Naomi Novikot itthon a Temeraire-ciklusáról ismerhetjük, amelyben egy alternatív Földön sárkányokkal vívják a napóleoni háborúkat. A 2015-ben írt, Nebula- és Locus-díjas fantasy regényének, a Rengetegnek (magyarul: Gabo Kiadó, 2016) világa azonban teljesen új, és folytatásért sem kiált: önmagában is teljes kis gyöngyszem, amelynek mesevilágát egy gonosszal átitatott rengeteg árnyékolja be.

Novik erdeje nem csupán ismeretlen, hanem maga az ellenség, amely türelmesen, évről évre veszi be az emberiség bástyáit és kebelezi be az elnéptelenedett falvakat. A mélyéből rontás árad, az elfajzott vadállatok harapása nyomán megőrülnek az emberek, torz szörnyeteggé változnak a háziállatok; a vadonból felszálló virágportól gyilkossá lesz, aki beszívja, vagy a teste fává változik, vagy csupán mosolyog, mosolyog rendületlenül, miközben baltával felaprítja a családját…

Ebbe az erdőbe menekült évekkel a történet kezdete előtt a király felesége, miután gyermekeit és férjét hátrahagyva megszökött a szomszéd királyság hercegével, és azóta sem látta őket senki. Az Erdő pedig azóta is terjed, alattomosan és váratlanul beszövi gyökereivel a királyság életét, és ravasz játékot játszik a történelemmel. Az Erdő ráér, hiszen túlél bárkit, és a generációkkal korábban elhintett magok lassan szárba szökkennek – nem csupán a vadon peremén, de a megfelelő elmékben is.

Agnieszka az erdő szélén él kis falujában, a Sárkány nevű varázsló hűbérbirtokán. Ez a Sárkány, akárcsak a mesékben, tízévente magával ragad egy fiatal lányt a faluból – és mindenki tudja, hogy ebben az évben Agnieszka legjobb barátnője, a szép, ügyes, házias Kasia lesz az, és már előre megsiratják az elvesztését. Amikor azonban eljön a nap, amikor a varázsló kiválasztja a lányt, aki aztán tíz évig el sem hagyhatja tornyát, a választása nem Kasiára, hanem a szertelen, kétbalkezes Agnieszkára esik.

A mogorva és titokzatos Sárkány és Agnieszka története talán úgy indul, mint a Szépség és Szörnyeteg, azonban nagyon hamar átalakul egy fojtogatóan izgalmas, nagyívű mesévé, amelynek a vége lezáratlanságával is lezár minden szálat, köztük az Erdő történetét is.

Naomi Novik erdeje talán a legfontosabb szereplő mind közül. Bár arcot sokáig nem kap, jelenléte áthatja az egész könyvet, Agnieszka, Kasia és a Sárkány mind az Erdő relációjában léteznek, mint ellenfelek, eszközök vagy áldozatok. Megismerhetetlenségében, felfoghatatlan gonoszságában a legyőzhetetlen természet sötét oldala jelenik meg, az a félelem, amely szörnyekkel töltötte meg egykor a civilizáció hajnalán a rengeteg árnyékait. Ugyanaz a rettegés, amely aztán a Zöld Embert, az erdei manókat, az emberevő vadállatokat szülte a mondákban és mesékben, és ettől a történet is ősinek, komornak érződik, még ha Agnieszka őszinte és nyílt természete, a Sárkánnyal való kapcsolatában megjelenő finom humor vagy a kicsavart mesei fordulatok (a jóképű herceg például, akit a megkörnyékezett parasztlány lelkesedés helyett inkább leüt) enyhíti is ezt a a hangulatot.

A regény nemcsak atmoszféra, de történet terén is jól teljesít, és ügyesen lavíroz a kelet-európai mesék, az ifjúsági kalandregény és az epikus fantasy közös metszetében, fokozatosan építve fel az Erdő és az emberek küzdelmét. Ami az első oldalakon még egy újszerű Szépség és Szörnyeteg történetnek tűnik, az először egy mágustanonc útkeresésébe és tanulásának küzdelmes megismerésébe vált, majd a Sólyom nevű varázslóval, és az Erdőbe veszett anyja után megszállottan kutató herceg alakjával a háború és az intrika is beteszi a lábát a cselekménybe, ám eközben Novik mindvégig az elvárások ellen dolgozik, és sorra hozza a váratlan, visszatekintve viszont mégis hiteles és elkerülhetetlennek tűnő fordulatokat. A feszes tempó végig kitart, de a könyvet nem csupán az Erdő felett aratott győzelem zárja, hanem egy régen történt igazságtalanság epikus jóvátétele is.

A Rengeteg egyszerre új és ősi, épít atavisztikus félelmekre és borzadályra és a tiszta mesék iránti vágyra. Érződik rajta, hogy sokáig érlelődött, gyűlt a Temeraire-kötetek megírása közben, hogy aztán utat törjön magának. Jól tette.

(Gabo Kiadó, 2016, 488 oldal, fordította: Heinsch Mónika)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Ez a cikk még nem volt fenn?

  2. SFmag Szerk. szerint:

    Csak sok évvel ezelőtt az eredeti angol megjelenésé, de ahogy minden időközben magyarul megjelent könyvről írt ismertetőt, úgy ezt is aktualizáltuk.

  3. solymosgyu szerint:

    Az abarat ettol sokkal jobb. Volt.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon