Charles Stross híre hamarabb elért hozzám, mint könyvei. Cory Doctorow és John Scalzi mellett ő az a sci-fi webceleb, akire érdemes odafigyelni, és akit a közösség is bőkezűen jutalmaz (ezidáig, ha jól számoltam, Strossnak 13 Hugo-jelölése és 2 Hugo-díja van). A Hugo-jelölés éppen ezért sokszor nem áll egyenes arányban az irodalmi minőséggel, szóval egy kicsit félve nyitottam ki a könyvet – de a végén egyáltalán nem csalódtam, sőt.

A Glasshouse a 27. században játszódik. Az emberiség túljutott már az úgynevezett Cenzúraháborúkon, és boldogan éli poszthumán lehetőségekkel teli életét. Rendelkezésére állnak az A-kapuk és a T-kapuk; az egyikkel gyakorlatilag bármit összerakhat atomonként, akár embert is, tudatot is, a másikkal meg nagy csillagközi távolságokat gyűrhet le a két a féreglyukat összekötő kapu segítségével.

Szép kis világ ez: bárkiből bármi, bárkiből másvalaki bárki lehet, idegen lényekkel is összehozhat minket a sors, szóval olyan az egész, mintha csak buliznánk az Univerzumban, és még a cehhel sem kéne törődnünk.

Pedig ez nem teljesen igaz. A főszereplő Robin is – háborús veteránként – lyukas memóriával keres vigaszt egy bárban, míg meg nem hallja a lehetőséget: egy különös kísérletben vehet részt (innen a cím, a Glasshouse), amellyel sok pénzt szerezhet, és talán összezilált emlékeit is rendbe teheti.

A Glasshouse a regényben csak Sötét Korszaknak nevezett 1950-2040 közötti éveket szimulálja egy zárt társadalom képében. A jelentkezés önkéntes, a leginkább az amerikai ötvenes-hatvanas évekre hajazó világban kell a jelentkezőknek boldogulniuk. A kísérletben résztvevők szép summára is számíthatnak, érdemes tehát a főhősnek belevágnia.

Robin fel is ébred a mesterséges városban – de női testben, viszont ugyanazzal a macsó harciassággal, mint amilyennel előtte is rendelkezett. A város lakóit nonstop megfigyelik a kísérlet szervezői. Itt külön pont jár a társadalmilag elfogadott tevékenységekért: a templomba járásért, a házastársak közti szexért vagy éppen a szülésért (ami a megelőző poszthumán világból nézve is extrém dolognak tűnik).

Stross regényének báját az adja, hogy folyamatosan ütközteti a felvilágosult, liberális nézőpontot az „Amerikai álom” utasainak világával. A szerző  - talán túl nagy egyértelműséggel, de nem kevés iróniával – azt sugallja, hogy korunk a maga szexizmusával, determinikusságával mennyire alantas a felsőbbrendű 27. századi élettel szemben.

Robint viszont csakhamar előző életének emlékképei kezdik el kínozni, és kis idő elteltével egy furcsa, a Glasshouse-ba nem illő tárgyat talál. Kiderül, hogy miért pont ők kerültek ide, és hogy igazából mi is a célja a kísérlet kiagyalójának.

Charles Stross

Charles Stross regénye egy gördülékenyen megírt, pergő science fiction regény. Könnyű felismerni, miért kedvelték annyira a kinti olvasók: jó a jövőbeli világ, érdekes a Glasshouse ötlete. Az az egy bajom van csak a regénnyel, hogy a nagy része az általunk jól ismert kulisszák között játszódik. Óriási a kontraszt a jövő változatos ábrázolása és a huszadik századi város élete között: az utóbbi kiszámíthatóbb, ismertebb, ezért kevésbé izgalmas, és Stross nem is dobta fel túlságosan. Sokszor eszembe jutott A stepfordi feleségek sztorija, hiszen ott is egy zárt közösségben játszódtak az események, de ott érdekesebbek voltak a viszonyok, a nagy releváció nélkül is több volt a feszültség.

Ezt leszámítva, egy gondolatgazdag, karakteres science fiction a Glasshouse, és sokak szerint ez Charles Stross eddigi legjobb regénye.

További információk:

  • A regény 2007-ben Prometheus-, 2009-ben ( legjobb külföldi regényként) Kurd Lasswitz-díjat nyert. Ezen kívül jelölték Hugo-díjra és Campbell-emlékdíjra, valamint 2007-ben a Locus közönségszavazásán a második helyen végzett.
  • Charles Stross 2004. és 2009. között minden évben szerepelt a Legjobb regény kategóriájában a Hugo-díj fináléjában.

Kapcsolódó link:

Charles Stross honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 8 hozzászólás érkezett.

  1. sigmund szerint:

    Engem az alapötlet erősen Dick Kizökkent idő-jére emlékeztet.

  2. attila szerint:

    Lehet, hogy másik könyvet olvastam, nálam a Glasshouse egy nehézkesen és unalmasan induló, aztán érdektelenségbe fulladó középszernek tűnt…

  3. vini szerint:

    tudod Attila, most r.hadtul nem szűkítetted le a kört, hogy vajon melyik könyvet is olvastad… Ha jól tudom, te amúgy is önmagad szivatásáért olvasol csak.

    A könyv amúgy érdekesnek tűnik, de nekem is egyből Dick ugrott be :)

  4. sfinsider szerint:

    sigmund, vini: azért az elég nagy különbség, hogy Dicknél az álvalóságról nem tud Gumm, a Glasshouse főhőse pedig önként megy bele a kísérletbe. Ezért itt teljesen más kérdések vetődnek fel, mint a jól ismert “mi a valóság?”.

  5. attila szerint:

    vini:

    “Ha jól tudom, te amúgy is önmagad szivatásáért olvasol csak.”

    Erre a célra a Glasshouse például tényleg remek lenne, de attól még sajnos szar könyv marad. Biztos vagyok azonban abban, hogy valamit mondani is szerettél volna, csak elsikkadt abban a három sorodban…

  6. _acelpatkany_ szerint:

    OFF: vini és attila, mielőtt egymásnak esnétek, próbáljatok meg kulturált felnőttek módjára gondolkodni és viselkedni – az értelmes vitával semmi baj, de mindketten csiszoljatok a modorotokon. Vagy olvassátok el az oldal moderációs elveit.

  7. noro szerint:

    Korábbi könyveit olvastam (Accelerando, Laundry-regények). A gondolatgazdagság abszolút stimmel, 300 %-ban, de a “gördülékenység” nem olyan szó, amit vele kapcsolatban használnék :)

  8. hanna szerint:

    Most fejeztem be, és meg kell mondjam, nem nyűgözött le… Az érdekes ötleteket sajnos lehúzza, hogy nem igazán dolgozza ki ezeket (leszámítva a Curious Yellow mechanizmusát, ami valóban jópofa), a “rossz” és “jó” oldalakat elkülöníti ugyan, de ezt az elkülönítést nem támasztja alá (nem mutatja be pl. a “szörnyű” diktatúrákat, amikkel szemben az olvasónak is ellenszenvet kéne éreznie a főszereplőn keresztül, ugyanakkor neki azért kéne megbocsátani, hogy tízezer civilt lemészárolt, mert most már bánja… WTF), és olyan fogcsikorgató sztereotípiákkal meg mirelit fordulatokkal dolgozik, amiknél azért határozottan jobbat vártam volna.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon