SFmag

Dan Simmons a ma is élő legnépszerűbb science fiction-szerzők egyike. Neve a hazai olvasók körében elsősorban a Hyperion Cantos kapcsán ismert, amely már több magyar kiadást is megért. Az itt tárgyalt két regény jelenleg nem létezik magyar nyelven, bár az Ilium 2003-ban, az Olympos 2005-ben jelent meg. Műfaját tekintve a „duológia” amolyan literary/science fiction, nagyszabású űropera és ókori irodalmi parafrázis, mely alapvető humán kérdésekkel foglalkozik: miben áll az emberi lét? különbözik-e a poszthumán lét az azt megelőlegezőtől? milyen társadalmat eredményezhet egy szabályozott és korlátozott, de erőszak- és erőfeszítés-mentes élet? hol van ebben a kérdéskörben helye a műveltségnek, az irodalomnak? Nem ismeretlen kérdések ezek a fikciós irodalomban, a megvalósítás azonban egészen egyedi.

A cselekményről röviden

A Naprendszer távoli jövőjében indul a cselekmény, amely kezdetben három szálon fut, és három helyszínen indul: Trójában, valahol a történelem utáni Földön és a Jupiter holdjain.

A szokatlan hangvételű invokáció után egyenesen az Iliász cselekményébe csöppenünk egy Hockenberry nevű narrátor nézőpontján keresztül, akinek társaival együtt az a feladata, hogy megfigyeljék a görög és trójai táborokban zajló eseményeket, és jelentsék azokat az olümposzi isteneknek, akik nem ismerik a háború kimenetelét. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ebben a világban szó sincs varázslatról, van helyette nano- meg kvantumtechnológia – a harcmezőn küzdő héroszok azonban valódiak. Hockenberry egyébként Iliász-kutató volt valamikor előző életében, tudása nélkülözhetetlen – és ő lesz az a szereplő, aki belekeveredik az olümposziak egyik cselszövésébe, majd elindít egy olyan lavinát, amely a homéroszi háborúnál sokkal nagyobb léptékű problémákat okoz.

A Földön kevés ember él, akik boldog henyéléssel töltik napjaikat. Egy gyakorlatilag erkölcsiség- és kötelezettségmentes társadalmat ismerhetünk meg, 1400 évvel egy sorsfordító esemény, a „Végső Fax” után. Ötször húsz évig élnek ezek az emberek, akik minden húsz éves forduló végén faxterminálok segítségével eljutnak („teleportálnak”) valahova, ahol fiatalító tartályokban karbantartást végeznek rajtuk, és az ötödik húszas végén – legalábbis elképzeléseik szerint – elköltöznek a poszthumánokhoz az égbolton szabad szemmel is látható két orbitális gyűrű egyikére. Kiszolgálóik a szervitoroknak nevezett robotok, illetve az ismeretlen eredetű vojnixok, amelyek főleg védelmi célokat látnak el, ugyanis az elszaporodott őshüllők igen veszélyesek tudnak lenni. Néhány fiatal, a puhány Daeman, a gyönyörű Ada és a talpraesett Hannah megismerkedik egy – ebben a társadalomban példátlan módon – olvasni tudó öregemberrel, Harmannal, kilépnek komfortzónájukból, és egyre több nyugtalanító dolgot tudnak meg történelmükről és életük valódi körülményeiről, és az újból kiskorúvá vált emberiség elindul a felnőtté válás útján.

A harmadik szál a moravecek szála. A moravecek félig organikus robotok, akik a Jupiter holdjain és gyűrűjén élnek, és valamikori megalkotóik beléjük kódolták az emberi kultúra iránti érdeklődést – a cselekmény idejére gyakorlatilag ők a műveltség egyedüli hordozói. Mindegyik fajtájuk sajátos feladatokra és munkakörülményekre szakosodott. Az egyik főhős egy Mahnmut nevű robot, aki nagyrészt a Jupiter Európa nevű holdján végez mélytengeri merüléseket a Fekete Hölgy (Shakespeare szonettjei után) nevű hajójával, és időnként rádión társalog egy Orphu nevű barátjával, aki nagy Proust-rajongó. A Marson észlelt különös és veszélyes kvantumtevékenység miatt expedíció indul a bolygóra, amelynek Mahnmut is tagja lesz.

Közben megjelennek sehova sem sorolható lények: fotoszintetizáló, klorofiltestű kis zöld emberkék, Prospero és Ariel mint földi funkciók avatárjai (Shakespeare: A vihar c. drámájából), Kalibán, és az ő rosszindulatú, sötét istensége, Setebos.

A regényduó gyakorlatilag utaztatóregény, de nemcsak térben, hanem időben is, emellett pedig eposzparafrázis, az Iliászé és bizonyos értelemben az Odüsszeiáé is.

A nyerő dramaturgia és a nagy marok esete

A két regény felépítése nagyban hasonló, ugyanazzal a megoldással dolgozik; a fejezetek pont annyira hosszúak vagy rövidek, míg elérnek a meglepő fordulatig (amelyek néha annyira nem meglepőek), majd helyszín- és cselekményszálváltás következik. Ilyen módon az Ilium igen jól fenntartja a feszültséget és az érdeklődést. De mivel ennek a módszernek megvannak a maga korlátai, az Olympos szerteágazóbb cselekménye és több helyszíne miatt kissé meggyengül mindez a második kötetben. Bár bizonyos szálakat időnként pihentet, egy pont után egyenetlenné válik és szétcsúszik a cselekmény; a könyv emiatt eléggé hullámzó színvonalú. Mivel az Iliumban kevés kérdésünkre kapunk választ, a javának az Olymposban kell elhangzania. A válaszok és megoldások közül jó néhány eléggé esetlegesnek tűnik, néhányukra pedig a figyelmesebb olvasó előre tudta a választ, de azért bőven tartogat meglepetéseket is a második kötet.

A dramaturgia voltaképpen nem túl változatos; egy nagyobb tudású vagy magasabb fejlettségi fokú szereplő elmondja vagy odaadja az alacsonyabb fejlettségi fokúnak, amit el kell mondani vagy oda kell adni. Sok esetben csak hozzásegíti őt az elérendő dologhoz elrablással, egy-egy elejtett mondattal vagy manipulációval. Mivel a szereplők között képességekben és tudásban igen nagy különbségek vannak, illetve az ismeretek jelentős része a legtöbb szereplő számára egyszerűen nem hozzáférhető a történelmi ismeretek és emlékezet vagy akár az olvasás hiánya miatt, ez persze nem is lehet másként.

Aki ismeri Hésziodosznak a Munkák és napokban olvasható leírását a világkorszakokról, könnyedén rájöhet, hogy a szereplők csoportjai nagyjából megfeleltethetők ezeknek fejlettségük vagy erkölcsiségük alapján. Az aranykort képviselik az olümposzi poszthumánok, akik tulajdonképpen nem vágynak semmire. Az ezüstkort képviselik az H. G. Wells: Az időgépe után eloiknak nevezett földi, génmanipulált, gondtalanul élő emberek. A rézkort, annak technikai jellegét a moravecek jelenthetik, ha arra gondolunk, hogy testileg milyenek. A heroikus kor szereplői egyértelműen Trója alatt harcoló görög és trójai héroszok, akik közül páran rendelkeznek az istenek adományaival – némi nanotechnológiai előnnyel – a többiekkel szemben. A vaskor emberei pedig azok, akik semmilyen technikai előnnyel nem rendelkeznek.

A cikk 2., befejező részét, ami az irodalmi utalásokkal, áthallásokkal foglalkozik, holnap olvashatjátok.

Kelenik Éva/Nyerw

Hozzászólások

hozzászólás