2001-ben, szóval nagyjából tizenkét éves koromban megjelent egy vékony, piros borítós könyvecske, egy roxforti tankönyv, amit valami Göthe Salmander írt, és az volt a címe: Legendás állatok és megfigyelésük. Ha jól emlékszem, egy szegedi utazáson könyörögtem ki, hogy vegyék meg nekem A kviddics évszázadaival egyetemben – tizensok év távlatából úgy rémlik, akaratosságomra az adott okot (az általános Harry Potter mánia mellett), hogy mintha limitált kiadásnak kiáltották volna ki ezt a két, egy hosszabb vonatút alatt könnyedén végigolvasható kötetet. De lehet, hogy tévedek – tizenöt év azért hosszú idő.

Akárhogy is, a Legendás állatok és megfigyelésük irtó izgalmas könyv volt, annak ellenére, hogy tényleg tankönyvnek nézett ki – legalább a háromnegyede különös lények felsorolásából, osztályozásából és természetének leírásából állt. Nem mondom, a későbbi években a Harry Potter sorozattal kapcsolatos fórumos szerepjátékok – amelyeknek meglepően sok ideig én is lelkes tagja voltam – ezt gyönyörűen kiszínezték és remekül felhasználták, na, de azért lássuk be, egy nyolcvan oldalas füzetből nem lehet nemhogy egy, de öt mozifilmet csinálni.

fantastic-beasts-10

J. K. Rowlingnak mégis sikerült. Kezdjük az elején.

Az első film 1926-ban játszódik, amikor Salmander New Yorkba látogat expedíciójának utolsó állomásaként. Rögtön galibába keveredik, hála az igen jelentős tértágító bűbájjal kezelt bőröndje tartalmának – de komolyan, ezek a britek imádják a kívülről egész kicsinek tűnő, belül azonban sokkal nagyobb dolgokat. (TARDIS, valaki?)

Szóval megszökik a bőröndből először egy orrontó furkász, aztán pedig még pár bestia, és az események berántanak egy másik, a MACUSA-ban, azaz az Egyesült Államok Varázskongresszusában dolgozó varázslót, Porpentina Goldsteint is, valamint egy magnixot (az amerikai muglit), Jacob Kowalskit. És nem mellesleg hozzájuk csapódik Porpentina testvére, Queenie is. Ők négyen próbálják meg befogni a megszökött állatokat, és kikerülni/legyőzni/túlélni a városban amúgy is tomboló gonoszt…

Ez természetesen nem minden, hiszen a film remekül felidézi a dzsesszkorszakot, tovább bővíti Rowling már eddig is igencsak terjedelmes világát (mitológiáját?), és olyan elemeket vet be, amelyekre eddig nem nagyon nyílt lehetőség.

newt-scamanderMinden zsenialitása ellenére azonban vannak dolgok, amelyek szerintem hiányoztak a filmből. Fájdalmasan kevés időt töltöttünk el az amerikai varázsvilág megismerésével, mint ahogy a MACUSA épületét sem igazán ismerhettük meg jobban. Ugyanez a helyzet Seraphina Picqueryvel, a MACUSA elnökével is: örültem volna, ha többet szerepel, és kicsit többet látunk belőle, mert így elég kétdimenziósra sikerült. És pont ugyanezt tudom elmondani a főszereplőkről: nem lett volna baj, ha a sok rohangálás mellett néha kicsit megállnak és beszélgetnek. Nem mondom, volt pár ilyen jelenet, de érzésem szerint közel sem elég. Ezek mellett viszont azt is figyelembe kell venni, hogy egy ötrészes sorozat első eleméről van szó, és hogy két órába nem lehet mindent belesűríteni.

Talán azért is érezhetek így, mert ezúttal nincs könyv a film mögött. Ennél a filmnél nincs meg az a luxus, mint a Harry Pottereknél: se a filmkészítők, se a nézők nem támaszkodhatnak a könyvekből nyerhető több ezer oldalnyi háttérismeretre, párbeszédre, karakterépítésre, konfliktusra, emiatt aztán egyrészt nem kell izgulnunk, hogy kimaradnak-e a kedvenc jeleneteink, másrészt viszont, ha valami nem úgy működik, ahogy kellene, akkor az látványosabb is.

A színészek alakítása egyébként hozza a szintet. Eddie Redmayne a tökéletes bogaras tudós, akiről tényleg elhiszi az ember, hogy – amint a filmben is mondja – ő csak idegessé teszi a környezetében lévőket. A Jacobot játszó Dan Fogler feje remekül illik a kicsit bugyuta, nagyot álmodó szárnysegéd karakteréhez. Alison Sudol, azaz Queenie, hibátlanul játssza a kicsit butácska, de amúgy intelligens és érzelmes New York-i lányt, míg Katherine Waterston ügyes a kicsit szerencsétlen, de tettre kész auror/nyomozó szerepében.

fantastic beasts 2

A látvány káprázatos – nem CGI-orgia, vagy ha az is, az akkor sem annyira látszik, és a 3D-t is teljesen jól kihasználják benne. James Newton Howard zenéje tökéletesen illeszkedik a film és a „franchise” hangulatához: szinte észrevehetetlen, de rengeteget hozzátesz az élményhez.

Rettentő fontos Tóth Tamás Boldizsár, azaz a Harry Potter és a film magyar fordítójának szerepe is, ugyanis ha ő nem lenne, valószínűleg nem gyarapodhatott volna olyan szavakkal a magyar nyelv, mint a bólintér, a radalór, a szemiflázs, az okkami, a böklenc vagy a loboncos futkár.

A Legendás állatok és megfigyelésük hangulatában nem az első Harry Potter filmekre, inkább a hetedikre és a nyolcadikra hasonlít, de nem is tudnám megmondani, gyerekeknek mennyire ajánlott, hiszen több, potenciálisan ijesztő haláleset is történik benne. És ugyan nem hiba nélkül való film, meg merem kockáztatni, hogy ez egy többször nézős történet lesz, már csak azért is, hogy a film minden részletét pontosan megfigyelhessem. Kérdés azonban, hogy tud-e majd hosszabb távon annyit, vagy még többet nyújtani, mint annak idején a Harry Potter filmek? Kell-e egyáltalán annyit vagy többet nyújtania? Vagy elég annyi, hogy kielégíti a már meglévő rajongók éhségét?

A kérdésekre nem tudom a választ, egy viszont biztos: már most elkezdem számolni a napokat a következő részig.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon