Tavaly és idén is felröppent a remény, hogy ez most tényleg a fantasztikus filmek éve lesz. Sok-sok reménnyel futottunk neki az évnek, filmeket kiáltottunk ki előre az évtized sci-fijének, fantasyjének, hogy aztán szépen csendben eltűnjenek a süllyesztőben.
Eközben pedig, 30 évvel ezelőtt, 1984-ben a következő, mára már kultikussá vált filmek kerültek bemutatásra: Szellemirtók, Szörnyecskék, Terminátor, Indiana Jones és a Végzet temploma, Dűne, Végtelen történet, 2010. Űrodüsszeia: A kapcsolat éve, Az utolsó csillagharcos, Rémálom az Elm utcában, Csillagember, Star Trek III, Conan, a pusztító, Dreamscape – Álomküzdők, A kukorica gyermekei, Tűzkeltő és a Backaroo Banzai kalandjai: nyomul a 8. dimenzió.
(Ezek mellett útjára indultak a Beverly Hills-i zsaru, a Karakte kölyök és a Rendőrakadémia franchise-ok, plusz láthattuk a Smaragd románcát is)
Néhányat ezek közül a következő hetekben felelevenítünk a 30. éves évfordulójuk alkalmából:
DŰNE
Frank Herbert Dűnéje a megfilmesíthetetlen könyvek közé tartozik, túl komplex, túl hosszú, minden eleme túl, túl, túl. Mégis, már a ’70-es években felmerült a megfilmesítés gondolata: az első komoly próbálkozás Alejandro Jodorowsy, öntörvényű rendező, később képregényíró nevéhez fűződik, aki hihetetlen ambíciókkal vágott bele a projektbe. Sajnos ez a Dűne-projekt már az előkészületi fázisban megbukott, de nemrég egy szenzációs dokumentumfilm készült arról, miként gyűjtötte maga mellé Jodorowsy az akkor még kevésbé ismert H. R. Gigert, Moebiust, Chriss Fosst, a később az Alienben Gigerrel együtt dolgozó Dan O’Bannont, valamint Salvador Dalít, Mick Jaggert, a Pink Floydot és sok mindenki mást sajátos víziója létrehozásához.
A dokumentumfilmben szóba kerül a néhány évvel későbbi, a David Lynch által végül összehozott Dűne-film is. Jodorowsy lelkesen mesélte, hogy rettegve ült be Lynch verziójára, de megkönnyebbülten jött ki róla, mert a film valami rémesen rossz volt.
Nos, ez valahol igaz is és nem is. (Egyébként a dokumentumfilm alapján a Jodorowsky-féle verzióban is akadtak volna hajmeresztő dolgok, sőt, maga Jodorowsky fogalmazott úgy, hogy ő tulajdonképpen megerőszakolta volna Herbert regényét, de szeretettel tette volna.)
Tizenegy-két éves lehettem, amikor a ráckevei moziba a tulajok hoztak egy projektort, és soha nem látott videófilmeket vetítettek illegálisan a vászonra. Bátyámmal hosszan el is vitatkoztunk, mert ő egy Chuck Norris-filmet nézett volna, én viszont a Galaktikában olvastam a Dűnéről, és mivel akkortájt meglehetősen kevés inger érte a magamfajta gyerekeket a nagyvilágból, két fekete-fehér kép, plusz a nyúlfarknyi fülszöveg, mely szerint a történet 10.000-ben játszódik, galaktikus birodalom, meg óriás homokférgek szerepelnek benne, „az azonnal látni kell” kategóriába emelték a filmet. 
A film semmi korábbihoz nem fogható látványvilága és hangulata akkor teljesen lenyűgözött, hogy aztán pár évre rá rájöjjek, hogy a könyv sokkal jobb.
David Lynch A Jedi visszatér rendezését utasította vissza a Dűnéért, és hatalmas – 40 millió dolláros – költségvetéssel dolgozott, amely hol látszik a látványvilágon, hol viszont nem igazán, és ha mondjuk összevetjük az 1980-as A birodalom visszavággal, akkor derül ki igazán, hogy Lucasék mennyire meghaladták a korukat minden tekintetben. Mert helyenként szép a Dűne, de túl sokszor lóg ki a lóláb, túl sokszor válik bénácskává az egész.
Nem fogok mesélni a történetről, remélhetőleg mindenki ismeri, aki meg nem, szerintem tudja, hogy sci-fiszeretőként súlyos hiányosággal küzd, amelyet mielőbb pótolnia kell.
