A fanfiction íróból és számítógépes játéktervezőből lett fantasy író Naomi Novik műveit eddig több mint 20 nyelvre fordították le,  és a sikert a Temeraire-ciklusának köszönheti, amiben a napoleoni háborúk történelmi eseményeit és a sárkányokat elegyíti igen egyedi módon. A Legjobb Új Író kategóriában megkapta a John W. Campbell-díjat, a Legjobb Első Regény kategóriában a Compton Crook-díjat és a Locus-díjat is.

Az immáron hét részesre duzzadt regényciklusa a napóleoni háborúk idején játszódik, ám a könyvek lapjain megelevenedő csaták mások, mint arra középiskolai tanulmányainkból még emlékezhetünk. A történelmi fantasy kategóriába sorolt Temeraire-sorozat egy olyan alternatív világot tár elénk, ahol a sárkányokkal vívott légicsaták természetes velejárói a háborús időszakoknak.
A történet 1805 januárjában kezdődik, amikor egy brit hajó, a Kevély zsákmányul ejti a francia Amitié fregattot. Ezzel egy olyan, a hadi eseményeket és a háborúskodó nagyhatalmak közti feszült diplomáciai helyzetet csak tovább fokozó lavinát indítanak el, amely aztán hőseinket, a tengerészkapitányból akarata ellenére reptetővé avanzsált William Laurence-t és sárkányát, Temeraire-t a világ távoli tájaira, ismeretlen kalandok felé sodorja.

Novik megkapó természetességgel mutatja be a társadalom tisztes rétegeiből kitaszíttatott, ám a Brit Birodalomért így is hősiesen küzdő Repülő Hadtest erőfeszítéseit, a zavaros politikai játszmákat, a különböző sárkányfajtákat, a napóleoni háborúk valós és képzelt csatáit. Mindeközben Laurence és Temeraire mind szorosabbá váló kapcsolata, mozgalmas életük olykor humoros, olykor megható, de sohasem unalmas epizódjai fűszerezik a történetet. Az írónő komoly kutatómunkát fektetett abba, hogy az európai hadszíntér eseményeit és a brit, francia, kínai udvarokban játszódó diplomáciai cselszövéseket ebben a félig-meddig fiktív világban is hitelesen, lebilincselően tárja elénk. A kötetek utolsó lapjai külön kis csemegéket tartogatnak a „sárkányos-univerzumba” menthetetlenül beleszerető olvasóknak, itt ugyanis a sárkánytenyésztésről, a különböző fajok ismérveiről, és egyéb dragonológiai témákról találunk tanulmányokat, cikkeket. Mivel Novik gyermekkora óta rajong a napóleoni háborúk időszakáért, természetesen kedves olvasmányai közé tartoztak Patrick O’Brian könyvei (O’Brian huszonegy kötetes regénysorozatának első részéből, a Kapitány és katonából 2003-ban készült mozi meg Russel Crowe és Paul Bettany főszereplésével).

Magyarországon az Agave Könyvkiadó gondozásában eddig négy kötet jelent meg: az Őfelsége sárkánya Laurence és Temeraire első kalandjairól, az együttmaradásukért való viszontagságos küzdelemről szól. Hőseink A jádeköves trón címet viselő második részben a titokzatos Kína felé veszik az irányt, ahol egy egészen más világ tárul elébük: a sárkányok és az emberek – szinte – idillikus együttélése. Kínából hazafelé Isztambulon és a porosz csatatereken vezet Laurence-ék útja, új kalandjaik a Puskapor és sárkányvér kötet lapjain elevenednek meg. Az eddigi utolsó, magyar nyelven megjelent rész az Elefántcsont birodalom, amelyben ismét távoli tájakra, Afrika szívébe repülhetünk sárkányháton, de angol nyelven a Victory of Eagles és a Tongues of Serpents után nemrég megjelent a 7. kötet, a Crucible of Gold is .

Mint minden jóravaló, magát bestsellerré kinövő fantasy esetében, Naomi Novik Temeraire-sorozata kapcsán is felvetődött a megfilmesítés ötlete. A rajongók örülhetnek, mert nem más, mint Peter Jackson, A Gyűrűk Ura és az idén érkező A Hobbit zseniális rendezője pedzegeti egy ideje, hogy szívesen készítene filmet vagy minisorozatot a sárkányos regényekből. Ezek a tervek azonban egyelőre semmi konkrétumot nem tartalmaznak, így még jó ideig kinek-kinek a saját fantáziájára van bízva, hogy a csataterek és a tengeri ütközetek fölötti légi összecsapásokat lelki szemei előtt életre keltse.

Gyalai Zsófia, sciencecaffe.hu

További információk:

http://www.temeraire.org/

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás.

  1. Crei szerint:

    Hmm. Egész érdekes. Adok neki egy esélyt, Kay-nél is bejött.

  2. kwindu szerint:

    Én olvastam az első három részt hamarosan nekilátok a negyediknek. Csak ajánlani tudom nagyon hangulatos és mozgalmas. A második rész kicsit lassabb nincs benne annyi akció, de még ez a rész is izgalmas. Viszont a harmadik rész főleg a vége lehengerlő. Egy szó, mint száz nagyon jó szépen megírt ötletes fantasy csak ajánlani tudom. Zsófinak meg köszönöm a cikket. 🙂

  3. noro szerint:

    Az alternatív történelmi vonal jópofa. De Novik az én ízlésemnek túlságosan közel áll a McCaffrey-féle iskolához. Ez az, amelyikben a sárkány képtelen a lovasa nélkül élni, a szerző pedig oldalakon át képes ömlengeni a kettejük között dúló végtelen imádatról

  4. proandris szerint:

    Az első rész a koncepció újszerűsége miatt nagyon jó volt. Utána viszont a közepes és a dögunalom között váltakozik, mert nem izgalmas kalandokat kitalálni, időnként pedig a egészen My little pony jellegű lesz

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon