SFmag

A legtöbb kritika, amit eddig olvastam a regényről, az első két mondat idézetével kezdődik, és én sem látok jobb megoldást, nem véletlenül:

John Perry két dolgot tett meg a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, aztán belépett a seregbe.

John Scalzi évek óta írja Whatever című, népszerű blogját, és 2006-ban megjelent első regénye is, az Old man’s war, ami hatalmas kritikai sikert aratott, Scalzit a legjobb sci-fi írók közé emelte, a művet pedig sokan az évtized egyik legjobb science fiction regényének nevezik. Scalzi azóta több regényt írt még ugyanerre a világra, némelyik folytatás, némelyik párhuzamos történet.

A hetvenöt éves John Perry magára maradt, fia felnőtt, felesége régen meghalt, barátai nincsenek, ezért belép a Kolónia Védelmi Erő (CDF) seregébe, és sok száz hasonló korú nyugdíjas nő és férfi társaságában elhagyja a Földet, hogy az űrben valamiféle ismeretlen ellenségekkel háborúzzon. Fogalmuk sincs, mire vállalkoznak, hiszen a Földre alig jutnak el az információk a külvilágból, de nem is érdekli őket, ugyanis mindannyian egyetlen ok miatt jelentkeznek. Ezáltal visszakapják a fiatalságukat, még ha csak átmeneti időre is.

A CDF logikája egyszerű. Tapasztalt emberekre van szükségük, ezért idős embereket soroznak be, viszont őket csak úgy tudják használni, ha megfiatalítják őket testileg. Legalábbis ez tűnik az egyetlen logikus magyarázatnak. A fiatalságért pedig az öreg újoncok szinte bármire képesek.

Amint Perry és újonc társai elhagyják a Földet, szembesülnek a nagy igazsággal, a Galaxis tele van idegen és ellenséges fajokkal. A CDF mindent megtesz, hogy a Földet elhagyó telepesekkel benépesített kolóniákat megvédje az erőszakos idegen fajoktól, és közben újabb bolygókat hódítson meg. Ez azonban hatalmas áldozatot követel a CDF-től, amit leginkább emberveszteségben mérnek. Megtörténik a kiképzés, aztán Perry és társai máris a csatamezőn találják magukat.

Tucatnyi idegen fajjal találkozhatunk egy-egy rövidebb jelenetben, mind egyedi gondolkodással vannak felvértezve, különböző technológiai szinten járnak, néhányak csak játszadoznak, mások a túlélésükért küzdenek. Amikor elkezdődtek a csaták, nagyjából a könyv felénél, egy idő után azt kezdtem érezni, hogy elfogyott az addigi lendület, kéne valami, ami felrázza a történetet. Itt egy kicsit, néhány oldal erejéig leült a regény, de Scalzi ekkor csavar egyet a történeten, és teljesen új dimenzióba helyezi az eseményeket.

Felmerül a kérdés, hogy miben más az Old man’s war, mint egy átlagos katonai sci-fi, és miért képes felnőni a kiváló elődök, Heinleintől a Starship troopers és Joe Haldeman Örök háborúja mellé?

Szerintem egyáltalán nem azzal, amit sokszor emlegetnek, hogy milyen feszes harci jelenetekkel van tele. A lényeg a karaktereken van, és emiatt lett igazán sikeres Scalzi regénye. Már az első lapokon, amikor Perry a halott feleségéről mesél, és ahogy az első napjait tölti a seregben, nagyon erős és emberi az ábrázolás, nem beszélve arról, amikor az öregek visszakapják a fiatal testüket.

A regény másik erőssége, hogy rövid és emiatt olyan feszes, amit sok írónak érdemes lenne eltanulnia. Angolul olvasással ismerkedőknek pedig kiváló első próbálkozásként ajánlható, ugyanis a nyelvezete egyszerű, sok benne a párbeszéd, ami megkönnyíti a szövegértést. Ráadásként a könyv is nagyon jó, ami ugye, nem elhanyagolható szempont.

Olvasd el a folytatás, a The Ghost Brigades című regényről írt kritikánkat itt: http://sfmag.hu/2011/08/02/john-scalzi-the-ghost-brigades/

A harmadik részről, a The Last Colonyról pedig itt olvashatsz: http://sfmag.hu/2012/02/27/john-scalzi-the-last-colony/

További információk:

• Scalzi azóta több folytatást is írt ugyanerre a világra, először a The ghost brigades következett, majd a The last colony, a Zoe’s tale, nemrég pedig a Sagan’s diary.
• Scalzi hihetetlen energiával ír és alkot, a Whatever című blogja rendszeresen frissül.

Linkek:

http://www.whatever.scalzi.com

Hozzászólások

hozzászólás