Nagy a retrózás mostanában PlayStation 4-en: sorra jönnek ki klasszikusok felújított változatai, szinte már követni sem lehet őket. Kipróbáltunk néhányat ezek közül, hogy megnézzük, megállják-e helyüket a 2017-es mezőnyben.

Az elmúlt időszakban ők tértek vissza:

Wipeout Omega Collection

wipeout-omega-collection_1

A sci-fi-rajongók vannak előnyben itt, elsősorban az antigravitációs járművek szerelmesei. A Wipeout széria a kilencvenes évek közepén indult el az első PlayStation-ön, és minőségi 3D-s grafikát nyújtott őrületes sebességgel száguldó futurisztikus pályákon.

Ez a gyűjtemény a HD változat, annak nagykiegészítője (Fury) és a Wipeout 2048 teljes anyagát tartalmazza, ezeket pedig egy elegáns, minimalista menüből azonnal elérhetjük. Érdekesség, hogy bár nem mai játékokról van szó, 4k-s felbontásban is játszhatjuk (PS4Pro-n), egyébként valami elképesztő látványt és teljesítményt kapunk, ami a játék műfajából adódóan még szükségszerű is – akárhogy is, tökéletes tesztjáték arra, hogy megmutassuk, mire is képes a konzol.

A járművek változatosak, súlyuk érződik, így a sebességbeli növekedések is megrázó gyorsasággal löknek át az irányíthatósági küszöbön: ki kell használni a felszedhető fegyvereket és turbókat, hogy egyáltalán esélyünk legyen a többiekkel szemben. Ehhez nem csak jó reflexek kellenek, de bele kell kalkulálnunk az ellenfelek és a saját járművünk mozgását, bizonyos késleltető tényezőket, és ezzel együtt a Wipeout nem az a játék, amiben könnyedén lehet első helyeket szerezni. Sőt, kimondottan nehéz játékok ezek.

wipeout-omega-collection_2

Viszont egészen érdekes ez a letisztultság, ez a semmiféle narratív körítés, ahogy azonnali játékélmény pörög minden pillanatban, valahogy üdítő egy ilyennel játszani: megmutatja a régi idők játékainak egyenes, egyértelmű, egyszerű szépségét. A pazar látványvilág, az elektronikus zene és sebesség harmóniája páratlan sci-fi hangulatot idéz így együtt, a jövő látványvilága és a régi idők arcade-os egyszerűsége találkozik egy tökéletes egyvelegként.

Fun fact: a Hackers (1995) című filmben is ezt játsszák, pontosabban a Psygnosis eredetijének béta változatát.

*

LocoRoco Remastered

locoroco

Na jó, itt azért erősen szükség volt arra, hogy félretegyem az előítéleteimet: a LocoRoco nagyon rajzfilmes, nagyon cukorfalat, nagyon színes játék az eredeti PSP-ről (ami egyébként egy elég elfeledett platform, nagyon sok jó játékkal, amelyek szinte elvesztek a köztudatból).

A nem túl komoly külcsín alatt viszont meglehetősen mély és egyáltalán nem egyszerű játék áll: egy apró lénnyel, egy LocoRoco-val kell gurulni ide-oda a különféle tereken, titkos Mui-Muikat felfedezni. A lény egy apró zselatingömb, aki több ilyen zselatingömb beolvasztásával hatalmasra nőhet, de bizonyos helyszíneket szét tud esni újra kis darabokra: viszont kockázatos, hogy ezeket elveszíti.

Nem nehéz tulajdonképpen a navigáció, viszont annál nehezebb az összes golyóval és teljes méretben befejezni a kacifántosan tekergő pályákat, itt is a mechanika az, ami nagyon hangsúlyos, viszont érdekes módon a világépítés sem kerül háttérbe. Egy egész aranyos, de szépen kialakított fantasyvilág bontakozik ki előttünk játék közben, amelynek fő erénye és szépsége az ártatlan természet iránti tisztelet.

Ajánlhatnám kicsiknek és nagyoknak, de azért inkább csak a türelmesebbeknek.

*

Parappa the Rapper Remastered

parappa

A Parappa the Rapper már a megjelenése idején is annyira egy abszurd jelenség volt: egy rappelő kétdimenziós kutya (háromdimenziós térben!), aki rap-szövegeket ismétel furábbnál furább mesterek után, bizonyos gombok lenyomásának segítségével.

Tulajdonképpen nehezen tudom elképzelni, hogy ez így mindenfajta humor és önreflexió nélkül jött létre, illetve hogy mindezek nélkül sikerült volna kultuszjátékká válnia (mert egyébként az lett).

Mindegy is, a legmeglepőbb kulturális sokk ebben az, hogy a gagyi szövegű rap-számok így is annyira ütősek, sok mai rapper munkásságához képest annyira frissek, könnyedek és „funky feelgood”-ak, hogy már ezért megéri ez a kis időutazás…

… mert másért nem nagyon, sajnos: a QTE-k időzítései nagyon el vannak rontva, így szinte képtelenség „Cool” értékeléseket kapni, illetve itt már érződik a narratív körítés hiánya, mert a pályák csak jönnek egymás után. Itt annyira nem áll jól ez az arcade-os egyszerűség, mint mondjuk a Wipeout-nál, nincs igazi íve, érdekes világa, amit fel lehetne fedezni.

Mindenesetre így is a világ legjópofább és legkarakteresebb zenés (ritmus)játéka. Még mindig.

*

Természetesen nem áll meg a klasszikus játékok felújításainak sora a PS4-en: hamarosan itt a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy és a Patapon Remastered… lehet, hogy még kitérünk rájuk is (a Crash már csak azért is érdekes, mert a Naughty Dog ezzel lett nagy sztár).

Azért érdekes, hogy mennyire megy mostanában a nosztalgiázás, de vajon az eredeti címek is jönnek majd? Egy hét múlva E3, szóval kiderül ez is.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: videójáték

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon