A 2018-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra nem más látogatott el egy dedikálással egybekötött közönségtalálkozóra, mint az utóbbi évek egyik legfelkapottabb science-fiction szerzője, Pierce Brown. Interjúnkban a Vörös lázadás-trilógia megírásáról, valamint az ahhoz kapcsolódó új kötetről, A káosz éveiről kérdeztük őt, melyekre rendkívül készségesen válaszolt is. Korai és jövőbeli ötletekről, írás közben felmerülő nehézségekről és változásokról és egyebekről szóló beszélgetésünket olvashatjátok.

Pierce Brown | Fotó: Gage Skidmore

SFmag: Most jársz először Magyarországon?

Pierce Brown: Ami azt illeti, ez a második alkalom. Jártam már itt tizenkilenc éves koromban. Németországban éltünk egy évig, úgyhogy tudtam utazgatni, és ide is eljöttem. Nem emlékszem sok mindenre, de jól éreztem magam, úgyhogy jó visszajönni felnőttként.

Mikor írtad az első történetedet?

Az első sztorimat tizennyolc évesen írtam, úgyhogy akkor olyan tizenkét éve. Egy 750 oldalas epikus fantasy volt, amolyan George R. R. Martinos, pegazusokkal, főnixekkel meg lovagokkal, akik dárdákat dobálnak egymásra. Nem volt valami jó. De ez volt az első, aztán jött még öt másik, majd a Vörös lázadás. Vagyis azt már 22-23 évesen írtam, 2011 körül.

Mi indított el az úton, hogy író legyél?

Sokat költöztünk, az USA nyolc különböző államában éltünk; itt három évet, ott is három évet, amott egyet – édesanyám munkáját követtük. Szóval emiatt mindig új városban költözködtünk, sokat olvastam, mert a barátaidat ugyan nem tudod magaddal vinni, de történeteket igen. Sok sztorit is írtam ekkoriban, mind elég rosszak, az egyik például az Utazás a Föld középpontja felé koppintása volt, mert akkor éppen azt olvastam. Nem nagyon értettem még, hogyan működnek a dolgok.

Mik voltak az első reakciók a Vörös lázadás kéziratára?

32 ügynök visszadobta, de addigra már 120-szor utasítottak el, úgyhogy nem volt gond. De aztán hirtelen egy héten belül 4 ügynök is képviselni akarta, ami furcsa volt. Aztán dolgoztam még rajta egy kicsit, majd az az ügynök, akivel végül elkezdtem együttműködni, három hét alatt el tudta adni. Ez végül is pozitív, de idáig el kellett jutni. Az első hét könyvemmel azt sem tudtam elérni, hogy egyáltalán visszahívjanak, bár a vicces az, hogy az ügynököm, akinél kikötöttem, asszisztense volt egy másiknak, akinek az elsők között küldtem kéziratot, és ő végül úgy állapította meg, hogy fejlődtem.

A káosz évei

Mi volt a legjobb tanács vagy tipp, amit íróként valaha kaptál?

Ne olvass kritikákat! Megöli az önbizalmad. A kritikák nem igazán a szerzőnek szólnak, hanem a többi embernek, de valójában magának a kritikusnak, az neki a levezetés, márpedig az meg nem igazán… nem olvasok kritikákat a filmekről, sem a zenékről, amiket szeretek, illetve, de, néha elolvasok egyet-egyet valamelyik lemezről, és a kritikusok azt mondják, a Nirvana rossz, én meg nézek, hogy te idióta, a Nirvana tökéletes! A kritika néha csak egy kifogás arra, hogy valaki negatív lehessen, és van hogy a kritikus nem is volt annyira elégedetlen, mint ahogy az az írásából kitűnik. Sok szerzőt ismerek, akik ezeket elolvassák, és nem boldogok tőle, mert elolvasnak száz pozitívat, amitől kicsit megveregetik a vállukat, hogy akkor jól sikerült, aztán elolvasnak egy rosszat, és vége.

Emlékszem, mikor elolvastam az első néhányat. Mai napig pontosan emlékszem mindenre, amit mondtak, és akkor van gond, ha elkezdesz ezekre válaszolni. Nem magának az embernek, hanem elkezdesz aszerint írni, amit ők mondanak, de akkor már nem azt írod, amit szerettél volna. Olyasvalakinek írsz, akivel sosem találkoztál, és valószínűleg még csak nem is ugyanazt az ízű fagyit szeretitek, de az azért érdekel, hogy melyik részét nem szerette a könyvednek. Ez abszurd.

Hogyan lettek ezek a könyvek ilyen népszerűek szerinted?

