Folytatjuk a Kitschies Award kapcsán elindított cikksorozatunkat. A 2009-ben alapított Kitschies  díjazottjai az adott évben az Egyesült Királyságban megjelent spekulatív fikciós elemeket tartalmazó művek lehetnek.  A Kitschies életre hívói olyan regényeket jutalmaznak csápjaikkal, melyek a zsáner területén valami újat, progresszívet nyújtottak, akár a tartalom, akár a formai megoldások terén. A Vörös Csápot a legjobb regény, az Arany Csápot a legjobb bemutatkozó regény kapja. Emellett létezik még egy díj a legjobb könyvborítóknak is.

A díjkiosztóra február végén kerül majd sor, célunk, hogy az SFmag virtuális hasábjain a teljesség igénye nélkül bemutassunk néhányat a jelöltek közül. Ezek:

 Golden Tentacle:

Red Tentacle:

  • Jesse Bullington - The Folly of the World (Orbit)
  • Frances Hardinge - A Face Like Glass (Macmillan)
  • Nick Harkaway - Angelmaker (William Heinemann)
  • Adam Roberts - Jack Glass (Gollancz)
  • Juli Zeh - The Method (Harvill Secker)

Mai cikkünkben az 1973-as születésű Frances Harding októberben megjelent regényéről szeretnénk megosztani a benyomásainkat:

Frances Hardinge nevével talán fél évvel ezelőtt találkoztam először, amikor kicsit mélyebben elkezdtem magam beleásni az angolszász YA irodalom tekintélyesnek mondható regényhalmazába. Az elérhető kritikák alapján alapvetően jó kép alakult ki bennem  az írónő munkásságáról, ezért terveztem, hogy adok egy esélyt valamelyik könyvének. A Kitschies nevezés nagyszerű utolsó lökés volt, melynek eredményeképpen beszereztem legfrissebb művét, a Face Like Glass-t.

Cavernában vagyunk, egy mesterséges földalatti járatok és termek elképesztően bonyolult hálózatából felépülő, őrült városban. Caverna egy szigorú hierarchikus rend szerint éli mindennapjait, melynek csúcsán a saját lényét két részre hasító Nagy Gondoskodó áll, aki mesterségesen meghosszabbított élete minden percét éberen tölti, hogy a város irányításának egyetlen pillanatáról se maradjon le. Szintén a ranglétra magasabb fokain állnak a különleges családok, akik mind egy-egy ritka mesterség letéteményesei. Vannak köztük hallucinogén sajtokat gyártó, vagy éppen felejtést hozó borokat készítő családok. Az ő állandó harcuk az irányításért és a Nagy Gondoskodó kegyeiért meghatározza Caverna mindennapjait.

A város lakóinak van még egy sajátos tulajdonságuk: Maguktól nem képesek a legegyszerűbb arckifejezések megtanulására sem. Egy külön kaszt, az Arckovácsok ennek a tudásnak a letéteményesei, tőlük lehet megtanulni minden gesztust, és a különböző arckifejezések feletti szigorú kontrollt. A társadalom uralkodó része korlátlan számban használhatja ezeket az arcokat, szakadatlan intrikáik egyik fő fegyvereként, míg a „plebs” számára csak öt arc engedélyezett. Az arcok rendszere és leírása, az erre épülő kacifántos viselkedésformák bemutatása érdekes színfoltja a regénynek.

Neverfell, a főszereplő, különleges lány. Vannak érzései, és minden, amit érez visszatükröződik az arcán. Éppen ezért egy maszk mögött, és a világtól elzártan telt gyermekkora, mivel nevelőapja, Grandible Mester, meg kívánta őt óvni Caverna veszélyeitől. Egy nap aztán a lány kitalál a városba, és kezdetét veszi édes-szomorkás története egy idegen világban. Caverna urai megvetik és félnek tőle, el akarják venni szabadságát, sőt életét. A könyv végére természetesen sok minden megoldódik, és az egyik nagy rejtélyre, Neverfell származására is fény derül.

Hardinge igazán jó világ teremtő: Caverna sajátos atmoszférája, a barlangi társadalom bonyolult mégis logikus viszonyai, az apró részletekig kidolgozott, de azokban nem elvesző világ mind ezt támasztják alá. Legnagyobb erénye mégis az Ötlet, melynek kibontásához kellett némi írói bátorság is. Jó ideje nem volt szerencsém olyan teremtett világhoz, mely ennyire más és előzmények nélküli, ugyanakkor mégis saját valóságunkra visszakacsintó.

Az írói stílus, a leírások nagyszerűek, plasztikusak, minden érzékszervünkhöz szólnak. Hardinge sorai könnyedén visznek egy másik világba, igazi eszképizmus lehetne ez, csak éppen Caverna nem kifejezetten az a hely, ahol élni szeretnénk. Természetesen mindez mit sem érne, ha a szereplők és a történet nem lenne kellően erős. Szerencsére nem ez a helyzet. A karakterek szerethetőek és sokszínűek, míg a sztori sodró lendületű és fordulatos, ahogy egy valamire való YA regényben ennek lennie is kell. Ami viszont kiemeli a zsáner sok alkotása közül, az a történet mélysége. A kamasz hős itt is fejlődik, a könyv végére felnő, és közben sok mindent elveszít. De az út, amit Neverfell bejár nem szokványos, és nem egyszer megható sőt könnyfakasztó. Fejlődéstörténet ez, de egyben egy menekülésé is, az idegen környezet, és saját mássága elől menekülő lány története.

Egy friss és okos regény, sok érzelemmel és csodaszép mondatokkal, mindenkinek jó szívvel ajánlom. Én pedig megyek, és beszerzem Hardinge valamelyik korábbi könyvét.

Hasznos információk, linkek:

Hardinge Honlap (Így kell kinéznie egy eredeti írói honlapnak…)

Kitschies Honlap

Egy kis YA definició a la Wiki

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon