Panemet, az egykori Észak-Amerikát elfoglaló országot az éhínségek, járványok és háborúk csapásai után tizenhárom körzetre osztották, s fölöttük a Kapitólium uralkodott. A körzetek hetvenöt éve fellázadtak a főváros ellen, ám elbuktak, a Tizenharmadik Körzet pedig a földdel lett egyenlővé, és azóta minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát, hogy a körzeteket alárendeltségükre és a felkelésért fizetett árra emlékeztessék: minden területről egy fiút és egy lányt sorsolnak ki, hogy megküzdjenek sorstársaikkal, és dicsőséget szerezzenek szülőföldjüknek. Ennek egyetlen feltétele van:  élő, egyenes adásban le kell mészárolniuk a többi gyereket.

Ismerős? Suzanne Collins 2008-as könyve, Az Éhezők Viadala azonban nem egyszerűen a nyugati Battle Royale, bár mind az alapszituáció (preparált területen a kormány kényszerére egymást gyilkoló kamaszok), mind egyes részletek (a szerelmespár, a küzdelem kezdetén kiosztott felszerelés) kísértetiesen emlékeztetnek rá, és ezért az ismertetőben sem kerülhetem el az összehasonlítást. Az írónőt saját bevallása szerint Thészeusz és a minotaurusz legendája, valamint egy valóságshow és egy iraki tudósítás kontrasztja inspirálta, de az sem kizárható, hogy olvasta Takami Kósun könyvét (vagy Shirley Jackson: A sorsolás című novelláját). Suzanne Collins azonban egyrészt közelebb vitte a kamasz olvasóközönséghez a történetet (egyes szám, első személyű narrátor, szerelmi szál, a túlélésért folytatott küzdelmen túlmutató gondolatok és problémák), másrészt túllépett a Viadalon, és Futótűz című regényében már azzal foglalkozik, mi történik utána: a főszereplő győzelmének az egész ábrázolt társadalmi szerkezetre kiható következményei vannak.

Katniss Everdeen, a történet elbeszélője vadászathoz értő, vadont jól ismerő túlélő egy vesztesnek elkönyvelt körzetben, aki önként jelentkezik a Viadalra, hogy ezzel megmentse eredetileg kisorsolt húgát. Miközben az életben maradásért küzd, olyan kérdésekkel kell megbirkóznia, mint hogy meddig mehet el az ember úgy, hogy önmaga maradhasson, képes lenne-e gyilkolni és hazudni a saját életben maradásáért, és hogy a körzetéből kisorsolt pékfiú, Peeta vajon csak a Viadalt követő nézők kedvéért védelmezi őt, vagy valóban érez valamit iránta. S hogy Katniss megengedheti-e magának, hogy bármit is érezzen akár Peeta, akár hátrahagyott vadásztársa, Gale iránt egy olyan világban, ahol a családalapítás egyet jelent azzal, hogy az ember mészárlásra kénytelen felajánlani a saját gyermekét.

Az Éhezők Viadalában ábrázolt világ torz disztópia: éles ellentét van a technikailag fejlett, gazdag, szinte mindenható Kapitólium és az egy-egy iparágra szakosodott körzetek éhezéssel és halálbüntetésekkel sújtott birodalmai között. A társadalmi rétegek közötti feszültség a Viadal során éleződik ki igazán: a Kapitólium Játékmestereinek és a gazdag támogatók szeszélyének függvénye, hogy az arénában – egy elkerített, vad területen – küzdő gyerekek fegyverhez, élelemhez, gyógyszerhez jutnak-e, így a túlélésért folytatott harc lényegében két szinten folyik: egyrészt őszinte és véres, hiszen a huszonnégy kiválasztott nem kegyelmez egymásnak, másrészt hazug és álságos, mivel a kamerák mindvégig veszik őket, és a kiválasztottak tudják: viselkedésüktől, szavaiktól, megjelenésüktől és „érdekességüktől” is függ további sorsuk. A túlélő nem győzhet soha igazán, mert pusztán a túlélése megalázó, mind a maga, mind a körzetek lakóinak számára: a győztest népünnepély keretében szállítják majd körbe az országban, hogy a Kapitólium minden körzet előtt demonstrálhassa: bármit megtehetnek velük.

Lényeges különbség ez a Battle Royale-hoz képest, és ezért tud újat, mást mondani ez a regény: fontos és markáns szerepe van a küzdők és a társadalmuk viszonyának; a téma pedig nem egymást ismerő jó barátok kivetkőzése önmagukból, hanem idegenek kényszerű vergődése a gazdagabb rétegek kedvére, egy réges-régen elvesztett háborúért elszenvedett bosszú. A Viadal modern gladiátorharc, romantikától megfosztva: a résztvevők tudják, hogy nem mások, csupán szórakoztatóipari cikkek, amit ki-ki a maga módján él meg. A hivatásos versenyzők hivalkodással és a rendszerhez igazodó kegyetlenséggel, Katniss és Peeta pedig csendes, emberségből táplálkozó lázadással. Ők a Battle Royale szereplőitől eltérően nem kényszerülnek arra, hogy teljesen levessék a beléjük nevelt értékrendet, emberek maradnak az embertelenségben, így válik Collins regénye valódi ifjúsági regénnyé: tanít, szórakoztat és megindít egyszerre.

Mert a könyv csaknem mindent tud, amit egy jó ifjúsági regénynek tudnia kell,  szerethető és erős, de hibáktól sem mentes főszereplő keresi önmagát és az élet fontos morális kérdéseire a választ egy fordulatos, érdekes (bár olykor egysíkúnak tűnő) mellékalakokkal teli regényben – különösen emlékezetes a szeszkazán mentor és a maga módján lázadó divattervező, de Katniss ellenfeleire sem lehet többségében panasz: jól elkülönülnek, haláluk nem csak újabb pont egy számlálón, hanem változásokat indít el a főszereplőben és előremozdítja a cselekményt. A regények nyelvezete egyszerre könnyed és lényegretörő – amiben szerepe van Totth Benedek erőlködéstől mentes, gördülékeny fordításának –, és jól hozza a kamaszok szófordulatait. Komolyabban egyedül a világ eltúlzott kétpólusossága és vázlatossága zavart, ám a fekete-fehér ellentétek didaktikussága egy ifjúsági regényben még bőven elfér. Aki viszont nem tudja túltenni magát az alapszituáción – elvégre milyen társadalom az, amelyik egy háborút perverz módon valóságshow-ként ünnepel meg? – később is erőltetettnek találhatja a felvázolt disztópiát. Megemlíthető még a zavaró elemek között az archetipikus szereplők nagy száma, ám ez számomra nem vont le a regény élvezetéből, mivel Collins érti és kihasználja az ismert figurasablonok (az erős, mégis bizonytalan lány; a szerelmes és nemes szívű fiú; a sötét titokkal küzdő veterán; a felületes menedzserasszony) szerepét és egymásra gyakorolt hatását, így, ha szédítő mélységeket nem is kapunk, a felskiccelt jellemek jól kiegészítik egymást és lehetőséget adnak arra, hogy az olvasó kitöltse a réseket.

Az Éhezők Viadalának cselekménye nem ér véget Katniss győzelmével: azt ugyanis nem csupán a többi gyerek, hanem a Kapitólium fölött is aratta. Akaratán és tudtán kívül szimbólummá válik, és az addig elnyomásban tengődő körzetek egyre közelebb kerülnek a nyílt lázadáshoz. A Kapitólium azonban nem olyan ellenfél, akivel ujjat szabad húzni, és Katniss a Futótűzben hamarosan ismét az arénában találja magát, ahol ezúttal még nehezebb különbséget tenni szövetséges és ellenség között. Miközben Katniss körül minden veszélybe kerül, egyre több derül ki a háttérben húzódó összeesküvésről és arról, mi is történhetett valójában az elpusztított Tizenharmadik Körzettel.

A párhuzam  a Battle Royale-lal ebben a kötetben véget is ér, így a sorozatot azoknak is nyugodt szívvel ajánlom, akik Takami Kósun könyvét szerették és esetleg tartottak a hasonlóságoktól. Azoknak pedig mindenképpen javaslom az elolvasását, akiknek elegük van az ifjúsági irodalomban a súlytalan, felelősséget nem ismerő szereplőkből és a szenvelgő romantikából. Suzanne Collins könyveinek hősei ismerik döntéseik súlyát és számolnak tetteik következményével, így lesz önfeláldozásuk megindító, küzdelmük pedig hiteles, érdekfeszítő és elgondolkodtató.

A sorozat harmadik kötete, a Mockingjay remélhetőleg nemsokára magyarul is megjelenik, és fény derül Peeta sorsára és a Tizenharmadik Körzet titkára.

Köszönjük a két kötetet az Agave kiadónak!

További információk:

  • Suzanne Collins az inspirációi között a fent felsoroltak mellett megemlíti a Spartacus című filmet. Az ország, Panem neve is latin, a „panem et circenses”. vagyis „kenyér és cirkusz” kifejezésből származik.
  • Az Éhezők Viadalának megfilmesítését 2011-re tervezi a Lionsgate Entertainment. Az előzetes itt megtekinthető.

Link:

Suzanne Collins honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

  1. gaines szerint:

    Egyelőre még csak az első könyvet olvastam, és én is kifejezetten jó, szórakoztató ifjúsági regénynek tartom. Egyedül azt bántam, hogy Collins az igazán húzós morális döntésektől valahogy azért mindig megkímélte Katnisst, utólag úgy éreztem, ebben lehetett volna talán bátrabb.

  2. noro szerint:

    Nahát… a fülszövegek alapján beléjük sem mertem lapozni, igazi ordas nagy sablonoknak tűntek

  3. hanna szerint:

    Én mondjuk alapvetően más szemmel olvasok egy ifjúsági regényt, mint egy “felnőtt” sci-fit, ezért jól szórakoztam a könyvön, még akkor is, ha – mint azt Gaines írta – az írónő megkímélte Katnisst a fontos morális döntésektől (érdemes megnézni, tulajdonképpen hány embert ölt meg és milyen körülmények között). A sablonokat pedig jelen esetben működőképes cselekménybe ágyazva használja a szerző. :)
    Nem egy úttörő jellegű mű, ellenben egy jó ifjúsági könyv.

  4. navaratna szerint:

    Második kötetet már untam, a végét egyenesen összecsapta írója.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon