Írásom első részében már bemutattam annak előnyeit és hátrányait, ha a mágiának nincsenek szabályai vagy csak kevés van neki  (könnyű mágia). Ebben az esetben a a misztikus, csodás hangulat megteremtését szolgálja, de a szereplők nehézségeinek áthidalására csak korlátozott mértékben alkalmas. Most a másik véglettel foglalkozom – ha a mágia szabályozott – talán túlságosan is.

Kemény mágia

Brandon Sanderson

Brandon Sanderson

A (részletesen) szabályozott mágiát Brandon Sanderson már idézett klasszifikációja kemény mágiának (hard magic) nevezi. Ebben az esetben az olvasó tudja mire számítson a varázshasználók részéről, hisz a mágiarendszer – jó esetben – logikus és koherens egészet alkot, melynek a szabályait (vagy azok a történet szempontjából releváns részét) részben vagy egészben ismeri. Ez a nézet remekül működik pl a szerepjátékokban, ahol a varázstudót alakító játékosnak értenie kell a karaktere varázshatalmához, ismernie kell annak szabályait. Megtaláljuk továbbá a szuperhősképregényekben, ahol nagyjából tudjuk, mire képes az adott karakter, egy-egy újabb szuperképesség ritkán kerül elő.

Regények szintjén is lehet azonban alkalmazni és ez a trend egyre elterjedtebb. Az érintett művekben az olvasó pl az ifjú főhőst tanító mesteren és/vagy a függeléken keresztül betekintést nyer az adott mágiarendszer működésének főbb szabályaiba. Fontos, hogy a kemény mágia nem azt jelenti, hogy az olvasó töviről hegyire ismer mindent, csak azt, hogy tudja, az adott karakter nagyjából mire képes a mágiával. Mik a lehetőségei és korlátai. Könnyítés, hogy sok kemény mágiát alkalmazó író szűkre szabja mágiarendszerét, korlátozott számú varázslatot/képességet alkot és így az könnyebben megérthető, áttekinthető lesz (erről már írtam korábban egy cikket). A sokszínűséget az egyes varázslatok kreatív felhasználása biztosítja. Brent Weeks Fényhozó tetralógiájában az egyik főhős, Kip tanításán keresztül megismertet bennünket az általa alkotott színmágia vázlatos törvényeivel: megtudjuk például, hogy az egyes színeket mire lehet használni és azt is, hogy a túlzott mágiahasználat miatt a varázstudó megőrülhet – színlidérccé válhat. Ugyanezt a metódust alkalmazza Brandon Sanderson is Ködszerzet sorozatában. Bemutatja pl hogy az allomanták az egyes fémekből milyen varázslatszerű képességeket nyernek.

Egy színmágus nem fog szörnyeket idézni

Egy színmágus nem fog szörnyeket idézni

Miért jó ez? Sanderson maga fogalmazta meg “első törvényeként”, hogy egy író képessége a mágiával történő konfliktusmegoldásra egyenesen arányos azzal, hogy mennyire érti meg az olvasó ezt a mágiát. Vagyis ha az olvasó ismeri a szabályokat (mik a mágia – és a karakter -  korlátai) kiküszöbölhető a deus ex machina réme és sokkal jobban lehet használni a varázslatot a kihívások leküzdésére. A kemény mágia tehát nem hangulati célt szolgál, hanem egy eszköz. Nincs írói bravúr kérem alássan, újabb zombinyúl a cilinderből. A színmágusunk nem gondolatolvasó vagy démonidéző, abból a repertoárból kell gazdálkodnia, amit mi is ismerünk vagy a konfliktust mágia nélkül kell megoldania. Mivel a kemény mágia rendszerei többnyire kevés számú, ámde rugalmasan használható varázslattal dolgoznak, újabb izgalom forrása, hogy vajon az olvasónak vagy a szereplőnek jut előbb eszébe a kreatív felhasználásuk. Ráadásként egy újabb élményt jelenthet az olvasónak a mágia megismerése, mint a karakter fejlődésének a része.

Hátrányok is akadnak persze, hisz a könnyű mágiára jellemző hangulat láthatja kárát a – szinte már szerepjáték-szerűen – szabályozott mágiának. Csökken a csoda érzete, a mágiarendszer logikus, óramű-szerűen pontos, kiszámítható is lehet. Sanderson Warbreaker című regényének függeléke tipikus példája ennek a hátránynak. A regényben a varázslat erőforrása a lélegzet (BioChromatic Breath), egy isteni esszencia, amiből minden embernek egy van. Lehet eladni, csereberélni és minél több van belőle valakinek, annál hatalmasabb. A gond ott kezdődik, hogy a függelék egy részletes táblázatban felsorolja, hány lélegzet birtoklása esetén milyen képességek birtokába jut a mágiahasználó. Mint egy osztály (class) leírása egy DnD könyvben. Szeretem Sandersont, de ez nekem is sok(k) volt.

A mágia felfedezése is lehet a történet része  (http://watermother2004.deviantart.com)

A mágia felfedezése is lehet a történet része
(http://watermother2004.deviantart.com)

Megoldási lehetőség is van azonban bőven: nem kell minden poént lelőni előre. Lehet a későbbi fejezetekben, regényekben kibővíteni a meglévő mágiarendszert, bemutatni újakat. A The Stormlight Archive sorozatban a fokozatosan visszatérő mágia, az évszázadok óta elveszett tudás megismerési folyamata a mű egyik fő történetszála. Némi írói készséggel a világ mágiájának számunkra ismeretlen része hozhatja titokzatos, csoda-jellegű élményt. Így egy regényen belül lehet mindkét mágiafelfogás: kemény mágia a karakterek kezében a kihívások leküzdésére és puha, még ismeretlen mágia a hangulat megteremtéséhez. A Ködszerzet-trilógia inkvizítorainak hatalma (a hemalurgia) például egészen a harmadik részig homályban marad. Weeks is tervezi fenekestül felfordítani az olvasó elképzeléseit a színmágiáról sorozatának második regényében. Másik megoldás, hogy a mágiának vannak szabályai, de részben megmarad a kaotikus aspektusa, például előre nem látható mellékhatások képében.

Megjegyzendő, hogy a legtöbb szerző nem tör lándzsát egyik pólus mellett sem, általában ez is, az is jelen van a művében, csak az arányok változnak. Teljes mértékben könnyű vagy kemény mágiát talán egy szerző sem használ. Patrick Rothfussnál is találunk szabályokat a mágiára, elmagyarázza a szimpatikus mágia és a sygaldry alapelveit mégis olyan ügyesen egyensúlyoz a két szélsőség határán, hogy megmarad a csoda érzete.

A titok: az olvasó látásmódja

lightning rail

Mennyit ért az olvasó a fejlett mágiából?

Fontos azonban kiemelnünk hogy ez a “vita” nem is a mágia szabályairól szól, hanem a Tisztelt Olvasóról. China Miéville Perdido pályaudvar végállomás ill Armada regényében a civilizáció részben mágiára épül, ami igen fejlett. A varázslók thaumaturgikus gépekkel turbózzák fel hatalmukat, a fúrótornyokon geomanták dolgoznak, a városban pedig aeromorfikus motorokkal lehet befolyásolni az időjárást. Illetve lehetne, ha az aktuális generáció tudná, hogy is kell használni őket. Az olvasónak azonban halvány fogalma sincs róla, mindez hogy működik. Kapkodjuk a fejünket, lenyűgözve bámuljuk a várost, de nem értjük. Könnyű mágia? Igen. Vannak szabályok, hisz enélkül ilyen technológiai szintet nem lehet elérni, egy fejlett mágikus civilizáció csak ekkor jöhet létre, de csak a világon belül -  az olvasónak nem kötik ezeket az orrára. Kemény mágia, de csak a szereplők számára.

A fentiekből láthatjuk, hogy a mágia kategorizálása nem azon múlik, hogy a világon belül hogy működik a mágia, hanem sokkal inkább azon, hogy az író kreál e hozzá szabályokat és ha igen, mennyire oszta meg ezeket az olvasóval.

Összefoglalóként úgy érzem, hogy sem a szabályok nélkül, sem a szabályokkal megírt mágia nem tekinthető jónak vagy rossznak. Más célt szolgál – az egyik inkább hangulati a másik konfliktusmegoldási célt. De mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai melyeket a szerző helyzettől függően kihasználhat vagy elkerülhet. És ideális esetben kombinálhat.

Érdekességek:

  • Sanderson két másik törvényt is alkotott, melyeket saját maga alkalmaz, más – kezdő – íróknak pedig átgondolásra javasol. A második törvény szerint a karaktereket – így a mágiarendszereket is – a korlátaik teszik érdekessé. A harmadik pedig arról szól, hogy az író először aknázza ki a mágiarendszerében lévő lehetőségeket, ahelyett, hogy újakat (új varázslatokat, varázstárgyakat) alkot a karaktereinek.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon