Minden sorozatnak van egy íve. A fantasy-trilógiák esetén ez általában az, hogy az első könyvben megismerjük hőseinket, akik a történet előrehaladtával egyre mélyebbre és mélyebbre merülnek a kulimászban, hogy aztán többnyire csak az utolsó néhány oldalon süssön le rájuk a Nap. Ezzel szemben A Széthullott Birodalom trilógiában a főhős Jorg szépen mászik fel a szamárlétrán, mint az már a címekből is kiderül. Ráadásul Jorg nem is az a személy, akiért különösebben aggódnánk, mert egyrészt mindig leleményesen kivágja magát a csávából, másrészt mert rohadékság terén bármely gonosztevővel felveszi a versenyt.

Tövisek császáraMiért érdekel minket mégis, hogy sikerül-e véghezvinnie küldetését és egységesítenie a Birodalmat? Mert kíváncsiak vagyunk, miképpen teszi, ahogy miképpen rúgja fel Mark Lawrence is a műfaj konvencióit hősének segítségével. Az előző regényben hősünk a Szőke Herceggel került szembe, akit mindenki a nagybetűs Kiválasztottnak hitt. Most a Sötét Úr van soron, és Lawrence szépen, lassan csepegteti róla az információt, így figyelmes olvasók számára már egyértelmű, kivel áll szemben Jorg, mire az utolsó oldalakon összecsapnak.

Persze, Jorg szép lassan messzire kerül attól a szívtelen fiútól, akinek megismertük. Ha korábban a Gépnarancs Alexához és a Haldokló Föld Ravasz Cugeléhez hasonlítottam, akkor ez a hasonlat most csak még jobban megállja a helyét: a Gépnarancs utolsó fejezetében Alex ráeszmél, hogy felnőtt, és már hidegen hagyja az erőszak, a Démonpikkelyek végére Cugel pedig szert tesz barátokra, akiket nem akar hátba szúrni. Jorgnak a regény elején fia születik, és ez sok mindent megváltoztat, még ha erre nem is eszmél rá azonnal.

A történet továbbra is két idősíkon fut végig, a szálak ott folytatódnak, ahol hősünktől elbúcsúztunk a második részben. A jelenben Jorg kiheverte az ostromot, és elindul, hogy Vyene-ben császárrá koronáztassa magát, míg a múltban szövetségesek és új aduászok után kutat. Megtudjuk, hogy nem csak a vegytisztán misztikus Holt Király akarja leigázni az emberiséget, de a technika által létrehozott Gépben Lakozó Szellemek egy frakciója is, mégpedig olyan okból, ami kibékíti a tudomány által magyarázható és nem magyarázható mágikus jelenségeket. Ez utóbbit persze már Lawrence megszellőztette az előző részben, de csak most fejti ki bővebben – no, nem kimerítően, épp csak annyira, amennyire kell.

Ugyanakkor a fejezetek közötti velős meglátások immár elmaradnak, a kiegészítő szál pedig Chelláé, a nekromanta lányé, melyek – Katherine naplójával szemben – harmadik személyben íródtak, és a jelenben játszódnak. Különös Jorg első személyben elmesélt narrációja mellé ilyen formában belátni az egyik ellenlábasa fejébe, de igazából nem szokatlan vagy zavaró, csak Katherine naplóját egy kicsit elegánsabbnak éreztem.

Ami viszont érdekes és tiszteletreméltó, hogy Lawrence milyen ügyesen szövi egybe a világméretű téteket a személyessel, és hogy végül az összes széthúzó erő, az adatszellemektől a Holt Királyon át egészen Jorgig mind arra törekednek, hogy megmentsék az új Apokalipszis felé sodródó világunkat. Ez pedig nem megfutamodás Mark Lawrence részéről, hanem nagyon is tudatos és előkészített elem.

A Széthullott Birodalom világa azonban továbbra is megmarad kegyetlennek, ahol pont azok követnek el atrocitásokat, akiktől a legkevésbé várnánk, és végül azokban csillan meg az emberiség szikrája, akikről már szívet sem tételeztünk volna fel. Ezt pedig Lawrence olyan visszafogott módon mutatja be, ami mellett Martin hatásvadásznak tűnik. Ugyanígy ez a visszafogottság jellemző a világ múltjának bemutatására – az Építők alkotásait a távoli jövő embereinek szemén keresztül látjuk, így sokszor egy építmény eredeti funkcióját csak sejthetjük, sokszor pedig csak találgatni tudunk.

Az Építők ugyanis valamivel fejlettebbek voltak nálunk, noha tudományuk egyenesen következik azokból az elméletekből, amelyek jelenkorunkban felkapottak. Így míg más poszt-apokaliptikus alkotások esetén – Hozsánna Néked, Leibowitz!, Majmok bolygója film – az utalások egyértelműek, itt a képzeletünkre hagyatkozhatunk. Ugyanakkor az adatszellemek esetén megnyilvánul Lawrence jártassága a mesterséges intelligenciákat illetően, és jópofa okot kerített rá, hogy az egyház miért is gyűlöli hevesen a mágiát.

Persze, lesz még alkalmunk megfordulni a Széthullott Birodalom világában, a rétestészta effektustól azonban nem kell tartanunk, Lawrence ugyanis búcsút vesz Jorgtól, az ő története így kerek, lezárt lesz. Lawrence ugyanakkor Joe Abercrombie-hoz hasonlóan megmarad a világánál, de új karakterek szemén, sorsán keresztül mutatja be. Így nem sokára egy új sorozat első kötetét – Prince of Fools – olvashatjuk.

Remélhetőleg magyar nyelven is, a Fumax gondozásában, Gy. Horváth László fordításában.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon