A nagy sikerű Shada után a Gabo SFF sorozat idén egy újabb Doctor Who-regénnyel, A halál városával jelentkezik.

A könyv háttere – a Shadához hasonlóan – halalvarosa itt is elég bonyolult. Az eredeti történetet, amelynek akkor még Játék az idővel (The Gamble With Time) volt a címe, David Fisher írta. A cselekmény kezdetben egy grófról és feleségéről szólt, akik Las Vegas kaszinóit akarták kifosztani, hogy finanszírozni tudják időutazási kísérleteiket. Az ötlet ebben a formájában nem valósult meg, és számos változtatáson esett át, mire végül Douglas Adams és Graham Williams elé került. Az alapötletből egyetlen hétvége alatt forgatókönyv lett, és bár azon is változtattak jó néhányszor az olvasópróbákon és a vágószobában, a könyv alapjává végül ez a forgatókönyv vált – ebből dolgozott James Goss, a regényváltozat szerzője.

A halál városa többé-kevésbé Párizsban, 1979-ben játszódik. A kissé zavaros kezdés után, amelyben néhány oldal alatt legalább kilenc rövidebb-hosszabb cselekményszál indul meg, a (negyedik) Doktorra és Romanára fókuszálunk, akik nyaralni mennek, ám ez nem lenne egy Doctor Who-történet, ha alig húsz oldalon belül nem fordulna rosszra minden. Valaki ugyanis el akarja lopni a Louvre legféltettebb és legjobban őrzött kincsét, a Mona Lisát. Ez a valaki pedig nem más, mint a titokzatos Scarlioni gróf, aki eredetileg Scaroth néven fut, és a jagaroth faj utolsó képviselője. Legfőbb célja pedig, hogy megmentse népét a teljes pusztulástól. Ja, és azt se felejtsük, hogy Föld születése környékén felrobban és szétszóródik az időben, ami több millió évet ad neki arra, hogy eltervezze a mentőexpedíciót, és felnevelje az emberiséget addig a pontig, amikor már technológiailag lehetségessé válik egy időgép megépítése.

Ez akár egy meglehetősen középszerű, jagarothsőt, gagyi történetté is válhatott volna, ám szerencsére Douglas Adams írta a forgatókönyvet, akinek ezúttal is verhetetlen a humora, bár azt hozzá kell tenni, hogy a végeredmény James Goss ügyességét is példázza.

A történet komikumának jó részét a folyamatosan változó nézőpontok adják, amelyek közül mindig a legviccesebb, néhány esetben pedig a legszomorúbb, legemberibb lép előtérbe. Néha a verekedéshez nagyon értő Duggan magánnyomozó fejében járunk, aki nem érti ezt a két bolondot (mármint a Doktort és Romanát), ráadásul – angol lévén – utálja a franciákat, aztán átugrunk Romana fejébe, aki a maga százhuszonöt évével olyan, mint egy lázadó kamasz, majd pedig Scarlioni gróf egészen pszichopata elméjében kötünk ki. (Bár Scarlioni grófné és Kerenszkij professzor is épp elég érdekesek.) Ez akár fárasztó is lehetne, itt azonban szükség van a váltásokra: így megmarad a történet kissé filmszerű jellege, és számos cselekményszál futhat egymás mellett.

Persze azért ennek cityofdeatha kötetnek is van néhány hibája, például Harrison és Elena jóformán teljesen felesleges cselekményszála. Semmit sem változtat az alaptörténeten, és a sorozatban is csak egyetlen jelenet látható belőle, ami azonban a könyvben nem üt akkorát. Hiába, John Cleese és Eleanor Bron zsenialitását nehéz papírra vetni.

Dicséret illeti a fordítót és a szerkesztőt is, a magyar változat ugyanis nagyon ügyes munka – humort jól fordítani nehéz feladat, és ebben az esetben okunk sem lehet panaszra. A könyvben elvétve találunk csak hibákat – alig van, ami kizökkenthet bennünket az élményből.

Aki elgondolkodtató, bölcselkedős irodalomra vágyik, annak valószínűleg nem fog tetszeni ez a könyv. A halál városában ugyanis nincsen igazán mély, filozofikus szintre emelt mondanivaló – ez sokkal inkább egy kalandos, őrült történet, amin nem kell sokat agyalni. Ha valaki még sosem látott régi Doctor Who-t, az is bátran nekikezdhet. Úgyhogy ideje hátradőlni, kinyitni a könyvet, és néhány órára átadni magunkat a felhőtlen szórakozásnak.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon