Békési József (Béka) és Huszár András (Gaines) a Hyperion újrafordításáról, régi verslistákról és arról, hogy a Google a fordítónak is a barátja.

SFmag: Újabban elég ritka itthon, hogy újra kiadjanak egy nem olyan rég megjelent SF-regényt, de az még ritkább, hogy ezt új fordítással tegyék. Lehet tudni valamit arról, hogy a kiadó miért fordíttatta le újra a Hyperiont?

Békési József: Én csak a „hivatalos” választ ismerem: „Mivel mind a négy részt ki akarjuk adni, ezért a nyelvnek egységesnek kell lennie, így lehetett az első fordítás bármilyen, mi úgyis újrafordítottuk.”

Huszár András: Az a helyzet, hogy a döntés hátteréről én sem tudok ennél többet.

SFmag: Ismerted már korábban is az első fordítását a könyvnek?

HA: Igen, évekkel ezelőtt, amikor először olvastam a Hyperiont, én is József fordításában találkoztam vele, és lettem a rajongója a regénynek.

BJ: Mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy le kellene fordítanod a könyvet?

HA: Először felvillanyozott… aztán egy kicsit összeszorította a gyomrom. Egyrészt nagyon lelkes és izgatott lettem attól, hogy (már megint) egy olyan könyvet fordíthatok, amit nagyon szeretek, és ami ennyire színvonalas, másrészt meg emlékeztem arra, hogy olvasás közben helyenként azért rendesen kapaszkodnom kellett, hogy mindent megértsek és átlássak, szóval tudtam, hogy nem lesz egyszerű meló. Béka, te mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy újra lefordítják a Hyperiont?

BJ: Nos, elég furcsa volt — mivel semmilyen kapcsolatba nem kerültem korábban az Agavéval, tehát nyilvánvalóan nem arról volt szó, hogy nem tudtunk megegyezni egy esetleges újrakiadásban. Legelőször az jutott eszembe – hiú állat az ember, ugye –, hogy nem tetszett nekik a fordításom, azért csináltatták meg újra mással. Lehet, persze, hogy így is van, de hivatalosan ez nem került kijelentésre, ahogy már idéztem is. Aztán kicsit eltávolodva a helyzettől arra jutottam, hogy történnek ilyen dolgok – mi több, én is fordítottam már újra szöveget, sőt szerkesztőként fordíttattam is. Nyilván örültem volna egy kis „potya” pénznek, de hát ez már így történt. Az igazán rossz az lett volna, ha egy rossz fordítás jelenik meg, de Andrásé szerencsére legalább olyan jó, ha nem jobb, mint az enyém.

 

Az új magyar kiadás borítója

 SFmag: Könnyebb vagy nehezebb úgy fordítani, hogy az angol eredeti mellett egy magyar verzió is ott lehet a kezed ügyében?

HA: Nehezebb, én legalábbis úgy éreztem. Mivel előbb olvastam az angol eredetinél a magyar verziót, sok abban szereplő kifejezés megragadt a fejemben. Nehéz volt függetlenítenem magam tőlük, hozzászoktatni magam egy új fogalomrendszerhez – még úgy is, hogy én alkottam meg –, elérni, hogy „saját hangon” szólaljon meg az új változat.

SFmag: Nyilván ez a „saját hang” iránti igény hívta életre az új fordítást. Mitől lesz egy magyarítás „saját hangú”? Elég az egyedi fogalmakat megváltoztatni?

BJ: Nyilván azon is múlik, de alapvetően a fordító „írói” vénája a meghatározó. Ez persze elég kényes terület, és alapvető fordítási stratégiák ütközhetnek benne. Nekem például szerintem nincs stílusom. „Beszélem” valamennyire az irodalmi magyart, de igazából semmi extra – szemben mondjuk olyan, a fordításban is járatos szerzőkkel, mint Nemes István, Kornya Zsolt, vagy Gáspár András. Nekik egyedi stílusuk ,„saját hangjuk” van íróként is, és fordítóként is.

HA: Ez már csak azért is érdekes – csak kicsit messzebbre vezet –, mert vannak olyan esetek, és nyilván ezek a radikálisabbak, amikor egy író saját stílusa rátelepszik a fordításaira is, aztán kérdés, hogy ez mennyire árt vagy használ az adott műnek. „Saját hang” alatt én talán valami olyasmire gondoltam, hogy fordítóként ráálljon a nyelvem a szerző stílusára, ritmusára, és ez az, amibe belepiszkálhat egy korábbi fordítás ismerete.

SFmag: Összevetetted a fordításodat a másikkal menet közben, vagy csak utólag? Vagy akkor sem?

HA: A gyakorlatban az volt, hogy összevetettem bizonyos passzusokat, megoldásokat még menet közben, aztán rájöttem, hogy ez nem túl szerencsés, mert így egy második szöveghez is elkezdtem mérni a fordításomat, és nem csak az angol eredetihez. Elméletileg persze mondhatnánk, hogy milyen jó, hiszen így a fordító nincs teljesen magára hagyatva, van egyfajta… nem is tudom, kontrollszövege, de bennem inkább hátráltató tényezőként csapódott le. Jobb, amikor nem befolyásol semmi, csak az alapanyag.

BJ: Igen, ez egy elég rohadt helyzet. Anno A woottoni kovácsmestert kellett újrafordítanom a Szukitsnak (nem tudom, miért), és tényleg így működik a dolog.

SFmag: Volt olyan, hogy utólag megváltoztattál valamit a fordításodon, mert úgy találtad, hogy túlzottan emlékeztet az első fordításra?

HA: Részben visszakapcsolva az előző kérdéshez, felmerült bennem, hogy a végén majd összeolvasom a két szöveget (vagyis inkább hármat, az eredetivel együtt), esetleg nem elejétől végéig, hanem csak bizonyos fejezeteket, és még egy kicsit direktbe is távolítom egymástól a két fordítást, de aztán erre sem időm, sem energiám nem maradt. Az átolvasáskor inkább arra figyeltem, hogy gördülékeny-e a fordítás, nem maradtak-e benne magyartalan részek stb.

 

Az első magyar kiadás borítója

SFmag: Egy fordítást milyen szinten véd a szerzői jog? Mennyire kell eltérően fordítani a második magyarítónak ugyanazt a szöveget, új kifejezéseket kitalálni?

BJ: Szerintem semennyire, és nem hiszem, hogy jogi kérdés – hacsak nem történik „aktív” szerzői jogvédelem, mint a védjegyek, brandek stb. esetében. Sőt, én igazából úgy tanultam, hogy ha valaminek már létezik bevett, elfogadott, közhasználatban lévő magyar fordítása, akkor igyekezni kell azt használni, és csak indokolt esetben eltérni attól. Jó példa erre a Star Wars világa: az eredeti trilógia fordításának egyes elemei „őskövületként” lógnak ki az újabb szövegekből.

Most nyilván a kifejezésekről, azok fordításáról beszélünk. A teljes fordításokat természetesen védi a jog, illetéktelenül nem lehet felhasználni őket, de hogy hol húzódik a mennyiségi határ, azt nem tudom. Egy teljes fejezetet valószínűleg nem lehetne csak úgy átvenni valakitől, de egy bekezdést (természetesen a fordító feltüntetésével) miért ne?

SFmag: Milyen volt az új fordítást olvasni? Hogy tetszett?

BJ: Nyilván vegyes érzelmekkel vettem kézbe az új kötetet, fontos szöveg volt ez nekem akkor, amikor csináltam. Most kifejezetten a kérdésre válaszolok, mármint hogy milyen volt olvasni, és nem arra, hogy milyennek tartom a fordítást: olvasni nem volt jó… tudod, mint amikor megnézel egy filmet egy adott szinkronnal százszor (ráadásul épp a nyáron olvastam végig a Hyperionokat meg az Endymionokat, magyarul meg angolul, szóval viszonylag friss az élmény), aztán levetíti valamelyik adó, és mások a hangok, meg más a szöveg… szóval ilyesmi érzésem volt közben. Mindazonáltal voltak momentumok, amik kifejezetten tetszettek.

SFmag: Például?

BJ: Például nagyon ötletes a 199. oldalon, a Költő történetének elején a „Kezdetben volt Ige…” megoldása, vagy a Tudós történetében a „Pápá, paripám – Légy jó, póniló”.

SFmag: Egy kommentben azt írtad, hogy a Hyperiont még a Google előtti időben fordítottad. Az új változatod elolvasva mennyire és miben érezted azt a különbséget, hogy időközben beköszöntött a fordítóbarát internetkorszak?

BJ: Huh, hát ezt így nem tudom. Arra emlékszem, hogy annak idején kínszenvedés volt betárcsázós freemailes netkapcsolattal nyomozni, főleg a versek után. Nem tudom, András lefutotta-e ezt a kört, vagy „puskázott” (én ezt tettem volna, természetesen), de nekem ez volt a legrosszabb. Anno maga Dan Simmons is ígért egy listát a versekről, aztán inkább elment a kunyhójába írni… Vagy más szempontból: próbáltam most gyorsan megkeresni egy akkori amerikai rajongói oldalt, aminek a szerkesztője sokat segített nekem a Bukás fordításakor, és nem nagyon találom… de a keresésre dob 53.000 találatot a Google. 2000 körül ilyen azért nem volt. 8-10 honlap foglalkozott egyáltalán a könyvvel.

HA: Ebben az a mókás, hogy a fordítás előtt a neten keresgélve találtam egy topikot az Index fórumán, ahová annak idején egy kommentben pont te listáztad ki a versek címeit, nagyban megkönnyítve a dolgomat (és tényleg csak zárójelben, a topikot meg az a barátom nyitotta, akinek az ajánlására elolvastam a könyvet… kicsi a világ).

BJ: Nahát, én már nem is emlékszem, hogy ilyet tettem. Az Indexes Hyperion topikra persze emlékszem, de úgy rémlik, viszonylag hamar befulladt.

SFmag: Más munkáitokkal összehasonlítva a Hyperiont könnyen vagy nehezen fordítható regénynek találtátok?

BJ: Hát akkor nehéz volt, görcsöltem vele elég sokat. Most – lehet, kissé nagyképűen – azt mondanám, le kell fordítani, és kész. Simmonst egyébként jó fordítani, Tad Williams, China Mieville vagy akár Greg Egan sokkal nehezebb. Meg majdnem hogy a Hyperionok óta nem is fordítottam igazán sci-fit, volt viszont sok „tudományos ismeretterjesztő” könyv, amiknél meg tényleg komolyan bele kellett mélyedni egy-egy területbe, és azokhoz képest könnyű feladat volt, így utólag. Persze nyilván mások a követelmények is, mások az elvárások a nyelvezettel szemben stb.

HA: Egyértelműen az eddigi legnehezebb munkám. Eleve ez volt az első hosszabb lélegzetű science fiction mű, amit fordítottam; eddig elsősorban olyan krimiken dolgoztam, amiknek még a szlenggel együtt is egyszerűbb, hétköznapibb a nyelvezete. A Hyperion terminológiájában és mondatszerkesztésében is komoly kihívást jelentett, utánaolvasást és előtanulmányokat igényelt, nem is beszélve a számtalan idézetről, utalásról, amiket néha csak érzésre tudtam kiszúrni, és egy csomó felett biztos még így is elsiklottam. Vagy, hogy mást ne mondjak, Simmons más-más elbeszélői hangnemben és stílusban írta meg az egyes betéttörténeteket, én pedig külön szerettem volna, ha ez átjön a fordításból is… végül nem tudom, mennyire sikerült, kicsit úgy érzem, kifogott rajtam. Azt egyébként én is tartom, hogy Simmonst jó fordítani, élményszámba megy. De beleizzadtam.

BJ: Igen, ezt – a többféle elbeszélői stílus visszaadásának nehézségét – én is határozottan éreztem, és így utólag talán bevallhatom, hogy tudatos erőfeszítést nem is tudtam tenni annak idején, hogy ez magyarul is átjöjjön. Úgy is mondhatnám, hogy ha átjött valamennyire, akkor az az író érdeme – jól fogta a fordító kezét, elég volt követni az ő váltásait.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú

Eddig 9 hozzászólás.

  1. Sam Reed szerint:

    Nagyon jó interjú.

  2. Envoy szerint:

    Nekem is nagyon tetszett!

  3. kwindu szerint:

    Mind két fordítónak hálás vagyok a munkáért, amit a könyvel végeztek. Az egyek nagy kedvencem Simmons sorozata. Azért arra kíváncsi volnék, hogy lehet ekkor eltérés a két fordítás közt néhány elnevezésben például: Gárdar Had űr vagy kapu térnyelő?

  4. kwindu szerint:

    Az egyik nagy kedvencem helyesen bocsi:-)

  5. tapsi szerint:

    tényleg nagyon jó interjú 🙂

  6. beka szerint:

    kwindu:

    Úgy lehetségesek ilyen eltérések, hogy a fordítás — sajnos, vagy hála Istennek, nem tudom — nem egzakt tudomány. Akár csak egy jelző fordítása is nagy mértékben függ a fordító személyétől: red ~ piros, vörös, rőt, veres, ahogy a fordító helyénvalónak érzi a szövegben, ahogy a felfedezni vélt szerzői intenciót szerinte helyesen ki tudja fejezni, stb.

    Én a magam részéről egyébként a GÁRDÁért az akkori Solaria levelező lista közösségének tartozom köszönettel, akik rengeteg ötlettel segítették a munkámat. Szerettem volna megemlíteni ezt a beszélgetésben is, de aztán valahogy nem kanyarodtunk ilyen irányba.

    Legjobbakat,
    Béka

  7. szs szerint:

    Határidőt nem merek mondani, de készülget (tervbe lett véve 🙂 ) egy ráadás rész, ahol a két fordítás lesz majd összehasonlítva, vegyítve az elkövetőknek szegezett kérdésekkel és egyéb személyes dolgokkal. De itt a neten az a jó, hogy kommentben lehet folytatni az interjút, mert mindkét alany előfordul errefelé. 😉

  8. Hackett szerint:

    Az első, amit megnéztem az Agavés Hyperionban Sol és Rachel köszönésének új fordítása volt.:)
    Simmons, ha jól emlékszem, eredetileg egy alligatoros, krokodilos köszönést írt, Békáéban ugye a “Szevasz Tavasz! Jön a nyár!” szerepelt, ami nagyon tetszett, elfogult is voltam ezzel a verzióval, de aztán elégedetten láttam, hogy Gaines is tökéletest talált ki a “Pápá, paripám! Légy jó, póniló!” fordítással. Rengeteg ilyen apró finomság van egyébként a két fordításban.:)

  9. Csaba szerint:

    lévén, hogy a kedvenc betéttörténetem Sol-é volt és, hogy ezt a régebbi fordításból ismertem meg, én szomorúan hallom, hogy megváltozott az “Szevasz Tavasz! Jön a Nyár!” 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon