nagy sikernek örvendő sci-fi és fantasy könyves esélylatolgatásunk kapcsán már írtuk, hogy az idei év a fantasztikus könyvek éve lehet, és ezt most részben bizonyítani szeretnénk.

Az elmúlt hetekben végigkérdeztük a kiadókat a publikussá tehető címeikről, az SFmeetupot is meghallgattuk, és íme, ABC sorrendben haladva összeírtuk Nektek, amiket kiadónként már most tudni lehet:

AD ASTRA kiadó:

Az új kiadónak láthatóan indulóban van már a Facebook oldala, és remélhetőleg hamarosan a honlapjuk is aktivizálódik. Az áprilisi könyvfesztiválon (április 19-22.) rögtön négy könyvük jelenik meg. És milyenek!

Paolo Bacigalupi: THE WINDUP GIRL

Bacigalupi regénye 2009-ben jelent meg az USA-ban, és azonnal egy Hugo-, egy Nebula- és egy Locus-díjjal lett gazdagabb, valamint ritka, de megérdemelt  kritikai és olvasói siker kísérte, szerte a világban.

Figyelem, a kiadó Facebook oldalán közben a mai napon egy címadásos játékot hirdettek meg. A The Windup Girl címének magyarítása nem egyszerű a többrétegű jelentés miatt, így aki kedvet érez, adhat javaslatokat, a legjobb ötleteket pedig (függetlenül attól, hogy mi lesz a végleges cím) a The Windup Girl egy-egy példányával jutalmazzák.

Lauren Beukes: ZOO CITY

Beukes 2010-es regénye egy nagyon eredeti mágikus urban fantasy a közeljövőből, amely megnyerte az Arthur C. Clarke díjat, finalista volt a World Fantasy díjért, és nemrég bejelentették, hogy a regényből filmet forgatnak.

Hannu Rajaniemi: KVANTUMTOLVAJ (The Quantum Thief)

Az Angliában élő, finn származású író a regény első fejezete alapján egy három regényre szóló szerződést kapott a Gollancz kiadótól, sziporkázó ötletekkel teli regényét a 2010-es év legjobb debütálásának tartják.

Cathrynne M. Valente: MARIJA MOREVNA ÉS A HALHATATLAN (Deathless)

Catherynne M. Valente az új fantasy író generáció egyik A-listás tagja, írásai rendszeresen felbukkannak a különféle neves díjak jelöltlistáján, ez az orosz népmeséket a valósággal összeszövő regénye az igényes fantasztikum rajongóinak kötelező könyve lehet.

És mindezek csak az induló címek, idén még további 4-5 igen különleges sci-fi és fantasy regénnyel kecsegtetnek, amiket azonban most még nem árulnak el, így maradnak a találgatások, ahogy kitérő (vagy inkább sejtető?) választ kaptunk egyelőre az e-könyvek kapcsán is.

 

AGAVE kiadó:

Az Agavések sem mondanak el mindent, helyette fokozatosan csepegtetik az információkat, így a jelenlegi címeken túl ígéretük szerint még sok meglepetéssel fognak szolgálni az olvasóknak.

Márciusban jön Az éhezők viadala filmváltozata, ami várhatóan tovább fogja növelni a Collins-regények sikerét.

Aztán a könyvfesztiválra (április 19.) jön:

Glen Duncan: AZ UTOLSÓ VÉRFARKAS

A kiadó szerint a regény leginkább olyan, mintha a Drakula frissített változata lenne Bret Easton Ellis tollából. Egy szépirodalmi utalásokkal teli urban fantasy ez a bennünk lakozó szörnyetegről és hétköznapi emberek szerelméről. Mi már nagyon várjuk, és ha minden igaz, hamarosan egy interjút is olvashattok az SFmagon az íróval.

Ezen felül Neil Gaimantól az AMERIKAI ISTENEK is újra megjelenik, mégpedig egy Gaiman által javított változat, Juhász Viktor fordításában.

A kiemelt sci-fi meglepetésük pedig nem más, mint:

John Scalzi: OLD MAN’S WAR

A tervezett megjelenés dátuma: 05.10. Mivel még tavaly előtt, nem sokkal az SFmag indulása után, többek közt mi is ajánlgattuk az Agavénak, ezért nagyon örülünk, hogy lett belőle valami. John Scalzi első regénye, a Hugo-díjra jelölt Old Man’s War néhány évvel ezelőtti megjelenésekor hatalmas sikert aratott, Scalzit a legismertebb sci-fi írók közé emelte, a művet pedig sokan az évtized egyik legjobb science fiction regényének nevezik. Scalzi azóta több regényt írt még ugyanerre a világra, némelyik folytatás, némelyik párhuzamos történet.

És ez még csak a kezdete az ígéretek szerint nagyon erős, de egyelőre még titkolt, további nívós és neves sci-fi címekkel teli kiadói évnek.

Idén már megjelent két klasszikus:

Philip K. Dick: FROLIX-8 KÜLDETÉSE

a mai napon pedig: Ray Bradbury: MARSBÉLI KRÓNIKÁK újrakiadása

2012. nyarán egy másik Dick-regény is várható, de hogy melyik, azt még nem árulták el.

2012. őszén jön Dan Simmonstól az ENDYMION,

és ami jó hír, hogy tervbe van véve az író további műveinek megjelentetése is.

UPDATE: február 23-ai friss hír: Brandon Hackett: AZ EMBER KÖNYVE című régen várt regényét is megszerezte az Agave kiadó, és előreláthatóan május 31-én fog megjelenni.

Lesz új Iain M. Banks regény is, a FEERSUM ENDJINN 

A többi könyvcímük egyelőre még nem publikus, de gyaníthatóan több nagy név is van még a kalapban. És nemrég az Agave is belekezdett az e-könyvek forgalmazásába, saját megfogalmazásuk szerint egyelőre a piaci lehetőségeket térképezik fel, ami reméljük azt jelenti, hogy egyre több címmel találkozhatunk majd tőlük e-változatban is.

 

ALEXANDRA kiadó:

Ha Alexandra, akkor az jut eszünkbe, hogy oké, jön végre George R. R. Martin és az 5. Tűz és jég dala könyv, a SÁRKÁNYOK TÁNCA.

Szerintünk nagyjából április környékén A regény júniusban várható, azonban, mint a Zenit sorozat szerkesztőjével, Massár Mátyással készített tegnapi interjúnkban olvashattátok,  az Alexandra Martin sikerén felbúzdulva érdeklődni kezdett a sci-fi és fantasy iránt.

Elsőként a magyar írók által kitalált ZENIT-sorozat kiadásába kezdett bele, és az Ólompegazus, valamint a Balor szeme után hamarosan jön a már nyomdai előkészítés fázisában lévő:

Kolozsvári Zsófia: SE VAS, SE TŰZ

Ezen felül Sümegi Attila és Ódor Ákos regényei is szerkesztési fázisban vannak, eközben Horváth György és Massár Mátyás már újabb könyveken dolgoznak, azaz a sorozat robog előre, és folyamatosan várhatók az újabb történetek.

Aztán sokan faggattátok Alastair Reynolds ügyben a kiadókat, és most itt a válasz a kérdésre, hogy ki fogja kiadni Reynolds regényeit. Nos, az Alexandra kiadó lesz az, így elméletileg már az első félévben várható:

Alastair Reynolds: HOUSE of SUNS (NAPOK HÁZA)

És, hogy ennyivel ne elégedjünk meg, van lesz itt még valami más is, egy régi adósság:

Orson Scott CARD: ENDER ÁRNYÉKA (Ender’s Shadow)

Card Végjátéka tavaly jelent meg újra a Dáin kiadó jóvoltából, és nagyon sokan várjuk már magyarul az író jelenleg 5 kötetnél járó Árnyék-sorozatának megjelenését is, amely a Végjáték és a Holtak szószólója közötti történetekről szól, többek közt Ender egykori társáról, Beanről és Peter Wiggin Hegemónná válásáról szól. A regény fordítása már készen van, így most már hamarosan meg fog jelenni a könyv is.

