Nincs mese, valahogy túl kell tennünk magunkat azon a tényen, hogy A száműző egy helyenként túlírt, vaskos regény. Csak az 533. oldalon érnek véget a kalandok. Ha ezzel a ténnyel megbarátkoztunk, máris könnyebb felfedezni benne a pozitívumokat. A negatívumokról sezlony már elmondta a véleményét, következzen hát egy barátságosabb megközelítés.
Véleményem szerint a regény befogadásának egyik kulcsa a 19. oldalon olvasható passzus, amelyben Luciferro pontifexszel először találkozunk. A már-már krasznahorkais, bekezdésnyi mondat megelőlegezi Banks narrációs alapállását: ez a kötet az ironikus leírások, mondatok gazdag tárháza lesz.
Nem is csalódunk ebben.
A történet egyszerű, a kalandregények vándorlós-kutatós hagyományát követi. Eszünkbe juttatja Pohl Átjáróját és megannyi hard science fiction egzotikus lényeit, elég idecitálni Hal Clement Barlennanját vagy Stephen Baxter Flux-szát.
A száműző a legszebb űroperás nyomvonalon halad. Viszont az 1930-as évektől kezdve népszerű, és a nyolcvanas évek végétől – elsősorban a Bankshez hasonlóan brit íróknak köszönhetően – új erőre kapó alzsáner akkor van igazán elemében, amikor cyberpunk elemekkel vegyítik. A főhős mégsem az a keménykötésű figura, akire számítani lehet: hangot ad félelmeinek, néhol naiv, de mindenesetre van benne valami ártatlan kiváncsiság.
Az író legnagyobb bravúrja pont az, hogy a fura alakokat és meglepő helyszíneket egy rejtély köré csoportosítja, és ez maga a címben is megjelenő szám kérdése. A könyv végső soron egy bolondos utazás, és Banks ezt teszi látványossá, bőbeszédűen elmesélt legendává, ahol a rossz végül megbűnhődik, ahogy az ilyen történetek természetéből ez következik. A regény stílusa elsőrangú, jók a leírások, a párbeszédek pedig pont olyanok, mintha egy kozmikus partin elhangzó csevegésekbe hallgatnánk bele.
A száműző hosszú, de az önmagában elsőre céltalannak ható kalandok között folyton fölvillannak az író sziporkázó megjegyzései, észrevételei korunkról; és ezt a látleletet egy szórakoztató, sodró lendületű sztoriba csomagolta.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
szerintem nagyon jó darab, én Bankstől rosszat még nem olvastam, még a legutóbb itt kissé lehúzott „Sötét háttér előtt” is izgalmas, jól megírt darab, a maga nemében
Nekem is tetszett..és ne feledkezzünk meg Gálla Nóra piszok jó fordításairól se!!!!!!!!
A könyv első felében nagyon zavart, hogy a főhős élete és a világ történelme sehogy sem passzolt össze… Banks igazán elárulhatta volna korábban is, hogy a fickó valós időben évszázadokkal ezelőtt született. Miután ezt tisztázódott, már kimondottan tudtam élvezni