Holy Wood álmodik…

…és ezek az álmok, akár a szirének éneke, egyre több és több embert vonzanak. Na, jó, nem csak embereket, hanem trollokat, törpöket, és a legkülönfélébb állatokat: kacsákat, kutyákat, egereket és macskákat. Hogy miért? Mert mindegyikük híres akar lenni – mert az minden vágyuk, hogy egy clickben szerepelhessenek.

moving-pictures-2Sokakkal egyetemben erre az útra lép az ifjú Victor Tugelbend is, aki varázslónak tanul az Unseen University diákjaként. Holy Wood egy nap magához szólítja, és mire észbe kapna, már el is döntötte: színésznek áll. Ugyanígy határoz az ifjú Theda Withel, azaz Ginger is, aki nem akar örökre a szülőfalujában élni, helyette azt szeretné, ha emberek ünnepelnék a nevét. De Ankh-Morpork híres hírhedt árusa, Cut-Me-Own-Throat Dibbler sem menekülhet a város hívása elől: producernek áll, és hozzáadja a sajátos… ízlését a clickekhez.

Holy Woodból viszont szépen lassan elszivárog a valóság, és olyan dolgok érkeznek egy másik dimenzióból, amelyekre senki sem számított…

A fantasztikus, és szokás szerint zseniális alapötlete ellenére ez volt az első olyan Terry Pratchett-könyv, amelynek nehezen jutottam a végére. Ez nagyban egyéni hangulat függvénye is, ám szerintem túl sok idő elment az „összemeséléssel”, és a nyomozós szál sem sikerült egészen kerekre. Nem minden szereplő lett igazán maradandó karakter, bár Victor annak indult: az egyetemi diák, aki szándékosan megbukik a vizsgákon, mert ha varázslóvá válik, akkor pénz nélkül marad. Ugyanígy a varázslókról szóló részek sem egészen mozdították előre a történetet, bár kétségkívül szórakoztatóra sikeredtek, mint ahogy az ezer elefántról szóló rövid közjátékok is.

Minden hibája ellenére azonban a Moving Pictures egy okos könyv. Egyszerre paródiája Hollywoodnak, és szerelmes levél is hozzá, telis-tele filmes utalásokkal, amiket minden rajongó imádni fog.

statements_142397

A kötet legsikerültebb szereplői egyértelműen az állatok voltak. A macska, aki úgy beszél, mint Szilveszter a Szilveszter és Csőrike kalandjaiban; az egér, aki pont olyan, mint Jerry; Laddie, a mindenki által csodakutyának tartott eb, aki valójában rendkívül ostoba és egyértelműen Lassie kifigurázása, valamint a kacsa, akinek a beszédét senki sem érti – épp, mint fajtársa, Donald esetében.

És persze a legértelmesebb közülük Gaspode, az utcai korcs, aki a haláláig tagadná, hogy bármiféle kutyaszerű hűség vonzaná Victorhoz. (Naná, hiszen még véletlenül sem az ösztönei miatt fekszik le a színész-varázsló szobája előtt.)

De mint mindig, Pratchett ezúttal sem áll meg az olcsó poénok szintjén: regénye tükröt tart a filmipar, a hirtelen felragyogó, és aztán elfelejtett sztárok, a sokak számára érthetetlen, gyakran tömeghisztériáig fokozódó sztárkultúra, és a nagyratörő, ám porcelánhoz hasonlóan törékeny álmok elé…

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon