Az idei év a sci-fi kedvelők számára kifejezetten örömteli, hisz számos kiadó ad ki ilyen műveket. A nagy visszhangot keltő regények mellett pedig számos, kevésbé frekventált megjelenés is történik, ilyen az alant tárgyalt könyv, a Delta Vision kiadó által nemrég magyarul megjelentett Piers Anthony: Khton című regénye is, ami első ránézésre mindenképpen érdekes, csupán az a kérdés, hogy az idehaza szinte ismeretlen szerző furcsa című regénye mit ad valójában napjaink sci-fi olvasóinak.

A science fiction – és a fantasztikum többi, „kommersz” formája – mindig is igyekezett kitörni a részben a külvilág, részben a saját maga által létrehozott gettóból. Ez a hatvanas években csúcsosodott ki, amikor a világ egyébként is forrongott. A második világháború után felnőtt nemzedék kereste saját hangját, nem hiába söpört végig egy különös szellemiség az egész golyóbison, a hippiktől a New Age mozgalmakon át a prágai tavaszig (utóbbi persze nem egyértelműen csak ennek a jelenségnek a következménye). A sci-fi irodalom új hangjai rámutattak, hogy a zsáner jegyei kopottak és cseppet sem méltóak a szépirodalomhoz, így viszont ne is várják, hogy a mainstream befogadja őket. Igyekeztek az irodalmiságot bevinni a sci-fibe, ez volt a New Wave mozgalma, aminek zászlóvivői közt találjuk Harlan Ellisont, Samuel R. Delany-t, Zelazny-t, Silverberget vagy akár Philip K. Dicket is. Ezek az alkotók a nyelvvel és a szerkezettel játszottak, igyekeztek átvenni a szépirodalomból ismert formákat, vagy korábbi irodalmi hagyományokat dolgoztak bele műveikbe.

Ilyen regény Piers Anthony első könyve, a Khton (Chthon) is, ami 1967-ben jelent meg. Ráadásul debütáló munkához képest egyből Hugóra és Nebulára is jelölték, ami miatt mindenképpen érdemes a sci-fi olvasó figyelmére, emellett több fórumon is kifejezetten érdekes műként hivatkoznak rá. Most magyarul is megjelent a Delta Vision MesterMűvek sorozatában, így lehetőségünk nyílik rá, hogy meglássuk, mi volt a hatvanas évek végén az angolszász sci-fi egyik fontos irányvonala.

A történet a távoli jövőben, a csillagközi hajtómű feltalálása után pár száz évvel játszódik. A főszereplő, Aton Öt, a Hví bolygójának egyik legelőkelőbb családjából származik, ám valamilyen szörnyűség miatt a Khtonra, az emberi világok leggonoszabbjára, a titkolt helyű börtönbolygóra kerül, ahonnan nincs menekvés. Aton múltja különleges, a több idősíkon haladó történetből megtudjuk, hogy szülőbolygóján még gyermekként beleszeretett egy ún. kolonelettbe, egy csodálatos szépségű szirénbe, aki miatt más iránt szerelmet nem képes érezni. Atont hajtja a kolonelett iránti vágy, hátrahagyja szülőbolygóját és kötelezettségeit, és bejár számos világot, míg végül a szörnyű igazságra fényt derít a koloneletthez fűződő kapcsolatáról.

Az első kiadás borítója.

Anthony regénye két dolog miatt jelenthet kuriózumot: a szerkesztése és az ötlete miatt. Ő maga fejti ki egy interjúban – és ahogy a magyar kiadás előszava is megjegyzi –, hogy kettős hexagon szerkesztéssel állította össze a fejezeteket. „A Khton alapvetően három részre oszlik – mondja a szerző –: Aton Öt gyermekkorára, a börtönben töltött időszakra és a szökése utáni életére. Össze kellett kapcsolnom ezeket, így aztán a börtönt tettem a középpontba, flashbackekkel és később játszódó jelenetekkel. Ezután párhuzamokat állítottam fel közöttük. Végül 39 fejezet jött létre, mind összekapcsolva a párhuzamoknak köszönhetően.” A múlt, a jelen és a jövő ilyen különös variálása igen ritka volt a sci-fi művekben, ezért is hivatkoznak bizonyos helyeken a regényre. A történet pedig egyfajta mitológiai felépítmény, a cselekményben, a szereplők alakjaiban és a feltűnő egyéb motívumokban könnyedén fedezhetünk fel görög mítoszokat. Maga a Khton név is a görög alvilágot jelöli, ahogy a kiméra is mitikus lény. A szerelem egy nimfába, a virág, ami érzékeli az igaz szerelmet, a börtönvilág, még sorolhatnánk, mennyi minden lehet ismerős. Anthony, el kell ismerni, jól használja ezeket, érdekes világot teremt, ami minden technológiai maszlag ellenére inkább hagyományos űropera (vagy science fantasy, ahogy több helyen megjelölik a könyvet), ahol a bolygók csupán olyanok, mint Odüsszeusznak az Égei-tenger szigetei.

Azonban bármennyire is érdekes és jól elgondolt a világ, a cselekmény, mindez ma, bő ötven évvel később nem ráz meg. A történet kanyargása miatt a lényeg veszik el, nem érteni, mi a fő mondanivaló, mit ad többet a regény egy mitológiai átiratnál. Bármennyire is igyekszik a sci-fi ponyva kliséit, az erőszakot és a szexualitást használni, a könyv inkább unalmas, mintsem sodró. A sok ötlet között elvész a regény központja, ahogy haladunk előre, egyre kevésbé értjük, mi a cél. Ez sajnos gond, mert könnyen dönthetünk úgy, nem folytatjuk tovább. Manapság, amikor olyan irodalmi értékű sci-fiket is olvashatunk magyarul, mint Dukaj Extensája, McDonaldtól A dervisház vagy akárcsak a „szépírók” sci-fi kirándulásai, ennek az irodalmi kísérletnek a kuriozitását nem biztos, hogy elegendőnek találja az olvasó. Ugyanakkor tény, hogy űroperai jellemzők szórakoztatóak lehetnek, minden olyan elem meg van benne, ami az ilyen érdekes ötletek iránt fogékony olvasó jól szórakozhat.

Összességében talán azt lehetne mondani, az ötven évvel ezelőtti irodalmi kísérletezés mára már nem számít kuriózumnak, így maradnak az ötletek és a kissé túlságosan elnyújtott és zavaros sztori. Minden bizonnyal sokaknak tetszhet a regény, de nem lesz belőle nagy siker, ahogy a sci-fi irodalomtörténetben sem jegyzik hivatkozási pontként.

Hasznos információk:

  • A könyvet Anthony saját bevallása szerint 7 évig írta az első, fiókban maradt regénye után.
  • 1975-ben jelent meg a regény folytatása, a Phthor, majd Marc Platt írt még két másik, ebben a világban játszódó történetet, az 1987-es Plasm és az 1989-es Soma címűeket.
  • A Khtont a Hugo-díjról Zelazny A fény ura, míg a Nebuláról Delany The Einstein Intersection című műve szorította le.
  • A szerzőtől magyarul eddig egy kisregénye, a Fogas kérdés (Getting Through University, 1968), illetve a Varázslat Kaméleonnak (A Spell For Chameleon, 1977) című fantasy regénye jelent meg, utóbbi szintén a Delta Visionnél. Ezen felül az 1990-es Total Recall – Az emlékmás című sci-fi mozi magyarul is megjelent filmregénye is az ő nevéhez fűződik.

Hasznos linkek:

A szerző weboldala

Interjú

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 15 hozzászólás érkezett.

  1. Sam Reed szerint:

    Én sokkal jobb könyvre emlékszem. Mivel azonban évtizedekkel ezelőtt olvastam, nem tudom indokolni, miért jobb.

    Viszont célszerű lenne utánanézni a New Wave-nek…

    http://www.sf-encyclopedia.com/entry/new_wave

  2. solymosgyu szerint:

    scizofreniá-ről van szó benne?

  3. sfinsider szerint:

    Sam Reed: “Viszont célszerű lenne utánanézni a New Wave-nek…”

    Miért is?

  4. Sam Reed szerint:

    sfinsider: mert például akkor nem amerikaiakat sorolna fel egy alapvetően brit irányzatnál.

  5. Sam Reed szerint:

    sfinsider: ha elolvasod az enciklopédia cikkét magad is rájöhetsz.

  6. Juraviel.Ihuan.Bedvin szerint:

    Abszolút OFF, de ha már DV-könyvek, terveztek-e ismertetőt Greg Keyes “The Kingdoms of Thorn and Bone”-sorozatának idén itthon is megjelenő első kötetéről (vagy magáról a sorozatról, ajánlóképpen), a “The Briar King”-ről valamilyen írást? :)

  7. sfinsider szerint:

    Sam Reed: a cikket olvastam (mindkettőt). Újra felteszem a kérdést: miért is?

  8. _acelpatkany_ szerint:

    Én sem értem, Sam Reed miért olvastatna velem enciklopédia szócikkeket…

  9. Sam Reed szerint:

    sfinsider: Igen egyszerű. Acélpatkány a New Wave legfontosabb szereplői helyett több marginális amerikait sorolt fel. Dicknek pl. semmi köze nem volt a New Wave-hez. Silverbergnek se sok. Ellenben Moorcocknak vagy Aldissnak bármelyik felsoroltnál jóval több (ld. New Worlds).

    Acélpatkány: az enciklopédiát olyanok írták, akik bármelyikünknél jóval alaposabban ismerik a témát. Sokat lehet tanulni tőlük.

  10. Sam Reed szerint:

    sfinsider: Igen egyszerű. Acélpatkány a New Wave legfontosabb szereplői helyett több marginális amerikait sorolt fel. Dicknek pl. semmi köze nem volt a New Wave-hez. Silverbergnek se sok. Ellenben Moorcocknak vagy Aldissnak bármelyik felsoroltnál jóval több (ld. New Worlds).

    Acélpatkány: az enciklopédiát olyanok írták, akik bármelyikünknél jóval alaposabban ismerik a témát. Sokat lehet tanulni tőlük.

    OFF: nem lehetne ezt az idióta captchát kiírtani????

  11. _acelpatkany_ szerint:

    Sam Reed: az általad marginálisnak nevezett szerzők ugyanúgy fontos részeit képezték a New Wave-nek, mint Aldiss vagy Moorcock (vagy J. G. Ballard, Thomas M. Disch, a lista szinte végtelen). A New Wave nem egy kis csoport író, akik egy kongresszuson eldöntötték, hogy na majd ők lesznek a New Wave és megváltják a sci-fit. Akarva-akaratlanul még Dick is része ennek az irodalmi folyamatnak, ugyanis írásai gyökeresen eltérnek a korábbi fősodorbeli sci-fitől. Ahogyan a hatvanas évek eszmei áramlatai sem kapcsolódnak szorosan össze, de részei egy nagy mintázatnak, és sok hasonlóságot találhatunk az azokat kiváltó okokban, úgy a hatvanas években fellépő/felfutó írók is hasonló alapból indulnak el hasonló irányba. Számomra ez a New Wave.

    Ami pedig az enciklopédiát illeti, igen, sokat lehet tanulni belőlük, tisztelem is az összeállítókat (nem szokás idehaza a sci-fi elmélet alakjait kiemelni, csak ha van valamilyen írói teljesítményük), ugyanakkor nem ildomos leragadni egy nézőpontnál és mindenkit eretneknek kiáltani ki aki nem a mi (pontosabban az általunk hivatkozási pontnak tartott szerzők) elképzeléseit vallják. Szinte biztos vagyok, hogy ha az enciklopédia készítőit kérdezném, ők nem néznének rám sandán, amiért bátorkodtam Ellisont (az amerikai New Wave legfontosabb antológiájának, a Dangerous Visions összeállítójá) vagy Robert Silverberget (akinek magyarul is megjelent Éjszárnyak című műve szép példája a jól sikerült New Wave műveknek) ide soroltam.

    De persze az enyém is csak egy vélemény, mint az a neten oly gyakran előkerül.

  12. Sam Reed szerint:

    Acélpatkány: bátorkodom egyet nem érteni, noha tudom, hogy ez senkit semmire se kötelez :-) Egy szóval nem mondtam, hogy Ellison vagy Zelazny nem kapcsolható a New Wave-hez. De a New Wave alapvetően Moorcockhoz kötődik, és az ő szerkesztésében megjelent New Worldshöz.

    Tudom hogy nálunk ma Dick a szent tehén, de ő legjobb esetben is csak egy előzmény. És írásai nem térnek el annyira, mint ezt rajongói szeretik állítani. A regényeiről nem tudok nyilatkozni, mert amivel kísérleteztem, az mind borzasztó volt (nyilván nem próbáltam a jókat), de a novellái legjobb esetben is csak középszerűek. Tudom ezzel most roppant népszerűtlen leszek…

    Mi tart vissza, hogy készíts egy más nézőpontú enciklopédiát? :-) Igen örülnék, ha lenne a magyar szerzőkről valami hasonló. De még egy nyamvadt bibliográfia sincs.

  13. _acelpatkany_ szerint:

    “Mi tart vissza, hogy készíts egy más nézőpontú enciklopédiát? Igen örülnék, ha lenne a magyar szerzőkről valami hasonló. De még egy nyamvadt bibliográfia sincs.”

    Idő, pénz, na meg az kéne csak, hogy mindenki az én anyukámat emlegesse :)

    Viccet félretéve: Dick regényeiben már érezhetően inkább a New Wave stílusa érződik, hisz olyasmivel foglalkozik, mint Isten(ek), drogok meg pszichológiai problémák. Ettől eltekintve én sem vagyok nagy Dick rajongó.

    Továbbá szánt szándékkal nem akartam a cikkben belemenni, mi is a New Wave, mert elég hosszadalmas magyarázat lett volna. A New Worlds-öt mindenki ismeri, aki hallott már a New Wave-ről, nem hittem, hogy megbocsáthatatlan bűn, ha nem veszem bele a felsorolásba…

  14. Crei szerint:

    Off
    A Police is New Wave…:)

    Sorry

  15. narmor szerint:

    Nekem kifejezetten tetszett a regény. Egyáltalán nem tűnt zavarosnak a történet, sőt, az időkezeléssel való játék fogott meg a leginkább.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon