Az év egyik nagy könyvpiaci eseménye a Könyvfesztivál, így csak pénztárca kérdése, hogy a rengeteg új könyv közül mennyit viszünk haza. Teljesség igényére nem törekvő válogatásunk a hazai és angolszász megjelenésekből.

Magyar megjelenések

aprilisikonyvek1

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok

Folytatást kapott A sci-fi politológiája. A kötet tizenöt szerzője társadalomtudományi szempontból járja körül egy sor népszerű SF és fantasy történet világát: hogyan működnek, működhetnek-e úgy, ahogy látjuk, mi történik a kalandok hátterében? Érdekes gondolati játékok szakmai alapossággal.

Athenaeum. Megjelenés: 2017.04.10.

Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

A remek Utolsó nyomozó-trilógia után Winters egy alternatív Amerikába visz el minket, ahol több államban napjainkig törvényes a rabszolgatartás, főhősünk pedig fekete létére fejvadászként dolgozik. Legújabb célpontját üldözve beépül egy rabszolgafelszabadító mozgalomba.

Agave. Megjelenés a Könyvfesztiválon

Jeff Vandermeer: Borne

Lehet, hogy a Déli végek-trilógia – itt és itt írtunk az első két kötetéről – túlírt volt, de tény, hogy az amerikai szerző jól ért a szürreális dolgok megmutatásához. Új regénye pedig nagyon szürreális: úgy kezdődik, hogy Rachel egy gonosz medve bundáján talál egy zöld, alaktalan lényt és hazaviszi. Mivaan? Elborult scifi ínyenceknek.

Agave. Megjelenés a Könyvfesztiválon

László Zoltán: Távolvíz

Egyszer csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni. László Zoltán (egyben az SFmag szerkesztője), A Keringés és az Egyszervolt szerzője újra hamisítatlan sci-fivel jelentkezik, és a rá jellemző szárnyaló fantáziával, aprólékos kidolgozottsággal olyan világot teremt, amelyet nem felejtünk el egyhamar.

Agave. Megjelenés a Könyvfesztiválon

aprilisikonyvek2

Josh Malerman: Ház a tó mélyén

A szerelmespár, Amelia és James csónakázás közben egy házat találnak a víz alatt. És mivel nem ismerik az alapszabályt, hogy egy üres ház még nem biztosan gazdátlan is, nekivágnak, hogy felfedezzék. A felkavaró Madarak a dobozban szerzőjének új kisregénye.

Fumax. Megjelenés a Könyvfesztiválon

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Remek írások voltak már a tavalyi kötetben is – külön írtunk a sci-fi és fantasy írásokról -, és most sem lesz ez másképp. Olvassatok legális, a szerzőknek kifizetett novellákat magyarul!

Gabo. Megjelenés a Könyvfesztiválon

Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Baru a népét leigázó ellenség közé beépülve készül a bosszúra. Intrikák, politikai machinációk, geopolitikai fantasy, amelyet Max Gladstone nem átall a Dűnéhez hasonlítani. Nos, a lecke fel van adva.

Gabo. Megjelenés a Könyvfesztiválon

Kae Westa: Napsötét

Kae Westa harmadik regénye immár a Delta Vision kiadónál lát napvilágot: Túmilar világát elborította a Homály. A régi dicsőség a múlté: a pusztává lett földeket homályszülöttek légiói dúlják, és senki sem maradt, aki szembeszállhatna velük. Az Alkotók hatalma megtört, teremtőerejük elenyészett – rabláncon sínylődnek Mindenek Sötét Fejedelmének birodalmában, gyermekeik közül pedig csupán egy élte túl a végromlást.

Delta Vision. Megjelenés a Könyvfesztiválon

Robert Jordan: Az idő kereke XI. – Álmok tőre

Robert Jordan Az Idő Kereke sorozatban egy tolkieni igényességgel kidolgozott világot teremtett meg, és ehhez méltó a cselekmény szövése is. A regényfolyam a „high fantasy” stílus nagyszerű darabja, megunhatatlan olvasmány, mely a műfaj legjobb hagyományait követi.

Delta Vision. Megjelenés a Könyvfesztiválon

Angolszász megjelenések

Steve Orlando – Scott Snyder & Riley Rossmo: Batman/The Shadow #1

Új crossover érkezik DC fronton: Batman ezúttal a legendás The Shadow maszkját magára öltő Lamont Cranston után fog eredni. A készítők egy hamisítatlan, sötét noirt ígérnek nekünk – és Scott Snyder nevét fel is foghatjuk garanciának arra nézve, hogy ezúttal sem könnyed kalandban lesz részünk.

Redneck01_CoverDonny Cates & Lisandro Estherren: Redneck #1

Szörnyek vagy emberek? A texasi Bowman-család tagjai történetesen vámpírok, akik meglehetősen sokáig elvoltak a tehenek vérével, ám amikor a felszínre törnek a generációk óta elfojtott feszültségek… Nos, ahogy a fülszöveg ígéri: lehetetlen elválasztani az embereket a szörnyektől. A véres, kegyetlen történetet az a Donny Cates prezentálja nekünk, akinek a legutóbbi képregényéből (God Country) sem hiányoztak a dühös emberek…

Ruthanna Emrys: Winter Tide

Az utóbbi években egymást követik azok a művek, amelyek H.P. Lovecraft Cthulhu-mítoszát értelmezik újra a létező alapokra építkezve. A Tor kiadónál megjelenő regény az egyik klasszikus történetet, az Árnyék Innsmouth felett című elbeszélést gondolja tovább és ötvözi a hidegháborús paranoiával: Aphra és Caleb Marsh az Innsmouth-t uraló, nem egészen emberi klán leszármazottjai, akik a város ellen indított összehangolt rajtaütés után az amerikai kormány internálótáborában tengetik életüket. Egy napon az FBI ügynökei keresik fel őket néhány misztikus varázstárgy ügyében, mivel attól tartanak, hogy a szovjetek mágikus módszerekkel igyekeznek az USA ellen törni…

Seabury Quinn: The Horror on the Links: The Complete Tales of Jules de Grandin, Vol. 1

quinnA következő mű kapcsán ismét Lovecraftot kell emlegetni, de ezúttal a kortársáról és írókollégájáról van szó: a maga idejében sikeres, de azóta elfeledett Seabury Quinn szintén a Weird Tales-ben publikálta természetfölötti detektívtörténeteit, és ez az első alkalom, hogy összegyűjtve is megjelennek Dr. Jules de Grandin, az okkult francia nyomozó esetei (pontosabban az első nagyobb merítés ezekből). Agatha Christie és a természetfeletti horror keveréke egyenesen a pulp aranykorából!

Mark Lawrence: Red Sister (Book of the Ancestor)

Az idehaza is népszerű Mark Lawrence  a Széthullott Birodalom és a Vörös királynő háborúja trilógiák szerzője egy új sorozatba kezdett, amelynek főszereplője egy kilenc éves lány, Nona Grey egy olyan iskola diákjává válik, amely gyilkolásra képez ki szent harcosokat.

Aliette de Bodard: The House of Binding Thorns

A Franciaországban élő, angolul alkotó írónő folytatja az alternatív kora 20. századi Európában játszódó regénysorozatát (az első rész a House of Shattered Wings címen jelent meg pár éve), ahol egy mágikus háború során romvárossá vált Párizsban bukott angyalok klánjai mesterkednek egymás ellen.

The Best Science Ficion of the YearNeil_Clarke_best_SF

Az USA-ban több párhuzamos Best of novellaválogatás is megjelenik évente, és Jonathan Strahan évek óta futó antológia sorozata mellett már második éve Neil Clarke, a Clarkesworld Hugo- és Nebula-díjas szerkesztője is összegyűjt néhányat az elmúlt év legjobb írásai közül. Jelen kötetben Alastair Reynolds, Ken Lie, Aliette de Bodard, Lavie Tidhar és mások novellái szerepelnek.

C. J. Cherryh: Convergence (Foreigner-sorozat)

Az 1994 óta immár tizennyolcadik köteténél (!) járó űroperasorozat az ember-idegen kapcsolatfelvételt helyezi a középpontba, és évszázadokon átívelő történetfolyammal mutatja be az idegen bolygón rekedt Phoenix emberi űrhajó legénységének és az ott élő idegen faj kapcsolatrendszerét.

Timothy Zahn: ThrawnZahn_Thrawn

A Disney egy tollvonással eltörölte többek közt Timothy Zahn által a ’90-es években írt VII-VIII-IX. epizódjának történetét is, de a trilógia legizgalmasabb karaktere, Thrawn admirálist szerencsére beemelték a kánonba, először a Rebels animációs sorozatban tűnt fel, és most Zahn megírta a hírhedt admirális és stratéga felemelkedésének történetét is.

Sylvain Neuvel: Waking Gods (Themis-akták 2. kötet)

Neuvel tavaly magyarul is megjelent Alvó Istenek című regénye bekerült a Goodreads 2016 évi legjobb science fiction regényei közé, és már itt is van a szintén interjúformában megírt folytatása, amelyben London közepén egy húsz emelet magas, mozdulatlan fémszobor (vagy robot?) jelenik meg, és a kérdés az, hogy ez egy békés kapcsolatfelvétel első jele, vagy egy invázió előszele?

Ezeken felül új kötettel jelentkezik többek közt Cherie Priest, Cory Doctorow, Brian Staveley, Tanith Lee, Elizabeth Moon és Mira Grant is.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom, novella

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. e(x) szerint:

    László Zoltán: Távolvíz

    Na, ezt holnap is megnézem, nem-e álmodtam..

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon