Transzhumanizmus, technológiai szingularitás és science fiction:
A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A közeljövőben játszódó, az említett technológiákat tartalmazó novellák, regények filozófiája ettől még nem címkézhető automatikusan transzhumanistának.
David Brin: Csillagdagály
Sőt, a science fiction – ha úgy tetszik – élen jár a lehetséges kedvezőtlen következmények feltárásában. A magyarul megjelent science fiction művek között is találunk mind pozitív, mind inkább negatív végkicsengésűeket. Greg Bear A vér zenéje című regényében az ember biológiájának meghaladását siettető tudós önmagán próbálja ki forradalmi felfedezését, ami azonban nem a várt és kívánt módon alakul. David Brin Csillagdagályában központi elem az állatok értelmes szintre emelésének eszméje, ám míg az emberek bevonják a delfineket és a csimpánzokat közös életük irányításába, a galaxis más fajai több tízezer éves szolgaságot kérnek cserébe az általuk felemeltektől. Richard K. Morgan Valós halálában a technológia megteremtette a kvázi-halhatatlanságot, de egyben új típusú hatalmi visszaélésekre és sosem látott bűncselekményekre is módot ad. A Star Trek-univerzum borgjai elvesztették pusztán biológiai lényüket és vele egyéniségüket is, ám jellemzően erőszakos asszimiláció útján. Többségünk nem szívesen élne a Gattaca eugenika-irányította jövőjében sem, amelyben már a születés előtt eldől: csak a géntervezett, hibátlan, felsőbbrendű emberek lehetnek sikeresek.
Űrliga navigátor (Frank Herbert: Dűne)
Nem minden jövőkép ilyen sötét: Iain M. Banks Kultúrája gyakorlatilag a transzhumanista jövőkép minden elemét tartalmazza, a Kultúra polgárai pedig élve a csaknem végtelen technológiai lehetőséggel egy valóban működő utópiát teremtettek maguknak. Frank Herbert Dűnéjében a butleri dzsihad elvágja a gépi technológia fejlődésének nemkívánatos irányait, a géntechnológia tiltása pedig megnehezíti az emberi állapot továbbfejlesztését, mégis hemzsegnek a poszthumán lények a Bene Gesserit-boszorkányoktól a Liga navigátorain és a mentátokon át Paulig vagy II. Letóig.
Míg írott formában a poszthumán jövő pozitív és negatív megközelítései sokkal kiegyensúlyozottabban jelennek meg, addig a technológiai szingularitás ideája – különösen a filmek esetében – elsősorban a veszélyek, tragikus következmények oldaláról kerül elő. Leginkább a mesterséges vagy emergens intelligenciák elszabadulására és ember ellen fordulására találunk példákat. A Terminátor-sorozatban az öntudatra ébredt katonai mesterséges intelligencia (Skynet) az emberek elpusztítására tör, a Dick-adaptáció Screamersben az evolúcióra képes harci eszközök csaknem egy egész bolygót kiirtanak, az egyik legismertebb és egyben legsötétebb jövőkép pedig minden bizonnyal a Mátrix világa.
Terminator (Arnold Schwarzenegger)
A mindenhatóvá vált számítógép toposzára igen impresszív példa Frederick Brown Válasz vagy Harlan Ellison Szája sincsen, úgy üvölt című novellája is. Az elsőben a világegyetem minden számítógépét kapcsolják össze egyetlen szuperkomputerbe, amely alkotója első, Isten létét firtató kérdésére a következő választ adja: „Igen, már van Isten”. A másodikban háborús célokra készült számítógépek ébrednek öntudatra és olvadnak össze egyetlen mindenható és minden erkölcsi érzéket nélkülöző entitássá. A novella az emberiség utolsó túlélőinek kegyetlen szenvedéseit meséli el. A science fiction apokaliptikus-prófétikus aspektusait értékelők számára érdemes megemlíteni, hogy Brown novellája 1954-ben, Ellisoné 1967-ben jelent meg. Sőt, Samuel Butler már 1863-ban arról írt, hogy a gépek evolúciós fejlődés útján tudatossá válhatnak, az ettől való félelem pedig oda vezethet, hogy az emberek mindenféle gép használatát visszautasítják.
Isaac Asimov
Isaac Asimov az 1956-ban írt Végső kérdésben alaposan kimunkált részletességgel halad végig az emberiség és a számítógép (mesterséges intelligencia) fejlődésén egészen a világegyetem pusztulásáig. A minden határon túli szimultán fejlődés egyben konvergens is: a következő világegyetem teremtője nem más, mint az egyéni emberi tudatokat korábban magába olvasztó „Ember” és az első számítógép, Multivac kései utódjaként működő „Kozmikus AC” végső egyesült tudata. Asimov novellája más szempontból is előremutató: az ember az energiaforrások kimerülése és az entrópia ellen harcolva először hasznosítja a Nap teljes kisugárzását, majd uralma alá hajtja az egész galaxist, végül pedig kimerült fehér törpékből gyúrt új csillagokkal próbálja pár milliárd évvel meghosszabbítani a világegyetem létezését. Az előbbi két novellával szemben Asimov írása végső kicsengésében optimista és pozitív, ennyiben teljesíti tehát a transzhumanista elvárásokat, ugyanakkor időtávja sok milliárd év, szemben a technológiai posztulátum által megkövetelt néhány évtizeddel, legfeljebb évszázaddal.
A gyorsuló fejlődés lehetséges közeljövőbeli következményeinek feltárása vonatkozásában külön említést érdemel a cyberpunk, amely technológiai jövőképe gyakorlatilag azonos a transzhumanizmuséval, attitűdjében azonban gyökeresen eltérő: nem annyira várja, mint inkább elkerülhetetlennek tartja, hogy a technológia gyökeresen átalakítsa mindennapi életünket, és a transzhumanista optimizmussal szemben inkább a követhetetlenül gyors változások elidegenítő és társadalmat romboló hatásaira fókuszál. Ha úgy tetszik, a transzhumanizmus az előrevetített technológiai változások társadalmi értelemben vett nyerteseinek vagy előmozdítóinak, a cyberpunk pedig annak veszteseinek vagy elszenvedőinek filozófiája.
Szergej Sznyegov: Istenemberek
Az irodalmi művek és filmek sora hosszan folytatható lenne Olaf Stapledon nagyívű, a jövőbeli emberi evolúción spekuláló Első és utolsó emberekétől egészen addig, hogy a mindig makkegészséges, mai szemmel nézve óriás termetű és extrém hosszú életű Eli admirális kedélyesen eldiskurál egy kutyával és egy sárkánnyal Szergej Sznyegov Istenemberek című regényében. Ennyi is elég azonban, hogy lássuk: a science fiction – bár eszközként alkalmazza – nem egyenlő a futurológiával vagy pláne valamely futurista filozófiával. Sokkal inkább igaz az, hogy a science fiction lehetőséget nyújt ahhoz, hogy ha valaki akarja, irodalmi eszközökkel fejthesse ki a jövőről alkotott spekulációit anélkül, hogy komplett filozófiává fejlesztené.
Vernon Vinge: A szivárvány tövében
Vernor Vinge transzhumanista gondolkodóként és science fiction-íróként egyaránt a téma elkötelezettje. Magyarul is megjelent A szivárvány tövében c. regénye a mai legfrissebb technológiai fejlesztésekre alapozva rendkívül átgondolt és részletes technológiai jövőképet tartalmaz, amelyben az emberek egészen újszerű módon együttműködve alakítják szűkebb és tágabb közösségük életet. Brandon Hackett az Isten gépeiben pedig ennél messzebbre merészkedve az egész emberiség lehetséges sorsának alternatíváit felvillantva jut el a jelenből a technológia szingularitás MI-jeinek és transzhumánjainak világába.
A transzhumanisták deklarált célja, hogy a társadalom érdeklődésének felkeltésével, illetve a lehetséges veszélyek és az azokra adható válaszok kutatásával elősegítsék a megjelenő új technológiák befogadását. A populáris kultúrában a science fiction már száz éve látja el ezt a feladatot a maga eszközeivel.
A cikksorozat 1. része: http://sfmag.hu/2011/01/27/az-onmaga-isteneve-lett-ember-1-resz/
A cikksorozat 2. része: http://sfmag.hu/2011/02/02/az-onmaga-isteneve-lett-ember-2-resz/
Kapcsolódó linkek:
Transzhumanista FAQ
Transzhumanista oldalak
Transzhumanista médiaművészet
Hozzászólások
[orka további írásai]
A Csillagdagály jó regény, bár szerintem nem annyira „transzhumanizmus”, inkább „transzdelfinizmus” és „transzmajomizmus” jelenik meg benne… 🙂
Isten gépei a leg nagyobb imádom azt a könyvet egyértelműen az egyik nagy pillanata a magyar SF könyvkiadásnak. Oké a „Poszthumán döntés” is jó könyv ebben a témában, de az „Isten gépei” sokkal jobban sikerült mű, köszi Hackett várom az új könyved.:-))
És ha ez eljon. Akkor bekovetkezik az apokalipszis.
