SFmag

Nagy valószínűséggel az első magyar nyelvű ismertetőt, kritikát olvashatjátok George R. R. Martin fantasy ciklusának legújabb kötetéről, az A Dance with Dragonsról.

George R. R. Martin fantasy regényfolyama, a Tűz és jég dala (The Song of Ice and Fire) 1996-ban indult útjára, akkor még trilógiának szánva. A kezdeti terveket az idő előrehaladtával túlteljesítette, a „trilógia” negyedik kötete 2005-ben jelent meg angolul, ráadásul a vaskossága ellenére is csak félkötetnek minősítve, mert a dagadó és sokasodó történetszálaknak csak a fele fért bele – a helyszínek és szereplők egy része kikerült belőle, és a készülő ötödik kötetbe szerkesztették át őket. Az egyszeri olvasó ebből azt gondolta volna, hogy ha ilyen jellegű írói műtétekről van szó, akkor a folytatás (kiegészítés) hamarosan érkezik, ezt a kényszerképzetet az író utószava és a folytatást beharangozó „coming soon” feliratok is megerősítették. A „hamarosan” végül hat évet jelentett, ami ha nem is telt el eseménytelenül, de bőven elég lehet ahhoz, hogy az érdeklődés visszaessen a regények, a történet iránt. Akárhogy is nézzük, az első és az ötödik kötet megjelenése között tizenöt év telt el, ez pedig elég egy új olvasógeneráció megjelenéséhez – és egy régi eltűnéséhez, kikopásához (kinövéséhez). Ráadásul a kezdeti terv három kötete mostanra már hétre nőtt (a tervezett, még meg nem született kötetekkel együtt), és könnyen lehet, hogy itt sem áll meg a számláló.

A Tűz és Jég dala ciklus ennek ellenére siker – az ötödik kötetet a megjelenés napján százezres nagyságrendben adták el, nyomtatott és elektronikus formában (hogy is nézett ki az e-könyves piac a ’96-os induláskor, vagy ’91-ben, amikor a ciklust írni kezdték?).  Persze az ilyenkor szokásos kalózkodás sem maradt el, gyakorlatilag a hivatalos megjelenés napján már (állítólag) több formátumban letölthető volt a kötet az internetről – a kiemelkedő számokat produkáló eladásokba különösebben nem zavarva bele. A sikerhez nyilvánvalóan hozzájárult az HBO nagyszabású tévésorozata is, ami az első kötetet filmesítette meg, és jó ütemérzékkel az évad kifutásához időzítették az új kötet megjelenését. (A regényciklussal az SFmag.hu is foglalkozott korábban.) Úgy tűnik, hogy a sorozat (könyvben és filmen egyaránt) szekere rendületlenül megy, az angolul olvasók pedig már arról is véleményt alkothatnak, hogy az ötödik kötet, az A Dance with Dragons(nyersfordításban Tánc a sárkányokkal) mit tesz ehhez hozzá, mennyire felel meg az előzetes várakozásoknak. (A hosszú várakozásban megfáradt rajongók pedig már tudják, hogy miért kell tudnia angolul minden fantasztikum iránt érdeklődőnek, bár talán a magyar megjelenésre sem kell sokat várni…)

Nem célunk szétspoilerezni az ötödik kötetet, ezért a cikket nem kell abbahagyniuk azoknak, akik még nem olvasták az ötödik kötetet (a korábbi, magyarul már évek óta elérhető részekre lesznek viszont utalások). A továbbiakban a történetre való konkrét utalások nélkül nézzük meg az új részt.

Mint ahogy arról már a bevezetőben is szó esett, az A Dance with Dragons, legalábbis az első, nagyobbik fele inkább egy 4B rész, nem egy új. A szerző, mikor rájött, hogy még a szokásos egésztégla kötet is kevés lesz ahhoz, amit írni kíván, két módot látott az osztásra. Az egyik hagyományosabb módszer az, hogy a nyomdatechnikai, fizikai határnál egyszerűen elvágja, a másik az, hogy a teljes történetet átszerkeszti, így megmarad az ív, csak bizonyos szálak kikerülnek. Az utóbbit választotta, ami már csak azért is jó, mert ez a „félszálas” megoldás is annyi szereplőt mozgat, hogy nem árt egy jó lexikon hozzá, ha folyamatosan képben akarunk lenni.

Az ötödik kötet a kivett szálakat pótolja, ezért az elején nekem kicsit furcsa volt, többször át kellett állítani magamban a történet idejét – például mikor Samwell felbukkant a Falon, először csodálkoztam, hogy már vissza is ért a nagy útról, hogy azután rájöjjek, hogy még el sem indult. Hasonló volt Davos belépése is (akinek az előző kötetben halálhírét keltették), most megtudhatjuk, hogy ez miként is történt pontosan. De miután az ember belerázódik, minden szál szépen egybesimul, és elkezd működni az a kiegészítő jelleg, amit a kötetnek szántak – ráadásul a helyszínek legnagyobb részét adó tengerentúl viszonylag kevés direkt kapcsolóponttal kötődik a negyedik kötet fő fókuszát adó királyvári és egyéb westerosi dolgokhoz.

Azonban, az előszóban tett ígéret szerint, a kiegészítés mellett az A Dance with Dragons kicsit tovább is megy és felveszi a negyedik kötetben félbehagyott szálakat is, bár inkább csak gesztusértékűen, túlságosan sokat nem haladunk előre. Jaime egy fejezet erejéig felbukkan, ráadásul a fejezetből igazából csak az utolsó jelenet (a sorozat egyik védjegyének számító „cliffhanger”-es befejezés) az emlékezetes. Megtudjuk azt is, hogy mi lesz a balul elsült összeesküvése miatt magánzárkában sínylődő Cersei királynéval, majd az epilógusban összeér a westerosi és a tengerentúli szálcsoport, hogy a (nem túl közelire ígért) következő résznél már mindenki együtt menetelhessen tovább. Ilyen értelemben tehát ez a kötet nevezhető folytatásnak is, bár ez a kisebbik része csak a terjedelemnek.

Az HBO sorozat miatt, illetve az új kötetre készülve elkezdtem újraolvasni a Tűz és jég dalát. (Ezzel nem voltam egyedül, volt, aki még könyvet is írt az így szerzett élményeiből és valószínűleg jó pár példányt el is adott belőle,  köszönhetően a jó társításnak…) Érdekesnek találtam, hogy bár az első két kötetet olvastam régebben, azokból szinte minden fordulatra, eseményre emlékeztem, de a harmadik kötet közepe tájékán egyszer csak átment az egész teljesen ismeretlenbe, mintha csak először olvastam volna. Ezt be lehetne tudni a korral járó szellemi változásoknak is, de azért találtam egy kicsit kedvezőbb magyarázatot is a dologra.

A Tűz és jég dalának koncepciója menet közben alakult, mint ahogy az elő szokott fordulni szinte minden nagyobb lélegzetvételű munkánál. Az első kötet és talán még a második is sokkal szorosabb, fegyelmezettebb szerkezettel rendelkezik, a történetszálak jobban tartanak valahova, jobban összefonódnak, az egész próza feszesebb – valószínűleg ezért is maradt meg jobban bennem. Később a világ mintha önálló életre kelt volna, a szerző pedig engedett a csábításnak és örömmel megmártózott benne: a kezdeti, viszonylag korlátozott fókusz szélesre nyílt, új és új erős szereplők léptek színre, akik önálló szálakat igényeltek, amik a végkifejletben bizonyára fontosak lesznek, de egyelőre (főleg a terjedelmükhöz képest) kissé öncélúnak tűnik a létezésük. Ez persze nem baj, hiszen a legtöbb olvasó örömmel veti bele magát a Martin által teremtett világ minél több zugába, a plasztikus, élő szereplők és jól megformált részek közé. A patikamérlegen kimért regényszerkezet helyett valami más lesz, biztos le is lehet vezetni ezt tudományosabban is, de durva közelítéssel azt mondanám, hogy a kitartó olvasó a szerzővel együtt átköltözik a regényfolyam világába – és ott jól érzi magát. Ha ez nem működne, a szétfolyó alapkoncepció és a rétestészta-jelleget öltő terjedelem az írás népszerűsége ellen dolgozna, márpedig ezt nem teszi. Én a magam részéről például egyáltalán nem bánnám, ha a szerző bejelentene még pár újabb tervezett kötetet is, bár jelen helyzetben talán jobb azért szorítani, hogy a meglevő tervek megíródjanak valamikor. (Martin már negyven éve a pályán van.)

