A Mentőexpedíció (leánykori nevén A marsi) roppant szórakoztató, jó ritmusú, ügyesen felépített, látványos és izgalmas science fiction film. Ritka az olyan könyvadaptáció, ami önmagában is jól működik filmként, én néha már azt kívánom, inkább meg se próbálkoztak volna a forgatókönyvesítéssel, mert akkor legalább a Zs-kategória jellemző dramaturgiai sablonjait eltalálták volna, és nem lenne fej-, far-, netán bal alsó lengőborda-nehéz.. A Mentőexpedíció ezen ritka kivételek közé tartozik, filmként nem könyvadaptációnak tűnik, hanem filmnek, nem telepszik rá, hogy egy másik műfajból emelték át a történetet. Sőt, a könyvalap kifejezetten jót tesz neki, mert segít túllépni a faéknél is egyszerűbb, hóttunalmas történetsablonokon és humort csempészett a filmbe anélkül, hogy vígjátékot vagy paródiát csinált volna belőle.
Persze tegyük hozzá, hogy nem olvastam a könyvet. Készséggel elhiszem, hogy okosabb, jobb, szebb (nem, azt igazából nem hiszem el, hogy szebb, mert nagyon látványos filmről van szó), eleve részletesebb, és sokkal több minden történik benne – ez egyértelmű, mert az az eseménytömeg, amit cipőkanállal is alig lehet beszuszakolni egy két és fél órás filmbe, nem tölthet meg egy regényt. De azt a könyv nélkül is meg lehet állapítani, hogy a film jó lett, és ezt a szálat ezennel le is zárnám, a könyv az könyv, a film az film, és most utóbbiról lesz szó.
A film jól indít, látványosan, bele a közepébe, nem magyarázza túl a helyzetet, de mégis követhető. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ha valaki tényleg csak annyit tud a filmről, hogy van benne Mars meg valami űrhajósok, és úgy ül be megnézni, azt mennyire lepi meg maga a történet, de végül is elég hamar kiderül, miről lesz itt szó.
Ha az olvasók közül valaki netán csak annyit tud a filmről, hogy van benne Mars meg valami űrhajósok, az ne is olvassa tovább a cikket, mert a továbbiakban bizony nem rejtem véka alá, miről lesz itt szó.
Mindenki más úgyis tudja, hogy itt bizony halottnak hisznek és a Marson hagynak egy űrhajóst, aki nem halott, és szeretné, ha ez még sokáig így is maradna. A terv a NASA-nak sincs ellenére – már amikor némi fáziskéséssel rájönnek, hogy jé, ez mozog – és ebből lesz a magyar címben emlegetett mentőexpedíció. Ami önmagában szép és jó, csak hát meg is kell érni, hogy valaki elugorjon az emberért, és ez bizony nem olyan egyszerű. Már csak azért sem, mert a Mars nem kifejezetten alkalmas az emberi életre, viszont kifejezetten messze van a Földtől.
A két szál, a Marson ragadt Mark Watney küzdelme az életben maradásért, és a NASA küzdelme, hogy élelmet vagy űrhajót juttasson a közelébe, egyaránt érdekes, és jó ütemben váltogatják egymást. Nyilván a marsi jelenetek adják meg a film savát-borsát, de kellenek a sokszereplős, emberi konfliktusokat felvonultató földi események is, hogy ne unjunk rá a marsi lét kötöttségeire. Egy-két fordulatnál így is az volt az érzésem, hogy túlságosan is felvezették, és nagyon kiszámítható volt (Iris szonda), de többnyire azért sikerült elkerülniük a fájóan ordas kliséket. Valahogy ettől a lazának tűnő, de valójában csak nagyon eltalált történetvezetéstől sokkal izgalmasabb és élvezetesebb lett a film, mintha száznyolcvan fokos fordulatokkal és akcióval tömték volna tele. Megértem én, hogy nehéz jó forgatókönyvet írni és jó rendezőt találni hozzá, sokkal egyszerűbb elkölteni Marokkó éves költségvetését látványra, de sajnos a jó filmet mégis a történetmesélés különbözteti meg a rossztól, nem a hú, de odarajzolt aztamindenitek.
Nem mintha a Mentőexpedíció esetében panasz lehetne a látványra. A Mars fenségesen kietlen, az űrhajó szépségesen siklik bolygótól bolygóig, és még a csepeli HÉV-et is meghosszabbították Kínáig, amihez képest a Marsra eljutni semmiség. A filmben látható technológia kellemesen ismerős, és ez jelentheti azt is, hogy rosszul fog öregedni a film, de azt is, hogy olyan stílusosan lesz retro, mint a 2001 Űrodüsszeia. Így 2015-ben még nagyon közönségbarát. Watney videólogjai szerintem rengeteget adnak a filmhez, még az is, amikor kis tudományos ismeretterjesztésbe bonyolódik arról, hogy akkor ő most itt vizet fog gyújtani . Épp annyi börleszket tettek bele a félresikerült első kísérlettel, hogy emészthetővé tegye a magyarázatot, és szerethetőbbé a természettudományokat. Watney egy szerethető figura, egy humoros, találékony és kitartó tudós, aki a tudományos ismeretei segítségével marad életben, és nem azért, mert annyira laza, hogy lemotorozza a velociraptort. Érezhető, hogy ő egy rendes, tanult szakember, és nem csak a kötelező nagy arc, aki puszta kúlságból megoldja, és szerintem nagyon üdvös, hogy ilyen példaképek és inspirációk is felbukkannak a szórakoztatóipar fősodrában.
Egyetlen egy dolog kapcsán volt hiányérzetem, de ezt sem rónám fel hibául: a sok izgalomban elveszik az, ami pedig Watney életben maradásának nyilván az egyik legnehezebb próbája, hogy egészen egyedül van azon a nyomorult bolygón, és az első százegynéhány napban kommunikálni sem tud a Földdel. A kietlenség és a magány legfeljebb csak egy-egy képkocka erejéig jelenik meg a filmben, érzésként ki sem bomlik – de érthető, hogy nem lehetett még ezt is belepréselni. Az egy nagyon másik film volna, ami arról szól, hogy milyen is egyedül egy halott bolygón, és nem biztos, hogy ilyen jól szórakoznánk rajta. És az sem, hogy nem rontanák el. Nem bántam, hogy ezúttal nem kellett senkinek sem ötdimenziós eseményhorizontban ragadnia, hogy megtudhassuk, mi az összetartás és a szeretet, hanem a szereplők egyszerűen, hétköznapian, túlzó pózok nélkül, mintegy emberként mutatták meg mindezt.
A Mentőexpedíció összességében egy kellemes, szórakoztató, ügyesen összerakott film, ami viszonylag kevés drámával, de annál izgalmasabban mutatja be, hogy ha az ember nem riad vissza egy kis szarkeveréstől, még egy idegen bolygón ragadva is lehet nevetni. És életben maradni. És várni, hogy Sean Bean ezúttal életben marad-e?
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>