Mert vegyíti az ismerőst az újjal, és elkeni a zsánerhatárokat. Nem science finction, hanem science fantasy, sok tekintetben mitologikus. Például az, ahogy Darrow meséli a történetet nagyon drámai, szinte már operára hajaz. Közben pedig olyan témákat érint, mint a terrorizmus, az elnyomó kormány, a propaganda, a manipuláció, a romantika abban az értelemben, hogy mit vagy hajlandó feláldozni a szerelemért, mi fontosabb a szerelemnél, és a Vörös lázadásban van, ami fontosabb a szerelemnél. Habár remélem, hogy a Vörös lázadás nem próbálja kioktatni ezekről az olvasót – ez célom volt. Tulajdonképpen a két kedvenc témám elegye: a science fictioné és a mitológiáé, de az emberi kapcsolatok nagyon is humánus szemszögéből közelítve. A családépítésről szó, arról, hogy a stressz és a megkötések hogyan hatnak az egyes tagokra, akiket nem a vér köt össze, hanem a választás. Szerintem sokan kerültünk már abba a helyzetbe, hogy a barátaink közelebb álltak hozzánk, mint a családunk. Ez az újdonság a mi generációnkban.

Van olyan elem vagy narratív megoldás a könyvben, amivel utólag nem vagy elégedett?

Ezernyi dolog. De az a helyzet, hogy ez olyan, mint a döntések az életedben, amikor valami hibát követtél el. Volt olyan párkapcsolatom, amiben nem értem, miért voltam benne, de most elégedett vagyok, és ki tudja, hogy változna meg ez, ha akkor nem úgy döntök. Vagy gondolj a gazdag kölyökre, aki luxusban nő fel: ha te nősz fel gazdag családban, rosszabb ember lennél? Ugyanazok lennének a barátaid? Ugyanez van a történettel: ha megváltoztatsz valamit, más utat választasz a felfedezéshez, az nem változtatná-e meg annyira a sztori DNS-ét, hogy a végén teljesen más lesz? De, igen, van néhány dolog. Például talán nem csak egy nézőpontkaraktert választanék, nem csak Darrow-ét, hanem Musztángét is megírtam volna.

Mi volt a legnehezebb: a karaktereket, a világot vagy a plotot megírni ahhoz, hogy az egész koherens legyen?

A karakterek és a világok könnyebbek, a plot már nehezebb. Ezt nem tudtam, hogyan csináljam az első három könyvnél, úgyhogy gyakorlatilag mindent úgy találtam ki, ahogy haladtam: hogyan tegyem bonyolulttá, rétegeltté? Mindaz, ami történik a második fejezetben, hogyan hat a továbbiakra? De közben a karaktereknek kell megszabniuk, hogyan haladjon a történet – ez a másik titka a sikernek, azt hiszem. Nem a plot diktál a karaktereknek. Minden, amit a Sakál csinál, hat arra, ami Darrow tesz, ami persze megváltoztatja azt, amit Musztáng tesz. Még a másodrendű karakterek is megváltoztatják a történéseket. Szóval, hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, hogy ne lehessen megmondani, mi az elkerülhetetlen végkifejlet, vagyis legyen meglepetés, de nem valami random dolog süljön ki belőle. Hogyan lesz meg az Arany háború végén a dicsőség, majd Darrow „ó, bassza meg” pillanata, és az hogyan mérgezi meg hosszú távon a kapcsolatát Roque-kal, és hogyan használja mindezt a Sakál arra, hogy politikai előnyre tegyen szert? Hogyan mozgatsz 14-15 karaktert, és merre mész velük? Ez a bonyolult.

És tudtad, hogy milyen véget szeretnél, vagy csak sodródtál az árral?

Az Arany háború végén a szerkesztőm azt hitte, esküvő lesz. Én mondtam neki, hogy az lesz, de aztán arra gondoltam, ez unalmas, aztán eszembe jutott, mi legyen, elmondtam neki, ő meg csak nézett, hogy mi az isten. Úgyhogy nem, nem mindig tudom előre. Illetve azt tudtam, mi lesz a Hajnalcsillag vége, csak nem tudtam, hogyan jussak el oda. Most is tudom, mi lesz ennek a sorozatnak a vége, csak hát hogyan jutunk el oda. De ez az írásban a legszórakoztatóbb.

Mi a napi rutinod?

Csinálok egy bögre kávét, reggelizek, és írok hat órán keresztül. Nem nézem az internetet, nem olvasok kritikákat, nem írok senkinek üzenetet, mindent kikapcsolok, és nyomom a hat órát. Freud azt mondja, létezi a tudat és a tudatalatti. A gond az, hogy a telefon folyamatosan a tudatos állapotban tart minket, és nehéz elérni tőle a tudatalattit. Nem tudunk eljutni oda, ha folyamatosan a telefonunkat nézzük. Úgyhogy megpróbálok időt teremteni, amikor tudom, hogy nem nézhetem a telefonomat, amíg az ébresztő nem jelez. Beállítom az ébresztőt, és amíg nem jelez, dolgozom. Néha nehéz. Stephen King ebben verhetetlen. De nem lehetünk mind olyanok, mint ő, nem igaz?

A Vörös lázadás után nehéz volt folytatni történetet?

Igen. Eleinte azt hittem, az egyik új főszereplő, egy nő nézőpontját lesz a legnehezebb megírni, de kiderült, hogy Darrow hangja a legnehezebb. Mert tudjuk, milyen volt a Hajnalcsillagban, de milyen tíz évvel később, amikor idősebb, bölcsebb, de még mindig elköveti azokat a hibákat, amiktől annyira drámai és érdekes a karaktere? Ez nehéz volt. Az első három könyv a hős útját mutatja be, és látni akartam, hogyan marad valaki hős ilyen hosszú ideig anélkül, hogy elidegenítené magától a saját támogatóit. A háborút is jobban fel akartam dolgozni, az elnyomottakat, miközben tovább tágítottam a Vörös lázadás világát. Amiben amúgy érdekes karakterek ölik egymást.

Említetted a szerkesztődet. Volt olyan elem, amit ő legszívesebben kihúzott volna, de te ragaszkodtál hozzá, hogy maradjon?

Néhány. Nagyon megbízom benne, de néha… igen. Ő szerette volna, ha a robotok nagyobb szerepet játszanak a történetben, de én nem gondoltam úgy, hogy a Vörös lázadásba ez illene. Ó, igen, és Darrow gyereke. Szóval a Hajnalcsillag végén ő nem volt biztos a gyerekben, de én határozottan akartam. Egyrészt az irónia miatt, de kellett egy feloldozás is, valami, ami motiválja Darrowt, hogy építsen. Szerintem volt értelme, és egy darabig ellenállt, de végül meggyőztem. Voltak harcok, igen. A Random House nagyon jó partner, és a szerkesztőm is, jó vele együtt dolgozni.

Mennyi könyv lesz összesen a Vörös lázadás ciklusban? Mi várható utána?

Hat. Három-három. Nem írtam volna még hármat, ha nem éreztem volna, hogy mondanom kell még róla valamit. Látni akartam Darrowt és Musztángot egy érett kapcsolatban, és látni, mit jelent a szerelem, ha együtt nőttök fel. Látni akartam, hogy néz ki a szerelem egy házasságban, fel akartam fedezni más dolgokat is. A hat résznek van értelme, de kilencnek… Ezután fantasyt szeretnék írni. Nagyjából a Harry Potter és Amerikai istenek keveredése lesz az Indiana Jones-szal.

Ha már itt tartunk, az érett romantikánál: gyakran YA-szerzőnek tartanak. Egyetértesz ezzel, érdekel egyáltalán?

Az első könyvet valóban annak tartják, vannak, akik az egész sorozatot is, de a legtöbben nem. Nem a young adult részlegen van a könyvesboltokban, a New York Times sem a YA-k között listázza.

Valójában azt sem tudom, ez mit jelent. Azt tudom, hogy olvastam pár young adult könyvet, és nem gondolom, hogy az enyémek olyanok lennének. A főszereplőm 16 éves, de Jon Snow is 15 a Trónok harcában. Lehet, hogy az emberek a karakterek kora alapján mondják ezt, de például a Végjáték sem young adult, az felnőtt irodalom. Valószínűleg a Random House által választott marketing miatt gondolhatták az emberek, hogy young adult, mikor kijött az első könyv. De az Arany háború már egészen biztosan nem az. Nem tudom, jó vagy rossz irányba befolyásol ez bármit is, de meggondolni úgysem fogja magát senki. A konszenzus mindenesetre az az USA-ban, hogy nem young adult, de mégis gyakran előkerült a kérdés.

A science fiction írók nagy része nem olvas science fictiont, de te igen. A Dűnén kívül mik még a kedvenceid?

Szeretem Richard Morgant, a Valós halált, az fantasztikus. Szeretem a Neurománcot. Ki is van még… Alapítvány Asimovtól, nagyon élvezem Az időgépet. Tulajdonképpen mindenre vevő vagyok. Szeretem a science fictiont, de nem olvasok sokat a modernek közül, talán Richard K. Morgan a legmodernebb, amit valaha olvastam. Ó, és még egy: Stephenson. És Gibson. És Dan Simmons.

Végezetül, mi a véleményed a magyar borítókról?

A kedvenceim. Nem, komolyan mondom! Szerintem ezek a legjobbak, az amerikaiak olyan… Ezek a kedvenceim, ezek azok, amik olyanná teszik, mintha klasszikus sci-fik lennének. Az amerikaiak jól működnek a piacon, de nem vagyok oda értük. Ezek a kurva lángok…

Az interjút Horváth Vivien (CaptainV) és Markovics Botond (hackett) készítette.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. gender experiment szerint:

    Gagyi regény, ilyet bárki tud írni. http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/SpaceRomans

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon