Hadd mutassam be Jorg herceget! Tíz évesen egy tüskebokor tövisein vergődve nézte végig, hogy mészárolják le anyját és testvérét. Tizenhárom évesen törvényenkívüliek marcona hadával dúlja fel a környező uradalmak falvait. Tizenöt évesen király akar lenni. Amikor pedig egy kísértetjárta helyen egy szellem támad rá, ő nem tesz mást, mint feltárja előtte a lelkét, mire az élőhalott elmenekül előle. Az ifjú Jorgtól ugyanis még a jó öreg Vlad Tepes is összecsinálná magát, olyan hévvel és kreativitással veti bele magát a hatalomért folyó harcba. Nem egy olyan személy hát, akit egy józan eszű ember szívesen uralkodójának mondana, minket mégis érdekel, vajon sikerül-e Jorgnak megszereznie a trónt – Mark Lawrence ugyanis jól ír.

Amikor a Tövisek hercege megjelent eredeti nyelven, szinte azonnal rengeteg elismerést és hozsannát gyűjtött be. Sokan odáig merészkedtek, hogy Mark Lawrence-t egyenesen az angol George R. R. Martinnak kiáltották ki. Ez a hasonlat persze sok szempontból félrevezető, még maga Lawrence is tiltakozott ellene, és azon kívül, hogy mindkét mű egy kegyetlen, sötét középkort idéző fantasy-világban játszódik, itt véget is érnek a hasonlóságok. Ez esetben sokkal inkább arról van szó, hogy George R. R. Martin annyiban már mindenképpen az új Tolkiennek számít, hogy az összes jól sikerült fantasy regényt az ő alkotásaihoz mérik.

Hamár a Tövisek hercegét mindenképpen hasonlítani kell valamihez, nos, a magyar kiadás hátoldalán is felhívják becses figyelmünket arra, hogy a szóban forgó művet Anthony Burgess Gépnarancsa ihlette. Ez pedig már sokkal jobb viszonyítási alap, ugyanis mindkét alkotás betekintést enged egy, minden műveltsége ellenére velejéig romlott fiatalember elméjébe, aki egyes szám első személyben meséli el a történetét. Igazából már csak az hiányzik, hogy a szöveg tele legyen egy kitalált nyelvjárás szavaival, mert egyébként a stílus egy-az-egyben Alexét idézi, ahogy az is, amikor Jorg magára „alázatos hírvivőtökként” hivatkozik, az olvasókat megszólítva.

Ami Jorg személyiségét illeti, kisebb-nagyobb eltérések azért akadnak közte és Alex között. Az egyik az, hogy míg Alex öncélúan, l’art pour l’art tobzódik az erőszakban, addig Jorg tudatosan folyamodik hozzájuk. Számára az egész egy nagy játék, a szövetségeseit és az ellenségeit folyamatosan sakkfigurákhoz hasonlítja, és egy pillanatig sem érzi azt, hogy lenne vesztenivalója, mert ami valaha is tényleges fontossággal bírt számára, azt elvették tőle. Ez a másik különbség a két karakter között: Jorg múltja megmagyarázza erőszakos és szociopata személyiségét. Más kérdés, hogy a Tövisek hercegének világa pont ezt a viselkedést tartja követendőnek, ahelyett, hogy csírájában el akarná fojtani: Jorg apja például egy kőszívű, rideg, számító szörnyeteg, aki tulajdon fiát is eszköznek tekinti, és akit teljesen hidegen hagy, mi történt feleségével és gyermekével, amíg anyagiakban kárpótolják őt. A királyoknál és grófoknál pedig egyedül a varázshasználók birtokolnak nagyobb hatalmat, akik inkább a háttérben megbújva irányítanak.

Különös egy világ Jorg hercegé: elsőre egy tipikus sötét középkori kvázi-Európának tűnik, amit a könyv elején található térkép megerősít. Aztán kiderül, hogy Jorg egyik kedvenc írója Lükurgosz, hogy az emberek itt is Jézus Krisztushoz fohászkodnak, és egy kis ideig nem is tudjuk hová tenni ezeket, míg apró utalásokból össze nem áll a kép: egy poszt-apokaliptikus Európában vagyunk, amit az Ezernyi Napvillanás Napja torzított el. A régiek háborújának tulajdonítják a tanult emberek mind a mutáns szörnyetegek, mind a mágia jelenlétét a világban. Lawrence azonban nem magyaráz túl semmit, így lesznek olyan elemek, melyek esetében mi, olvasók, Jorg babonás seregével szemben tisztában leszünk a miértekkel, míg mások előttünk is a misztikum ködébe burkolóznak.

Bár az egyetlen nézőpont karakter Jorg herceg, a cselekmény mégis két szálon fut: az egyik a jelenben, a másik négy évvel korábban, nem sokkal a merénylet után. A stílus gördülékeny, kevés fanyar humorral, a történet sodró, fordulatos, rövid fejezetekkel, melyeket itt-ott szakít meg néhány apró meglátás a társaság egyik-másik tagjáról. A párbeszédek velősek, nyersek, a leírások tömörek – pont annyi van belőlük, amennyi szükséges. Lawrence-től távol áll a dagályosság, és ez a mű előnyére válik – így a történet egyszer sem ül le, ami jó, mivel Jorg nem az a személy, akivel mi szívesen leülnénk. Éppenséggel az ő személye az, ami valószínűleg sokakat meg fog osztani, ugyanis ő felvállaltan egy ellenszenves karakter, mint Alex vagy Ravasz Cugel. Lesz az, akit ez távol fog tartani, míg mások ezért fogják szeretni a regényt. Más kérdés, hogy Jorg egy kicsit többször is eshetne pofára, elvégre a hozzá hasonló karaktereknél az olvasó szinte várja, mikor jár pórul. Azonban nem kell félni, Jorg kapni fog pofonokat az élettől…

Végezetül pár szót a magyar kiadásról. Mindenképpen dicséret illeti a Fumax kiadót, amiért ilyen hamar megjelentette magyar nyelven. A Tövisek hercege angolul 2011 augusztusában jelent meg, ehhez képest idén áprilisban már kapható volt a boltokban a fordítás – amit a már említett Gépnarancs fordítója, Gy. Horváth László ültetett át magyarra. A kiadás keményfedeles, és az eredeti borítóval jelent meg, tehát mindent egybevetve igényes kiadással van dolgunk.

A Tövisek hercegét elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a sötét, fanyar humorú low fantasyket, de azoknak is elnyerheti a tetszését, akiknek tetszett a Gépnarancs, és szeretnének próbát tenni a fantasy zsánerével.

További információk:

- Mark Lawrence házasember, emellett négy gyerek apja, közülük az egyikük súlyosan mozgássérült. Hivatását tekintve kutató, aki a mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémákkal foglalkozik. Amikor az idejét nem a munkája vagy mozgássérült gyereke ápolása köti le, számítógépes játékokkal játszik, sört főz, és, nem utolsó sorban, ír.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

  1. anarion szerint:

    Már akkor megvettem, amikor megjelent (élve a kiadó 40%-os kedvezményével), azonban egyenlőre még arra vár a polcomon, hogy elolvassam… Ráadásul még sok könyv sorakozik előtte. :(

  2. Arcana szerint:

    Jól tudom, hogy trilógiában gondolkozik az író?

  3. Nihil szerint:

    Arcana: igen. De a regény önmagában élvezhető.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

 


Keresés az oldalon