 

DELTA VISION kiadó:

A Delta Vision rengeteg könyvvel jelentkezik idén is, elsősorban fantasy tematikában. Tájékoztatásuk szerint az első félévben a következő kiemelt címek fognak megjelenni, természetesen a teljesség igénye nélkül:

Robin Hobb: A BŰVÖS HAJÓ

Liveship Traders trilógia első része ismét megjelenés előtt áll, és az Orgyilkos-trilógiából megismert világ egy másik szegletébe kalauzol el.

Brandon Sanderson: THE HERO OF AGES (Ködszerzet-sorozat)

Sandersont a fantasy olvasóknak talán  nem kell bemutatni, már első könyvével, az Elantrisszal beírta magát a legkeresettebb epikus fantasy szerzők közé.

David Gemmell: SHIELD OF THUNDER (Trója 2. kötet)

Ezen felül lesz új Idő kereke regény is, mégpedig a 12. rész. A Jordan halála után Brandon Sanderson folytaott sorozat a végkifejlet felé közeledik:

Robert Jordan-Brandon Sanderson: GYÜLEKEZŐ FELLEGEK (The gathering storm) címmel.

Folytatódik ezen kívül a Mesterművek sorozat is M. R. James: SÖTÉT ÖRÖKSÉG és Robert E. Howard: CORMAC MAC ART ÉS A VIKINGEK című klasszikusokkal, és lesz új Terry Pratchett is, AZ ÖTÖDIK ELEFÁNT címmel.

Magyar szerzők közül Fonyódi Tibor: KATEDRÁLIS című sci-fijének immár harmadik kiadása már biztos, ezúttal puhafedeles kiadásban, négy kötetben lát napvilágot. A kora tavasszal megjelenő első két kötet nagyon érdekes kombinációjú borítója a DV honlapon megtekinthető.

A kiadó ígéretei szerint a második félévben további, izgalmas címek várhatóak, amik közt lesz rég várt science fiction is.

  

GALAKTIKA FANTASZTIKUS KÖNYVEK:

A Galaktika a teljes éves tervéről beszámolt. Az eddig publikus, tervezett címek:

Stephen Baxter: IDŐHAJÓK (Timeships)

Az Időodisszeia-trilógia és a Régmúlt napok fénye társszerzőjének Philip K. Dick-, John W. Campbell- és Brit SF-díjas regénye, aminek február végére várható a megjelenése.

A. és B. Sztrugackij: A HÉTFŐ SZOMBATON KEZDŐDIK

Ez az eredeti változat teljes, javított kiadása, amit ha minden jól megy ősszel követ a folytatása, a MESE A TROJKÁRÓL is.

Kersti Kivirüüt: AZ OKKULTISTÁK KLUBJA, ami egy észt ifjúsági urban fantasy regény.

Sir Arthur C. Clarke-Gentry Lee: BÖLCSŐ, ami a ’90-es években a Cédrus kiadónál már megjelent regény újrakiadása, de figyelem, hajdanán a regény közel harmada nem került bele a magyar kiadásba, most azonban már a teljes változat megjelenik.

Szergej Lukjanyenko: ŐRZŐK VILÁGA (a Világok őre folytatása)

Robert J. Sawyer: CALCULATING GOD

Robert Charles Wilson: CHRONOLITS

A Jonn W. Campbell emlékdíjas és Hugo-díjra jelölt regényt Wilson egyik legjobb könyvének tartják a Pörgés mellett.

A tervek között szerepel továbbá Joe Haldeman: ÖRÖK HÁBORÚ című, Hugo-, Nebula- és Locus-díjas regényének újrakiadása, valamint Jack McDevitt: ECHO című regényének (Alex Benedict-sorozat) magyar kiadása és Diana Wynn Jones: MERLIN-ÖSSZEESKÜVÉS című regénye, ami a tavaly megjelent A TRÓNÖRÖKÖS folytatása.

 

TUAN kiadó:

A Tuan idén elsődlegesen a számítógépes és konzoljátékokhoz kapcsolódo irodalmi művekre koncentrál.

Februárban jön a MASS EFFECT sorozatból a DECEPTION, William C. Dietz tollából, aminek érdekessége, hogy a sokak által kritizált pontatlanságokat tartalmazó angol nyelvű kiadás javított váltazatát tartalmazza.

Lesz öt darab HALO játékuniverzumba tartozó regény is, valamint további történetekkel folytatódik a magyar MYSTERIOUS UNIVERSE és a DREAMWORLD sorozat is.

Sőt, részletek nélkül megemlítettek egy új, magyar ihletésű sci-fi sorozat indulását is.

A lista természetesen nem teljes, mi mindenesetre úgy tervezzük, hogy néhány havonta beszámolunk az éppen aktuális kiadói tervekről, mert higgyétek el, bőven lesz mit olvasnunk a fenti könyveken túl is.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 16 hozzászólás érkezett.

  1. thecube szerint:

    Számomra még mindig döbbenetes, hogy az Ad astra miképpen volt képes ennyi kiemelkedő regényt megszerezni, már kezdésnek, ha fele ilyen jól folytatja, nagy jövője van a kiadónak. Az agave mint mindig csak csepegtet, de minden csepp a terveikből aranyat ér. Azt hiszem a java még hátravan tőlük is. Alexandra keményen kezd, nagy nevek. Bár remélem h idén kiadják még Locke Lamora következő kalandját. A galaktika megint csak csalódás vmilyen szinten, de Sawyer és Wilson regénye kicsit kárpótól. És nincs Vinge se Miéville…. Delta, Tuan a szokásos sorozatokat folytatják, jó látni h stabilan tudják hozni a regényeket.

  2. szs szerint:

    “magyar ihletésű, új sci-fi sorozat indulását is.” Ennyire pörögne a piac, hogy évente új hazai sf/f sorozat indul valahol?

  3. Kelt szerint:

    “még az SFmeetupra meghívott kiadókat is meghallgattuk”

    O.o

  4. noro szerint:

    Ezek közül néhány nevet már eredetiben olvastam vagy olvasok (Simmons, Hobb, Pratchett, Card), de azért marad beszereznivaló elég: Bacigalupi, Rajaniemi, Reynolds, Sanderson, Lukjanyenko, Hackett mindenképpen.
    Hiányolom Miéville nevét, legalább egy trilógia-befejezés erejéig. Magyaroktól pedig szívesebben látnék önálló, eredeti regényeket, mint (gondolom logós) sorozatokat.

  5. SFmag szerint:

    Kelt: igen, kicsit félresikerült az a mondat.

    thecube: A hiányolt szerzők kapcsán pedig szerintünk várjuk meg a második félévet.

  6. tetsuo szerint:

    A Szukits teljesen behalt? Vagy már nem ad ki SF-et és fantasy-t?

  7. _acelpatkany_ szerint:

    A Szukits Kiadó él és virul, érdemes ellátogatni a honlapjukra (https://www.szukits.hu/). Igaz, hogy főleg franchise regényeket (pl. Warhammer, W40K, Aliens, Predator, Star Wars stb.) adnak ki, de azt szép folyamatosan, ill. most újra elkezdik paperback-ben kiadni a korábbi gyűjteményes sorozatokat (pl. Asimov, Clarke, Conan). Február 22-én például jön az Acélbarlangok új kiadása.

  8. Wagner szerint:

    tetsuo:

    Nem haltak be, csupán egy igen érdekes üzleti modell szerint csak a saját webáruházukon keresztül értékesítik a könyveiket. Többnyire a szokásos Warhammer Fantasy, Warhammer 40k, Aliens, Star Wars, Star Trek és Asimov, Dűne könyvekkel jönnek.

  9. Vackor szerint:

    Jó év lesz ez!

  10. stb szerint:

    Már alig várom ezt a személyes pénzügyi krachot!

  11. solymosgyu szerint:

    Kár hogy nem a galaktikánál jelenik meg az ember konyve. Mi ennek az oka? megharagudott a kiadóra?

  12. solymosgyu szerint:

    És a novellát még mindig a galaktika adja le? vagy azt sem?

  13. thecube szerint:

    Látva, h mit össze nem bénázott a galaktika sztem jobb is h nem náluk jön ki az Ember könyve. Remélem Hackett talál egy stabil kiadót.

  14. fules szerint:

    Huh! A végén még túlkínálat alakul ki. :-)
    Idén tényleg spórolni kell a könyvekre.
    Nagyon örülök Scalzinak, és Wilsonnak is.
    Meglepetés az Örök háború újrakiadása. Remélem ez azt jelenti, hogy a későbbiekben a folytatásokat is olvashatjuk!

  15. hackett szerint:

    solymosgyu, thecube:
    Nem haragudtam meg (vagy csak egy kicsit), azonban a tavaszi, majd az őszi csúszások után más kiadóktól is kaptam ajánlatot, amikre így jóval nyitottabban reagáltam, és végül úgy alakult, hogy ez a regény most máshová kerül.

  16. Juraviel.Ihuan.Bedvin szerint:

    Én a következőket várom:

    GRRM: Sárkányok tánca

    A GoT.hu fórumán jelezte a fordító egyik ismerőse, hogy április végi megjelenésre számíthatunk, elvileg -ez nem hivatalos információ- meg is egyeztek már erről.

    Illetve a fordító is jelezte az LFG.hu Martin fórumén, hogy a fordítás kész van.

    Abercrombie: A királyok végső érve

    Nagyon kíváncsian várom, hogy a történet hogyan fejeződik be. Remélem az író mer feláldozni főszereplőket.

    És a későbbiekben lesz több női POV-karaktere is.

    Greg Keyes: The Briar King (The Kingdoms of Thorn and Bone)

    Nagyon sok jót hallottam erről a négy kötetes sorozatról és a Delta Vision 2012-es listáján tervezés alatt áll, tőlük ezt várom legjobban.

    Ha már szóba került a Szukits. Eredetileg tavaly Karácsonyra volt tervezve Herbert négy kötetes Pandora-krónikák/Destination: Void universe/WorShip regények sorozatának első kötete, az Úticél: ismeretlen (Destination: Void).

    Ezt írtam az index Szukits fórumára:

    “Sajnálatos hírt kell közölnöm.

    Írtam nekik egy levelet a Destination: Void-al kapcsolatban, mivel tavaly is említették, hogy már fordítás alatt áll, illetve itt lentebb is írta valaki, hogy tervezik a kiadását. Azt írták, hogy a nem Dűne Herbert regényeket sajnos nem túl sokan vásárolták meg (“a vártnál jóval rosszabbul fogyott”), de nem akarják csökkenteni a példányszámot, ezért egy Herbert teljes SF univerzum sorozatot terveznek az Asimov-sorozat mintájára. Amennyiben meg tudnak egyezni a tulajdonossal 2012 végén jelenhet meg az első kötet (csak zárójelesen: a régi oldalukon egy kommentben ezt javasoltam nekik még évekkel ezelőtt, első kötetnek a Csillagkorbács-Dosadi párost a hozzá tartozó novellákkal).

    Azt is írták, hogy jó néhány műről van szó, de a Pandora-ciklusra most már konkrét ígéret nem hangzott el. Remélem azért sikerült ebben az új sorzatban a négy regényt kiadni, mert már nagyon régóta várom.

    Csalódott vagyok, azt reméltem, hogy rövid időn belül már olvashatom, akár idén, akár a jövő év elején már olvashatom is a könyvet. :( Nem leszólásként, de nagy kár, hogy XY Star Wars regényeket jobban vásárolják, mint az igényesebb és tartalmasabb műveket. Sajnos, ugyanez helyzet a DeltaVisonnál, mert pl. egy “tucatvilágmű” FR regény valószínűleg sokkal jobban fogy, mint mondjuk egy író életműsorozata.”

    Mikor 2010-ben levelet váltottam a kiadóval, azt írták a D:V már fordítás alatt áll, nem tudom ki fogják-e adni.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon