Archívum

Úgy érzem, itt az SFmagon – néhány kivételtől eltekintve – ritkán írunk könyvsorozatok második-harmadik részeiről, esetleg tévésorozatok második-harmadik-sokadik évadairól. Ez részben érthető is, hiszen ritkán lehet annál többet elmondani, mint amit már először leírtunk, vannak azonban olyan esetek, amikor igenis írni kell a folytatásokról. A Sense8 egy ilyen eset. Adott nyolc ember a világ nyolc  [ More ]

Daredevil

Küldte Sarpatki - Kategória: tévésorozat - 0 Comment

Kedvelem a depresszív szuperhősöket. Jobban, mint a már-már irracionálisan optimistákat. Nem tudom – sőt, nem akarom tudni –, ez mit árul el rólam, az viszont biztos, hogy az elmúlt hónapokban, hála a Telltale Games Batman játékának, és az újranézett Batman Beginsnek, ismét vonz a “sötét oldal”, és bár örökre a DC hősei és gonoszai lesznek  [ More ]

2001-ben, szóval nagyjából tizenkét éves koromban megjelent egy vékony, piros borítós könyvecske, egy roxforti tankönyv, amit valami Göthe Salmander írt, és az volt a címe: Legendás állatok és megfigyelésük. Ha jól emlékszem, egy szegedi utazáson könyörögtem ki, hogy vegyék meg nekem A kviddics évszázadaival egyetemben – tizensok év távlatából úgy rémlik, akaratosságomra az adott okot  [ More ]

Idén októberben a Fumax kiadó meghívására Budapestre látogatott Dan Wells, a John Cleaver-sorozat és a Részlegesek-trilógia szerzője, akivel két szerzőnk, Farkas Balázs és Sárpátki Ádám beszélgetett. *** SFmag.hu: Ezt a kérdést már feltették a keddi dedikálás előtt, de mostanra jutott lehetőséged még többet látni Budapestből (esetleg az ország többi részéből). Mit tudtál meg rólunk? Milyen  [ More ]

This October, Fumax invited Dan Wells to visit Budapest. So two of our writers, Balázs Farkas and Ádám Sárpátki took the chance and interviewed him about his books, Writing Excuses and board games. *** SFmag.hu: This question was asked the other night, but now you had the chance to see more of Budapest (maybe other  [ More ]

The Tomorrow Children

Küldte Sarpatki - Kategória: játék - 0 Comment

A világ elpusztult. A Föld síksággá, üres, fehér vidékké változott, amit úgy hívnak: a Void. Az Üresség. És ezt csak néhol törik meg városkák és furcsa alakú szigetek. Mi pedig klónok vagyunk, mesterséges lények. Legalábbis a videojáték kezdetén ezt mondja nekünk – vélhetően oroszul – a nagy semmi közepén álló képernyő másik feléről egy kicsit  [ More ]

Chuck Wendig: Vészmadarak

Küldte Sarpatki - Kategória: irodalom - 0 Comment

Figyelj, Chuck, beszéljük ezt át még egyszer. Szóval van ez a csaj, ez a Miriam Black, aki azt mondja, egy érintés elég, és látja életünk utolsó perceit. Ez csak szerintem ijesztő? Ugye nem? Mármint a halál az egy ilyen félelmetes dolog, ki akarja folyamatosan azt látni, ahogy mások belehalnak a rákba, megfulladnak, esetleg elüti őket  [ More ]

Terry Pratchett: Moving Pictures

Küldte Sarpatki - Kategória: irodalom - 0 Comment

Holy Wood álmodik… …és ezek az álmok, akár a szirének éneke, egyre több és több embert vonzanak. Na, jó, nem csak embereket, hanem trollokat, törpöket, és a legkülönfélébb állatokat: kacsákat, kutyákat, egereket és macskákat. Hogy miért? Mert mindegyikük híres akar lenni – mert az minden vágyuk, hogy egy clickben szerepelhessenek. Sokakkal egyetemben erre az útra  [ More ]

Az elmúlt héten játszhattatok velünk egy három könyvből álló könyvcsomagért, amelyhez az Agave Könyvek, a Fumax és a GABO Kiadó ajánlotta fel nekünk a könyveket, összesen több mint 12.000 forint értékben! Az alábbi kérdésre kellett válaszolnotok: Melyik könyvheti fantasy vagy sci-fi megjelenést várjátok a legjobban? A játékra e-mailben és Facebookon, kommentben jelentkezhettetek. A sorsoláskor a  [ More ]

Bevallom, nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a Fumax kiadja Az Égett-hegyi könyvtárat, mert a várólistámon lévő könyvek közül ez tűnt az egyik legérdekesebbnek. Aztán ez az érdeklődés majdnem teljesen alábbhagyott, amikor megláttam a magyar borítót, de meg kell mondanom, ahogy eljutottam az első néhány fejezet végére, már értettem, a kiadó miért ezt választotta. Történetünk főhősei  [ More ]

Könyvheti nyereményjáték

Küldte Sarpatki - Kategória: játék - 1 Comment

Játsszatok velünk, és nyerjétek meg három könyvből álló könyvcsomagunkat, amelyhez az Agave Könyvek, a Fumax és a GABO Kiadó ajánlotta fel nekünk a könyveket, összesen több mint 12.000 forint értékben! A kérdés, amit meg kell válaszolnotok: Melyik könyvheti fantasy vagy sci-fi megjelenést várjátok a legjobban? Kétféleképpen jelentkezhettek a játékra. E-mailben: A válaszokat a jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com e-mail  [ More ]

Until Dawn – Rettegés hajnalig

Küldte Sarpatki - Kategória: videójáték - 0 Comment

A tavalyi év egyik népszerű PS4-es játéka, az Until Dawn egy megfelelően idegborzoló és jó értelemben gusztustalan horror, amely tökéletesen ötvözi a karakterek döntéseire alapuló történetalakítást, és a túlélésre építő játékmenetet. A sztori 2014 februárjában kezdődik: tíz barát a szokásos téli „nyaralásukat” ünnepli a hegyek között. Meg akarják tréfálni egyik társukat, Hannah-t, aki azonban megszégyenülten  [ More ]

2014 őszén megjelent a BioWare szerepjáték-sorozatának harmadik része, a Dragon Age: Inquisition, ami a gyalázatos második rész után jelentős javulást hozott magával: mondhatni megmentette a videojáték-franchise hírnevét. A történet most is Thedas kontinensén játszódik, de jóval nagyobb területet ölel fel, mint korábban: az első részhez képest négyszer-ötször nagyobb vidéket járhatunk be. Orlais-ben polgárháború zajlik, Ferelden  [ More ]

A nagy sikerű Shada után a Gabo SFF sorozat idén egy újabb Doctor Who-regénnyel, A halál városával jelentkezik. A könyv háttere – a Shadához hasonlóan – itt is elég bonyolult. Az eredeti történetet, amelynek akkor még Játék az idővel (The Gamble With Time) volt a címe, David Fisher írta. A cselekmény kezdetben egy grófról és  [ More ]

George R. R. Martin: Tuf Voyaging

Küldte Sarpatki - Kategória: irodalom - 1 Comment

A Tuf Voyaging című epizodikus regény George R. R. Martin itthon kevésbé ismert művei közé tartozik. Hét rövidebb írásból áll, amelyek először 1986-ban jelentek meg együtt, egy kötetben, valamint nyerték el végső formájukat és kronológiai sorrendjüket. A történetek főhőse Haviland Tuf, aki kezdetben csak egy sikertelen kereskedő, később azonban átavanzsál környezetmérnökké, köszönhetően annak, hogy szert  [ More ]

Az egész a Writing Excuses című podcasttal kezdődött, ami 2008-ban indult, akkor még Brandon Sanderson, Dan Wells és Howard Tayler, 2011-től pedig Mary Robinette Kowal közreműködésével. A résztvevők a hetente megjelenő epizódokban az írói hivatással kapcsolatos kérdéseket tárgyalják meg, többé-kevésbé tizenöt perces időtartamban. Szó esik a karakterekről, a történetstruktúrákról, a humorról, az ötletekről, a világépítésről,  [ More ]

A Hollókirály 2004-ben jelent meg, és azóta számos rajongót szerzett magának. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Susanna Clarke első (és eddig sajnos egyetlen) regényéből a BBC készített minisorozatot, amelyet idén láthattunk a tévéképernyőkön. (A regényről már írtunk korábban itt és legutóbb itt.) A könyv majd’ nyolcszáz oldalát a sorozat készítői hét darab egyórás  [ More ]

Brian Staveley: A császár pengéi

Küldte Sarpatki - Kategória: irodalom - 0 Comment

Brian Staveley A Csiszolatlan Trón krónikájának első kötete epikus fantasy a javából, ami a GABO Kiadónak köszönhetően jelent meg az idei Könyvhétre. Az Annur Birodalom császárát, Sanlitunt meggyilkolják, három gyermeke pedig a kontinens három különböző pontján próbál megbirkózni a gyásszal, és az atyjuk halála körüli összeesküvéssel. Adare, a császár lánya a fővárosban, Annurban marad. Atyja  [ More ]

A képregény-adaptációk korát éljük a filmvásznon éppúgy, mint a televízióban. Egymás után jönnek ki a sorozatok, amelyek valamelyik nagy képregénykiadó munkáira épülnek: A zöld íjász, a Flash, a Daredevil, a Supergirl, a SHIELD ügynökei, az Agent Carter, a Walking Dead, és még sorolhatnánk. Bevallom, eddig nem nagyon foglalkoztam ezekkel, de már magam sem tudom, hogy  [ More ]

A Fumax kiadó jóvoltából 2013-ban és 2014-ben jelent meg magyarul a sikeres krimiszerző és világhírű törvényszéki antropológus, Kathy Reichs ifjúsági sorozatának első két kötete, a Fertőzöttek és a Kincsvadászok. A könyvek Tory Brennan, a Dr. Csont című sorozatból, és az ahhoz alapul szolgáló könyvekből már jól ismert Temperance Brennan unokahúgának kalandjait mesélik el, a tizennégy  [ More ]



Keresés az oldalon