SFmag

Jeff VanderMeer író, szerkesztő, kiadó, kétszeres World Fantasy-díjas szerző, idehaza még nem túl ismert (egyetlen Predator franchise-ba írt regénye pedig nem is túl mérvadó – A vadászok szigete/Szukits). VanderMeer karrierjére saját bevallása szerint mindig is jellemző volt az egyenletes emelkedés, magánkiadásban adta ki az első könyvét, majd független kiadóknál publikált, végül jöttek a nagy és ismert cégek.

A Déli-Végek trilógia megjelenését már intenzív marketing előzte meg, az első kötet még csak most jelenik meg angol nyelven (és az eredeti nyelvű megjelenéssel egy időben újra magyarul is olvasható), de már tavaly nyáron lehetett hallani a hírverést, hogy tizenöt nyelvre eladták a jogokat, sőt, úgy tűnik, film is lesz belőle. (Jövő héten egy exkluzív és nagyon érdekes interjút is olvashattok a szerzővel az SFmagon.)

Az X Térség különös terület. Évtizedek óta elhagyatott, és pontosan nem is lehet tudni, hogy mi is történt odabent, a legvalószínűbb, hogy valamilyen kormányzati tudományos kísérlet sült el balul, ami miatt le kellett zárni a területet. Az ügyet eltussolják, a hivatalos hírforrások környezeti katasztrófáról beszélnek, de ezt elfelejtik közölni, hogy a térség évről évre újabb területeket hódít el magának, és azt sem igazán lehet tudni, hogy pontosan mi történik odabent.

A kormány expedíciókat küld be, amelyek sorra elbuknak. Akad olyan expedíció, ahol a tagok nem találnak semmit, a második expedíció minden tagja öngyilkos lett, van, amelynek tagjai eltűntek, sosem tértek vissza, a tizenegyedik expedíció résztvevői pedig egyszer csak mind megjelentek a határ túloldalán, de maguk sem tudták, hogy kerültek vissza, sem azt, hogy mi történt velük, ráadásul a tagok mintha már csak önmaguk árnyékai lennének.

A regény a tizenkettedik expedíciót kíséri el útjára. Az expedíciót négy nő alkotja, bár eleinte olvasás közben nem nagyon lehet érezni, hogy nőkről van szó, ehhez hozzájárul az is, hogy a szereplőknek nincsen nevük, csak foglalkozásuk: a pszichológus, a geodéta, az antropológus, és a narrátor, a biológus. „A nevek a múlthoz tartoztak, oda, ahonnan érkeztünk, nem pedig ahhoz, amikké az X Térségben váltunk.”

A könyv eleje lassan csordogál, ami azért fura, mert a történet amúgy sem hosszú, de aztán szerencsére az X Térség beszív magába, és ahogy az a nyomasztó, depresszív és bizonytalan hangulat rátelepszik a történetre, és kezdenek furcsa események történni, és erőteljes, bizarr képek, jelenetek szinte beleégnek az olvasó agyába.

Mivel a könyv rövid, 176 oldal mindössze, ennél többet nem lehet elárulni, sem a konfliktusokról, manipulációról, sem a Térség furcsaságairól, de az biztos, hogy a lépcsőmászásra e könyv után egészen másképp fogunk nézni. A regény stílusa erőteljes, a közepe nagyon nyomasztó hatású, olvasás közben több író és írás is eszébe juthat az embernek Sztrugackijéktól, Lemtől Dicken át egészen Lovecraftig bezárólag.

A regényt május 6-án követi a második kötet, a Kontroll, és ősszel a befejező kötet, amikre nagyon kíváncsi vagyok, főleg, mert ahogy hallottam, a második teljesen más történet a Térségben (ez logikus, hiszen az Expedíció önmagában kerek), és abszolút indokolt a mielőbbi megjelentetésük, mert az Expedíció az X Térség mivoltáról csak további kérdéseket vetett fel, márpedig az olvasó (legalábbis én) szereti, ha válaszokat is kap.

És válaszokból  egyelőre még nem akadt túl sok.

Jeff VanderMeer: Expedíció (Annihilation), 2014 – Fordította: Török Krisztina

Hozzászólások

hozzászólás