Egyetértek minden szavaddal kwindu! Az Isten gépei a legnagyobb könyvélményem volt. Köszönet érte Botond! Elsőre sikerült egy húzóra végigolvasni mind a 300 oldalt, egyszerűen nem tudtam lerakni és persze aztán újra is kellett olvasni. A nem éppen sci-fi rajongó asszony is hasonlóképpen járt vele. Az a legjobb az egészben, hogy miután elolvastad, az agyad csak jár és jár tovább. Egy káprázatos és hihetetlen jövőképet fest le ami attól igazán megdöbbentő, hogy nem lehet teljesen kizárni bekövetkeztét, akár még a mi életünkben is. A Poszthumán döntés rám sem volt már olyan hatással mint az Isten gépei, pedig igazán jó könyv! Ha előbb olvasom biztos jobban magával ránt, de ekkor már az IG mérhetetlenül magasra tette a lécet 😉 Én is epekedve várom az új könyved Botond! 🙂
Ja, és Achilleus voltam 🙂
Nekem a Poszthumán döntés volt előbb, és máig azt tartom jobbnak. De mindkettő zseniális.
releváns 1:
mindkét könyv nagyon jó, és szerintem eléggé különbözőek ahhoz, hogy ne tudjak olvasásélmény szerint különbséget tenni köztük 🙂 bár az IG-t többször olvastam újra, mint a másikat, ez csak a véletlen műve lehet 🙂
A spekulatív irodalomban az a jó, hogy ezrek és ezrek agyalnak a lehetséges forgatókönyveken ingyen (azaz nem a kormányhivatalok vesznek ki milliárdokat a költségvetésből, hogy mindenféle bizottságnak adják), és szinte elsődleges cél, hogy a lehető legkülönbözőbb helyzeteket elemezzék, kidolgozzák. Ez szerintem jó. Millió különböző világot és életet ismerhetünk meg, amely mégis mind emberi, és csak egy könyvet kell felütni.
releváns 2:
Solymosgyu: szerintem sajnos tévedsz, vagy megtévesztettek. Az apokalipszis nem ettől fog bekövetkezni.
Körülnéztél már úgy tényleg, alaposan a világban? A végítélet, az apokalipszis már itt van egy ideje, legalábbis ha az alapjelentésből és az apokalipszis lovasaiból indulunk ki. Már megtörtént, most történik, mi is éppen ezt szenvedjük, még ha el is takarjuk előle a szemünket.
Az, amit te kiváltó oknak gondolsz, az nem ok, hanem megoldási forgatókönyv. Ugyanis ezek az eszmék erre hivatottak, a világ jobbá tételére, az emberek segítésére.
A poszt- és transzhumanizmus eszközöket ad az emberek kezébe, amivel valamennyire befolyásolhatják a sorsukat, érvényt szerezhetnek a döntéseiknek, és tervezhetik a jövőjüket. Szabadságot ad, ami olyan börtönből való szabadulást jelent, amelynek a falait nem is látja, vagy nem akarja látni az emberiség. Hatalmat ad az embereknek maguk felett, elvéve azt a kiváltságosoktól. Ez sokaknak szúrja a szemét, és a manipulációs gépezet már beindult, maguk a kedvezményezettek is egyre jobban befolyásolva vannak, hogy önként mondjanak le erről.
Látod, már te sem azt akarod látni, hogy mit javíthat ez a világon, az emberek életén, hanem az első reakciód az apokalipszis. Ha azt keresed, hogy mi nem jó, akkor sosem fogsz pozitív dolgokat találni.
bocsánat, az előzőnél lemaradt a név, én írtam
„a géntechnológia tiltása pedig megnehezíti az emberi állapot továbbfejlesztését”
A Dűnében nem volt betiltva a gén technológia, csak a társadalom többsége természetellenesnek tartotta. A Dűnében a géntechnológia fellegvárra a Bene Tleilax volt. Génfejlesztésekkel hozták létre a torz mentátokat, az arctáncoltatokat illetve a gholákat (akik később a Dűnében fontos szerepet fognak betölteni).