Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik! A tavalyi, az 1988-as év kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeztek az idei harmincévesekről – a következő egy-két hét a múltidézés, az 1989-ban készült filmek felidézésével telik.

Nem tudok mit csinálni, hiába tűnik szentségtörésnek: elismerve Heath Ledger utolsó nagy dobását, számomra mégis az 1989-es Batman Jokere marad a végső, rettegett Batman-ellenfél. Tim Burton filmje pedig felejthetetlen, időtálló vizuális remekmű, amely sötét tónusával húsz esztendővel előzte meg Nolan jócskán túlértékelt trilógiáját.

A Batman – amelyet Magyarországon, 1989 decemberében a Batman, a Denevérember alcímmel kezdtek vetíteni – nem előzményfilm.

Természetesen megtudhatjuk belőle a legenda születését, mégpedig a hagyományos, „moziból kijőve megtámadják a Wayne családot” epizóddal, de nem ez a lényeg. Sokkal több hangsúlyt kap Gotham City bűnözőinek sorsa, köztük is Jack Napieré: a feltörekvő gengsztert főnöke egy akció során a rendőrök karjába akarja zavarni. Az események tragikus végjátékaként Jack beleesik egy vegyi anyagokkal teli tartályba, és egy teljesen más ember emelkedik ki belőle: Joker. Az eltorzult arca miatt örökös vigyorgásra kényszerített figura túllép az egyszerű bűnözői tevékenységen: a pénz, a hatalom, a befolyás megszerzése mellett leginkább a város elleni bosszúja élteti – és ebben a fogyasztói társadalom szokásait is felhasználva próbál mindenkivel végezni. Persze a Denevérember közbelép. (Az első Magyarországra eljutott Batman-film esetében utólag abszolút indokoltnak tűnik a címadás és a névhasználat is: a szocializmus végének Magyarországán nem volt olyan kultusza, ismertsége a képregényeknek, mint manapság, az anglicizmus indokolatlan lett volna. Másrészt a denevérség olyan hangsúlyozandó elemnek számított, amely jól kihangsúlyozta a főszereplő elmeállapotát: ha jól belegondolunk, egyáltalán nem magától értetődő, hogy felnőtt férfiak állatokhoz hasonlító maskarákba bújjanak éjjelente.)

Talán ennyiből is látható, hogy a film története nem egy nagy truváj – nincsenek nagy megfejtések, leleplezések, fordulatok, a rendező nem játszik párhuzamos szálakkal vagy a nézők agyát különösebben megmozgató narrációs trükkökkel. De miért is volna erre szükség, ha a rendezőt úgy hívják, hogy Tim Burton?

Az egy évvel azelőtt a Beetlejuice-szal, egyedi látásmódjával már bizonyított rendező egyedi világot teremtett. Talán nem túlzás azt állítani, a film igazi főszereplője maga a város, Gotham City. A látványtervezés egy ipari, gótikus, néhány részletében szürreális városképet álmodott vászonra. A főként éjszaka, sötétben játszódó film (a denevér is éjjeli lény) épületei furcsák, bizarrak: egy-egy részletükben, a szobrokkal vagy a lakásbelsővel, a nem mindennapi formájú ablakokkal, a fel-feltörő gőzökkel Gotham szinte emberi életre alkalmatlan helynek tűnik. Soha sem látunk valami kellemeset, a színek közül a kemikáliákat bemutató méregzöld színesíti a képsorokat. El se lehet képzelni, hogy itt parkban szerelmesek csókolóznak, hogy idős emberek ülnek le kedélyesen sakkozni az őszi lombok között. A legtöbb jelenet szűk, zárt terekben mutatja be a történéseket. Gotham City élhetetlen város, és Burton vizuálisan fejezi ki ezt, miközben tudjuk, hogy ez elsősorban a közbiztonság hiánya miatt alakult ki. A végső összecsapás helyszíne, a reflektorokkal megvilágított torony pedig már tényleg a gótikus világba viszi a nézőt, nem egy modern, huszadik századi városba. Ezeket a képsorokat ellenpontozzák Joker bejelentkezései,a nyolcvanas évek reklámjait megidéző spotok. A gonoszok ruhájának stílusa vagy az egyszerre arisztokratikus és menő Batmobil már csak hab a tortán.

Az addig inkább vígjátéki, könnyed szerepeiről ismert Michael Keaton egy tépelődő, egykedvűnek látszó, de tébolyult pillanatokra képes Batmant játszik. Bátor és tökéletes választás volt a rendező részéről, annak idején a rajongók felháborodással, a végeredmény láttán pedig elismeréssel beszéltek a színészről. (Aki saját magából és a szuperhős-tematikából is képes volt magas színvonalú átértelmezést bemutatni a Birdmanben.) Keaton Batmanje keveset beszél, titokzatos, de ott az őrület, a szülők nélküli gyerekkor a szemében.

A film középpontja azonban Joker. Jack Nicholson, aki elsősorban Jack Nicholsont játssza több-kevesebb intenzitással minden filmjében, itt képes volt a képregényfigurát elképesztő energiával megjeleníteni. Burton koncepciójában Joker bohócsága cirkuszi kavalkádban jelenik meg, karneváli hangulattal és egy egész város elgázosítása iránti tervével. Nicholson Jokere először is azért zseniális, mert jól hozza azt az alakot, aki egyik kezével látszólag ad, a másik kezével pedig elvesz. Sokszor az ember életét. Vele nincs biztonságban senki, még a legközelebbi bizalmasa sem, de nem egyszerűen pszichopata gonosztevő, mint A sötét lovag főrossza, hanem többféle érzelem kimutatására képes ember. Nem bűnöző, ezen tényleg túllépett, a halál művésze, játékos és komoly akár ugyanabban a pillanatban is. A forgatás idején már 51 éves színész kitűnően elkülöníti a jokersége előtti és utáni színjátékot, az átváltozás zsigeri, és így lejátssza a vászonról a Denevérembert.

Nem járt ennél jobban a nyolcvanas évek egyik csinibabája, a Batmanben femme fataleként feltűnő Kim Basinger sem: nem alakítója, inkább elszenvedője a történéseknek. A kisebb epizódszerepekben nagyon jók a színészek, például Jack Napier főköke, a város főgengsztere.

Emlékezzünk még meg a formális zenei oktatásban sohasem részesült Danny Elfman zenéjéről! A főtéma egyszerre adja át a dicsőséget, győzelmet, a félelmet, a bizonytalanságot – vagyis a Batman lelkében kavargó érzelmeket.

A magyar szinkron is (ahogy abban az időben ez elvárható volt) jól sikerült, különösen – nem meglepő módon – Nicholson magyar hangja, Sinkó László brillírozik.

Az 1989-es Batman sötét film, ahogy maga főhős sem fekete-fehér, nem beszélve kiszámíthatatlan nemeziséről, vagy New York Gotham Cityről. Ezt fűszerezi meg Tim Burton nagy adag szürrealizmussal, noir hangulattal, Prince zenéjével és Jack Nicholson parádés játékával. Nem véletlen, hogy a film köré – a marketingesek segítségével- batmania alakult ki, és életre hívta a szuperhős-filmek új, minden addiginál sikeresebb generációját…

…például az egy év múlva bemutatott folytatást, az egy fokkal még szürreálisabb, főgonoszok tekintetében talán még gazdagabb Batman visszatért. De ez már egy másik történet.

Utóirat: és ez egy DC-film. Hihetetlen.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. ice99 szerint:

    Egy picit off:
    Srácok egyszer már megígértétek, hogy indítotok egy rovatott a kiadás előtt álló sf könyvekről. Nagyon hasznos lenne! Havi rendszerességgel is simán lejöhetne és bőven lenne hozzászólás is: szentségelés és örömóda 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon