Ahány ember, annyiféle Star Wars-befogadó, ezért ahhoz, hogy el tudd helyezni az én véleményemet Az utolsó Jedikről, elöljáróban annyit, hogy a 80-as években, kisgyerekként láttam a 4-5-6-ot és lettem rajongó, ugyanakkor nem igazán kedvelem az előzmény trilógiát. Elsőre még tetszett a 7. rész, de a bődületes ostobaságok, a dróton rángatott dramaturgia és az elemi logika teljes hiánya miatt végül eléggé vegyes lett az összkép, ráadásul a filmnek nem sikerült hihetően felvázolnia a Jedi után 30 évvel fennálló galaktikus helyzetet sem. Ellenben a Zsivány Egyest egy vérbeli Star Wars filmnek tartom, amely egy négy órás filmeposszá növelte az Új reményt.

Na, de milyen lett ehhez képest Az utolsó Jedik?

Az előzetesek és bármi, amit tudni lehetett a filmről szerintem egészen sokat ígértek, például egy vörös szín képében megjelenő erőteljes rendezői/vizuális koncepciót, sőt, még Rian Johnsonban is elkezdtem újra bízni, mert az általa írt és rendezett Looper nekem egy döbbenetes nagy csalódás volt, és nagyon rossz időutazós filmnek tartom (részben azonban hozzásegített ahhoz, hogy megírjam Az időutazás napja című regényemet, ami miatt közben már megbékéltem vele.)Az utolsó Jedik a közepéig meglepően jól működik, gördülékeny, misztikus, Johnson biztos kézzel viszi előre a történetet, nem kapkod, és nem akar görcsösen megfelelni a rajongóknak, csak a saját rendezői víziójával törődik. Ez pedig nagyon jót tesz a filmnek. Annak ellenére is jól működik, hogy az első pillanattól tele van bődületesen ostoba megoldásokkal. Pedig ez egy Star Wars-film, ahol hahó, hang van az űrben, így rendkívül megengedően állok a logikához, egyedül a 4-5-6+Zsivány Egyes szintjét várnám el.

Viszont a film rögtön az indító csatajelenetben az arcomba dörgölte, hogy nem, nem,  barátom, itt Az ébredő erő óta továbbra sincsenek alapvető taktikai kiképzést kapó katonai tisztek egyik oldalon sem. Hogy mi értelme van bombázni az űrben? Hogy tényleg mindenki ennyire ostoba és Zs-kategóriás filmes katona az Első Rendben? (“Mindenki lője azt az egy hajót!”) És miért mindenki ennyire neurotikus? Hol vannak a hidegfejű flottatisztek, hol vagy Piett admirális, Veers tábornok, Ozzel admirális, Jerjerrod parancsnok? Hux tábornok és társai az egész Birodalom szánalmas karikatúrája csupán. Az Ellenállás pedig tényleg még bénább és szerencsétlenebb, mint amit Az ébredő erőben láttunk? És most komolyan alig néhány százan vannak?Amikor régen Zsivány osztagok és bothanok, felkelő kommandók haltak meg kulcsinformációkért, most a méregdrága űrflottákat megbuherálja egy félnótás csöves, és olyan módon aprítják fel a legnagyobb űrhajómonstrumokat, ami ismételten megkérdőjelez bármilyen űrbéli objektum elleni komplex támadási tervet a Halálcsillagtól a Starkiller bázisig. Ezekre elsősorban a Zsivány Egyestől a Jediig terjedő idősáv űrcsatáiért rajongó énem panaszkodik, aki hatalmas, epikus csatákat várt itt is, és azt én itt nem nagyon kaptam meg. Maximum azok paródiáját.

Ami viszont ennél nagyobb probléma, hogy a világépítés abszolút nem működik, sem a klasszikus, sem az előzménytrilógiához képest. Hihetetlen, hogy még mindig nem sikerül átadni, mi is a felállás a galaxisban, miért is nem csak egy elszigetelt kis csetepaté ez az Első Rend-Ellenállás konfliktus, mi a Snoke fővezér féle “banda” múltja, kik is ők, honnan jönnek, mi a pontos kapcsolódásuk a Birodalomhoz (nem érdekel, hogy mit írnak a filmen túli könyvek, stb.), mi van most egyáltalán a Galaxisban? A legtöbb infót erre a film eleji felirat adja végre, de ez kevés, mert a továbbiakban valami elszigetelt, kis konfliktusként kezeli a film mindezt, ahol a szemben álló felek fegyvereket vesznek fegyvermágnásoktól, akik közben vígan kaszinózgatnak Canto Bighton. Miért foglalkozik az Ellenállással egyáltalán az Első Rend hadigépezete? Bármely bolygó hadserege nagyobb veszélyt jelent. De komolyan, ne szórakozzunk már, ezt így hogyan kellene komolyan venni?

Mert mindeközben a karakterek és a karakterkonfliktusok működnek, de tényleg működnek. És ebben igazán erős és emlékezetes Az utolsó Jedik, méltó a Star Wars-örökséghez. 

Fantasztikus Luke Skywalker (Mark Hamill) első jelenete, de úgy az összes, ahol jelen van, minden egyes rezdülése, működnek az apró poénok, a vívódása, a személyes drámája, de a többi legyen csak meglepetés. Ugyanígy fantasztikus Leia hercegnő (Carrie Fisher) jelenléte, ahogy Kylo Ren (Adam Driver) és Rey (Daisy Ridley) kapcsolata is elképesztően izgalmasan alakul és épül, ők ketten végképp az új Star Wars főszereplőivé váltak, ahogy Poe (Oscar Isaac) és Finn (John Boyega) is sokkal jobban ki tudtak bontakozni, sokkal jobban megírt jelenetekben, mint Az ébredő erőben. És BB-8 továbbra is a legjobb Star Wars-droid.Aztán itt vannak az apróságok, elegáns visszautalások a régi filmekre, eseményekre, karakterekre. Az utolsó Jedik tele van olyan apró és érzelmes momentumokkal, amelyek simán könnycseppeket csalhatnak a rajongók szemébe, legyen az egy-egy jókor elejtett félmondat, ismerős póz, tekintet, meglepő cameo, vagy csak egy szimpla naplemente. Aztán itt vannak a porgok, féltem, hogy túltolják őket, de nem, és még azt mondom, hogy kevés volt belőlük, és van egy sejtésem, hogy Rian Johnsonék végül a vegyes internetes reakciók miatt visszavettek belőlük. Mellettük akad számtalan új lény, zömében szintén hozzák az elvárt szintet és a humorfaktort.

Végül itt van maga Snoke fővezér. Ő lenne a Star Wars-univerzum új, brutális főgonosza, olyan erővel, olyan izgalmas jelenléttel és titokzatossággal, amelyet én Darth Vader első felbukkanása óta nem láttam.

Hanem sajnos itt jön egyben a fekete leves. A film a feléig minden hibája ellenére magával ragadó élmény, jól építkezik, és a felén kicsivel túl van egy csúcspont, egy igazán erőteljes csúcspont… ami után mintha lapáttal csapták volna agyon a filmet. Széthullik a dramaturgia, a humor egyre kínosabb sebességre kapcsol, a szereplők elkezdenek egyre ostobábban viselkedni, borzasztó közhelyeket pufogtatni, az Első Rend katonai vezetőit egyre rosszabb nézni, ráadásul a várt Crait-i csata a sósivatagban sem igazán sikerült emlékezetesre.

Az addigi egység az utolsó harmadában elemeire hullott, és nagyon elkelt volna a Disney Zsivány Egyes-féle beavatkozása, vagy bármi, mert ezt nem szabadott volna így hagyni. Még akkor sem, ha a csúcspontnak szánt összecsapás viszont megint csak működik, kellően epikus és érzelmekkel teli. Egy biztos, lesz miről beszélni a film után, biztos vagyok benne, hogy számtalan izgalmas kérdés és teória fogja elárasztani az internetet, mert van miről beszélni. Csak tartok tőle, hogy közel sincs annyi a történet és a karakterek mögött, mint a rajongók szeretnék.

Az összkép vegyes, szerintem ebben az alapanyagban egy sokkal jobb film lehetősége rejtőzött, amit így a végére elbaltáztak, de legalább az érzelmi csúcspontok és a karakterszinten emlékezetes tudott lenni. Az ébredő erőnél és az előzmény trilógiánál mindenképpen egy jobb film Az utolsó Jedik, de a Zsivány Egyesnél vagy a klasszikus trilógiánál nagyon nem.

Ezek után nagy kérdés, hogy merre fog majd egyáltalán elindulni a IX. epizód? Azt pedig csak remélem, hogy a millió kérdésre (és azokra is, amelyeket itt most egy huszárvágással akár el is vágtak) válaszokat fogunk kapni. Na, de majd két év múlva meglátjuk.

A kommentekben pedig lehet spoilerezni. Nektek hogy tetszett Az utolsó Jedik?

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 5 hozzászólás.

  1. Belánszky István szerint:

    Rian Johnsont a Brick című bemutatkozófilmjéért, az abban alkalmazott különös angol-alapú szlengnyelv, fősulis fura karakterek, és az unokatesója által komponált hangulatos neoprimitív zene elegye miatt lehet rendezőként méltatni.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Brick_(film)
    Azóta a produkcióit tekintve lejtmenetbe váltott szerintem, de remélem lesz még módja és tehetsége markánsakat alkotni.

  2. solymosgyu szerint:

    Hát nem lehet mindenki olyan okos mint te hackett. Másrészt én a moziban való nézést elutasítom. És az összes filmnéző oldal vírusos. Tehát hol nézzem meg a filmet? Feljővőben a magyarok. Én orulnék egy illion olympos dou filmnek.

  3. Duplavid szerint:

    Most jottem ki a mozibol, es meg mindig a film hatasa alatt vagyok, valoszinuleg sokaig ugy is maradok, mert ez szamomra bunrossz volt. A cselekmeny, ahogy irod is, szetesik, szanalmas beszelgetesek kovetnek szanalmas beszelgeteseket, sehova sem vezeto cselekmenyszalak, kinos vicceskedes, es olyan kisallatok megjelenese jellemezte az egeszet, amikrol lehet latni, hogy azert kerultek bele a filmbe, hogy minel tobbet megvegyen belole az ember kesobb (bocs mindenkitol, nekem nagyon nem jottek be a porgok).
    Eleinte azt hittem, hogy biztos rosszul latok, biztos en ertelmezem rosszul az esemenyeket, eddig mindegyik Star Wars tetszett (igen, az elozmenytrilogia is), de ez… Ez.

    Nyilvan, az elobbiek kizarolag az en velemenyemet tukrozik, ha masnak bejon a film, tok jo, nekem nem, van ilyen, legjobbakkal is elofordul.

  4. hackett szerint:

    Azóta megnéztem még egyszer, másodszorra már teljes nyugalomban próbáltam csak a jobb részekre koncentrálni, így egészen jól elvoltam rajta. Ennek ellenére sajnos félelmetes, ahogy az egész új trilógia mennyire szétesik, mennyire logikátlan, mennyire nem figyelnek az apróságokra, és mennyire látványosan nem tudják, hova tart ez az egész.
    Egyedül a porgokhoz állok másképp, miután már 2 hónapja porgos bögréből iszom a reggeli kávét:), macskatartó énemet az első trailerben azonnal megnyerték. (És ez nem vicc!:))

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon