Andy Weir első regénye, A marsi hatalmasat robbant. Talán azért, mert magánkiadású regénye saját erejéből talált kiadóra, hogy aztán a megfilmesítés jogát értékesítve egy hollywoodi szuperprodukció készüljön belőle. De talán azért mert A marsi egy remek regény. Hard sci-fi mivolta ellenére a zsánert nem kedvelők is szívesen fogyasztották. Nélkülözött minden felesleges és divatos sallangot, egyszerűen élvezetes volt olvasni. Ez megalapozta Weir hírnevét és egy csapásra főállású íróvá is tette, első regénye hivatásos íróként az Artemis címet viseli.

A történet szerint főhősnőnk, Jazz Bashara kisstílű bűnözőként tengeti mindennapjait a Hold első és egyetlen állandóan lakott településén, ami a Hold (és a vadászat) szűz istennője után az Artemisz nevet kapta. Illegális tevékenységét – a csempészetet – a legálisan végzett futár munkája leple alatt végzi. Egy nap egy jól ismert megbízójához szállít csomagot, aki végül olyan lehetőséget kínál fel neki, amivel teljes mértékben megváltozhatna az élete és a város fényűző területére költözhetne. Ám az események nem várt fordulatot vesznek, Jazz-nek az életéért kell küzdenie, sőt még annál is többért…

A marsi sikere után joggal várja el az olvasó, hogy hasonló minőségű regényt kapjon, hiszen az író már bizonyította, hogy képes kiemelkedőt alkotni. Ugyanakkor ott motoszkál sok olvasó fejében, hogy talán érdemes lenne élni a gyanúperrel: a második regény nem tudja megismételni a debütáló kötet sikerét. Bármennyire is szerettem volna, hogy az előbbi teljesüljön, sajnos az utóbbi történt meg.

De kezdjük a pozitívumokkal. Weir most is remek hard SF alapokra helyezi a regényt. Artemis városának felépítése, az azt működtető rendszerek mind hihetőek és (valószínűleg) tudományosan megalapozottak. Szinte magunk előtt látjuk a szűk fém folyosókat, a tágas hangárokat, a turisták hörcsöglabdáit a poros felszínen, a melléktermékként oxigént gyártó kohókat. S mindez olyan könnyedséggel jelenik meg a könyv lapjain, hogy a keményvonalas tudományos fantasztikumtól idegen olvasók sem riadnak vissza a regénytől. A városka lakói segítségével nyerünk bepillantást a holdi élet szépségeibe és nehézségeibe. Ahol a saját fürdőszoba luxus, de minden ember szeretne saját légmentes óvóhelyet a lakásához. Ahol a helyi készítésű alkohol ihatatlan, a jó minőségű anyagot csak csempész útvonalakon lehet bejuttatni.

A történet pörgős, szinte nincs is időnk az említett szépségek mellett megállni és csodálni a Hold kráterekkel szabdalt felszínét. Mégsem érezni úgy, hogy csak rohannánk Artemis folyosóin, hiszen az író ügyesen talált helyet a világépítésre is, a Hold mellett a Föld közeli jövőjébe is bepillantást nyerünk, sőt még kis hazánk is felkerült a könyv lapjaira.

A felszínen az egész működni látszik, de mégsem kerekedik ki belőle az a fajta történet, amit A marsi is képvisel. Egy bizonyos szintig elviselhető Bashara attitűdje, de a szimpatikus mivolta hamar átcsap zavaró hozzáállássá, már-már idegesítővé. S nem az erős női karakterrel van a baj. Egyszerűen csak hihetetlenre sikerült főhősnőnk személye. Túl intelligens és túlságosan talpraesett ahhoz, hogy egyszerű futárként tengesse mindennapjait, még akkor is, ha a végén kiderül, hogy az egész csempészhálózatot egyes-egyedül tartotta féken a városban. Ez a ripacskodó, sokszor feleslegesen alpári beszédstílus A marsiban működött, hiszen ott Watney az egyedülléttől szinte biztosan rátörő őrületet szerette volna elkerülni, ezért beszélt így a videónaplójába. De egy emberektől nyüzsgő városban, elbeszélő módban milyen alapon szól ki a főszereplő az olvasóhoz? Rendkívül illúziórombolónak éreztem ezt.

A megalapozottnak tűnő tudományt is keveselltem. Előző regénye egyik erőssége volt, hogy élvezetessé tette a tudományos tényeket az erre kevésbé fogékony olvasók számára is. Hiszen ki ne olvasna szívesen olyan hétköznapi tevékenységről, mint a burgonya termesztéséről a Marson? Persze itt is akadnak hasonló témák, mint például az oxigéntermelés vagy a kohászat fizikája és kémiája, de olyan érzésem volt, mintha egy szigorúbb szerkesztő a hard SF részek háromnegyedét kivágta volna a történetből.

Korai lenne még kijelenteni, hogy Weir egykönyves szerző lenne, hiszen még csak a második köteténél tart, de sokkal pozitívabban tudnék nyilatkozni, ha A marsi lett volna ez a bizonyos második kötet.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás.

  1. Belánszky István szerint:

    Egy másik magyar nyelvű kritika, de az eredeti nyelvű könyvről, extra hazai vonatkozással a végén:
    http://lfg.hu/81587/ismerteto/artemis-gta-a-holdon/

  2. e(x) szerint:

    A marsival kapcsolatban halkan megjegyzem – bár olvasás közben nem volt hiányérzetem – de a magán szektor teljesen kimaradt a történetből. Még ha az írásakor nem is tolattak rakéták drónhajóra, az irány már körvonalazódott. De nyilván nehéz lett volna fenntartani a feszültséget, ha Sol 143-on leszáll egy BFR a Hub mellé, és szembejön Musk egy Dont Panic, Mark! feliratú szkafanderben, aztán nyitnak egy vegán Mekit, ha már úgyis terem az organikus marsi burgonya.

    De soha rosszabb történetet és filmet. Amikor látom, mindig helyreáll az emberek jóakaratába vetett hitem.

  3. solymosgyu szerint:

    Ez nekem nem tetszett. Csak beszéd volt benne.

  4. Gyökér szerint:

    A Marsi után erre is kíváncsi vagyok. Szeretem, ha egy szerző odafigyel a tudományos részre.

  5. e(x) szerint:

    YAj.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon