A Dylan Dog egy Tiziano Sclavi nevű képregényíró 1986-os találmánya, olasz nyelvű, havonta megjelenő képregénysorozat, melynek címszereplője egy „rémálom-nyomozó”. Dylan rejtélyes, természetfölötti események díszletei között bonyolítja le a klasszikus krimi és thriller mechanizmusaival dolgozó sztorikat, melyeket feszült hangulat és feketehumor jellemez.
Az Immortel (ad vitam) c. film 2004-es bemutatása óta talán már senkinek nem kell bemutatnunk Enki Bilalt (1951-). Jelen cikk az eleddig egyetlen magyar megjelenést, a Szörny-tetralógiát kívánja bemutatni. A négy felvonásos mű három szarajevói árva ismételt egymásra találását mutatja be a 2020-as években.
Mi lenne, ha a szuperképességekkel bíró személyek tényleg megváltoztatnák a világot?
Az idei év különösen jó év volt a magyar képregény rajongóinak. A piac egy rövidebb visszaesés után kezd magára találni, és így, az év vége felé alig múlik el hét, hogy ne tűnne fel egy-két új alkotó, csoport, kiadó egy-egy ígéretes projekttel. A magyarul is megjelenő nemzetközi sikersorozatok jó részéről már az SFmag oldalain is olvashattunk, most viszont a hazai szerzők munkáira próbálunk összpontosítani.
Az Order of the Stick 2004-ben indult, és bár állítólag Rich Burlew csak a tizenharmadik résznél jött rá, hogy akár sztorit is rakhatna mögé, részint épp az egész világot (valamint bő ezer oldalt, és jó néhány évet) átívelő történet miatt lett az egyik legjobb webcomic.
Huszonhárom éve jelent meg A gyilkos tréfa – de vajon fogott-e rajta az idő? A képregényről egyszer már jelent meg ismertető Hackett tollából, most Nihil ír értekezik a történetről egy alapos esszé keretein belül.
Nem csak ez a világ létezik, nem csak ez a hely. Létezik még sok más. Létezik az Álmok Birodalma, ahol Morpheusz, az Álmok Fejedelme uralkodik. Itt ő bármit megtehet. Azonban léteznek más Birodalmak. Olyanok is, ahol az Álomúr nem szívesen látott vendég. Mindhez közük van az embereknek, de szinte egyiket sem ismerik igazán. Talán tudják, hogy léteznek, valahol, valamilyen formában, de az igazságot róluk, ezen Birodalmak igazi természetét nem fogják fel. Pedig lehet, hogy az egész igazság ott van előttük.
A képregényes Hugo-díj meglehetősen rövid múltra tekint vissza, olyannyira, hogy eddig mindössze két alkalommal, 2009-ben és 2010-ben osztották ki. Mivel eddig mindkét évben ugyanaz a képregény nyert (ami idén is indul), idén különösen érdekes lesz a hivatalosan „Best Graphic Story” névre hallgató kategória versenye a régiek és az újak között.
Neil Gaiman folytatja az Álomúr történetét, pontosabban az első Sandman képregénnyel megkezdett sorozat történéseit. Ezúttal nem kapunk olyan nagy és átfogó történetet, mint A babaházban, sőt, ezeknek a történeteknek még csak nem is Morpheusz a főhőse. Gaiman az Álomország történeteiben bevallottan szeretett volna pár olyan történetet megírni, amelyek korábban jutottak az eszébe, de nem tudta sehogyan sem beleilleszteni a Sandman fő cselekményvonalába. Másrészt pedig ezzel is erőt gyűjthetett a Végtelenek történetének folytatásához.
Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a Fennhatóságra – Archnihil cikkének második részét közöljük.
Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a Fennhatóságra – Warren Ellis sagáját két részben Archnihil vette górcső alá.
„Sajnálatos, hogy az ellenségeinknek dolgozik. Szentül hiszem, hogy Superman és én a legjobb barátok lennénk, ha Amerikában tűnt volna fel.” (Lex Luthor)
Mi történt volna, ha Superman Kansas helyett Ukrajnában landol, és Superman felnőve a vasfüggöny másik oldalán küzdene az igazságért? Erre ad választ Mark Millar Red son című képregénye.
Mi történik azután, hogy egy zombifilm befejeződött? Robert Kirkman és Tony Moore képregénye a túlélőket követi a világvége után, és sokkal inkább koncentrál a drámára és az emberi sorsokra, mint a belsőségekre.
George R. R. Martin Jég és Tűz dala regényciklusa a kortárs fantasy legnépszerűbb művei közé tartozik, rajongótábora már-már A Gyűrűk Uráéval vetekedhet. Hihetetlenül jó karakterek, szövevényes cselekmény, fantasztikus hangulat, egy élő lovagkori világ eleinte leheletnyi, majd egyre erősödő misztikummal, sok ezer oldalon hömpölyögve az eddig megjelent négy vaskos kötet jóvoltából. A sorozat népszerűségét mi sem bizonyítja, minthogy van már a világon alapuló, kiváló táblás társasjáték, kártyajáték, a héten bemutatták a minőségi sorozatairól híres HBO finanszírozásában készült Trónok harca tévésorozat első évadjának első részét. És van képregény is, a Kóbor lovag címmel. A történet a Jég és Tűz dala ciklus világába íródott Martin-novellát dolgoz fel, de nem a regények történetéhez csatlakozik, hanem vagy egy évszázaddal korábbra megy vissza az időben, a dicső Targaryen-uralom idejére
Gondolom, sokan emlékeznek még a Szövetség című filmre, amelyet 2003-ban vetítettek a mozik Sir Sean Connery főszereplésével? Helyes, akkor felejtsük el is olyan gyorsan és alaposan, amennyire lehetséges! A szóban forgó alkotásnak ugyanis vajmi kevés erénye volt – ezek közül is a legfőbb az, hogy szélesebb közönségnek nyílt alkalma megismerni a film alapjául szolgáló képregényt.
Földöntúli erejű harcosok, akik inkább ölik meg saját ivadékukat, majd végeznek önmagukkal, semmint hogy hagyják nemes klánjuk elsatnyulását. Pszionikus képességekkel megáldott boszorkányok, akik évszázados lefolyású intrikákat szövögetnek. A technopapok, akik a technikát vallásos áhítattal imádják és őrzik. És a galaktikus birodalom császári párjának gyermeke, a szent a hermafrodita. Üdvözöllek a metabárók világában!
Egy évvel a Watchmen sikere után, amikor a vasfüggönyön innen még senki nem ismerte a nevét, Alan Moore megírta A gyilkos tréfa című kultikus Batman képregényt, ami aztán 1990 elején, a rendszerváltást követő nyugati kulturális áradat első hullámain lovagolva megérkezett hazánkba is.
Mi történik, ha Manhattanből demilitarizált zóna válik egy polgárháború kellős közepén? Mi lesz azokkal, akik nem hajlandók elhagyni otthonukat, s ebben a földi pokolban próbálják élni mindennapjaikat? Ebből az alaphelyzetből indul ki Brian Wood és Riccardo Burchielli Vertigós képregényfolyama, a 2005-ben elkezdődött DMZ.
|