Keverjük össze a kémregényt, a krimit és a fantasyt, a háttérnek választott fiktív világot a megszokott nyugati alapok helyett helyezzük egzotikusabb miliőbe, finomhangolásként tornázzuk fel a korai huszadik század technológiai szintjére, csapjunk hozzá halott isteneket, és meg is van az idei év egyik legeredetibb fantasztikus regénye.
Bulikov valaha a Kontinens szakrális központja volt, a kiválasztott város, ahol az istenségek semleges területen ülhettek össze tanácskozni. A Saypurral (legyen az ország indiai gyökereit tükröző átírásban Szajpúr) vívott vesztes háború azonban rettenetes pusztítást végzett a valaha csodálatos metropoliszban, és mindehhez még csak komoly haderőt sem kellett bevetni: amikor a legendás hős, a szajpúri Kadzs egyesével levadászta és megölte a kontinens isteneit, egyik pillanatról a másikra minden eltűnt a világból, amit valaha ezek a természetfeletti hatalommal bíró entitások teremtettek, és az egykori idilli állapotok, a bőség, a pompa, a fejlettség mind a múlté. Hiába teltek el hosszú évtizedek a háború óta, Bulikov jelentős része még mindig romokban hever, hatalmas a szegénység, a felszín alatt forrnak az indulatok, és mindehhez melankolikus látványelemként társulnak a város nevét adó, rejtélyes lépcsők csonkjai, amelyek már nem vezetnek sehova. Olaj a tűzre a 
szajpúriak jelenléte, akiket a Kontinens urai évszázadokon át rabszolgasorban tartottak, mégis legyőzték gazdáikat, és természetfeletti bábáskodás nélkül, kényszerből megindultak az ipari forradalom útján – jelenleg pedig katonai helyőrségeket tartanak fent a kontinens minden nagyvárosában, természetesen nem hódítókként, hanem békefenntartóként, amíg a helyiek rendbe nem rakják a dolgaikat.
Apró, tényleg csak mellékes tényező, hogy ez az állapot évtizedek óta tart, és a békefenntartók eközben mindent megtesznek a Kontinens múltjának teljes eltörlése érdekében, többek között drákói szigorral büntetik a múltbéli események tanulmányozását és az istenségek puszta említését is. Bulikov jelenlegi lakói egyre kevesebbet tudnak saját történelmükről, így nem meglepő, hogy a szajpúri tudóst, aki a helyiek hatalmas felháborodására az egykori istenségek titkait jött kutatni az egyetemre, egy napon holtan találják az irodájában.
Ez a történetet berobbantó szikra, azonban az ügyben eljáró Shara Thivani alig érkezik meg Bulikovba, máris nyakig keveredik valamibe, ami sokkal messzebbre mutat ennél. A csendes, visszafogott, briliáns elméjű hölgy papíron diplomata, valójában a szajpúri kémhálózat egyik magas rangú alkalmazottja, a gyilkossági ügynek induló nyomozás pedig olyan titkokat hoz felszínre, amelyek alapjaiban rengethetik meg az ismert világ rendjét. A helyzetét nehezíti egy személyes ügy a múltból és a kémvilágot belengő paranoia sem segít.
A City of Stairs megjelenése része annak az örvendetes trendnek, amely mostanában látszik kibontakozni az angolszász fantasztikum piacán: a Perdido pályaudvar, végállomás után sok-sok évvel ismét felbukkannak a kifejezetten modern koncepciókat és a hagyományos megoldásokat ötvöző fantasyk. Bennett mellett meg kell említeni Max Gladstone Craft-sorozatát, ahol a mágiát multinacionális konszernekként működő céhek űzik, az isteni hatalom működése pedig leginkább a tőzsde mechanikájára emlékeztet, de ott van Underwoodtól a szuperhősös tematikára épülő Shield and Crocus vagy John Jacob Horner The Incorruptibles című könyve is.
Bennettnek nem ez az első regénye – az American Elsewhere már magyarul is megjelent, Horzsolások címen (ami nekem egyelőre kimaradt) –, de ez az első fantasyje, és rendkívül meggyőző debütálás a zsánerben. Mint az a fentiekből talán már kitűnhetett, a háttér egyedi és friss, a világépítés pedig csillagos ötös: emészthetetlen információtömbök helyett finoman, fokozatosan tisztul a kép, legyen az az isteneket egyedül kivégző Kadzs rejtélyes alakja vagy az istenségek néhai uralma alá tartozó országok természete (ezek mind elnevezésben, mind külsőségekben az egykor szovjet uralom alatt álló ázsiai országokra hajaznak, lakóik pedig igen oroszos nevekkel bírnak). A könyv egyik nagy ötlete – mi történik egy fantasy világgal, ha lemészárolják az isteneit – szépen ki van bontva, és Bennett rengeteg apróságra gondolt, mint lehetséges következményre (mi lesz, ha a gyógyítás istene nincsen többé, hogyan változik meg a mesterségesen kellemesre hagyott klíma, mi a sorsa az isteni eredetű mágikus tárgyaknak, és lehetne még sorolni).
A szereplőkért szintén jár a dicséret, mert hihető, esendő, hús-vér alakok, még a mellékszereplők is, az erős női főhős mellé pedig remekül illik a… mondjuk úgy, személyi titkára, Sigurd, az itteni vikingfélék sarja, ez a hegyomlás méretű, szenvtelen, életveszélyes, de nagyon kedvelhető figura. A kémszál hihető, a történet krimihez méltó módon hozza az elvárt rejtélyeket és fordulatokat bár ez a pont, ahol kissé kritizálnom is kell: kifejezetten zavaró, amikor a történet egyik fő rejtélye bő kétszáz oldallal a feloldása előtt bárki számára ordítóan egyértelmű lehet, aki kettőnél több krimit olvasott életében, csak a főszereplő zsenit éri meglepetésként. Szerencsére ez azért nem rontja le a regény élvezeti értékét, inkább zavaró csorba az amúgy gondos odafigyeléssel összerakott műben. Külön jó pont, hogy lezárt, önálló történetről van szó, amelynek ugyan jön következő része jövő januárban, de nem szoros folytatásként – és állítólag a City of Stairs jövőre megérkezik magyarul is. Érdemes (lesz) beszerezni.
Linkajánló
Hozzászólások
[juhaszviktor további írásai]
