covers_435849

Nem is pazarlom az időmet hosszas bevezetőre, kimondom már most, az elején: a Géplélek egy hihetetlenül üdítő olvasmány, és még azt is megkockáztatom, hogy azon ritka esetek egyikével állunk szemben, amikor nemhogy nem fölösleges, hanem kifejezetten jó ötlet, hogy trilógiáról beszélünk. Nemcsak a felvetett kérdéskörében, de még az annak feldolgozásához választott cselekményben is vannak az első köteten túlmutató lehetőségek. A puding próbája természetesen evés, biztosat csak a második és harmadik rész elolvasása után lehet majd mondani, de egy ilyen első kötet alapján úgy jósolom, hogy Tregillis akár be is léphet azok közé a szerzők közé, akik nem nyereségvágyból darabolták fel a történetüket, hanem azért, mert tényleg van több könyvre elegendő mondanivalójuk.

A cselekmény egy alternatív történelmi szituációban játszódik, amely leegyszerűsítve a valahogy így néz ki: a XX. század eleji Hollandia robotgyártásban korábban elért eredményeinek köszönhetően nagyhatalommá lett, a velük – a regény idején javarészt hideg – háborút folytató franciák pedig jelentős presztízsveszteségtől szenvedve próbálnak valahogy boldogulni. A holland ún. kattogók jelen vannak az emberek mindennapjaiban, ők a háztartásban segédkező szolgák, ők alkotják a hadierőt. Ennek a berendezkedésnek természetesen számos gazdasági, társadalmi és politikai következménye van, de a regény inkább a vallási és a filozófiai feszültségeket domborítja ki, amiről nem tudom elég meggyőzően állítani, hogy iszonyatosan izgalmasak.

Az, hogy az ember helye hol van ebben a világban, alapvetően nem annyira érdekes. Az viszont, hogy a gépszolgák mennyiben tekinthetők élőlénynek, mennyire szabad önállóságot adni nekik, és lehetséges-e számukra (és ha igen, engedélyezhető-e) a teremtőiktől független létezés, már sokkal inkább. Elképzelni is borzalom, milyen szájbarágósan lehetett volna megírni egy ilyen témán rugózó történetet, meg valljuk be, a gépek öntudatra ébredése sem teljesen új téma, mégis, valahogy így, ilyen adalékanyagokkal és arányokkal, amilyenekkel ezt a történet dolgozik, valami nagyon kis különleges sült ki belőle. Az elvi kérdések mellé gyakorlati problémákat tesz, okosan, több szereplőn keresztül több szempontból tekint rájuk – ez tényleg csillagos ötös.

Tregillis egy másik nagyszerűen végrehajtott mutatványa a következő: a történetet elég gyors ütemű, alig akad nyugvópont, és mégsem érezzük azt, hogy mindössze egy kimerítő rohanás lenne az egész, hogy a világ csak elmosódott csíkként húzott el mellettünk. Az utóbbi idők olvasmányélményei után hihetetlenül tudom becsülni, ha egy szerző képes úgy informatív és jól felépített regényt írni, hogy közben nem dagasztja kezelhetetlenül (és élvezhetetlenül) hosszúra a könyvét.

81ZFT6ia3ZL._UX250_

A karakterekkel kapcsolatban sem tudok hibát említeni. Elevenre és szerethetőre írta meg őket a szerző, és nincs rá jobb szavam, valahogy olyan természetesen is. Sok mindenre „használja” őket, mind a három főszereplő keresztülmegy olyan élményeken, amelyek formálják őket vagy a véleményüket. Ugyanakkor le van vágva minden fölösleg – és ez egy általános csodája az egész kötetnek.

A Géplélek, és vele együtt Ian Tregillis, egy óriási ígéret. Ha valaki negatívumot lát benne, én csak azt tudom elképzelni, hogy talán amit én sallangmentességnek hívok, az mások ízlésének egyenlő lehet azzal, hogy túl kevés az információ, nem elég pontos a kidolgozás. Erre viszont nagyszerű gyógyír lehet egy második rész, ami nekem személy szerint nagyon előkelő helyen szerepel a legtürelmetlenebbül várt könyvet listáján.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon