Annak ellenére, hogy Stephen King eredeti regénye bőven meghaladja az ezer oldalt, többször is olvastam – most, a filmadaptáció miatt megint rám jött, hogy talán még egyszer jó lenne visszatérni hozzá. Ilyen egy igazi klasszikus. És ezért tartok minden adaptációtól, mert a felszínen az Az horror-regény, vagyis a legkönnyebb út, amit bárki tehet, hogy horrorfilmet csinál belőle – se többet, se kevesebbet.

Pedig nem ilyen egyszerű. A regény egy mély meditáció a félelem természetéről, összetett kisvárosi szociográfia, gyönyörű mese a barátságról. Jó regény. Szépirodalmi szempontból is jó, gazdag, alaposan kidolgozott, kiegyensúlyozott dramaturgiájú mű. Két idősík között utaztatja az olvasót, szinte döccenő nélkül. Hét gyerek szembeszáll egy ezerarcú gonosszal, huszonhét évvel később pedig felnőttként térnek vissza, hogy végleg legyőzzék. A történet mindkét fele nagyban függ a másiktól, és minden szereplő hangsúlyos szerepet kap.

losers_club

Érthető tehát, hogy egy két órás film, sőt még egy négy órás filmpáros sem feltétlenül lesz képes visszaadni ezt a gazdag narratívát.

Az idei filmadaptáció a régi tévéfilmhez hasonlóan két részre bontja a történetet, és az első rész egy valamivel több mint két órás film, ami csak a gyerekek történetét meséli el, egy percnyit nem időz a jövőben. Ezzel egyrészt leveszi az összetettség terhét a filmről, koncentrálhatunk teljesen a kezdetekre, ugyanakkor el is veszíti azt az érzést, azt a kozmikus távlatot, amelyben a gonosz létezik – kitérnek ugyan rá, de valamivel ettől kevesebb is lesz.

Így tulajdonképpen marad egy relatíve egyszerű, lineáris lefolyású bohóc-tematikájú horrorfilm.

Meg is lepődtem egyébként, hogy ennek ellenére… jó. Mármint tényleg jó. A film nagy vonalakban követi a könyvet, fontosabb jeleneteit kellő empátiával, drámával és humorral festi meg, elegánsan vezeti be a nézőt Derry mindennapjaiba, ügyes ritmusban hozza be a szereplőket, mutatja meg a köteléküket, félelmeiket, barátságuk kialakulását, közös riválisaikat: Henry Bowers bandáját és a mindenféle alakban megjelenő bohóc-rémet.

bowers

A színészek és a rendező is olyan szívet ad ennek a történetnek, ami manapság ritka egy tulajdonképpeni blockbuster-adaptációban, ügyesen hoznak egy Rob Reiner / Steven Spielberg hagyományait követő atmoszférát (ami nem csak színészátfedés meg kínos időzítés miatt hozza a nyilvánvaló Stranger Things-hasonlóságot), ezúttal a nyolcvanas években – a regénybeli ötvenes évek helyett.

Ez az éra egyébként jól áll az eredeti történetnek, egy új generáció nosztalgiája bontakozik ki itt, más a humor, más a srácok viselkedése, mások a dumák, mások a zenék, de alapvetően ugyanaz minden más, öröm volt felfedezni. És tényleg öröm volt újra ellátogatni ebbe a történetbe, erre a helyszínre, ebben az igényes prezentációban… valami ilyesmit érezhettek, akik rajongóként először látták mondjuk a Harry Potter-filmet.

A film rövid terjedelme miatt sajnos siet a jelenetekkel, talán nagyobb is a horror-sűrűség, mint kellene, de képes hosszabb történeti szálakba és rövidebb jelenetekbe is elképesztő mennyiségű karakterépítést, félelmet, humort, akciót, érzelmet, sőt ravasz kikacsintásokat is beilleszteni, ügyes egyensúlyban, tehát jól veszi az összetettség elvesztésének akadályát, és erős filmet hoz ki belőle.

Van néhány dolog, amit viszont kifejezetten felszínesnek vagy gyengének érzek.

it_film_2017

Az egyik maga Pennywise karaktere. Egyrészt az első megjelenésétől fogva irgalmalmatlanul pszichó karakter, valahol Tapsi Hapsi és a Heath Ledger-féle Joker között. Nyilván fura, hogy ezt felemlegetem, (egyébként a Kubrick-féle Ragyogásban is problémásnak éreztem emiatt Jack Torrance karakterét) de a regényben kimondottan az volt a karakter lényege, hogy első pillantásra ártalmatlan, sármos, vicces bohócnak tűnik, és csak akkor mutatja meg valódi arcát, amikor már nincs visszaút. Itt egyből le lehetett vágni róla, hogy tiszta kettyós és veszélyes. Másrészt nem nagyon mennek bele, hogy miért is bohóc képében jelenik meg, mi köze van cirkuszhoz – igaz, erre még lesz lehetőség a második részben.

Aztán zavart egyébként a filmzene és a klasszikus horrorjelenet-toposzok lapos, nem túl eredeti kezelése is, időnként nagyon-nagyon tipikus horrorfilmbe megy le üres ijesztgetésekkel, amit csak azért is meglepőnek tartok, mert időnként telibe nyomja a weird horrort, és olyankor annyira, de annyira jó tud lenni. Sajnos ezek a részek kevésbé hangsúlyosak.

A nagy finálét is kicsit elkapkodottnak, kínosnak éreztem, pedig van itt egy annyira jó, és csak ehhez a filmhez tartozó eredeti, és nagyon-nagyon bámulatos elem, ami köré felépíthettek volna valami elképesztőt – de igazából nem használják ki jól. Nem nagyon akarom lelőni, mi minden történik itt, de a bohóc legyőzése egy érzelmes pillanatot leszámítva annyira… semmilyen, nem éreztem a dolgok tétjét, veszélyét és életben maradásának kockázatát. És aki olvasta a könyvet, csalódni fog, hogy ennek a filmnek a végén egy fél pillanatra sem láthatjuk Az valódi alakját. Nyilván, a második részben ezzel rá lehet licitálni az elsőre (már ha tényleg benne lesz), de azért így… tényleg nem lett több, mint bohócos horror, véletlenszerűen egymásra dobált ijesztgetésekkel, amelyek ennek az első résznek a kontextusában még nem állnak össze egy következetes, értelmes történetté.

it

De mondom, jó film, jó adaptáció, és a nem túl komplikált lefolyása mellett is jó horrorfilmnek mondható. Rengeteg a kihagyott elem a könyvből, követhetetlen mennyiségű jó anyag, de ha két órára kell slankítani ezt a részt, hát, így kell elegánsan és szívvel megoldani. Lamentálhatunk azon, hogy Cary Fukunaga kiesett a rendezői székből, de Andy Muschietti is bizonyította, hogy képes egy nagyon jó víziót stabilan végigvinni. A végeredmény nyilván nagyban függ a folytatástól is, de egyelőre rendben vagyunk.

Ami pedig a fiatal színészeket illeti, hát… rájuk még inkább érdemes lesz odafigyelni a jövőben.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon