Ez az ismertető Brent Weeks Fényhozó sorozatának második kötetéről szól, ami december elején jelent meg. Igyekszem spoilermentesen írni, de – ha még nem tetted meg – olvasd el inkább az első kötetet.

A magyar kiadás borítója

Elöljáróban azt szeretném leszögezni, hogy ez a könyv volt számomra 2015 (sőt talán az elmúlt évek) legjobb fantasy regénye. Gyakran megesett, hogy „csak még egy fejezetet” olvasok és ezt a hatást nagyon kevés könyv tudja elérni nálam. Azt mondják, hogy az igazán sikeres művek ismert elemekből építkeznek, ám azokat újszerűen, ötletesen használják fel. A Vakító kés fő erénye sem elképesztő eredetiségében rejlik, viszont hiánytalanul megvan benne minden, ami a(z epikus) fantasyben  szeretek és mindez megfelelő arányban keverve. A már ismerős elemeket pedig olyan ügyes csavarokkal építi be a szerző a történetbe és saját kis világába, hogy messze nem nevezhető sablonosnak. Az említett elemekről az alábbiakban olvasható egy szubjektív felsorolás:

sötét titkok: manapság divat a kicsit realisztikusabb, sötétebb, de azért nem a horror eszköztárával operáló (angol nyelvterületen használt szóval grimdark) fantasyt írni. Ugyan a Vakító kés nem teljesen ezt a stílust képviseli, de szinte minden karakternek vannak sötét titkai, amelyek közül néhány ki is derül a regény lapjain. Szurkolunk a főszereplőknek, de nem feltétlenül tartjuk mindig „helyesnek” azt, amit tesznek. És akadnak olyan jelenetek is, melyekben azon gondolkodunk el, hogy tényleg nekik és nem az ellenfeleiknek van igazuk? A realistább hang megmutatkozik a háború ábrázolásában, amelynek szörnyűségeit a szerző nem leplezi el.

weeks authorfordulatos történet: a kötet mentes a „második könyvekre” jellemző gyermekbetegségektől, mivel pörgős és izgalmas. Szemben az első könyvvel itt már nem kell bemutatni a világot, így rögtön a dolgok közepébe csöppenünk – nincs meg a Fekete prizmára jellemző bevezető-feeling. Az egyik központi szál Gaviné (ritkábban Karris vagy Vasököl parancsnok a nézőpontkarakter), akinek szemszögéből egy háború kibontakozását követhetjük nyomon politikai intrikával fűszerezve. Kip szemszögéből azonban ez egy fejlődésregény személyes küzdelmekkel, hétköznapi problémákkal. A fordulatokról pedig csak annyit, hogy akadt kettő, ami után csak ültem és bámultam magam elé…ezekre nagyon nem számítottam.

hangulatos karakterek: Nem tudok olyan nézőpontkaraktert mondani, akit ne kedvelnék valami miatt. A „hangjuk” egyedi, konfliktusaik számomra érdekesek. Ez azért fontos, mert így a történetük sokkal személyesebb és nem a világ sorsa, hanem miattuk olvasunk tovább. Azon olvasók pedig, akik szeretik a többtucat nevesített szereplőt: a függelék alapján a kötet nagyjából száz ilyennel dolgozik, akik közül kb hét nézőpontkarakter. Sokuk archetípusokra épül, de a mai trendekhez igazodva kicsit megcsavarva, új élettel feltöltve. Lássuk mi is történik a jelentősebbekkel:

Kip első pillantásra anti-kiválasztott: kövér, ügyetlen és sosem tudja, mikor kell befogni a száját. Az első kötetben én nem szerettem, túlzottan sok volt benne az idegesítő kiskamaszból. Viszont nagyon megkedveltem a második kötet végére a kitartásáért: sokat fejlődik testileg-lelkileg és megcsillant pár dolgot abból, hogy mi is rejlik a felszín alatt. A könyv róla szóló fejezetei ízig-vérig fejlődésregénynek tekinthetőek. Kicsit ügyefogyott alapszemélyisége megmarad, de több fontos dolgot is végbevisz, igaz a regény végén egy nagyon kellemetlen eseményért felelős a meggondolatlansága.

Gavin Kip ellentéteként valóban isteni kiválasztott (bár ez csak a hivatalos propaganda és ő hisz benne a legkevésbé), fizikailag edzett, szociálisan rátermett és hihetetlen mágikus arzenállal bír. Ellentmondásos figura, hisz talán ő rendelkezik a legsötétebb titkokkal a kötetben, mégis sok tekintetben „jót akar”, törődik az alárendeltjeivel és a „népével”. Talán pont az ellentmondásai, sötét humora és a titkok miatti sebezhetősége miatt kedvelem Gavint. Meg persze azért mert sokoldalú: remekül összekapcsolódnak jeleneteivel a „leglátványosabb” harcok és a politikai rendszer aktuális intrikái (hiába, ha valaki isteni kiválasztott, sok mindenbe belekeveredik). Egyetlen, ami tényleg idegesítő benne, az a tesztoszterontúltengése, ha csinos nőt lát. A kötetben egy picit talán kevesebb fejezet jut neki, mint az elsőben, de központi szerepét megtartja. Mágikus hanyatlása (sajnos) folytatódik és a kötet vége egy nem várt fordulattal zárul számára.

A francia kiadás borítója

Liv Danavist sokan nem szeretik a külföldi ismertetők alapján, de én kimondottan megkedveltem. Kiphez hasonló fiatal felnőttként ő is helyét keresi a világban, de döntése egy háború közepébe sodorja: az ő fejezeteiben ismerhetjük meg Omnikróm nagyúr (az aktuális csúnya rossz főellenség) táborát és terveit, melyben nagyobb szerep jut a lánynak, mint gondolta volna. Azért is szeretem Liv fejezeteit, mert elgondolkodtatnak minket, hogy vajon tényleg Gavinnek és társainak (az uralmon lévő rendszernek) van igaza, vagy megalapozottak a lázadók kétségei.

Teia új karakter, akit kiszolgáltatottságával próbál szimpatikusabbá tenni Weeks: a hölgy egy rabszolga, aki egyben színmágus is és az a dolga, hogy Kip bizalmába férkőzzön. A fiúval viszont meglehetősen különössé válik a kapcsolata.

„Dazen”, Gavin bebörtönzött testvére nézőpontja talán a legszokatlanabb: Végig egy zárt börtönben játszódnak a jelenetei, bár szálának lezárásával nem vagyok megelégedve, mivel a szerző egy morális kérdést meglehetősen unalmas módon került meg (spoilergazdag részletes indoklásom nem teszem közzé).

Karris és Vasököl kapitány csak néhány fejezetben válnak nézőpontkarakterré, de más fejezetekben gyakran feltűnnek – ők szerintem a legfontosabb mellékszereplők Gavin oldalán. Mindketten változnak, fejlődnek valamennyit, bár Karris (spoileres) attitűdváltozásával a kötet második felében nem voltam teljesen megelégedve.

A spanyol kiadás borítója

mágikus fenyegetések: ha fantasy, akkor varázslat. Ezen mottó alapján különösen becsülöm, ha egy fantasy-regényben találunk csemegéznivaló mágiarendszert. Weeks fénymágiáját „szokni kell”, annyira eredeti és különös. Az első kötetben az ember néha kapkodta a fejét, hogy ez most akkor hogy is működik? A második kötetre feltehetően már edzett olvasók csapnak le, de még így is találkozhatnak meglepetésekkel: Weeks bemutatja egy újabb szín színmágusait (a függelék szerint van még három!) és ügyesen beemel egy „klasszikus” mágikus fenyegetést: az ősi istenek visszatérését a kapcsolódó kínos mellékhatásokkal együtt (furcsán vonuló madarak, megvaduló állatok, stb). Emellett hiába a „logikusan felépített” mágiarendszer, bőven akadnak olyan pontjai, amiket nem értünk és amelyek így a misztikumért felelősek: a Harmadik Szem jóstehetsége, a fekete kártyákban rejlő mágia vagy épp a címadó Vakító kés stb

epikus ív mégis személyes történet: ha már epikus fantasy, akkor legyen epikus a tét is. (Kirobbanó háború, visszatérő istenek, kell ennél több?). Ezek mellett a hang azonban végig személyes marad. Elsősorban nem a világ miatt izgulunk, hanem a karakterek jövője miatt.

Ha jobban megnézzük a fenn felsoroltakat, megállapíthatjuk, hogy a Vakító kés nem váltja meg a zsánert eredetiségével. Igazán jó könyv attól lesz, hogy Weeks megfelelő arányban keveri az intrikát, az akciót, a varázslatot és a titkokat, melyeket a kiválóan megírt dialógusok tesznek teljessé. Mindig elég szál és kérdés marad nyitva ahhoz, hogy az ember tovább akarjon olvasni, ha meglátja, ki a következő fejezet nézőpontkaraktere. Nem túlzás, hogy az elmúlt évek egyik legjobb fantasyje ismert elemek ötletes összeállításából.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Noro szerint:

    Bár elég jól olvastatja magát, én meglehetősen szószátyárnak találtam, nyugodtan lehetett volna feszesebbre venni (bár ez melyik kortárs fantasyre nem igaz? :) Illetve úgy éreztem, hogy amikor valami igazán gonoszat tehetne egy főhőssel, hajlamos meghátrálni. Pl. Gavin hanyatlása egy igazán véres tollú író kezében sokkal nagyobbat is szólhatott volna.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon