Az amerikai irodalomban Edgar Allan Poe hagyománya nyomán a XIX-XX. század fordulóján igen népszerűekké váltak a borzongató, misztikus történetek, melyek az olvasók félelmeit célozták meg. Rengeteg író, köztük igen sok epigon próbálkozott ilyesfajta írásokkal, ám csak kevés tudott túllépni az egyszeri ijesztgetés szintjén. Az egyedi hangú szerzők közé tartozott Howard Philips Lovecraft (1890-1937), aki talán a legismertebb szerzője ennek az irodalmi vonulatnak. Lovecraftet nem csupán a horror, hanem a fantasy és a sci-fi korai képviselői között is számon tartják, bár maga a szerző nem tekintette magát egyik irányzat elkötelezett hívének sem, lévén hogy működésének idején még nem voltak ennyire kiforrottak és elkülönültek ezek az irányok.
Jelen cikk szempontjából érdekes számunkra az, hogy Lovecraft néhány művében felsejlik egy nagyjából azonos háttér, egy kvázi-mitológia. Bár találunk ellentmondásokat ennek a mitológiának bizonyos jellemzőire vonatkozóan, illetve maga a mitológia is igen homályos és töredezett, mégis a szerzői fogásoknak köszönhetően egy hatalmas egész látszatát keltik. Lovecraft az olyan írásaiban, mint a Cthulhu hívása (The Call of Cthulhu), az Árnyék Innsmouth fölött (The Shadow Over Innsmouth), Az őrület hegyei (At the Mountains of Madness), az Árnyék az időn túlról (The Shadow Out of Time) vagy más kisebb-nagyobb műveiben lefektetett kozmológia egyszerre épít a tudományos fikció és a tiszta fantázia, valamint a középkori és ókori legendákra, mítoszokra, mondákra. Ami azonban fontosabb ennél a szintézisnél, hogy ez a kvázi-mitológia – ill. ennek más szerzők által tovább alakított formája, mely folyamatra később kitérünk – a XX. század folyamán több új vallási irányzat számára szolgált hitbéli alapnak, útmutatónak, ill. a mitológia bizonyos elemei beépültek csoportok és egyének vallásos világképébe.
Ez a cikk arra vállalkozik, hogy nagyvonalakban és a teljesség igénye nélkül bemutassa, melyek azok a főbb csoportok, melyek felhasználják a mítoszt, megvizsgálja a mítosznak azon elemeit, melyek önálló vallási entitássá váltak, valamint hogy átfussa Lovecraft személyének megítélését. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy magának a kvázi-mitológiának a jellemzőivel is tisztában legyünk, így röviden bemutatásra kerül az ún. Yog-Sothoth-mítosz és annak különféle formái. Természetesen ez az írás nem kíván tudományos elméleteket előcitálni, és egyáltalán nem tekinthető a témát teljesen átfogó tanulmánynak sem. Az alábbiakban mindössze egy olyan ismeretterjesztőnek szánt szöveg olvasható, ami egy, az angolszász tudományos életben már részben feldolgozott és régóta kutatások terepének számító jelenséggel kívánja megismertetni az olvasót.
A cikkben az egyszerűség kedvéért három terminust használok. Az első a Yog-Sothoth-mítosz: ez a Lovecraft műveiben kifejtett kvázi-mitológia, maga Lovecraft használta a kifejezést. A Cthulhu-mítosz az előbbi, ill. a Lovecraft követői által (főleg August Derleth által) kreált mitológia. A harmadik terminus, a Lovecraft-mítosz magában foglalja az előzőeket, valamint más, a lovecrafti életműhöz tartozó legendákat (lásd a Necronomicon utóélete) ill. magához Lovecrafthez köthető elképzeléseket, legendákat és mítoszokat.
Lovecraftről ehelyütt csak a releváns biográfiai adatokat sorolom fel: 1890-ben született Providence-ben és egész életét nagyjából itt élte le. Életéről most számunkra elég annyit tudni, hogy már gyerekként írni kezdett, emellett önmagát volt kénytelen képezni, ugyanis állandó rossz egészségi állapota miatt csak nagyon rövid ideig járt iskolába. Több fanzinban és magazinban is publikált, azonban nagyobb népszerűséget csupán 1937-ben bekövetkezett halála után kapott. A Weird Tales alapításától kezdve az egyik legfontosabb szerzője volt a magazinnak. Barátságot kötött olyan szerzőkkel, mint Clark Ashton Smith, Frank Belknap Long, August Derleth.
Ugyan a szerző bevallottan sosem törekedett egyetlen hatalmas történetfolyam megírására, és regényeket sem írt – leghosszabb művei, mint a Charles Dexter Ward esete (The Case of Charles Dexter Ward) sem tekinthetőek annak –, mégis egyes műveiben vissza-visszatérnek bizonyos nevek, helyszínek, motívumok. Ezek lényegében arra alapoznak, hogy eonokkal az emberiség megjelenése előtt az űrből hatalmas idegenek érkeztek a Földre, és uralták azt, míg egy nap kénytelenek voltak itt hagyni bolygónkat. Azonban némely képviselőjük itt maradt a Földön (mint például Cthulhu, Dagon vagy Yog-Sothoth), esetleg visszahúzódtak más dimenziókba, és a mai napig arra várnak, hogy visszatérhessenek. Az évezredek során fel-feltűntek különféle kultuszok és titkos társaságok, amelyek megőrizték a rájuk vonatkozó tudást. Ehhez különféle, évszázadokon át többször betiltott könyvek segédkeztek nekik, ilyen például a híres-hírhedt Necronomicon, aminek segítségével akár meg is idézhetőek ezek a lények. Lényegében itt már látszik, hogy a lovecrafti mitológia magába olvasztja a tudományos ötleteket és a varázslatot, a mágiát, ha úgy tetszik. Lovecraft, mint már fentebb írtam, nem egységesítette a mítoszt és nem is kívánta rendszerbe foglalni. Azonban már élete során több elemet átvettek tőle más írótársai – ez egyébként egy kölcsönös módszer volt –, és így a mitológia már ekkor terebélyesedni kezdett. Ez a folyamat akkor kapott nagy lendületet, amikor Lovecraft meghalt. Jó barátja, August Derleth amellett, hogy nagyon sokat tett a lovecrafti életmű szélesebb körben való megismertetéséért, valamiért úgy gondolta, képes, sőt, kötelessége továbbgondolni a lovecrafti mitológiát, és másokat is erre bátorított. Ennek az lett a következménye, hogy rengeteg olyan mű született Lovecraft neve alatt, amihez semmi köze sem volt, és maga a mítosz is átalakult. Derleth többek között az Öreg Istenek tagjait különféle elemekhez rendelte – így lett Cthulhu víz elemű, Nyarlathotep pedig levegő elemű –, és belevitt a mitológiába egyfajta keresztény jó-rossz kettősséget (lévén Derleth maga is keresztény volt, szemben az ateista Lovecrafttel). Mindezek kihatottak a lovecrafti életmű megítélésére, és cikkünk szempontjából is fontos szerepet kapnak ezek a változtatások, mert általában ezt a mítoszváltozatot veszik alapul a különféle vallásos (okkult) csoportok.
Mivel a cikk témája Lovecraft életművének a vallási továbbélése, elsőként mindenképpen a Necronomicon történetéről kell megemlékeznünk, ami a legszerteágazóbb utóélettel rendelkezik. A Necronomicon (Kitab Al-azif, a Halott nevek könyve vagy a Holtak könyve, esetleg A halál névadása, nincs kanonizált fordítás) a lovecrafti művek szerint egy VIII. században élt arab, Abdul Alhazred – a név egyébként Lovecraft gyerekkorában kreált saját arab neve – által lejegyzett munka, melyben a régi korok isteneire való utalások és az ő megidézésükhöz szükséges formulák szerepelnek. A Necronomicon fiktív történetében a legkülönfélébb személyek, valós vagy kitalált alkimisták és mágusok előkerültek, valamiféle baljós légkör lengi körül a könyvet, amelyekből az írásokban csak rövid részleteket olvashattunk. Lovecraft egy levelében kifejti, hogy nem lenne képes megírni egy teljes Necronomicon szöveget, mert nem tartja magát ehhez elég tehetségesnek. Pedig lett volna kereslet egy ilyen műre. Már élete során több levelet kapott, melyben a könyv holléte vagy szövege felől érdeklődtek. A XIX-XX. század fordulóján Európában és Amerikában fellendültek a különféle okkult csoportok, magukat mágusoknak nevező személyek kezdtek működni, de egyszerűen csak a nem konvencionális vallások iránt – értsd: nem keresztény – is megnőtt az érdeklődés. Maga a tudományos igényű valláskutatás is ekkor indult virágzásnak, sorra jelentek meg ezzel foglalkozó munkák. Lovecraft maga is írja, hogy több ilyen művet tanulmányozott, ugyanakkor kifejtette azt is, hogy korának okkultistáival nem tartotta a kapcsolatot.
Ennek ellenére leírásai alapján sokan úgy gondolták, Lovecraft valamilyen titkos tudás birtokában van, melynek legékesebb bizonyítéka a birtokában lévő Necronomicon. Természetesen mivel az író csak azért sem akarta eljuttatni senkinek sem a titkos tudást, hamarosan szárba szökkentek különféle szóbeszédek: Lovecraft gyáva és nem meri felfedni a titkot; csupán pénzt akar csinálni abból, hogy lebutítja a Necronomicont; valójában ő maga is csak töredékeket birtokol. Halála után a könyv utáni kereslet fennmaradt, sőt, csak növekedett.
A legendákra hamarosan megérkezett a válasz: egy szemfüles, mondhatnánk, jó üzleti érzékkel megáldott illető a hetvenes években összeállított egy szöveget, amelyet a hiteles és igazi Necronomiconként adott ki. A szerző kiléte, aki magát a Simon névvel jelöli, máig ismeretlen. Természetesen nem ez volt az első Necronomicon néven kiadott szöveg, és nem is az utolsó, de ez a legismertebb, magyarul is ez jelent meg (itt pedig online olvasható is). És hogy mi is van ebben a könyvben? Ahogy az egyik ezzel foglalkozó cikk megjegyzi: „negyede Lovecrafttől lopott, negyede Crowley-től, negyede sumér mitológia, negyede pedig a Key of Solomon és a Lesser Key of Solomon nevű valós grimoire -okból való.” (Grimoire: „varázskönyv”, szűk értelemben alkímiával foglalkozó művek neve, szélesebb körben azonban minden, mágiával és hasonló dolgokkal foglalkozó szövegre használják. A Key of Solomon és a Lesser Key of Solomon a legismertebb középkori varázskönyvek közé tartoznak, több XX. század eleji „mágus” használta ezeket.) Hogy akkor mégis mire használható a Simon-féle Necronomicon, ha csupán összeollózott szöveghalmaz? Nos, egyesek szerint ez a könyv ugyanolyan jól alkalmazható a különféle meditációs gyakorlatokhoz és varázsláshoz, mint bármely más szöveg. „Bár a könyv csupán kitaláció, a sátáni mágiában az arra fogékonyak mégis hasznosíthatják az intellektuális felszabadító kamrában inspirációként, hiszen ezen a helyen és szellemi állapotban, amikor a mágus a szertartás idejére tudatosan félreteszi a racionális értékrendjét, gyakorlatilag minden és bármi fantáziaserkentő erejű lehet, az egyéni érdeklődési körnek és az elérni kívánt célnak megfelelően.” (Forrás) Természetesen még erre a magyarázatra sincs szüksége azoknak az embereknek, akik hisznek a Necronomicon – a Simon-féle vagy más, esetleg kiadatlan verzió – létezésében. A Lovecraft és a Necronomicon köré szőtt legendák még ma is aktívan élnek az emberek között. Aki a kiadott Necronomicon-változatokról szeretne többet megtudni, az itt kezdheti a kutakodást.
Lovecraft hatása azonban túlmutat a Necronomiconon. A Cthulhu-mítosz írásaiból a korábban említett okkultisták magukévá tettek több elemet, és saját identitásuk megalkotása miatt igyekeztek bebizonyítani Lovecraft (és követőinek) kvázi-mitológiája ill. a kor más nagy hatású okkult vezetőinek munkássága közötti összefüggéseket. Így lett a Lovecraft-mítosz szerves része Lovecraft és Aleister Crowley (1875-1947) kapcsolata. Crowley, akit csak a Nagy Fenevadként ismernek, korának legnagyobb mágusa, a legfontosabb okkult és mágikus rendek az ő munkásságának köszönhetik létrejöttüket. Aki tanulmányozni kezdi a crowleyánus szövegeket, hamar arra a következtetésre juthat, bizony a két alkotó munkája hasonlóságokat mutat. Való igaz, előfordulnak azonos nevek és kifejezések. Ennek azonban egyáltalán nem bonyolult a magyarázata: mind Crowley, mind Lovecraft azonos forrásból merítettek. Mindketten a sumér-egyiptomi mitológiát (vagy az annak vélt mitológiát) vették alapul, így nem csoda, ha hasonlóságokat fedezünk fel a két életmű között. Crowley egyébként, mondhatnánk, olyan volt, mintha egy Lovecraft novellából lépett volna elő. Nem csoda, ha sokan úgy gondolták, a két embernek köze van egymáshoz. A legvadabb elképzelések szerint Lovecraft apja, aki az egyik legenda szerint szabadkőműves volt, egyiptomi útja során találkozott Crowley-val. Természetesen ebből semmi nem igaz. Megint mások azt mondják, mindkét férfi birtokában volt a valódi Necronomiconnak. Az is csupán a kitaláció terméke, hogy Lovecraft volt felesége és Crowley leveleztek egymással. De még egyszer ki kell jelentenünk: Lovecraft és Crowley között semmilyen interakció nem történt, semmi közük nincsen egymáshoz. Még akkor sem, ha a Simon-féle Necronomicon is ezt próbálja erősíteni.
Viszont ha Crowley-nek, „minden mágusok atyjának” nincs köze Lovecrafthez, akkor kinek/kiknek van? Thomas Jude Barclay Morrison cikkében több lovecrafti ihletettségű vallási csoportot felsorol: Typhonian Rend, Order of the Trapezoid ill. a First Church of Satan, a Bate Cabal, a Lovecraftian Coven, a Starry Wisdom csoport, a Miskatonic Alchemical Expedition, az Esoteric Orders of Dagon, vagy a legfiatalabb, a Cult of Cthulhu. Természetesen nem fogok itt mindről szót ejteni, csupán a legfontosabbakat vizsgálom meg.
Az első jelentősebb személy, akit meg kell említeni, Kenneth Grant (1924-2011). Grant Crowley tanítványa, kvázi jobb keze volt, aki mestere halála után létrehozta saját csoportját, az Ordo Templi Orientis (OTO) Typhoniant. Grant élénken érdeklődött a földön kívüli élet iránt, állítása szerint maga Crowley is kapcsolatba került idegenekkel 1917-ben. Emellett a Typhonian Rend több mindent beemelt a lovecrafti kvázi-mitológiából. Grant többek között a The Magical Revival című művében azt állítja, hogy Lovecraft írásai mögött a káosz mágia jelei bújnak meg a régi világra való utalások szintjén. Grant szerint Lovecraft okkultista volt, még ha nem is vallotta ezt be magának. Ő mágus volt, aki tagadta saját státuszát, ezért nem esett át a beavatás utolsó fázisán, így sose lett a teljes tudás birtokosa. Tény, hogy az írót különféle rémálmok gyötörték, ezeket fel is használta műveiben: Grant szerint ezek az álmok üzenetek voltak, amiket Lovecraft nem fogott fel. Ezt a korábban említett Crowley-Lovecraft párhuzamra alapozta, állítása szerint ugyanis a két férfi ugyan azokat a látomásokat élte át. De legalább azt elismeri, hogy nem olvasták egymás műveit, és soha nem is találkoztak.
A következő illető a híres-hírhedt Anton Szandor LaVey (1930-1997), a kaliforniai First Church of Satan alapítója. LaVey egy interjúban így nyilatkozott Lovecraftről: „műveiben olyan leírások szerepelnek, amelyek már eleve predesztinálják, hogy helye legyen a sátánista kultuszban.” Nem csoda hát, ha The Satanic Rituals című írásában két olyan rítust is lejegyez, amelyek Lovecraft munkáiból erednek: A kilenc angyal ceremóniáját és a Cthulhu hívását. Lovecraft rítusait lényegében LaVey továbbgondolta, például baccháns jegyeket vélt felfedezni bennük. A legfontosabb különbség a lavey-i értelmezés és a lovecrafti életmű között Lovacraft és a civilizáció viszonya. A sátánista mágus szerint Lovecraft műveiben a civilizáció rossz és megérett a pusztulásra, melyben szerinte az író hitt is. Ezzel ellentétben azonban ne feledjük: Lovecraftnél bár megtapasztaljuk a pusztulás lehetőségét, maga a civilizáció mindig megmenekül a sötét erőktől.
Az Esoteric Order of Dagon ismerős lehet a Lovecraftet olvasóknak, hisz így hívták az Árnyék Innsmouth fölött című írásban szereplő kultuszt is. Az EOD a nyolcvanas években alakult csoport, mely hitének gyökereit a sumérokig vezeti vissza. Állításuk szerint Lovecraft műveiben a kollektív tudattalant tárta fel, közben viszont „nem ébredt rá, hogy ő Ech-Pi-El High Priest, a Cthulhu Korszak hajnalának prófétája.” Azt állítják, hogy Lovecraft egyik karaktere, Randolph Carter, aki például a Zarándokút Kadathba (The Dream-Quest of Unknown Kadath) főszereplője, valóban élt személy, aki sokáig háttérbe húzódott, ám 1981-ben visszatért Steven Greenwood néven. Ekkor kiadta a Manifesto of the Aeon of Cthulhu című munkáját és megszervezte a Rendet. Maga az EOD több ezoterikus, okkult és Lovecraft-hívő embert foglal magába, régi és jelenlegi tagjai közt találjuk a fent említett Kenneth Grant-et, több OTO tagot, Phil Hine-t (aki az idehaza is kiadott Pseudonomicon – A Cthulhu mítosz című könyv és más hasonló vallási irat szerzője) ill. a Miskatonic Alchemical Expedition vezetőjét is. Utóbbiról talán annyit elég megjegyezni, hogy volt OTO-sok alapították, és a Miskatonic a lovecrafti művekben szereplő egyik fiktív földrajzi név.
Végül elérkeztünk a legfiatalabb lovecrafti vallási csoporthoz, a Cult of Cthulhu-hoz. Ez a csoport akkor keltett nagy feltűnést, amikor 2010 februárjában az Egyesült Államokban megkapta az egyházakra vonatkozó adóbesorolást. A csoport vezetője magát csak Venger Satanisnak nevezi, ami már pozícionálja is őt: Venger egy Dungeons & Dragons karakter, a Satanis pedig a korábban említett Church of Satanhoz kapcsolja. Maga a kultusz is lényegében a sátánizmus és a lovecrafti kvázi-mitológia ötvözése. Satanis azt írja, hogy sok hasonlóság van a két rendszer között, például hogy őrült varázslók birtokolják az ősi tudást (itt érdemes megjegyezni, hogy Satanis kimondottan elveti a Necronomicont), valamint szerinte a mi világunk Sátánja azonos a lovecrafti Nagy Öregekkel. „A sátánizmus – mondja – legalább annyira őrültség, mint egy kultusz ami a Cthulhu Mítoszon alapszik, vagy a hit egy fickóban, aki az égben ül, megjutalmazza a jókat és megbünteti a bűnösöket. […] Én a Sátán és Yog-Sothoth mögé akarok látni, megnézni, miben hasonlítanak.” Maga Satanis, kinézete ellenére, nagyon összeszedettnek tűnik. Válaszaiból egy kiforrott nézetrendszer tűnik ki, melynek alapja, hogy a lelki útja megtalálásához, ahogy más a sátánizmust vagy a kereszténységet, ő a Cthulhu-mítoszt használja. A hitrendszer fontos részét képezi az ember fejlesztése. Satanis állítása szerint az ember a majom és a Nagy Öregek keveréke, akinek feladata, hogy jobb legyen, mint az Öregek. Mielőtt azonban bárki gonosz szertartásokat vizionálna maga elé, Satanis igyekszik hangsúlyozni, hogy ő és a kultusz más tagjai egyébként semmivel sem különböznek az átlagos emberektől, nem áldoznak fel senkit vagy hasonló.
