég választékos, vagy mert szenvedő szerkezetet használ, vagy suksüköl, vagy azt mondja, hogy miniméter, stb. A tévé előtt pedig füstölgök, mert a hírműsor bemondója -ban,-ben helyett -ba, -bet használ.
Mégis, úgy érzem vannak dolgok, melyeket nem kell lefordítani, és nem csak a Verne Gyulára vagy May Károlyra gondolok. Egyszerűen azért, mert azon a nyelven, amin kitalálták üt és pont azt jelenti amit. Ami a klasszifikálnám kifejezést jelenti… arra bizonyára találhatnánk frappáns megfelelőket, melynek gyöke régebb óta gyökerezik a magyar nyelvben. De ez is jó, mert már ez is egy magyar szó, és én történetesen ezt választottam…:)
Amúgy van bőven terület, ahol érdemes őrködni a nyelv felett…: A rendőrnyelv és tűzoltónyelv, a politikusok által használt nyelvezet, vagy éppen a túltolt jogi zsargon, ami éppen azzal megy szembe, amiért létrejött. A tiszta, pontos egyértelmű információközléssel.