Az örömbe, hogy újabb Heinlein-regény jelent meg magyarul, némi üröm vegyül. Azért mégiscsak majdnem hatvan év telt el az eredeti kiadás publikálása óta… De ahogy a mondás tartja: jobb későn, mint soha. Még akkor is, ha az egykor nagyra tartott regény egy friss és kortárs SF-regényekkel teli piacra érkezik, és az ötvenes évek (amerikai) világát ontja ránk. A Kettőscsillag, Robert A. Heinlein – a kor szokásának megfelelően – először magazinban, folytatásokban megjelent – műve nem mellesleg az 1956-os Hugo-díj győztese. Már csak emiatt is érdemes elolvasni, hogy a space race lázában élő akkori amerikai írók és olvasók lelkivilágába élhessük magunkat.

Kettos_csillag_borito-623x1024A rendkívül jól eltalált cím egy könnyed és szórakoztató történetet takar. A Lorenzo Smythe művésznevű sikertelen színész egy bárban ismerkedik meg titokzatos megbízójával, aki könnyű, de jól fizető alkalmi munkát kínál neki. Egy beugrót, ahogy színésznyelven mondják, ami igazán semmiség, szakmaibelieknek rutingyakorlat: valaki másnak a bőrébe kellene bebújnia. A teljes átélés előtt viszont Lorenzo és felbérlői gyilkosságba keverednek, melynek szenvedő alanyai között egy marsi is található. Nem várt kalandjuk miatt menekülniük kell, és színészünk az űrhajón tudja meg, hogy akit a Marson alakítania kell, az nem más, mint a többmilliárd lelket számláló naprendszerbeli Birodalom első számú politikai vezetője, a méltóságos John Joseph Bonforte. A Mars és a Föld közötti béke, sőt, a vérmes politikai tervek végrehajtása érdekében Lorenzo átvedlik, és megpróbálja sallangmentesen helyettesíteni az elrabolt, majd megtalált, de kába és épp ezért használhatatlan Bonfortét. Miközben élete alakítását nyújtja, az ellenerők is működésbe lépnek, a röpke színjáték egyre inkább elhúzódik, és a bonyodalmak már a Birodalom vezetőjéig katapultálják.

A kínzó kérdésre – jelöltek hiányában – nem kaptam választ: vajon mivel érdemelte ki a Hugót a Kettőscsillag? Azt persze tudjuk, hogy akkoriban a sci-fi irodalom stilárisan még messze nem volt annyira modern, mint később, a kísérletezőbb hatvanas években. Az ötlet jó, de nem high concept, a leírt világ nem annyira szikrázó, mint az akkoriban íródott Tigris! Tigris!-ben, és nem annyira elgondolkodtatóan összetett, mint a halhatalan Dűnében. Mégis, a a sci-fi irodalom egyik legnagyobb, korszakos hatású írója ebben a regényben is megcsillantja tehetségét.

Double_Star_first_edition_coverElsősorban a könnyedség az, ami lefegyverző, hogy Heinlein végig jól egyensúlyoz, a hangvételt biztos kézzel tartja az egyéniséget sejtető első szám első személyű előadásmód medrében. A főhős szerethető, pontosan a negatív tulajdonságai, a beképzeltség, önteltség hozzák közel az olvasóhoz. Különösebb megbicsaklás nélkül árad a történet, hamar bevonz és nem enged el.

A regény baja megint csak az, hogy rövid. Mintha ujjgyakorlat lenne egy hamarosan megírandó, nagyszabású regényhez, amelyben több az interplanetáris politika, amelyben még többet megtudunk a naprendszerbeli életről, ahol nem ilyen kevés történik szereplőnkkel. Természetesen a folyóiratokba írt regények alig-alig kerülik el ezt a csapdát, hiszen nem lehetnek nagyon hosszúak, mert elveszítik olvasóikat. Valószínűleg a Kettőscsillag is jobban működött az Astounding Science Fiction lapjain 1956 februárja és áprilisa között – de ettől ez még egy jópofa könyv, ami viszont hamar kikopik a memóriánkból, mert a világa már a nyolcvanas években is retrónak számított volna.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Sam Reed szerint:

    1. Az egyáltalán nem üröm, hogy végre kiadják ezeket magyarul, bár kétségtelenül 40-50 éve kellett volna. 2. Az amerikaiak szerelmesek Heinleinbe, más okot nem tudok.
    3. Nagy előnye a régi regényeknek, hogy rövidek. Ezek a mai fél- és egész téglák borzalmasak :-)

    BUÉK nektek.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon