Idén lesz öt éve, hogy bemutatták a Szárnyas fejvadász folytatását, ami a keresztségben szerencsére nem a Szárnyas fejvadász 2 címet kapta, hanem hozzátoldottak még néhány számjegyet, ezzel is jelezve, hogy mind a két film között, mind a film cselekményének idejében is eltelt harminc év.
Vannak filmek, amelyeket soha nem veszek többet elő, tipikusan azokat, amelyek nagy csavarra épülnek, hiszen, ha tudom, mi lesz a vége, akkor már nem olyan érdekes. És vannak azok a filmek, amelyek időnként újra és újra előkerülnek. Mert nem az a fontos bennük, hogy hova jutunk el a két-három óra alatt, hanem maga az út, amit a főhős és vele együtt a néző végigjár. Sokadik nézésre már elidőzöm a díszleteken, a színészek gesztusain, a kameramozgáson, azon gondolkodom, mit akart közölni a rendező, az író, és én ebből mit tudok befogadni.
Egy folytatás esetében ez még fontosabbá válik, hiszen – nézőként – azt szeretem, ha a második rész tud valami újat mondani úgy, hogy közben szervesen következik az előzőből. Ismerős legyen, de ne ismételjen. És ezeket az elvárásokat a Szárnyas fejvadász 2049 tökéletesen teljesíti.
Jó folytatás? Igen. Hiszem, hogy ha a nyolcvanas években készítették volna el, akkor hasonló sorsra jut, mint sok akkoriban legyártott második rész: gyengébb másolat, ismétlés (és az lenne a címe, hogy Szárnyas fejvadász kettő). A Blade Runner 2049 ugyanazt a témakört boncolgatja, mint az első: mi teszi az embert emberré, hol húzódik a határ a teremtő és a teremtmény között?
Míg az első részben mindez a halál körül forgott, a folytatásban az élet, a születés került a középpontba. Ha a replikánsok képesek a reprodukcióra, akkor egy új faj születik, egy új közösség, amely jogosan követel magának életteret.
Ez egy hatalmas gombóc, amit a film felemás sikerrel tuszkol le a torkunkon. Bár lassú – a mai sztenderdekhez képest iszonyatosan lassú – mégis túl sok mindent akar belezsúfolni a történetbe, és bizonyos dolgokat csak érint, ahelyett, hogy a mélyére ásna. Ilyen Jared Leto istent játszó karaktere, vagy ilyen a replikánsok titkos szervezkedése. Ezek olyan utakat nyitnak meg, amelyek akár további folytatásokba is torkollhatnának. Csakhogy nem lett anyagi siker, ahogy az első Blade Runner sem 1982-ben, éppen a gondolkodásra késztető lassúsága, merengése okán, amit a folytatás remekül átvett, ráadásul a látványra még rá is tudott tenni jó néhány lapáttal.
Denis Villeneuve rendező ugyanis nem csak jó tanítványként lemásolta Ridley Scott stílusát, hanem a saját képére is formálta, így hiába ugyanaz a világ, más szemszögből tudja bemutatni, és a film akkor a legerősebb, amikor meri tágítani ezt a világot, amikor bemutatja a városon kívüli közösségeket. És ugyanez igaz a belső világokra is: Deckard magányos farkas volt, az új fejvadász, „K” pedig már társaságra vágyik, amit egy virtuális személy ad meg neki. Az ő kapcsolatuk az egyik személyes kedvencem.
Érdekes, hogy az első filmre történő nosztalgikus kikacsintások működnek a legkevésbé, de szerencsére ebben is megtalálja a film a középutat. Bár én el tudtam volna képzelni a Blade Runner 2049-et Harrison Ford nélkül is, teljes mértékben megértem azokat, akik szerint a karaktere nagyon sokat hozzátett a filmhez.
És hogy önmagában mennyire állja meg a helyét?
Azt gondolom, hogy az ilyen identitáskereső filmeknek mindig megvan a létjogosultsága. Bizonyos pillanatokban nagyon erős mozi, hiszem, hogy nem szükséges az előzmények ismerete, kerek egészet alkot. A történet nem bonyolult, nem is kell annak lennie, és bár hiába nyomoz benne a főhős, nem a rejtély az, ami miatt nem tudjuk levenni a szemünket a vászonról/képernyőről, sokkal inkább a zakatoló fogaskerekeink visznek tovább az úton… Mit jelent embernek lenni? Vajon én is csak egy gyártmány vagyok, aki minden reggel felkel, elmegy dolgozni, ugyanazokat a köröket járja, aztán este lefekszik? Az emlékeim valódiak, vagy csak annyiszor meséltem már őket, hogy történetekké csiszolódtak?
És amíg ilyen kérdések merülnek fel bennünk egy film nézése közben, egyáltalán nem számít, hogy egyes részek logikátlanok vagy vontatottak-e, mert a Blade Runner 2049 egyszerre ünnep a szemnek és az elmének.
Hozzászólások
[raves további írásai]