Frank Herbert együtt dolgozott a forgatás alatt Lynch-el, és együtt találták ki azokat az alapvető változtatásokat, amelyek nélkül a film nem fért volna bele két-két és fél órába, mint pl. a hangfegyverek. Lynch forgatókönyve ennek ellenére nem tudta kibontani sem a világot, sem a karaktereket, sem a mögöttes filozófiát, és a messiáslétnek is csak felszínét kapargatta. Hiába, a mozi keretei kisregény hosszúságú történetekre vannak szabva, nem pedig féltégla méretű regényekre. (Nem véletlenül tévésorozat készült például a Trónok harcából is mozifilm helyett.) Mindehhez hozzájárult az is, hogy megpróbáltak szöveghűek maradni, azonban a könyvből súlytalanul kiragadott kulcsmondatok kényszeres ismételgetése egyszerűen siralmas eredményt hozott.
Viszont Lynch egyvalamit nagyon eltalált, mégpedig Herbert világának a hangulatát, valamint több szereplő karakterét is. Jürgen Prochnow tökéletes Leto herceg, ahogy Klye MacLachlan is a lehető legjobb választás Paulként, még akkor is, ha a könyvben egy tizenöt éves fiúról beszélünk, vagy ott van Sting, mint az irritáló Feyd. Az egyetlen, aki nagyon kilógott a sorból a Jessicát játszó Francesca Annis, aki szerintem totálisan tönkre tette a Bene Gesserit ágyas karakterét a túlságosan picsogó játékával.
A film hiányosságainak és kétes végeredményének hátterében a producerekkel való folytonos viták álltak. Az első változat négy órányi anyagból állt össze, de Lynch ezt mindenképpen 3 órás filmmé akarta összevágni a forgatókönyv, 7., végső verziójának megfelelően. Csakhogy ekkor jött a két producer, Raffaella és Dino De Laurentiis, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a film ne legyen hosszabb két óránál, így elkezdtek kidobálni jeleneteket, leforgattak helyettük néhány újat, amelyek által próbálták az így keletkező lyukakat elfedni, és állítólag ekkor kerültek bele a félresikerült belső narrációk, valamint utólag jött Virginia Madsen, Irulan hercegnő szerepében (akinek a filmben aztán az intrón és egy párbeszéden túl semmi egyéb nem jutott). Herbert elvileg elégedett volt a végső verzióval is, bár csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy egy sor leforgatott jelenet nem került bele a végső vágásba.
Mindezek együtt aztán a film kritikai és pénzügyi bukásához vezettek. A nyitóhétvégén 6 millió dollárt sikerült csak összegyűjteni az USA-ban, és a teljes összeg is megállt 27 millió dollárnál. Szerintem sokkal több lehetőség volt ebben a moziban, mint amennyi végül lett belőle.
Érdekességként: ugyan csak egyetlen hivatalos, Lynch-féle verzió létezik, mégis, akad néhány egyéb verzió is a Dűnéből:
1988-as, 189 perces vágás (Alan Smithee verzió):
Ezt a tévében adták le, Lynch engedélye nélkül természetesen. Elsőként rögtön kapunk egy kibővített intrót, festményekkel, más narrációval, amelyben megpróbálták mélyebben árnyalni a Dűne világának hátterét. Belekerült néhány kivágott rész, valamint több képsor ismétlődik benne, hogy hosszabbnak tűnjön a film. Lynch levetette a nevét erről a produkcióról.
1992, 190 perc (Channel 2 verzió)
Az előző két vágásból készített harmadik fajta verzió.
2006, 177 perc, Extended edition
A Universal Home Entertainment 2006-ban adta ki DVD-n, amely tartalmazza a Lynch-féle moziverziót, valamint az Alan Smithee-verzió 177 perces változatát. A DVD tartalmaz egy sor dokumentumrészt a forgatásról és a speciális effektekről, valamint olyan jeleneteket, amely egyik korábbi verzióban sem szerepeltek, mint ezt az alternatív befejezést, amely annyiban tér el az eredetitől, hogy a végső párbaj előtt Thufir Hawat karakterére fókuszál, hasonlóan a könyvhöz.
A 4 órás verzió:
Ezt a nyersverziót a forgatás után, Mexikóban levetítették a stábnak és Frank Herbertnek. Ez azonban a pletykákkal ellentétben nem jelenti azt, hogy lenne egy rendezői változata a filmnek. Ez a verzió azonban sosem létezett végleges formában.
Érdekességek:
- A filmben látható testpajzsos jelenetek – amelyek igen bénák – egyben az első filmtörténeti alkalom, hogy egy filmben számítógép generálta emberi formák szerepeltek.
- A forgatás előtt 200 munkás 2 hónapon át kézzel tisztított meg egy három négyzetmérföldnyi részt a Mexikói-sivatagban.
- David Lynch maga is cameozik a filmben, mégpedig abban a jelenetben, amikor Leto hercegék kirepülnek a sivatagba, és megmentenek egy bajbajutott fűszergyárat. Lynch egy fűszersofőrt játszik, az alábbi klipben 2:47-nél látható.
Linkek:
Hozzászólások
[hackett további írásai]
Van egy kiskátém a sci-fi filmekről. Steven Jay Schneider könyve. Ideírnám, amit a Dűnéről megfogalmazott:
„Galaktikus filmeposz, amely többezer év történetét és háborúskodását fogja át a jövőből,midőn az emberiség belakta a kozmoszt. Egyszersmind elmeséli a hős, Paul Atreides (MacLachlan) felnőzzé válását és hatalomba emelkedését, a messiási szerep
(„Kwisatz Haderach „)beteljesítését. Mindenekelőtt azonban egy bolygó története. Az Arrakis sivatagi világ, amelyet a külső kizsákmányolók elleni harcoló fremanek és hatalmas, mindent felfaló férgek laknak, amelyek az ország legfőbb értékét, kiviteli cikkét, a gazdaság motorját, a „fűszert” termelik (földi megfelelője a sivatagos Közel-Kelet olaja lehetne).
Ha van regény, amelynek megfilmesítésekor borítékolható a kudarc, hát a Dűne az. Ha csak annyit mondunk, hogy tíz évig húzódott az előkészítés, a rendezők sora David Leantől Alejandro Jodorowskyn át Ridley Scottig ívelt, akkor épp csak utaltunk a viszontagságokra. Herbert rendkívül népszerű és még annál is összetettebb regénye számtalan népet és uralkodóházat vonultat fel. Ráadásul folyamatosan ingázik előre-hátra az időben, miközben a jelenről beszél. David Lynch nagy érdeme, hogy mindezt érzékeltetni tudja. Ehhez azonban bele kellett foglalnia a történetbe a mostani mesében nem szereplő Irulan hercegnő emlékiratait, a főhősök (elsősorban Atreidák) gondolatait, álmait és látomásait. Ám a narratív eszközök és a belső monológok nem mindig működnek, helyenként ügyetlennek hatnak vagy kitérítik a cselekményt. Vannak pontok, amelyeket csak azok érthetnek, akik elolvasták a regényt. Ám a film látványvilága lenyűgöző, kivált a csodás nagytotálok, amelyekhez nem kell a szöveg, bőven elég a kép és a zene.
„TALÁN NEM KELLETT VOLNA ELVÁLLALNOM. DE RENGETEG LEHETŐSÉGET LÁTTAM BENNE, AMIT KI SZERETTEM VOLNA PRÓBÁLNI.”
(David Lynch)
A filmet néhány kritikus kivételével mindenki rosszul fogadta, bukott a pénztáraknál, ám annyi más, nem hibátlan mesterműhöz hasonlóan utóbb kultikussá vált.”
Schneider kicsit bulvárízű filmes szemlélete ellenére pontosan fogalmazta meg a problémát. Ez egy megfilmesíthetetlen mű. Annyira összetett, annyira magas rangú irodalmiságot képvisel, hogy a könyv sikere is kész csoda.
A közízlés nem ezekben a dimenziókban mozog.
A Dűne egy komplex társadalmi alkotás. Ezen belül az egész sci-fi -de egyáltalán a világirodalom — zsáner legrészletesebben, legkényesebben kidolgozott vallási (frenamek) és egyházhatalmi (Bene Gesserit)kontextudával bír. Komoly bátorság kellett ehhez Herbert részéről, mert nagyon félresiklathatta volna az egész művet. Az eredmény zseniális.
Viszont sem Lynch filmje, sem a későbbi — különben remekre sikeredett — háromrészes tv adaptáció nem tudta megoldani ezt a szálat.
A vallás — mindent, a teljes életet átszövő — mélységét volt képtelen érzékeltetni, és csak külsődleges jegyeket adott a filmhez.
Különben imádtam a Lynch féle filmet. A rendező vagányságát és bátorságát lehetett benne szeretni. Nekiugrott a lehetetlennek, és nagyon nézhető mozit csinált belőle… 🙂
Volt a Dűnéből egy háromszor két órás változat is, igaz későbbi, talán a ’90-es évek végéről, az nyögvenyelősen bár, de megugrotta a lécet szerintem, bár tényleg a vallásos szál volt a leghalványabb.
vini:
Persze, volt, a SciFi Channel tv-minisorozata, de az egy másik próbálkozás volt, szöveghűbb, de bele is szürkült a saját szolgai megközelítésébe.
dbl:
„A rendező vagányságát és bátorságát lehetett benne szeretni. Nekiugrott a lehetetlennek, és nagyon nézhető mozit csinált belőle.”
Ez a nekiugrott a lehetetlennek nagyon találó.
klassz írás, én valamiért azt hittem az extended = a tévés verzióval, elvégre egy pusztán DVD-re küldött bővített verzióból miért pont a legkúlabb jeleneteket vágják ki (szívdugó, köpés, stb.)
hol találtad meg hogy 1988-as a tévés verzió, mert kerestem egy pár helyen de nem jártam sikerrel