***
Természetesen jóval nagyobb és szerteágazóbb Lovecraft és életművének hatása vallási téren, de ehelyütt nem cél hogy mindet feltérképezzük. Az mindenesetre jól látszik, hogy Lovecraft rendelkezett valami különleges képességgel, aminek köszönhetően képes volt olyan leírásokat és ötleteket kitalálni, melyek termékenyítően hatottak az ilyesmi iránt fogékony személyekre. Lovecraft hatása az új vallási mozgalmak egy jelentős csoportjára egyáltalán nem elhanyagolható, és maga a jelenség, hogy egy bevallottan fiktív irodalmi korpusz valós vallási csoportoknak szolgált forrásként, több kutatásnak szolgálhat alapanyagul. Csak magának a Necronomiconnak az utóélete több száz oldalt megtöltene. Akit érdekel egy viszonylag átfogó munka ebben a témában, olvassa el a The Necronomicon Files című munkát. Egyébiránt magyar nyelven csupán elenyésző anyag foglalkozik Lovecraft és az okkult csoportok kapcsolatával, de angolul az internet kifejezetten sok releváns szöveget tartalmaz.
Hasznos információk:
- A Lovecraft életművet idehaza a Szukits Kiadó három kötetes gyűjteményében találhatják meg legkönnyebben az érdeklődők.
- Lovecraft életművének utóélete hatalmas, rengeteg az ő világában vagy az ő stílusában íródott mű született halála óta, szerepjátékok, filmek, zeneművek és egyéb alkotások veszik alapul írásait.
- A legendák szerint a Necronomicon birtokosa volt például Leonardo, Cervantes, John Dee (I. Erzsébet királynő legendás tudósa) és Sztálin. A „hamis” kiadványok létrehozásában segédkezett többek között L. Sprague de Champ, David Langford és Lin Carter is. A titokzatos Simon alakja mögött olyan személyeket vélnek sejteni az egyes pletykák, mint Timothy Leary vagy L. Ron Hubbard.
- Necronomicon és Necronomicon II címmel H. R. Giger is adott ki albumot műveiből.
- Nem csak a Necronomiconnak forognak közkézen példányai, de pl. az Unausprechlichen Kultennek (Névtelen Kultuszok) is van papírkiadása.
- A Cult of Cthulhu találkozókat is szervez 2005 óta.
Hasznos linkek:
A témáról Barclay Morrison, Erik Davis és Tarr Dániel
Hozzászólások
["; echo the_author_posts_link(); echo " további írásai]"; } else { print '
A cikk írója nem adta meg az LFG.HU-s azonosítóját (vagy nincs neki).'; } ?>
Korrekt, összeszedett, higgadt hangvételű cikk. Az evidenciák közül csak az maradt ki belőle, hogy a Lovecraft-kör és a LaVey-féle sátánisták között volt egy kétségtelen összekötő kapocs, Clark Ashton Smith személyében. (Másokról is rebesgetik, még Derlethről is, de ez hülyeség.)
Néhány név, amelynek a vonalán el lehet indulni a további vizsgálódáshoz: Austin Osman Spare, Ryan Parker, Tani Yantsang, Peggy Nadramia, Diane Vera, Tyagi Nagasiva és Cat Yronwode.
És itt egy hasznos link is:
http://www.chaosmatrix.org/library/chaos/texts/callcth.html
Fanatikus Lovecraft rajongó vagyok még egy Cthulhu tetoválásom is van. Emlékszem a „homály zóna” kötetben olvastam az első három magyarul megjelent írását. Azt hiszem a „szín az űrből” volt az első és azonnal megfogott. Persze megvan a szukitsféle gyűjteményes köttet és minden más kóbor kiadvány, amiben valaha is volt Lovecraft. Egyébként nem szeretem a horror irodalmat és a filmeket sem valahogy nem érdekel a műfaj. Nekem Lovercaft írásai inkább borzongató SF fantasyik mint színtiszta horror művek. Viszont egy biztos amint a cikk rámutat az ő munkáságát olyanok is olvassák, akik hát egy picit defektesek. Lovecraft egy jó író volt és jó történetek írt ennyi bárki, aki többet lát bele, mint ami nem százas. Bocsi lehet, hogy sértő vagyok, de az a véleményem, amit bármikor vállalok. A cikket meg köszönöm nagyon informatív és élvezetes volt. Egy hasonló írást szívesen olvasnék a Lovecraft zenére gyakorolt hatásáról. Lásd például Fields of the Nephilim dalszövegei (aminek felét nem értem miről is szólna) ahol többször fölbukkan a nagy öreg:-)
Nagyon jó írás és annak külön örülök, hogy Cthulhu magyarországi helytartója is így gondolja. 🙂
Ha már zene: a Metallica-nak is van egy Call of Ktulu (sic!) c. instrumentális száma. Emlékeim szerint majdnem 9 perc és későbbi – saját – feldolgozása Grammy-díajt nyert. De a „the thing that should not be” c. szám is Lovecraft-i ihletettségű…
A cikket még nem olvastam, csak a zenei vonalhoz:
Nox Arcana, Necronomicon.
Az összes szövegbetét Lovecraft idézetekből áll, szerintem kifejezetten jó.
Baromi jó cikk, nagyon örülnék még ilyeneknek!
Zsolt, köszönöm az információkat, mindenképpen bele fogom venni a későbbi kutatásokba (ez a szakdolgozati témám). Reméltem hogy te, mint Lovecraft hazai „nagykövete” sok érdekes információval fog szolgálni.
Egyébként mint írtam, maga a cikk nem Lovecraft popkulturális hatását vizsgálja, szigorúan a vallástudományi relevancia érdekelt – igazából nem is vagyok annyira otthon a Lovecraft jelenségben.
Remek cikk, thx!
Btw, van egy példányom a magyar „Necronomicon”-ból, amit kuriózumnak vettem meg, de nagyon nem érte(tte)m a benne szereplő dolgokat, mert nem éreztem konzisztens egésznek. Most már azt is tudom, miért…
Érdekes lesz jövőre megnézni (már ha készül ilyesmi kimutatás), hányak vallották magukat valamelyik lovecraftiánus „utódszekta” követőjének a népszámláláskor. Emléxem még a HVG egy korábbi cikkére: az előző népszámláláskor volt egy (1!) fő, aki Emanuelle-hívőnek mondta magát. Szóval, CoC-hívők, hajrá!
@Kwindu: „Viszont egy biztos amint a cikk rámutat az ő munkásságát olyanok is olvassák, akik hát egy picit defektesek. Lovecraft egy jó író volt és jó történetek írt ennyi bárki, aki többet lát bele, mint ami nem százas.”
Ó, az ún. okkult szubkultúrában rengeteg idióta van, többnyire súlyosan frusztrált alakok. De azért ne vegyük teljesen egy kalap alá őket: nem _mindegyikük_ ilyen. Akadnak olyan Cthulhu-hívők is, akik éppoly kevéssé veszik készpénznek Lovecraft szövegeit, mint ahogy az értelmes keresztény se kaporszakállú öregúrnak képzeli Istent. Ők alapvetően ateisták, akik Cthulhuban egyfajta archetipikus szimbólumot látnak, amely segíthet nekik a világ jelenségeinek értelmezésében.
@Acélpatkány: Apróság, de zavaró szeplő az első sorban. Edgar _Allan_ Poe, plz.
@Johann: „Btw, van egy példányom a magyar “Necronomicon”-ból, amit kuriózumnak vettem meg, de nagyon nem érte(tte)m a benne szereplő dolgokat, mert nem éreztem konzisztens egésznek. Most már azt is tudom, miért…”
A magyar Necronomicon nem a Simon-féle változat, hanem egy későbbi kiadás, ami sokkal hívebben épít a Surpú és a Maqlú című babiloni feketemágikus szövegekre, amelyek egy asszír királyi palota könyvtárából kerültek elő. Jóval kevésbé kontaminált a Simon-féle szövegnél, bár filológiai szemmel nézve még így is kész borzalom. Bővebben:
http://www.gatewaystobabylon.com/
(Az oldal alján, két tanulmány a The Necronomicon Files szerzőjétől.)
Egyébként Rákos Sándor fordításában már jóval korábban megjelent néhány szemelvény a Maqlúból, mindenféle lovecraftiánus körítés nélkül, az Agyagtáblák üzenete c. könyvben (Bp., Európa, 1974.)
„(Az oldal alján, két tanulmány a The Necronomicon Files szerzőjétől.)”
Bocs, előbb kattintás az Essays linkre.
„A magyar Necronomicon nem a Simon-féle változat”
Mondom én, hogy mindig tanul az ember…
No jó, kissé túlzóan fogalmaztam: arról van szó, hogy a magyar fordítónak (aki nem én voltam) volt némi halvány lövése a dologhoz, és valami asszirológiai szakkönyv alapján szemlátomást helyrepofozta a Simon-féle szöveg legkirívóbb baromságait.
OFF: Üdvözlet itt is, Johann mester: jó kis Call of Cthulhu-kalandokat mesélsz!
Thx! 🙂
Kornya_Zsolt írta: „A magyar Necronomicon nem a Simon-féle változat, hanem egy későbbi kiadás, ami sokkal hívebben épít a Surpú és a Maqlú című babiloni feketemágikus szövegekre, amelyek egy asszír királyi palota könyvtárából kerültek elő.” -> egy ismerősöm szerint „igen sötét kisugárzása van a könyv tartalmának, Hold-jellegű varázslatokat tartalmaz” – bármit is jelentsen mindez.
kicsit talán OFF, de fémjelzi a Necronomicon-mém átütő hatását: Aki kézbe vette valaha a Call of Cthulhu RPG-t, annak szemet szúrhatott a Necronomiconnal foglakozó külön fejezet magyar vonatkozású bejegyzése: _állítólag_ a Magyar Tudományos Akadémia Orientialisztikai Közleményei között, a 2781. számon van katalogizálva egy példány egy arab kéziratból, amelynek címe Kitab al-Azif. 🙂
HPL fájóan töredékes életműve (a Mítosz) valóban sok ember elméjét katalizálta, egészséges és torz személyiségű emberekét, két lábbal a földön álló _polgárokét_ és felhők közt járó fantasztákét egyaránt. Másokkal együtt olyan mélységekből hozott felszínre rég elfeledett mítoszokat, amely sokak számára rejtve maradt volna. Kicsit analóg számomra a munkásságának utóélete, mint a rózsakeresztes pamfleteké az újkor hajnalán. Sokakat megmozgatott, többen állították, hogy ismerik a Nagy Titkot, és persze mindenki a Kulcsot kereste…
Ha meg akarnám fordítani az okot és az okozatot, azt mondanám, ezek a dolgok, gondolatok, (mémek?) a felszínre akartak törni és HPL remek csatornának bizonyult… A követői pedig bódult mosollyal emelték piedesztára a Mester kreálta mitológiát, és építették bele saját dolgaikat. Nem feltétlenül szeretnék párhuzamot vonni a kicsi de eltökélt szektákból életre kelt és világméretűvé terebélyesedett vallásokkal, de talán megérne egy misét (sic!) hasonlóságokat keresni az egyes vallások létrejötte, és a Necronomicon-jelenség között…
Elolvastam magát a tanulmányt is, köszönet érte a szerzőnek!
Johann: ha már túlmisztifikálás és rózsakeresztesek, erről mindig Szerb Antaltól „A rózsakeresztesek” zárógondolata jut eszembe:
„De azért nem igazságos dolog, ha csak nevetünk a rózsakereszteseken és az aranycsinálókon. Ha sok is volt közöttük a bolond és csaló, a társaságok magvát mégis olyan emberek alkották, akiket az igazi megismerés vágya, az igazság felé küszködõ nyugtalanság vezetett.”
Az egész:
Link: http://www.kfki.hu/chemonet/hun/olvaso/histchem/alkem/szerb.html
Hirtelen nem tudom hol jelent meg először, de „A varázsló eltöri pálcáját”-ban megtalálható.
@Johann: „Érdekes lesz jövőre megnézni (már ha készül ilyesmi kimutatás), hányak vallották magukat valamelyik lovecraftiánus “utódszekta” követőjének a népszámláláskor.”
Cthulhu-szekták nincsenek Magyarországon. (Volt egy, de hamar szétesett a sok lakodalmas díszbarom marakodása miatt: mindegyik nagymester akart lenni.) Egyéni Cthulhu-hívők viszont igen, magam is ismerek párat. Más kérdés, hogy a népszámláláskor ők vallástalannak vagy ateistának fogják feltüntetni magukat, ha ugyan magasról le nem szarják az egész kérdőívesdit.
Kornya_Zsolt”Akadnak olyan Cthulhu-hívők is, akik éppoly kevéssé veszik készpénznek Lovecraft szövegeit, mint ahogy az értelmes keresztény se kaporszakállú öregúrnak képzeli Istent. Ők alapvetően ateisták, akik Cthulhuban egyfajta archetipikus szimbólumot látnak, amely segíthet nekik a világ jelenségeinek értelmezésében.”
Ok, de nekem már ez is kisé kacagtató kb. olyan, mint a nagy kedvencemből a „Star Wars-ból” elő varázsolt jedi vallás, amit ha jól emlékszem Ausztráliában alapítottak. Szóval az én ingerküszöböm az efféle hozzá állás kikezdi. De nem akarok ítélni, ha ők így boldogok és nem ártanak, senkinek hát csináljanak, amit akarnak.
Ha az ember a világot a vak káosz véletlen alapú önszerveződésének tekinti, tök mindegy, hogy milyen szimbólumot keres ennek a kifejezésére. Lehet Xaos, Apszu, Yog-Sothoth vagy – kissé önszerveződésbarátabb esetben – Szet vagy a Sátán. A szimbólumban ugyanis nem hisz, mint objektív létezőben, csupán fogalmi segédeszköz a számára. Az értelmes Cthulhu-hívők (a sültbolondokat hagyjuk) azt akarják közölni ezzel az öndefínicióval, hogy azonosulnak a Lovecraft műveiben megnyilvánuló világnézettel, nem pedig azt, hogy valóságnak vagy pláne szentírásnak tekintik őket.
A Star Wars-hullám popkulturális jelenség, a filmek mögött nincs semmiféle kiforrott „jedi-ideológia”. Lovecraft írásai sokkal mélyebb ihletésből fakadnak, gyakori stilisztikai ügyetlenkedései dacára: ő ezekben _valóban_ mondani akart valami fontosat a világról. (A szín az űrből szerintem egyébként a munkássága csúcsa.) Bővebben kifejtve lásd Johann posztjaiban. Ebben a tényezőben rejlik a különbség a valóságos Cthulhu-kultuszok és az ausztráliai jedi vallás között.
Napjainkban is virágzik egy csomó olyan szekta, amelynek az ideológiája SF-alapokon nyugszik: az egyik egyenesen világméretű vallási szervezetté terebélyesedett. Mondjuk az eredetét tekintve csupán a XX. század legzseniálisabb szélhámossága, ám ettől függetlenül önjáróvá vált, szívós életképességről tesz tanúságot, és a világ vallási spektrumában ma már feltétlenül számolni kell vele. De kicsivel régebbről fel lehet hozni példaként olyan mozgalmakat is, amelyek mára már ugyan túljutottak a delelőjükön, de azért még most is léteznek és semmi jelét nem adják a kimúlásnak (teozófia, spiritizmus).
Egy rohamos iramban változó világban a vallásgyakorlás tradicionális formái gyakran fáziskésésbe kerülnek, nem alkalmazkodnak elég gyorsan az új viszonyokhoz; az emberek pedig, nem érezvén már megfelelőnek őket, ösztönösen alternatív csatornákat keresnek a vallásigényük kifejezésére. Ezek az új ideológiák nem feltétlenül vallásként definiálják magukat, de magán viselik annak minden jegyét; gondoljunk például a marxizmusra, amely racionális közgazdaság-alapú történelemelméletből a XX. századra dogmatikus hitrendszerré fejlődött, és ugyanúgy meghatározta az élet mindennapos kereteit egész országok számára, mint régen az ultramontán katolicizmus. De ha már egy másik topikban szó esett róla, felhozhatjuk a mormon egyházat is, amelynek büszkén vállalt és tudományos metodikával védett fiktív háttere leginkább valami fantasy-regénybe illenék, mégis rengeteg értelmes ember tekinti történelmi valóságnak. Vagy ha még bizarrabb példa kell, utalhatok a második világháború után a csendes-óceáni térségben szárba szökkenő kargókultuszokra.
Mindent összevetve tehát, a Cthulhu-szekták korántsem olyan abszurd jelenségek a mai világban, mint első pillantásra tűnnek.
Ja, csak hogy helyretegyem az esetleges fals képeket. Idén egy valóságos, hús-vér Cthulhu-hivő otthonában szilvesztereztem, aki alapvetően nem túl vicces gyerek, nemrég jött ki a sittről (bár ennek semmi köze Cthulhuhoz). A könyvespolcán egy hatalmas plüss Cthulhu ült, a kezét tisztelgésre emelve (ilyenem nekem is van, csak kisebb kivitelben: a születésnapomra kaptam tőle), és egész éjszaka a húszas évek amerikai slágereit hallgattuk, Cthulhura hangszerelve. „Benny, the Red-Nosed Mi-go” karácsonyi ének, meg „Carter Was Devoured by the Undead” élénk szvingritmusban. Az illető szerint az élet tök értelmetlen káosz, a nagy büdös semmivel a végén, a legjobban tesszük hát, ha beleröhögünk a képébe és minden kínálkozó alkalmat kihasználunk, hogy jól érezzük magunkat. Szóval így néz ki emberközelből egy Cthulhu-kultista.
Aki karácsony után, önként, karácsonyi dalokat hallgat, akármilyen hangszerelésben vagy alternatív szöveggel, az „nem százas”.
Ez a -rosszabb helyeken már az ősz elejétől az ártatlanokra zúduló – amerikai karácsonyiének-özön nem evilági rettenet.
😉
Hát ugye, mint mondottam volt, a házigazda a szokásosnál hűvösebb helyen töltötte a karácsonyi idényt (bár nem Dante poklának legmélyebb bugyrában), úgyhogy ő jótékonyan megmenekült a főutcák és a bevásárlóközpontok zenebonájától. Az viszont kétségtelen, hogy a vendégeit egyetlen percig sem habozott a legsötétebb módon terrorizálni… 🙂
Kornya Zsolti:Az értelmes Cthulhu-hívők (a sültbolondokat hagyjuk) azt akarják közölni ezzel az öndefínicióval, hogy azonosulnak a Lovecraft műveiben megnyilvánuló világnézettel, nem pedig azt, hogy valóságnak vagy pláne szentírásnak tekintik őket.
No, nekem már ez is a sülbolond kategória, de mint mondtam nekem más az ingerküszöböm. A vallásokkal kapcsolatban meg osztom a véleményed. Annyi féle teljesen sületlen felekezet létezik a földön hogy valóban a Cthulhu vallás már szóra sem érdemes. Viszont a jedi vagy a Cthulhu vallás közt én nem teszek különbséget mivel egyformán nagy ökörség mind a kettő csak más formában. Ahogy szokták mondani az egyik tizenkilenc a másik meg egy híján húsz. Teljesen mindegy Lovecraft menyivel mélyebb ihletésből írt ő csak történeteket akart elmesélni. A lényeg Lovecraft szórakoztatni akart és azt jól csinálta akár csak Lucas bácsi (az eredeti három filmmel, mert az újak hát azt inkább hagyjuk). Szóval bele lehet magyarázni a jedi vagy a Cthulhu vallásba mindenféle mély spirituális dolgot attól még az lesz, ami egy nagy vicc. Részemről ezennel vége a témának mindenki abban, hisz amiben akar, csak engem ne akarjon meg téríteni. Igen én nem vagyok oda a szervezett vallásokért, mert a legtöbbször csak arra kontrol eszköze volt a történelembe és nem a hitről, ha nem a pénzről és hatalomról szólt. De ha jól veszem észre te sem vagy oda a vallásokért Zsolti.
A könyvespolcán egy hatalmas plüss Cthulhu ült, a kezét tisztelgésre emelve (ilyenem nekem is van, csak kisebb kivitelben: a születésnapomra kaptam tőle)
Te ilyen plüsst honnan lehet szerezni én is szeretnék egyet. Hiányzik a nagy öregek oltáráról nincs kihez imádkozni, he-he. No, félre a tréfát tényleg szeretnék Cthulhu figurákat főleg egy plüsst szerezni a nagy poén volna. Főleg mivel a haveri körben én szoktam Cthulhut mesélni illetve csak én azt senkinek nem adomát ezt a kitüntetést:-)
„Igen én nem vagyok oda a szervezett vallásokért, mert a legtöbbször csak arra kontrol eszköze volt a történelembe és nem a hitről, ha nem a pénzről és hatalomról szólt. ”
Elnézést a hibáért a mondat így helyes:Igen én nem vagyok oda a szervezett vallásokért, mert a legtöbbször csak a kontrol eszköze volt a történelembe és nem a hitről, ha nem a pénzről és hatalomról szólt.
@Kwindu: „Te ilyen plüsst honnan lehet szerezni én is szeretnék egyet. Hiányzik a nagy öregek oltáráról nincs kihez imádkozni, he-he.”
Parancsolj:
http://www.toyvault.com/cthulhu/index.html
Kwindu írta: „nem vagyok oda a szervezett vallásokért, mert a legtöbbször csak a kontrol eszköze volt a történelembe és nem a hitről, ha nem a pénzről és hatalomról szólt.”
Ha jól értem, te az _egyházakról_ beszélsz, és nem a vallásról. (OFF: Én magam mélyen _egyházellenes_ vagyok, de nem vallásellenes, az indokokat már feltérképezted.) Ugyan nem tudok túl sokat a keleti vallásokról, de amit a felszínen láttam, az egy kicsit másként hat. A szemlélődő jellegből fakadóan – egyes vadhajtásoktól eltekintve – nem jellemzi őket világi erőszakszervezet (értsd államvallásként), akár a buddhizmust, a sintot vagy a taot nézed. Ezek pedig jelentős tömegeket érintő vallások.
OFF: A marxista-kommunista „vallás”, különösen a SZU-beli változata jelentősen építkezett az orthodox görög katolikus szertartásokból. Dzsugasvili (a későbbi Sztálin) 20 évesen még „papnövendék” volt, nem lehetett véletlen, hogy bedolgozta az kommunista ideológiába pl. az ikonokat, szenteket, vértanúkat, mert ezek igenis képesek az egyszerű muzsikokra hatni (vö. „szent együgyűség” :). Ha valaki veszi a fáradtságot és megkapirgálja a felszínt, a szovjet kommunizmusnak vajmi kevés köze van az eredeti marxista eszményekhez. Szvsz egy olyan államkapitalista diktatúra alakult ki a SZU-ban, amely a materialista ideológiát emelte államvallássá, és bőszen felhasznált mindent, ami a céljainak megfelelt. Pribékjei nem voltak véreskezűbbek a francia forradalom alatt munkálkodó hasonszőrű hóhérsegédektől, de lényegesen több nyilvánosságot kaptak.
Ha a már idézett mormonokat vesszük: ha ma eléd állna Kovács József és azt mondaná, kövesd őt mert egy szent könyv birtokosa, amit az óidők apostolaitól kapott, szerintem 10 emberből 9-10 körberöhögné és a kezével félreérthetetlen jeleket mutatna a feje mellett, utalva az illető habókosságára. De ez az esemény közel 150 évvel ezelőtt termékeny talajra hullott, és mára 14 milliós egyházzá nőtt…
Mindezzel azt akarom érzékeltetni, egyetértve Zsolt gondolatával, hogy a hit megtalálja az edényt, a csatornát, legyen az bármilyen formában. (Vagy akár fordítva is elképzelhető, amikor a forma generálja a hitet, de ennek fejtegetése külön rovatot igényelne, és egyesek beleőrülnének a tudatba, yih-yih. >:))
És még egy érdekesség: van olyan amerikai sci-fi író, akinek a filozófiai gondolatából mára több milliós „vallás” kerekedett ki…
Johann:Ha jól értem, te az _egyházakról_ beszélsz, és nem a vallásról.
Nem én a szervezett vallásokról beszélek olyan vallásokról ahol központi irányítás létezik. Ami nem mindig egyházat jelent. Lehet ez önjelölt messiás által irányított szervezet nem csak valamilyen kis gyülekezet vagy szekta és igen lehet egyház is.
Kwindu: Bocs, hogy belefolyok, de ha erre vágysz, komolyabb Cthulhu szobrok is keringenek a neten. Pl.:
http://www.ebay.com/sch/i.html?_from=R40&_trksid=p5197.m570.l1313&_nkw=Cthulhu+statue
Thirlen:Nagyon köszönöm és igen azért van egy fórum, hogy bele szólj a beszélgetésbe. Ezért nem kell bocsánatot kérni.
kwindu, nóofenz, nem kívánok fogalmakon vitatkozni. Egyszerűen csapd föl a wikit a „vallás” vagy „egyház” szócikkeknél (vagy vizsgázz le az Öt világvallás c. könyvből ;))), és megérted, hogy én mit értek a _vallás_ alapfogalom alatt. Amit te szervezett vallásnak mondasz, az nekem inkább az _egyház_ fogalmába fér bele (tkp. intézményesült vallás).
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vall%C3%A1s
http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyh%C3%A1z
Ismerem az egyház fogalmát (és az öt nagy világvallást is olvastam) ezért fogalmaztam úgy ahogy. Például a hit gyülekezte is központilag irányított vallás mégsem tekintem, egyháznak bárki is próbál meg győzni az ellenkezőjéről (nekem a hit gyülekezte mindig is szekta marad az undorítóbb fajtából). Rá adásul nem akartam azt sugallni, hogy csak és kizárólag a nagy egyházakról beszélek.:-)
Ceterum censeo, a lovecrafti horrort édesdeden domesztikáló és kommercializáló idol, a plüss Cthulhu a geek szubkultúra egyik legellenszenvesebb jelensége. Még akkor is, ha már az eredetiből sem sugárzik annyira a földöntúli rettenet és elemi iszony, mint Lovecraft más történeteiből.
Ahogy elnézem, kézzel festett Cthulhu Mikuláshoz már potom nyolc dolláros összegért hozzá lehet jutni (műgyantából); a Cthulhu műhóember és a Cthulhu kerti törpe valamivel többet kóstál.
Cthulhu karácsonyi énekre itt egy remek példa, slideshow-val és édes női szopránnal (they will reee-turn!…):
http://www.youtube.com/watch?v=1ftld7Ohojg
Továbbá mindenkinek szívből tudom ajánlani „A kicsi Cthulhu kalandjai” című animációs filmet; különösen ajánlott azoknak a családos Cthulhu-kultistáknak, akik már a cseperedő új nemzedék vallási indoktrinációján munkálkodnak:
http://www.youtube.com/watch?v=FOHJUrcVdJk&feature=results_main&playnext=1&list=PL34B459A77537F025
Nemtom, ez a cthulhu-alapú vallási dolog leginkább arra bizonyíték, hogy a geekek már régen is igen hülyék tudtak lenni…
Ha már a humoros oldala is előkerült a dolognak, csak ajánlani tudom a Külső Istenek és a Nagy Öregek hétköz- és ünnepnapjairól szóló – természetesen váltakozó színvonalú, de néhol kifejezetten vicces – comic stripet…
http://www.goominet.com/unspeakable-vault/
„Nemtom, ez a cthulhu-alapú vallási dolog leginkább arra bizonyíték, hogy a geekek már régen is igen hülyék tudtak lenni…”
Nem hülyébbek azoknál a nem-geekeknél, akik szalmából kötözött repülőgép-utánzatok elé hordták az áldozati adományokat, vagy megtalálták a sivatagban az Isten Angyala által külön az ő számukra elrejtett aranytáblákat. Ez, kérlek, egy ilyen világ…
Kornya_Zsolt:”Nem hülyébbek azoknál a nem-geekeknél, akik szalmából kötözött repülőgép-utánzatok elé hordták az áldozati adományokat, vagy megtalálták a sivatagban az Isten Angyala által külön az ő számukra elrejtett aranytáblákat. Ez, kérlek, egy ilyen világ…”
Egyetértünk az általad küldött linkeken jókat derültem, na, jó harsányan röhögtem.
elgabor:Én nagy Lovecraft fan vagyok, de nem tartom nagy tragédiának, ha kiparodizálják ily módon az ő munkáságát. Persze ki hogy lát dolgokat én a plüssökön is jót nevettem teszem hozzá én nem színtiszta horrornak tartom Lovecraft írásait.
„Nem hülyébbek azoknál a nem-geekeknél”
Dehogynem, a példáidban szereplőknél jóval pontosabb információk állhattak rendelkezésükre, mégis elmentek bohócnak…
Egyébként meg: http://www.rockpapershotgun.com/2011/07/13/wot-i-think-cthulhu-saves-the-world/
Johann: ezt én is olvasom sőt vagy magyar fordítás is a Fiction Kult oldalon:-) Szeretem nagyon jó poénokat nyomnak a nagy öregek:-)
Ízé van magyar fordítás is bocsi a hibákért:-)
Fokozzuk a hangulatot: éljen az Isteni Elvis Első Presleytáriánus Egyháza! 😀
„Presleyterians start celebrating the birth of Elvis on December 8, which is incidentally the date that John Lennon, one of Elvis’ 13 disciples, was murdered. I also learned that three bluesmen visited the baby Elvis and offered gifts. Furry gave the baby a gallon of cheap wine. John Lee gave to the child pills of many colors, and Robert offered a can of lard. […] ED states that, in following the example of Elvis, it is a duty to overindulge. Sermons like, “The Hot Dog: Nature’s Most Perfect Food,” are designed to help believers remain steadfast in their faith. Also, a follower of Elvis would be remiss to leave out the “31 Commandments,” 31 foods that followers of Elvis must keep in their homes in case Elvis should ever be in their neighborhood. Presleyterians are also required to face Las Vegas daily and make a pilgrimage to Graceland at least once in their lives. Yes, there is also an Anti-Elvis, as well as a host of false gods, including Wayne Newton and Madonna, that true believers of Elvis must renounce.”
Ennél sokkal elképesztőbb baromságokat is elhisznek az emberek.
Miért az nem hülye aki ezo TV-t hívogat meg távgyógyítókat?
Példának okáért nézzétek meg Tihanyi „gerincműtétjét:
http://www.youtube.com/watch?v=OBcPGORIq1o
Mégis mit NEM lehet azoknak beadni, akik betelefonálnak, és elhiszik hogy itt történik valami természetfeletti?
És tömegével vannak ilyen emberek, ugyanis az EZO tévé és társvállalkozásai vígan élnek belőlük.
A betelefonálókhoz agyi szintjéhez képest a cthulhu hívők teljesen kommersz, disztingvált, konform alakok, ráadásul a körbe kerüléshez némi olvasottság szükségeltetik, mert képbe kell lenni Lovecraft műveivel, ha más nem, ez pozitív hozadéka ennek az ún. vallásnak. Legalább olvasásra ösztönöz. Én ugyan nem vagyok oda Lovecraftért, de elismerem, hogy a maga műfajában utánozhatatlan és néhány novellája valóban képes az ember idegeit borzolni.
(A legtöbb írása nekem túlságosan szürreális hogy azonosulni tudjak vele, bár gondolom hogy aki imádja épp ezért szereti.)
Ha már sátánista összeesküvés, íme egy elemző-figyelemfelkeltő cikk az ominózus PPP / Vodafone videóról:
http://www.kreativ.hu/reklam/cikk/ki_all_a_satanozos_vodafone_videok_mogott_#
Ha már zene:
Rudimentary Peni: Cacophony (1987)
A teljes lemez Lovercraft-nak szentelve, talán a legjobb lemezük 🙂