Shirley Jackson az egyik legnagyobb huszadik századi amerikai írók egyike, aki a magyar közönség számára egyetlen megjelent novelláskötetet leszámítva sajnos ismeretlen, pedig olyan remek regényeket írt, mint a The Sundial és a We Have Always Lived in the Castle. A feszültségteremtés, az amerikai kisvárosi élet bizarr árnyoldalának bemutatása voltak a mesterjegyei, és The Haunting of Hill House című regénye a huszadik század egyik legfontosabb horrorregénye – nem véletlen, hogy róla nevezték el a sötét fantasztikumot, horrort és pszichológiai thrillert elismerő Shirley Jackson-díjat.

haunting1Különös volt számomra most, a huszonegyedik században olvasni azt a regényt, amely rengeteg más irodalmi művet, de filmeket és sorozatokat is ihletett, de az amerikai gótikus rémtörténetek ismerősnek tűnő elemei mellett még most is frissnek, egyedülállónak hatott. A történet szerint egy természetfeletti iránt erősen érdeklődő antropológus kibérel egy „kísértetházat”, ahová olyan embereket igyekszik meghívni, akikről úgy tudja, érzékenyek a szellemvilágra. A sok meghívott közül végül csak ketten válaszolnak: Eleanor Vance, egy szürke kisegér, aki szinte soha nem élt saját életet (az anyját ápolta, és annak halála után a nővére nyakán élt) és Theodora, egy bohém rendelkező lány. Ők, valamint a ház tulajdonosának unokaöccse vesznek részt a doktor vezetése alatt a kísérletben, amelynek komolyságában maguk sem igazán hisznek – kezdetben legalábbis.

Sok horrortörténettel ellentétben itt a szereplők tudatosan választják a kísértetházat, kifejezetten hajszolják a természetfeletti élményt, ám a tényleges történések mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kap a szereplők viszonyulása a házhoz és a légköréhez, a tánc a hitetlenség-félelem-elfogadás-tagadás között, amelybe további feszültséget visz Eleanor függő, alárendelt kapcsolata Theodorával, valamint labilitása, amelyet titkolni próbál a társai elől.

HauntingOfHillHouseUgyan felbukkannak klasszikusnak számító elemek – becsapódó ajtók, poltergeist, vér a falon – a regény igazi ereje nem a rémület-, hanem a feszültségkeltésben, a karakterek kiismerhetetlenségében rejlik. A történet középpontjába állított Eleanor gyenge, bizonytalan jelleme összetalálkozik Hill House beteg légkörével, amelyet Jackson kiváló érzékkel és eszközökkel teremt meg, és egyre megbízhatatlanabbá teszi a narrációt. Lehetséges, hogy bizonyos események megtörténtek, mások azonban csak Eleanor fejében zajlanak le, és sokszor egy-egy jelenetről nem tudni, mennyi a valós belőle. Vajon Eleanor saját gondolatait halljuk, vagy azokat, amelyeket a ház sugall neki? Amikor őt vádolják bizonyos jelek felbukkanásakor, lehetséges, hogy a társainak igaza van, csak maga Eleanor sem emlékszik a tetteire?

Eleanor lassú széthullásának ábrázolásában tudatosnak látszó párhuzamok akadnak Charlotte Perkins Gilman híres novellájával, A sárga tapétával (a nyomasztó tapétára a The Haunting of Hill House-ban is utalás történik), de míg Gilmannál a horrort teljes egészében a szülés utáni idegösszeomlással küzdő nő képzelgései adják, addig a Hill House természetfeletti jelenléte a szereplőkön kívül álló tény. Eleanor agyának megbomlása fokozatos, elkerülhetetlen folyamat, amely azonban nem magyarázatot ad, sokkal inkább alátámasztja és még félelmetesebbé teszi a ház egyre terjeszkedő uralmát a karakterek pszichéje fölött.

The-Haunting-of-Hill-HouseJackson felkészülten kezeli az olvasói hitetlenség kérdését – ahelyett, hogy rákényszerítené a regény valóságát az olvasóra, a szkeptikus, saját élményeiket minduntalan megkérdőjelező, humor, tagadás, eufémia segítségével tapasztalásaikat elhessegető szereplőkön keresztül bevonja egy olyan játékba, ahol ugyanúgy találgatnia kell, ahogy a ház lakóinak: vajon mi volt valóságos? Létezik racionális magyarázat a történtekre? A könyv második felében pedig Jackson még tovább megy: megérkezik dr. Montague felesége és a barátja, hogy kommunikáljanak a szellemekkel. A harsány, vásári szellemidézés éles ellentétet képez a Hill House-ban addig tapasztalt jelenségekkel, és a nő és a ház lényegében elbeszélnek egymás mellett: ironikus módon épp a szellemekben hívő feleség az, akit maradéktalanul elkerül a természetfeletti.

A feszültséget pedig véleményem szerint remekül tetézi – igen, ezúttal nem oldja, hanem még fokozza is – a bizarr, sötét humor, a szereplők beszólogatásai egymás felé, a könnyednek tűnő, de valójában minden belső bizonytalanságot feltáró játékok, amikor fantasztikus háttértörténetet találnak ki maguknak. Bár lehetne komikus Mrs. Dudley, a bejárónő verkliként ismétlődő, közbeékelt kérdésekre, megjegyzésekre fittyet hányó néhány mondata a vendégek érkezésekor („Pontban hatkor megterítek a vacsorához. Kilenckor kész a reggeli. Így egyeztem meg. Hat után nem maradok. Sötétedés után semmiképp.”), nem az, hanem egyre zavaróbb, természetellenesebb. Eleanor szétesése és a narrációs fogások miatt  a könyv engem, az olvasót is elbizonytalanított, és olyan érzésem volt, mint amikor a The Drowning Girl-t olvastam: hogy egy utazáson veszek részt egy nem normálisan működő agy mélyére, és ebbe egy kicsit én is belecsavarodom.

A történetnek érezhetően egy kifutása van, mégsem tiszta azonban a lezárás. Az egyik szereplő sorsa eldől, de a többieké továbbra is függőben marad, és a The Haunting of Hill House sokáig éppúgy nem eresztett, ahogyan a kísértetjárta kúria sem a vendégeket.

Érdekesség:

  • A könyvből két adaptáció is készült 1963-ban és 1999-ben, mindkettő The Haunting címmel (magyarul A ház hideg szíve és Az átok), de az 1999-es verzió jelentősen eltért a regénytől és kommersz horrorsztorit csinált belőle. A teljes film angolul itt megtekinthető:

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon