Archívum

Mind az irodalomkritikusokat, mind a rajongókat megosztják H. P. Lovecraft időnként igen markáns társadalmi nézetei – az író nem egy alkalommal fogalmazott az elitizmus és a rasszizmus szófordulataival (hol burkoltabban, hol nyíltabban) levelezésében és történeteiben. Ez, szigorúan irodalmi szempontokat tekintve, nem teszi érvénytelenné és értéktelenné az életművet, egyrészt mert élete vége felé maga Lovecraft is sokkal kritikusabb  [ More ]

Annak ellenére, hogy rendszeresen olvasok horrort és időközben apa is lettem, most először olvastam a Rosemary gyermeke című regényt. És annak ellenére, hogy kifejezetten figyeltem Polanskira az egyetemi éveim alatt, a filmről sincsenek megbízható, friss élményeim, csak valamiféle távoli, Duna tévés, éjjeli szorongás, megfoghatatlan álomjelenetekkel – amikor még túl fiatal voltam ahhoz, hogy értsem vagy  [ More ]

Rick and Morty

Küldte fbdbh - Kategória: tévésorozat - 1 Comment

„Let’s go. In and out. 20 minute adventure.” Ritka a jó tudományos-fantasztikus komédia. Akkor működik igazán, ha tényleg érti a nagy ötletek egyszerre komikus és rémisztő távlatait, ha belelát az emberi lélek mélységébe, és tükröt tart felénk, ha képes kellő érzelmi passzivitással, kívülállóként tekinteni az emberiség jelentéktelenségére, és mégis megtalálni a szívét a megfelelő pillanatban,  [ More ]

Az – Stephen King’s It (2017)

Küldte fbdbh - Kategória: film - 0 Comment

Annak ellenére, hogy Stephen King eredeti regénye bőven meghaladja az ezer oldalt, többször is olvastam – most, a filmadaptáció miatt megint rám jött, hogy talán még egyszer jó lenne visszatérni hozzá. Ilyen egy igazi klasszikus. És ezért tartok minden adaptációtól, mert a felszínen az Az horror-regény, vagyis a legkönnyebb út, amit bárki tehet, hogy horrorfilmet  [ More ]

T2 3D

Küldte fbdbh - Kategória: film - 0 Comment

A Terminátor 2 háromdimenziós konverziójának díszbemutatóján voltunk – a film előtt egy húsz perces interjút vetítettek le James Cameronnal, amelyben felteszik neki a kérdést, hogy szerinte miért fogott meg ennyi embert ez a film, miért tart a mai napig a sikere? Cameron hirtelen nem tudja megválaszolni, hivatkozik az újító effektekre, Arnold és Linda karrierjének csúcspontjára,  [ More ]

Neil Gaiman meséin és regényein is túlmutató dolgokról lesz szó: két könyvről is, hogy pontosabb legyek. Mindkettő non-fiction, ami azért valahol a népszerűség mércéje egy szerzőnél: az Agave rendíthetetlenül adja ki új és régi könyveit, szerencsére végre belefért egy kis kitérő a fikció mellett is. Szóval két könyv, amelynek témáit nem Gaiman találta fel, de  [ More ]

Múlt hónapban megérkezett a The Surge – egy science-fiction akció-szerepjáték (PC, PS4, Xbox One), amelyet a német Deck 13 Interactive fejlesztett. Ők olyan játékokon dolgoztak korábban, mint:  Ankh, Jack Keane, Blood Knights, Venetica, TransOcean vagy legutóbb a sikeres fantasy akció-szerepjáték, a Lords of the Fallen. Most a The Surge-ben egy mozgássérült szerelő egy külső mechanikus test segítségével  [ More ]

The Surge is a science-fiction Action-RPG released last month on PC, PS4 and Xbox One, created by German development studio Deck 13 Interactive who previously worked on games such as Ankh, Jack Keane, Blood Knights, Venetica, TransOcean and more recently, the acclaimed fantasy Action-RPG Lords of the Fallen. Now The Surge features a protagonist with  [ More ]

Nemrég bemutatták A hátrahagyottak utolsó részét. Nem lesz több. Eltűnt. Eltávozott. Különös sorozat volt. Nem foglalkozott történeti és cselekménybeli megoldásokkal. Egyetlen súlyos érzéssel foglalkozott csak: a hiányérzettel. Egyetlen fantasztikus elemmel indított, amelyet soha nem kívánt megmagyarázni: a Föld lakosságának 2%-a véletlenszerűen és váratlanul eltűnik. A sorozat a megmaradtak életét követi – nem közvetlenül az esemény  [ More ]

Nagy a retrózás mostanában PlayStation 4-en: sorra jönnek ki klasszikusok felújított változatai, szinte már követni sem lehet őket. Kipróbáltunk néhányat ezek közül, hogy megnézzük, megállják-e helyüket a 2017-es mezőnyben. Az elmúlt időszakban ők tértek vissza: Wipeout Omega Collection A sci-fi-rajongók vannak előnyben itt, elsősorban az antigravitációs járművek szerelmesei. A Wipeout széria a kilencvenes évek közepén  [ More ]