A fenti vonások a Tánc a sárkányokkalban is megfigyelhetők. A terjedelemhez képest relatíve kevés dolog történik (ami nettóértéken persze sok fordulatot jelent), és vannak olyan szálak, amik a részletes kidolgozottságuk ellenére keveset tesznek hozzá a fontos eseményekhez – de ahogy már írtam, itt már nem is ez a lényeg. Martin gazdagon el van látva erős szereplőkkel és nem fél feláldozni őket, ha kell. Vegyük példának Eddard Stark lefejezését, akiről sokan nem hitték el a filmsorozat végén, hogy tényleg meghalt – mondjuk ez ebben a világban nem végleges dolog, de egyelőre még nem jött vissza, ennyi spoilert azért berakunk ide. Ez a szereplőkkel való bánásmód továbbra is megmarad, bár akad néhány eset, amikor a rég halottnak hitt karakter (valamilyen formában) visszatér. Szerencsére sokkal hitelesebb módon, mint a Dallas elhíresült, zuhanyzóban feltámadó Bobbyja. Ez a vonás annyira nem tetszett, mert a szereplők halálának súlyát mintha elvette volna – van, akitől éppen az igen csak valószínű halála pillanatában veszünk búcsút a kötetben, de szinte biztos vagyok benne, hogy még találkozunk vele. A tévésorozatokból átemelt cliffhangerek (izgalmas, függőben maradó befejezések) is rutinszerűen működnek, a már említett Jaime-fejezethez hasonlóan sok olyan rész van, amikor mintha csak a hirtelen elvágott zárás miatt íródott volna meg az amúgy nem sok eseményt felmutató fejezet. A sok szereplő miatt a fejezetek között elég nagy időugrások vannak, ezeket a réseket retrospektív elbeszéléssel tölti ki a szerző, így minimum két idősík fut az egyes fejezetekben – ez szintén nem kedvez a pörgő akcióknak, bár ez soha nem is volt a sorozat fő célja.

Kiegészítő jellege ellenére a Tánc a sárkányokkal kerekebbnek tűnik, mint a Varjak lakomája. Egyaránt foglalkozik a Keskeny tengeren túli eseményekkel és Westerosszal is, így teljesebb képet ad, és a történetszövés is feszesebb. A szerző elmondása szerint eleve úgy tervezte, hogy a történet elején minden fontosabb karakter egy helyen van (látogatás Deresben, kivéve persze a Targaryeneket), majd az események miatt elsodródnak egymástól, hogy a nagy történet végére újra együtt legyenek (aki megmarad). Az ötödik kötet – úgy tűnik – már elkezdi ezt az újraegyesítési folyamatot, ami a Varjak lakomája kissé öncélúnak tűnő történetszövése után kellett is. A rég látott kedves karakterek és az események továbblendítése mellett ez a harmadik pozitívum, amivel a kötet szolgál; nem csak tartja a már megszokott (elvárt) színvonalat, hanem kicsit emeli is.

Ha pedig egyszer majd kezünkben (e-olvasónkon) lesz a hetedik kötet is, akkor is bőven marad elmondásra érdemes történet és figyelmünkre méltó szereplő a Martin által megálmodott világon, ahova az új kötettel pár hétre újra átköltözhetünk.

Addig is, várjuk a mielőbbi magyar megjelenést.

Update 2012.04.02.: A Trónok harca HBO sorozat 2. évadának első két részéről írt ismertetőnket az alábbi linken olvashatjátok el: http://sfmag.hu/2012/04/02/tronok-harca-masodik-evad-az-elso-ket-resz/

Hozzászólások

hozzászólás