SFmag

Tavaly és idén is felröppent a remény, hogy ez most tényleg a fantasztikus filmek éve lesz. Sok filmet kiáltottunk ki előre az évtized sci-fijének, fantasyjének, hogy aztán szépen csendben eltűnjenek a süllyesztőben.

Eközben pedig, 30 évvel ezelőtt, 1984-ben többek közt a következő, mára már kultikussá vált filmek kerültek bemutatásra: Szellemirtók, Szörnyecskék, Terminátor, Indiana Jones és a Végzet temploma, Dűne, Végtelen történet, 2010. Űrodüsszeia: A kapcsolat éve, Az utolsó csillagharcos, Rémálom az Elm utcában, Csillagember, Star Trek III, Conan, a pusztító, Dreamscape – Álomküzdők, A kukorica gyermekei, Tűzkeltő vagy a Backaroo Banzai kalandjai: nyomul a 8. dimenzió. (Ezek mellett útjára indultak a Beverly Hills-ei zsaru, a Karakte kölyök és a Rendőrakadémia franchise-ok, plusz láthattuk a Smaragd románcát is.)

Többségük önálló ötleten alapul, nem franchise, nem remake. Ezek közül a következő hetekben néhányat felelevenítünk a 30. éves évfordulójuk alkalmából:

SZÖRNYECSKÉK (GREMLINS)

Joe Dante általam legjobbnak tartott filmjeiben a hagyományos amerikai családi filmek kliséit fordította ki: a békés kisváros életét forgatta fel, ahol mindenki ismer és szeret mindenkit, és ahol a legnagyobb problémát a túlzottan virgonc kisgyerekek vagy egy elromlott gép okozza. Az Ami sok, az sokk (The ’Burbs, 1989) és a késői Chipkatonák (Small Soldiers, 1998) mellett tehát a Szörnyecskék az egyik legjobb fekete komédia az álmos kisvárosokról. Az pedig csak hab a tortán, hogy az a Steven Spielberg volt a film producere, aki filmjeivel a legtöbbet tette ezen nosztalgikus illúzió fennmaradásáért. Nem mellesleg ez a mozi minden idők egyik legjobb karácsonyi története is.

Kingston Fallsban járunk tehát Szenteste előtt pár nappal. A botcsinálta feltaláló, Randall Peltzer ajándékot visz a fiának, egy sosem látott lényt, egy mogwai-t. Három egyszerű szabályt kell betartani csak, hogy mindenki jól járjon: a lény nem szereti a napfényt, nem érheti víz és nem kaphat enni éjfél után. A fiának, Billy-nek persze sikerül mindhárom előírást megszegnie, aminek eredményeképpen a meglepően és félelmetesen okos kis szörnyecskék születnek, akik igazi rémálommá teszik az év legszebb napjait.

A film kifordítja tehát a tipikus amerikai narratívát és nem átall adott esetben véres következményekkel élni. A szereplők a fogyasztói társadalom békés mindennapjait élik, ’80-as évekbeli módon, ahol még a konyhában is van tévé, a fotelokon kis terítők, a szomszéd pedig a külföldi gépeket szidja. A főszereplőnk is a mesebeli hős, aki munkával segít a szüleinek és természetesen távolról csodálja helyes munkatársnőjét. A legnagyobb rossz pedig a pénzéhes Mrs. Deagle, aki Ebenezer Scrooge távoli rokonaként nyomorgatja adósait. Számos hollywoodi filmet idéz meg tehát a történet, köztük párat egészen egyértelmű módon, hiszen a televízióban felismerhetjük a klasszikus alkotásokat Az élet csodaszéptől A masszáig, de a feltaláló-konferencián magát az időgépet is megpillanthatjuk.

Ehhez képest a szörnyecskék magát az anarchiát, a nem ellenőrizhetőt testesítik meg, hiszen mindenből gúnyt űznek és minden tönkretesznek maguk körül. Ezen kívül még félelmetesen okosak és erőszakosak is, az eredeti lény, Gizmo minden kedvessége kiveszett belőlük. Jeleneteik igazi bűnös élvezetek, megtépik a Mikulást, káoszt idéznek elő az utakon, a kocsmában pedig italt és dohányt követelnek, de megidézik akár a film noir világát is. Az ő jeleneteik a film legnagyobb, közvetlen humorforrásai, a másik síkot azonban a kifordított történet fekete humora okozza, köztük a legfrenetikusabb jelenettel, amikor megtudjuk, Kate miért nem szereti a karácsonyt.

A nagyszerű forgatókönyv megidéz ezen kívül azt a toposzt is, hogy az anyagias nyugatiak nem törődnek a lélek dolgaival. Magát a mogwait, amely szó kantoniul démont, szörnyet jelent, egy kínai kereskedőtől szerzik a főszereplők, aki persze nem akarja eladni. Az árus későbbi megjelenése is pont ezt idézi, kicsit persze szájbarágós és ironikus módon. Ez a gondolat egyáltalán nem volt idegen akkoriban, gondoljunk csak akár a harcművészeti filmek térhódítására vagy a Karate kölyökre. Persze, a Szörnyecskéket egy percig sem kell ilyen tekintetben sem komolyan venni, mindösszesen érdekes gondolatkísérlet ez is a történet egészét nézve.

A remek forgatókönyv mellett persze a szereplők bájos, természetes játéka, az ikonikus és ironikus filmzene és a remek bábok tették teljessé a mozit. A filmben alig használtak speciális effektusokat, a szörnyecskéket valóban eredeti méretben készítették el és mozgatták. Azt hiszem, közel sem működött volna ennyire ez az alkotás, ha nem érezzük azt, hogy a rosszfiúk igaziból is élnek.

Ugyan én csak egy kósza, bár egyre valósabb gondolat voltam 1984-ben, a filmet csak később, televíziós vetítések alkalmával láttam, ugyanúgy tetszett, mint amennyire a korabeli közönség szerethette. Élveztem gonosz humorát, meseszerűségét és most már azt is egyre inkább, ahogy görbe tükröt mutat az amerikai filmek elé. Ugyan az eltelt években veszített kicsit erejéből, látok már benne felesleges pontokat, de még mindig élvezetes, az eltelt 30 év ellenére is. Karácsonykor pedig egyenesen muszáj megnézni!

A filmről az IMDb-n és a Wikipedián.

Hozzászólások

hozzászólás