Alien: Covenant

Küldte fbdbh - Kategória: film - 3 hozzászólás

Lehet, hogy velem van a baj. Lehet, hogy olyan vagyok, mint az Alien elején az idegen lénynél is idegenebb csontváz, amelynek egykoron a nevét sem tudtuk – azt sem, hogy miféle, nem is nagyon számított, csak annyit tudtunk róla: „Fosszilizálódott. Olyan, mintha a székből nőne ki.” Lehet, hogy pont ilyen vagyok. Talán valami réges-régi, rejtélyes csendhez  [ More ]

A nyolcvanas évek a zsánerfilmek aranykorát jelentik: induló franchiseok, eredeti alkotások, kísérletező művek tucatjai bizonyítják ezt. A három évvel ezelőtti, az 1984-es filmeket bemutató sorozatunk után most 1987-es hetet tartunk. Jöjjenek azok az idén 30 éves retromozik, amelyek kiállták az idők próbáját! A nyolcvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a robotika, a szórakoztatóipar, a vállalatok szerepe alapjaiban  [ More ]

„Egyike vagyok azoknak az embereknek, akik bármit megtesznek, hogy ne kelljen írniuk. Bármit!”, jegyezte meg egy interjúban T. E. D. Klein nagyjából abban az időben, amikor második könyve megjelent. Nem túlzott: életműve mindezidáig hivatalosan négy önálló kötetre korlátozódik (amelyből három még átfedésben is van). Akár jelentéktelen írónak is tűnhetne, de ha valaki komolyabban kutatja azt  [ More ]

Vannak jól megírt videojátékok, vannak jól megírt női karakterek videojátékokban, lassan már egészen tisztességes mennyiségben. Nőnapra viszont ennél is különlegesebbet szerettem volna gyűjteni: olyan karaktereket, akik egyediek, szerethetőek, és saját történeti ívet visznek úgy, hogy csonk nélkül hozzák a Bechdel-teszt szigorú követelményeit is. Íme öt női páros videojátékokból, akiknek történetei kimagasló minőségűek a médiumon belül:  [ More ]

Nioh

Küldte fbdbh - Kategória: videójáték - 0 Comment

Azt hiszem, számomra az idei év legjobban várt PlayStation 4-videojátéka a Nioh volt, és még alig kezdődött el 2017, máris az év egyik legjobbjaként tartom számon. Tulajdonképpen én ezt már tavaly tavasszal eldöntöttem, amikor a Koei Tecmo kiadta a béta demót. Preferencia kérdése, de kifejezetten szeretem azokat a játékokat, amelyekhez ügyesség kell, ahol a karakter  [ More ]

Gravity Rush 2

Küldte fbdbh - Kategória: játék - 0 Comment

Annak idején, amikor a PlayStation Vita újdonságnak számított, egy rövid ideig pazar exkluzív játékok jelentek meg rá – az egyik legnagyobb, leglátványosabb ilyen cím a Gravity Rush volt, amelyben egy lány képessé válik a gravitáció manipulálására. Volt is egy jópofa élőszereplős reklám hozzá, kritikai siker lett, de mivel a PlayStation Vita nem terjedt el annyira  [ More ]

The Last Guardian

Küldte fbdbh - Kategória: videójáték - 0 Comment

Elgondolkodtató, hogy a művészeti teljesítmény mennyiben függ a mű költségvetésétől, a rá szánt időtől, és ez különösen érdekes kérdés egy olyan médium esetén, amelyben a technológiai fejlődéssel is lépést kell tartani. A The Last Guardian-t kilenc évvel ezelőtt jelentették be, és csak most jelent meg – a tervezett PlayStation 3 helyett a PlayStation 4 generáció  [ More ]

A novella eredetileg a Black Aether magazin 2016/3. számában jelent meg. Illusztrálta: Juhász Ernő.   Farkas Balázs: EMBERTEST Tabán Péternek jó napja van. Ott áll a házban, amit megörökölt. Bámulja a penészes falak között roskadozó könyvespolcokat. A bevetetlen ágyat. A pókhálós plafont, a kinyithatatlan ablakokat. Később fel-alá járkál a konyhában. Érzi a megromlott ételek szagát,  [ More ]

Öt évvel ezelőtt indítottuk útra a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája névre keresztelt, évente megrendezett rendezvényünket, amely során az SFmag írói és szerkesztői személyesen mondanak véleményt a beküldött kéziratokról, és ahol utána egy ital mellett, kötetlenül lehet beszélgetni, ismerkedni írótársakkal. A rendezvény az évek folyamán alaposan kinőtte magát, a kezdeti egy zsűri helyett már évek óta három zsűricsoportban értékeljük a  [ More ]

Orson Scott Card: Fhérgek

Küldte fbdbh - Kategória: irodalom - 1 Comment

Bírom, hogy Orson Scott Card mennyire sokféle dolgot tud írni, és hogy ennek ellenére mégis milyen gyakran előkerülnek nála ismerős elemek, de még csak nem is apróságok, hanem konkrétan ilyen megalitikus toposz-tornyok. A Fhérgek majdhogynem olyan szürreális megfogalmazású szöveg, mint mondjuk A kegyelem ára, ahol több fejezetnek kell eltelnie, mire az ember beleszokik ebbe a  [ More ]



Keresés az oldalon