Kedvelem a depresszív szuperhősöket. Jobban, mint a már-már irracionálisan optimistákat. Nem tudom – sőt, nem akarom tudni –, ez mit árul el rólam, az viszont biztos, hogy az elmúlt hónapokban, hála a Telltale Games Batman játékának, és az újranézett Batman Beginsnek, ismét vonz a “sötét oldal”, és bár örökre a DC hősei és gonoszai lesznek a kedvenceim, a Marveltől mi lehetne sötétebb, mint a Daredevil?
Szóval itt van ez az ügyvéd, Matt Murdock, egy lecsúszott bokszoló fia, akit gyerekkorában baleset ér, és ahogy minden második szuperhőst, őt is nyakon öntik egy hektoliter vegyszerrel, amitől különleges képességei lesznek. Jelen esetben megvakul, de, és itt egy hatalmas de, összes többi érzéke hihetetlenül éles lesz, pl. ha kiáll a tetőre, akkor a város összes zaját hallja, és ha koncentrál, ki tudja szűrni a rendőrségi rádiókon zajló kommunikációt. Emellett hallja mások szívverését, a törött csontok súrlódását, meg ilyenek. Ja, és nem mellesleg nem is annyira vak, bár látni azért nem lát: a légnyomás, a hőmérséklet, és egy csomó más dolog alapján érzékeli a körülötte lévő világot. Saját bevallása szerint úgy, mintha lángolna a világ.
És ha ez még nem elég komor és szomorú, akkor Matt és legjobb barátja, Foggy, New York legrosszabb kerületében, Hell’s Kitchenben nyitnak ügyvédi irodát. És persze Matt elhatározza, hogy majd jól rendbe hozza az ő városát úgy, hogy Daredevilként szétveri – egészen szó szerint – az alvilágot, az oroszoktól kezdve a japánokig. Ami nem is olyan könnyű, hála Wilson Fisknek, és annak, hogy kedvenc ördögünk még véletlenül sem szerezne magának valami jó kis páncélt, hogy ne üssék félholtra minden második percben…
Nagyjából így indul ez a kellemesen nyugtató Netflix-sorozat, amiben majdnem annyi vér folyik, mint egy jobb Trónok harca epizódban. Egyébként a Netflix és a Marvel jól csinálják, mert tényleg kihasználják, hogy egy-egy epizód között nem kell jó esetben egy hetet, rossz esetben több hónapot várni, sőt, formailag még azt is a maguk javára fordítják, hogy sem a reklámszünetekhez nem kell alkalmazkodniuk, sem az előző részek tartalmát nem kell elmesélniük. Nem egyszer például egy nagyobb harc előtt vágják el a részeket, amit megtehetnek, ha a rész íve megkívánja, hiszen csak egy gombnyomás, és ott a következő epizód. Emellett a kereskedelmi televíziók kötötte tartalmi szabályokat sem igazán veszik figyelembe: míg a Flash és az Arrow vér és egyebek terén elég visszafogott, a Daredevilben sokkal súlyosabb, felnőttebb témák is előkerülnek, a hihetetlen mennyiségű gyilkolásról nem is beszélve. Míg Oliver Queen, a zöld íjász megússza néhány odapingált zúzódással és kevésbé látványos vágással, addig Matt Murdock és áldozatai arca néha elég szépen felszakad, meg hát ugye Wilson Fisk is szereti fitogtatni az erejét, ami sosem jár túl szép eredménnyel. És ez a második évadban csak fokozódik.
A depresszív szuperhősök egyik “kellemes” tulajdonsága, hogy folyamatos erkölcsi válságban léteznek. Mitől lesznek hősök? Mikor lépik át a határt? Ölhetnek-e gyilkosokat, ha azzal megmentenének egy csomó embert? A Daredevil tökéletes példa arra, hogy milyen az, ha egy karakter válságba kerül: Matt Murdock ügyvéd, hisz a törvényekben, és emellett még katolikus is. Még a legrosszabb bűnözőket is csak börtönbe akarja juttatni, hogy majd az igazságszolgáltatás ítélkezzen felettük – miközben néha nehezére esik nem megölni őket. Persze ez nem újdonság, szinte mindegyik képregényhős küzd valami hasonlóval, Matt Murdock esetében viszont talán pont az a különbség, hogy ő folyamatosan küzd. Ez a téma az első évad szinte minden részében felbukkan, és ugyan a másodikban egy kicsit háttérbe szorul, nagyon is jelen van.
Daredevil (Charlie Cox) mellé azonban kell még két elengedhetetlen szereplő: Foggy, azaz Elden Henson, illetve Karen Page, azaz a True Bloodból ismert Deborah Ann Woll. Remek csapatot alkotnak így hárman, és míg Foggy kifejezetten irritáló az esetek nagy részében, Karen karakterét gyönyörűen kibontották a második évad végére. Na, nem mintha olyan nagyon meglepően alakult volna a sorsa, de szép ívet rajzoltak neki, igazi, teljesen kifejlett és hihető szereplővé vált. Remélem, a harmadik évadban még többször összeeresztik majd őket.
A Daredevilt szerintem nem lehet azonnal megszeretni. Nekem is beletelt legalább három részbe, amíg egyáltalán elkezdett érdekelni, de aztán mire észbe kaptam volna, már véget is ért, és azonnal kellett a folytatás. Szóval Marvel ide vagy oda, mindenképp tegyetek vele egy próbát, mert érdekes, új, pörgős sorozat, és éppen elég nyomasztó ahhoz, hogy jó legyen. Tényleg csak 2018-ban jön az új évad?
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>